Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-09-22 / 38. szám

apróságok miatt hamarosan ne keletkezzenek félreértések, aprehen ziók, amelyek felborítják a szekeret. Aki ösmeri városunkat az igazat fog adni nekünk. Milyen furcsa lenne azután, ha egy szép napon annyira megfogyatkoznék a részvényesek száma, hogy a nagy üstöket, késeket, villákat el kellene kótyavetyélni, a levesszövetkezetet pedig be kellene csukni. Nagyobb családnak meg éppen nem való a közös asztal. Érzékeny gyomrú ember megint nem állhat be táisnak. Aki nem tudja percre megmondani: mikor ebédel és vacsorázik, annak bajos állapot ételosztás, amelynek nagyon pontosnak kell lenni. A kumulatív háztartás egyes szoczialista ábrándozóknak régi ideája. De valamennyi felsült vele. Nem tudtak olyan generalreczipét összeállítani, amely mindenkit kielégítsen s a közösségnek bomlás lett a vége. Nagy városokban, ahol egyik ember nem sok ügyet vet a másokra, talán még sikerülbet a dolog. Kisvárosokban azouban — s igy városunkban is — vagy korcsmává válna a közös asztal, vagy csak amolyan nagyobbszabásu kifőzőház lenne, ahol hig levet főznének az olcsó húsból. A drágaság ellensúlyozásának aligha találják meg a módját azok, akik a közös főzés eszméjét felvetették. Hamarosan befogják látni, hogy egy t ö b b t a g b ó 1 álló család a drágaság mellett is olcsóbban élhet otthon, mintha a levesszövetségnek tagja lesz. Amíg lehet, tartsuk meg az otthon poézisát, amelynek egyik legerősebb támasza a konyha. Ne csináljunk közös konyhát. Inkább arról gondoskodjunk, hogy az élelmiszerek mesterséges drágításának vessünk gátat, hogy minél több önálló háztartás alakulhasson. A nagy szocziális problémák megoldásához bizonyosan közelebb visz bennünket, mintha sok családot a közös asztalhoz ültetük. Színészet Szalkay Lajos színigazgató mult szombaton kezdte meg színtársulatával a színévadot. Az eddigi bemutatott előadásokból ítélve azt konstatálhatjuk, hogy a társulat a régi jó erőktől eltekintve kitűnő erőkkel szaporodott. Igy első sorba említjük a társulat újonnan szerződött subrette primadonnáját Kormos Ilonkát, kit ugyan csak egy szerepben láttunk, de ezzel a bemutatkozásával teljes elismerésünket vívta ki magának. A színigazgató valóban büszke lehet ene az aquizitióra. Nem tulozunk, amidőn kijelentjük, hogy kevés vidéki subrette primadonna rendelkezik mindazon kellékekkel, melyeket nála tapasztaltunk. Ami a közönségünket illeti konstatáljuk, hogy egész rokonszenvesen fogadta a színtársulatot, hogy a társulat vonzerejével a közönség pártolása is biztosítva van. Ez már nálunk igy szokás. A bemutatott előadásokból szóló referádánkat adjuk a következőkben : Szombaton megnyíló előadásul a fővárosban nagy szenzációt keltő „Bernát" cimü énekes bohózat került szilire. A címszerepben Szalkay igazgató remek alakítást nyújtott. Jóizü humorával egész estén át derültségben tartotta a közönséget. Az igazgatót közönségünk különben is a társulat férfi primadonnájának tartja és tapsait ily mértékben is osztogatja. Igen rokonszenves fogadtatásban részesült Hidy Irén közönségünk régi kedvence, ki a kabarét énekesnő szerepében elemében volt. Az ily szerepekben Hidy utánozhatlan és ugy tisztelői által átnyújtott remek csokrot valamint az egymást követő tetszésnyilvánításokat temperamentumos játékával kiérdemelte. Ez estén rekedtséget észleltünk nála s igy énekszámait nem bírta érvényesíteni. Bátory a tőle már megszokott rutinnal játszta Tunkó szerepét. Ugyanezt mondhatjuk Holéczy Ilonáról ki Bernátné szerepében imponáló alak volt. Kisebb szerepeikben Déri

