Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-09-15 / 37. szám

, 0 \ Y KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP. -- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szára ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HIRDETESEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L ÁRMIN könyvkereskedésében. Hatósági mészárszékek felállítása. Városunk képviselőtestülete a csütörtökön megtartott rendkivüli közgyűlésén, a városi tanács javaslatára a hatósági mészárszékek felállítását elhatározta. A hatósági mészárszékek felállítását a kényszerhelyzet okozza. A helybeli mészárosok ugyanis a kiszolgáltatott hus silánysága és indoktalan drágasága mellett foglalnak állást és teszi az állapotot tűrhetetlenné és hozza kényszerhelyzetbe a városi képviselőtestületet, mely hivatva van az ily anomaliak szanálására. A hus silánysága és drágasága ellen a panaszok néni inai keletűek. A jelenlegi panaszok csak élessebbek mert a mostani árak mellett ily si lány húst csak Pápán árusítanak. Mi eleve kijelentjük, hogy a hatósági mészárszékek felállításával a húsárak leszállítását aligha fogjuk elérni, de igenis elérjük azt, hogy ezen árak mellett élvezhető hust fogunk kapni. Ha pedig ezt a célt elérjük ugy teljesen indokolt a hatósági mészárszékek felállítása. Volt alkalmunk a hatósági mészárszékek felállítására vonatkozólag egy helybeli szakember véleményét kikérni és az elmondottakat összegezve azt találjuk, hogy a hus silányságához képest a mostani árak nem indokoltak és ezen az állapoton bármi uton — de segíteni kell. Mészárosaink nagyon naiv álláspontra helyezkednek és felette gyengén indokolják a folytonos áremelést. Elsőrendű marha vágóhidunkra soha nem kerül, másodrendű csak elvétve, állandóan csakis harmadrendű. Ha most a bécsi piac — a mely a monarchia legdrágább piaca — legutolsó árjegyzését vesszük alapul és irányadóul, akkor azt látjuk, hogy Bécsben jobb minőségű de harmadrendűnek osztályozott marha élősulybani ára 49—53 korona 100 kilogrammonként. Természetes ezen árban bentfoglaltatnak a bécsi szállítási-, vásári-, élelmezési és egyéb költségnek, amelyek darabonként innen Pápáról szállítva 20—22 koronát tesznek ki. Az ezen minőségű marha átlagos súlyát 400 kgr ként számítva a költség kgrként ő fillér, ugy hogy a kereskedő részére hasznot egyáltalában számításba nem véve a fenti ár 44—48 koronára redukálódik. Nyilvánvaló tehát, hogy a nálunk fogyasztásra kerülő marha maximális ára 48 korona métermázsánként élősúlyban és ha a levágatással járó sulyveszteséget a lehető legmagasabbra 50%-ra tesszük, akkor az eredmény az, hegy mészárosainknak a hus 96 fillérbe kerül, természetesen a marhabőrét nem számítva, melynek ára ma 30—40 korona között divergál darabonként. Igazoltuk az elmondottakkal, hogy mészárosaink hamis indoklással segítik elő a hus drágaságot. Értenők eljárásukat, ha azzal állnának a nagy TÁRC'ZA. A szobaúr. Sok olyan szegény özvegy asszony van Budapesten, mint Szabó Jánosné, aki ugy segit magán, hogy az egyik szobáját (a nagyobbikat) bútorozva kiadja fiatal uraknak, a másikba (a kisebbikbe) behúzódik a maga családjával. A jobb bútort, amelyik még nem nyűtt el egészen a sok hurczolkodásban, berakják a fiatal urak szobájába ; a rozantabb marad a kis szobában. Özvegy Szabónénak meg a leányának elég jó az is. Mert leánya is volt az özvegy aszszonynak, sápadt, fiatal leány, aki ott ült szegényke egész nap a varrógép mellett. Néha bizony éjfélig is. Dolgozni kell, abból élnek. Azelőtt segitette őket az özvegy asszony fia is, aki a vasútnál van hivatalban, de mióta megházasodott s magának is gyerekei vannak, már nem igen segítheti. Legföljebb holmi csirkét, vajat, gyümölcsöt küldhet faluról, ahol áliomása van, mert ott olcsóbb. Az özvegynek nagyobbik leánya, aki gazdatiszthez ment férjhez, szintén küldöz faluról zsirt, sonkát, hizott libát, egyetmást. Ugy hogy szükséget nem szenvednek Szabóék. De bizony dolgozni kell amellett, mert itt városon drága az élet s oly keveset fizetnek a varrásért szegény leányoknak. No, de majd másképp lesz az, ha Juliska férjhez megy. Akkor Szabóné is megszabadul ettől a sok bajtól s ehhez a legkedvesebb gyermekéhez megy lakni. — Én fogok majd nektek főzni. Mert főzni nagyszerűen tud. A boldogult ura életében, aki szintén gazdatiszt volt, mindig volt vendég az asztaluknál. Egyszer a főispán is ebédelt náluk hajtóvadászat alkalmával sok más úrral és dicsérték az ebédjét. Azt mondták, hogy ugy nem ettek a püspök asztalánál sem. — De édesapád nyughatatlan természetű ember volt — magyarázta a jó aszszony leányának — mindig mást próbált és igy eljöttünk onnan s mindig rosszabb lett a dolgunk, utoljára a gyémántos fülbevalómat és a gyöngyömet is el kellett adni, amit még az anyámtól kaptam, mikor ferjhezmentera. Aztán tudod mennyi bajunk volt a temetés miatt, meg azután is. Most azonban már jobb napokat remélt a szegény özvegyasszony : — Csak annyit mondok, hogz a jó Isten gondoskodik arról, aki benne bizik és akit neked rendelt, hát az szólni fog majd annak idején. Mert látom én, amit látni kell. — De édesanyám — esdekelt a leány és mélyen elpirult. — No, no, jól van, — mondta az aszszony, — ne szólj szám, nem fáj fejem. De i ón megmondtam Miikának is, mikor a mostani ura járni kezdett hozzánk: Milka, ennek komoly szándéka van. Oh, az anya előre lát ám. A leány lehajolt varrógépére s ugy tett, mintha egyedül csak a munkájára ügyelne. Az anya beszélt még egy darabig különböző, szerinte fontos dolgokról, úgymint arról, milyen jó az, ha valamelyik leány maga meg tudja varrni a kengyeléjét s milyen előnyös, hogy most részletfizetésre is vásárolhatni bútort. Az ember meg sem érzi, ugy fizeti ki lassanként. Talán még tovább is folytatta volna leánya épülésére elmélkedését özvegy Szabóné, ha ekkor nem koezogtattak volna az ajtón s be nem lép az uj szobaúr, ki egy hónap óta lakott náluk, Kemény Lóránt törvényszéki jegyző. — Bocsánatot kérek. Szabad egypár szál gyufát kérnem ? Özvegy Szabóné nagy szeretetreméltósággal szolgált a kivánt gyufával; de a fiatal ember nem nagyon sietett. — Mit varr, Juliska ? — kérdezte a leánytól, aki alig tudott felelni, ugy elszorult a szive. Az anyja felelt helyette. Biz ez szorgalmas leány, mindig dolgozik, sohasem lustálkodik, mint más leányok. — Nem kellene annyit rontani a szemét este — jegyezte meg a fiatal ember. Az özvegyasszony széket tolt elő: