Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-09-29 / 39. szám

ez városunkra nézve, azt hisszük ezt komentárral ellátni nem szükséges. Városunk háztartásában jelentékeny szerepet fog ez játszani és meg fogja teremteni évtizedek óta tervezett csatornázása kérdését. Örömmel és lelkesedéssel fogadjuk az állam által tervbe vett rekompenzáeiót és egyben csatlakozunk Szentes városa által megindított országos mozgalomhoz is, melyben felhívja a vidéki városok polgármestereit, hogy ez érdemben feliratot intézzenek a bel és pénzügyministerhez, és mint országos érde ket tekintve, ezen kérvény beadását küldöttségileg teljesíteni, melybe a városok orsz. képviselője is bele vouassék. Szentes város átirata a legközelebbi közgyűlés napirendjére lesz kitűzve és a képviselőtestületnek lesz alkalma nemcsak ezen átiratról tudomást szerezni, de reméljük, hogy csatlakozva ezen mozgalomhoz minden lehetőt el fog követni, hogy ezen nagy jelentőségű és fontos küldetésben részt fog venni. Adja Isten, hogy ezen küldetést a várva várt siker koronázza ! A jó vidék. E cimen a „Pesti Napló" jó szándékkal és kedves felületességgel szentel vezércikket a vidéknek. Kiemel jük abból a következőket, fenntartva erre retlektiónkat : Régi nóta. De olyan is: igaz és szívhez szól. Hányszor elzengték már és hányszor fogják még elzengeni. Eldanoljuk magunknak egyszer, tízszer, százszor és aztán megyünk tovább. A nóta véget ért és arai ke; serüségünk, nyomorúságunk megmarad. És aztán újra kezdjük: nincs élet a vidéken, nincs elég központ, csak egy van, a főváros és ez a többi rovására fejlődik, gyarapszik. Mióta szól már ez a nóta ! ? És nincs senki, aki meghallgassa. Legutóbb hallottuk, mikor a polgármesterek nagygyűlésre jöttek össze és beszéltek a városokról. A városokról, amik csak faluk és a falukról, amikből nem tudunk városokat csinálni. Mert a mi városaink cs*k az elnevezésük szerint városok ; a berendezésük, életük, közönségük, szervezetük : falu. Ami közerő ebben az országban városfejlesztésre fordittatik, az mind a fővárosnak jut. Az udvar csak neki juttat. Igaz, hogy ritkán és keveset. A kormány csak vele törődik. Mikor terjesztett a kormány oly törvényjavaslatot a vidéki városok érdekében a Ház elé, mint aminőt néhány hónap előtt a főváros felsegitésére nyújtott be ? Agyonprotezsáljuk a fővárost és magára hagyjuk a vidéket. Ez pedig magára hagyatván, ugy jár mint az egyszeri asszony, aki a szomszéd grófné cifra ruháit megirigyelvén, magára öltött minden lim-lomot, drága pénzen összevásárolt néhány cifraságot, csakhogy olyannak lássék, mint a grófné. De magán feleltette a rongyos cipőjét és az emberek kacagtak rajta. A mi jó vidékünk irigy szemmel ellesi ennek a nagyvárosnak sok cifra diszét és egészen megfeledkezik a maga rongyos cipőjéről. Rosszul öltözködik Pompázó, virágos kalapot rak a fejére, de a hideg ellen nincs jóravaló meleg köpönyege. Várospolitikánk ferdeségei, mondhatnók nyegleségei néha kétségbeejtők. Előbb épül meg a szinház és csak azután a kórház. Előbb gondoskodnak vatami szoborról és csak azután a csatornázásról. Győr városának nincs szervezett, vagy legaláJbb is nincs jól szervezett tűzoltósága, de van egy drága városháza, amimek a kamataiból két tűzoltóságot is <el lehetne tartani. Most majd talán lesz, mert tiz ember elpusztult és ez mégis csak az eszébe verte az embereknek, hogy a tűzoltásról való gondoskodás mégis csak előbbrevaló a cifrálkodásnál. Pécsett vagyont ölt be:le a város a kiállításba, de nemrég még tífusz dühöngött, mert a városaiak. nincs jó vize. A vidék hiúsága érthető, éppea ugy, mint az egyszeri asszonyé. Minden város akar büszkélkedni valamivel. Az egyik a szép színházává], a másik a kultúrpalotájával, a, liarMP8 pipáltam, — dörmögte bosszúsan a poéta s kíváncsian nyitott be az ajtón. Mint a forgószél gömbölyödött a nyakába egy aranyhajú, édes teremtés. — Gyuri bácsi itt vagyok s itt is maradok, mert elüzütt az uram, — siránkozta a két picziny, rózsás ajak, — illetőleg én hagytam ott a haszontalant, — javította ki magát, labocskájával indulatosan dobbantva. A poéta csak most kezdett eszmélni: ez az ideges, síró nevető asszony baba, bizony