; Tömbömé, Szathmáry az összjáték sikerét emelték. Vasárnap délutáni előadásul ,,Helyre asszony" ment. A címszerepet Ráthonyi Steff'i kedvességgel ós biztonsággal játszta. Gyárfás Ödön néhány bocskay dallal sok tapsot nyert. Bátory, mint törvénybiró általános derültséget keltett. Este reprizként „Bernát" került színreAz előadás az előző megnyitó előadás keretében mozgott csak azzal a különbséggel, hogy Hidy Irén kedves játéka mellett énekszámaival is sok tapsot nyert. Különösen a „mozi" kupié tetszett, melyet zajos tapsokra i meg kellett újráznia. Htfön a sziniirodalom egyik remeke : „Az ördög" lett előadva. A címszerepet Bátory játszta, ki ez estén kitett magáért. Bravúrosan oldotta meg ezen valóban nehéz szerepet. Félelmetesen hideg és élesen szarkasztikus volt alakítása. Holéczy Ilona jellemzően adta szerepét mint rendesen. Déry Béla a festő szerepének minden árnyalatábban biztos volt. Ráthonyi Steffi a — Hát maga csakugyan nem vőlegény, — mondta szomorúan, elfásultan. — Nem, nagyságos asszonyom, de azért, amint méltóztatik látni, élek. — Persze, — mondta rezignáltán és azután sóhajtott, — végre is, maga még megnősülhet. — Hogyne, — mondtam nevetve, mert mulattatott ez a furcsa vigasztalás. — Megnősülhet, — suttogta, de most már igazán fájdalmasan — mint Csorba. — A bársonyszemü ember nősül ? — kérdeztem kissé izgatottan. — Hát nem tudja? Elvesz szegény egy háromemeletes sarokházat a Józsefvárosban. — Szegény, — mondtam mély részvéttel. — És milyen szerelmes belé az a leány. — Én igazán nem csodálom. Derék, jó nevelésű uri ember. Arról igazán nem tehet, hogy életföltétele a nyilvános hódítás. — Igaza van. De nekem mégis nagyon fáj ez a dolog. Ugy hozzászoktam ahhoz a gondolathoz, hogy sohasem kell elválnom tőle. * Hát ez tényleg szomorú dolog, de még szomorúbb az, hogy most egyszerre az eszembe jut mit tanultam az iskolában, ha jól emlékszem az irálytan czimü könyvben. Rettenetes nehéz mesterség lehet a noveilairás, mert asakugy tánezol a fejemben az a tengersok szabály, amely — mintha csak kísértetjárás volna a fejemben — most mind egyszerre életre kél az emlékezetben, pedig sohasem tanultam meg tisztességesen. És világosan emlékszem reá, hogy mint legeslegfőbb tiltott szabályellenesség szerepel az, hogy a novellaíró ugy oldja meg feladatát, illetőleg ugy fejezze be a í történetét, hogy egy vadonatúj szereplő oldja meg a csomót. Bárhogy áhítozzam is a novellaíró babérjaira, be kell vallanom, csak piktor va1 gyok. Lefestem a dolgokat, ugy, amint lá' tom és ahogy birom, de szabályos mesét kalapálni nem tudok. k'tt biztosan tudom, mi történt Salamonnéval, de hogy ez hogyan függjön öszsze az én történetemmel, azt igazán nem j tudom kitalálni. Egyszer — véletlenül — találkoztam vele s elbeszélgettünk pár perczig. Persze a pletykákra került a sor, a mi külön pletykánkat is megtárgyaltuk s akkor azt mondta Salamonné. — Hagyja el, akármit tesz az ember, akárhogyan él, jobban mondva akármenynyire nem él is, az emberek mindig találnak ki valamit. Pedig olyan unalmas, olyan kellemetlen igy élni. Ha az ember ugy ki van szolgáltatva minden pletykának, mert j senkinek sincsen jussa hozzá, hogy megvé| delmezze. —• Persze, persze — mondtam méla I elmésséggel —- magának keresnie kellene 1 valakit, akit erre följogosítson. Magának férjhez kellene mennie valakihez, aki már magában véve is kész védelem. — Igaza van — mondta csöndesen. — Azt hiszem, erre legalmasabb volna egy katona. — A katonák — mondtam én — bátor férfiak, igen szép a ruhájuk, kitűnő férjek és gondos családapák. — És mégis — mondta szendén Salamonné — egy olyan huszártiszt, az mégis csak társadalmi poziczió. —- A legnagyobb mértékben — mondtam meggyőződéssel én — annál is inkább, mert egyáltalán nem tartoznak bele sem a polgári, sem a latiener, sem a mágnás társaságba. De őszinte jó fiuk. — Maga igazán jó ember, — mondta meghatottan Salamonné — s én csakugyan igen tisztelem magát. Es másnap jegyet váltott s hat hét múlva férjhez ment Jakabovics főhadnagyhoz, akinek legfőbb ideje volt, hogy megnősüljön, mert novemberben már kapitány lesz. Csak az áldott jó Náni nénivel nem történt semmi különös. Ha lát, csöndesen mosolyog, szelíden jóaknratuan simogat végik a szemével s a maga fátyolozott, egy csöppet náthás hangján mondogatja : —- Régen nem láttuk, édes Torday. Csak nem volt beteg. — Dehogy, édes méltóságos asszonyom — dehogy is voltam beteg. Most meg, hogy magát látom, igazán jól érzem magamat, Es csakugyan, jól is érzem magamat mindig, ha azt a boldog, nyugodt, jámbor öreg nénit látom, mert tudom, hogy még mindig vannak gyermekek.