Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-09-29 / 39. szám

KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP.- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ: HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L A fi NI I N könyvkereskedésében. A bor-és husfogyasztási adók átengedése, Nemrég ezen fontos kérdésben miut örvendetes hirt jeleztük, hogy ily törvényjavaslat van készülőfél ben, mely szerint az állam a borés husfogyasztási adókat a városoknak rekompenzátiokép azokért a teendőkért, melyeket az állam érdekében teljesítenek, átengedi. Hogy újólag ezen kérdéssel foglalkozunk, tesszük ezt azon okból, mivel ezen kérdésben a legutóbbi polgármesterek közgyűlésén épen városunk polgármestere tett ez irányban javaslatot és a nagygyűlés egyhangúlag elfogadta ezen javaslatot és a kormányhoz intézendő emlékiratnak egyik sarkolatos pontját fogja képezui. A vidéki városok országszerte mint örömhírt registrálják és méltán, mert a .kormánynak ezen rekompenzációja hatalmas változást jelent a vidéki városok községi háztartás és társa dalmi törekvések terén. Lelkesedéssel kell fogadnunk ezen hirt, mivel a törvényhozás évek hosszú során keresztül mit sem tett a városok érdekében, magukra hagyatva csinálták az adóságokat, mert haladni akartak és a haladás elől nem zárkózhattak el. Ez lesz az első intézkedése a kormánynak, amelyben a városokat a tömérdek állami teendőkért kárpótolni fogja. A vidéki városok nagy áldozatok árán viselték, az állam által reá rótt teherviseléseket. Itt van az adószedés nagy munkája. A mi városi pénztárunk személyzetének két harmadrésze az állami megyei adók és illetékek behajtásával van elfoglalva reggeltől estig. Itt vannak a katonai ügyek, mely óriási munkát igényel. De nemcsak ezek az ügyek, de még a rendőrségünk egy része is állami teendőket teljesít. A napnak több mint fele részét bűnügyekkel, többnyire előnyomozatokkal tölti el. Senki sem vitathatja, el tehát hogy ezek nem állami teendők és ezen körülmények folytán a városi administrációt teljesiteni hivatott személyzet három negyed részben állami fuukclót végeznek és még eddig az államnak nem jutott eszébe, hogy ezen teendőkért a városokat kárpótolni is kellene. Pedig erősen aktuális ezen kér! dés megoldása. Örömhírnek keli tehát I tekintenünk, hogy a jelenlegi kormány programmjába belevette ezen kérdés megoldását, olyképen, hogy a bor- és husfogyasztási adók a városok részére átengedtetnek, azok közigazgatási és kulturá'is terheinek tapasztására. Ezen két adórend jövedelmeinek átruházásával városunk jövedelme hatalmasan emelkedik. Ha tekintetbe vesszük, hogy Pápa városa jelenleg a bor- és húsfogyasztás megváltásáért mintegy 54000 koronát fizet, hozzá vetve ennek évi jövedelmét, ezen állami kárpótlás azt eredményezi, hogy költségvetésünk mintegy 20% pótadóval csökkenne. Hogy mit jelent offe- J ÁKCZA. ©tűV Nagy hegy lábánál, az erdő szélén, egyszerű parasztházban lakott az őszülő poéta. A szétszórt, kis havasi faluban nem volt más úriember s igy évek óta a feleségén kívül másnak társaságát nem élvezte. jEppen ő akarta igy. Mikor sikerei teljében eltűnt a lármás irodalmi piaczról, keményen elhatározta, hogy nem fog többé a társadalmi munkában résztvenni. Emberismeretet már bőven szerzett. Belátta, hogy sem a szive, sem a könyöke nincsen a tülekedésre berendezve, tehát szépen, zajtalanul félreállott. Megvette a kis paraszttelket, saját izUése szerint átalakította, abban rákot öröf

ckös fészket szelid, jóságos asszonyával. Anyagi helyzete fölszabadította a napi robot alól, élhetett szabadon, gondtalanul, mint a madár. Költészete is egészen átváltozott. Tisztán, kristályosan zengett érzésének minden húrja. Fenséges gőggel nézett le minden iskolát, mert ilyent ő csak egyet ismert: a természetet. Amilyen,gyermeteg lelkűek voltak Írásai, épp oly naiv boldogságban élte napjait is. Odaadó gyöngédséggel vette körül a feleségét, ki nem fogyott a kedvesnél-kedvessebb szavakból s szinte sugárzott a szeméből a tiszta, mély szerelem, ha rápillantott s úgyszólván minden héttel megismétlődött házasságuknak első mézeshete. Az asszony egyszerű, kicsi nő, de csupa sziv. megbecsülhetetlen jóság. Csodás imádattal tekintett az ő hatalmas urára s boldog volt, ha észrevétlenül elkaphatta a férfi kezét, hogy szinte áhítattal megcsókolja. Ilyenkor a költő ünnepiesen összeránczolta homlokát sigyekezett szigorú lenni: — Asszonyka, az ilyesmi nem illik, a nő sohasem alázza meg magát az előtt, akit szeret. De az asszonyka egy haszontalan kis czicza, aki egyebet nem tud, csak dorombolni s nyalakodni. A rettenetes hangra a kis czicza mindjárt el is pityeredett s a hulldogáló, fényes ezüstcseppeket nem volt más mód elállítani: egyenként csókolgatta föl a meghatott poéta, miközben elsuttogta elmaradhatatlan axiómáját: — Látja, Mimiké, a szerelem egy és örök ; egyformán hevíti a szivet a tavaszi hajnalon, vagy az élet telének alkonyán. Ezért nem félek én a közeledő öregségtől. A béke szent volt, György ur elégült lélekkel, fütyürészve mehetett a hegynek, fölkeresni az ő kedves helyeit, Ezeken a festői pontokon töltötte a nap nagyobb részét, különösen kánikula idején, az úgynevezett szezonban, mikor üldözött vadként menekült a kíváncsi látogatók elől. Egészen lenn a völgyben vidám, zajos volt az élet nyáron át. Mesés gyógyforrások buzogtak itten föl, valami élelmes vállalkozó összetákolt néhány villát s a szomszéd városka családainak kész volt a havasi fürdőtelep. A vendégek, ahogy lemosták az ut porát, első és az irodalom iránt tartozó szent kötelességüknek tekinteték, hogy meglátogassák a yidék hírességét, a remete poétát. De hiszen hasztalan kopogtak a czifrára faragott, virágos kapun, nem volt, aki azt kinyissa. György ur már hajnalban karonfogta az asszonykáját s járta vele az erdei csapásokat napszálltáig, amikor szinte lopva tértek vissza kis fészkükbe, átpihenni az éjszakát. Féltek is mindig a nyárbafordulástól, de annál több örömmel élvezték a tavaszt. A poéta, ahogy egy kis száraz foltot talált a mohos szikíaormon, rögtön tanyát ütött s onnan figyelte a természet ébredését; a sajtelmes rezgést a kék levegőben, az első pacsirtaszót és a vadvizek rejtelmes zúgását a szakadékokban. Egy délelőtt iljen tavaszi lesből farkaséhesen hazatérve, egyenesen a konyhának tartott, hogy szokás szerint, a készülő ebédből valamit elkajtárkodjon. Most ugyan szabad volt a vásár ; a rotyogó fazekakon és lábasakon senki sem őrködött. Hanem az ebédlőben élénk beszélgetés folyt, tisztán csengett ki egy idegen női hang. — Vendég áprilisban ! Még ilyent sem