nem más : a kis Klári sógorasszony. Szóhoz se igen juthatott, mig végig nem hallgatta nagy tragédiáját, ami idé hozta. A két asszony egyszerre, egymást kiegészítve zokogta el. — Egy papagály, egy kiállhatatlan, nyafogó papagály volt mindenek az oka. Mást sem tudott a csúnya madár egész nap kiabálni, mint „Lizbeth 1 Lizbeth !" Klárika nem sokat törődött vele, amíg az ura szerelmes szavát hallgathatta: első éves házasok voltak. Hanem egy molyrazzia figyelmessé tette a papagályszóra. Férjének egyik rég pihennő tartalékos attilájáról rózsaszinü levélke fordult ki. Hanyag, női Írással pár szó állót benne : „Estére szívesen lát — szerető Lisbethed". Tehát megvolt a Lizbeth ! Ezért olyan kedves emlék a papagály. Délben egyedül ebédelt a nagy gonosztevő. Az asszony felfogadta, hogy addig ételhez sem nyúl, amig töviről-he gyire el nem mondja, hogy kicsoda az a Lizbeth. A férfi valami délelőtti komisszión fölhajtott pár pohár konyakot, veszettül ingerkedő kedvében volt. Csak mosolygott rejtélyesen s akkor sem volt kapható a nagy titok elárulására, mikor Klári azzal • fenyegetődzött, hogy elmegy hetedhét orj szágba, tul az óperenczián is. — Majd meg| békülünk galambom estére, — mondta vii dáman s erőszakkal megcsókolva ellenkező i feleségét, kihajtott a járásába. Klári jól ! kisírta magát, aztán lázasan összepakolt. Felült a délutáni gyorsvonatra és most itt van a világ másik végén. A poéta arcza elkomorult. — Nem is szerettétek egymást igazán, gyerekek, - - mondotta meggyőződéssel, — mert az igazi szerelem egy és örök, — s meleg pillantása összekapcsolódott felesége hálás tekintetével. Ha már ott volt a kis szökevény, világnak kergetnie nem lehet, bármily alaposan is fölforgatta a régi, csöndes világot. Nem sokáig kesergett elhagyót párja után, hanem szökdécselt, nótázot egész nap, mint a kalitból szabadult madár. György addig bosszankodott az örökös vigságon, asszonyi bolondságokon, amig ő maga is elkezdte a bolondját járni. Valami megmagyarázhatatlan melegséget érzett a szive körül, ha Klárika aszszony forró, kis kezét az övében felejtette, akkor még éppen elborította agyát a vér, mikor karcsú, gyiktestével hozzádörzsölődött, mint egy szerelmes macska. Így szokott a felesége is, csakhogy az egész más volt. Nem olyan félénk, tiszteletsugárzó. Ez a czieza karmolni is tudott, belecsimpaszko dott szakállába s megrázta egész erejéből a hatalmas oroszlánfőt. Egész gyerek lett a bolondos asszony idomító keze alatt, még azt is megengedte, hogy széles, vörös szalmakalapját, hatalmas máslikkal az ő fejére kösse. Klárika pedig halálra kaczagta magát, midőn az óriás, tarka lepkék é*s virító pipacsok ott lebegtek a poéta bozonton fején. Esténkint, ha hármasban kililte?k a verandára. akaratlanul összehasonlította!, őszülő csöndes, igénytelen feleségét a tüLzvérü, nyugtalan, égő szemű sógorasszoriyiiyal.. Ijedten tapasztalta, hogy a mérleg memuyire^ az ő asszonyának rovására billen. Bosszantotta ahelotaszerü alázatosság;, amivel a jó Mimi mellóztetését tűrte a húgai miatt. Ez a nő csak szeretetre és türefiemrg termett. Soha egy panasszó nem hagyía eí ajkát, ha férje látszólagos gyöngédséggel feltette az erdei széltől s ő helyette Klárikát vitte a hegyeket járni. Egy ilyen hegyi séta közben, a magas sziklabércz tetején megpillantotta Klári ? v környéken hires, vadon nőtt rozmaringból' rot: a szerelmesek virágát. Vágyakozz ,a kiáltott föl: milyen boldog volna, ha. e <ry bimbószálat a keblére tűzhetne. Gyoiy ^ elsápadt, odaadta volna szívesen mÜKj^j dicsőségét, ha e perczben húszéves, ép kamasz lehetett volna. Mert igy, p.eh'é a testtel, nem vághatott neki a szédi^etes béreznek. Azért mégis szerzett rozmaring ;ot hölgyének, ha nem is a lovagi formák szigorú megtartásával. Elcsípett egy pásztó rgyereket, a ki egy fényes ezsütpénuért zerg eügyességgel hozta le a kívánatos rozmari ngágat. Klárika boldog elragadtatással ugrott az előzékeny sógor nyakába, akivel forogni kezdett az egész világ. Magához öl elte az ; édesen kaczagó asszonyt s csókolt, i hoszszan, telhetetlent}]. Végre is Klárika siklott ki, vörösre szurkált arezczal karjai közül. György is föleszmélt a pillanat mámo-