Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-09-08 / 36. szám

fényűzés szerint nem ehhez a kategóriához, hanem az első helyen emiitettekhez kellene őket számitani — ez már kell, hogy gondoskodás tárgyát képezze, miután a kisemberek, a kisgazdák, a kisiparosok és kiskereskedők azok, akiket a felpanaszolt drágaság leginkább sujt és elnymással fenyeget, ha a szükséges támasz nem áll rendelkezésükre. De hát mire támaszkodhatnék súlyos, mondhatnók válságos helyzetében a kisember ? E kérdésre pénzintézeteink adhatnák meg a feleletet, olyképep, ha a jelen nyomasztó rendkívüli helyzetben ök is rendkívüli eszközökkel sietnének óvó- és védelmi munkálataikkal, a kisemberek segítségére. Melyek azok a rendkívüli eszközök, melyekkel a pénzintézetek segítségére lehetnének a kis embereknek a jelen nyomasztó körülmények közepette ? Megmondjuk. Tessék a kis embernek igazolt szüksége esetén bizonyos mértékig a hitelt könnyebben hozzáférhetővé tenni és részére a kamatlábot lehetőleg a minimumra leszállítani esetleg a tőketörlesztésének vagy a felvett töke teljes lefi zetésének záros határidőhöz kötése mellett, Tessék egy bizonyos összeget a rendes forgalomból kikapcsolni és „hitelsegély

a ámen a vázolt módozatok alakjában felhasználni, megtetszik látni, hogy e segélyművelet megtermi gyümölcseit es megtetszik látni, hogy a kis emberek ilyetén váló támagatása nagy áldása lesz a a társadalomnak. Ismerjük a mi pénzintézeteink élén álló férfiakat és azon lelkületét. Tudjuk, hogy az általuk vezetett intézet érdekeinek bölcs kötelességtudással és kötelességtudó lelkiösmeretességgel való istápolása mellett városunk, társadalmunk, nagy közönségünk, helyi közgazdaságunk minden életmozzanatára is kiterjesztik figyelmüket, levén azok mindanike egyben gondos városatya is. Meg vagyunk győződve, hogy pénzügyi tekintélyeink ha a pénzintézetek által eszközlendö hitel segély műveletre vonatkozó előterjesztésünket nem fogadnák is el, legalább ez ötletből kifolyólag gondolkodni fognak azon, hogy hát csakugyan igazán segíteni kellene valamelyes pénzügyi illetve hitelügyi müvelet utján a kis emberek nem önhibájából keletkezett ez idöszerinti gazdálkodási zavarán és ha ök egyszer gondolkoznak e felett, biztos hogy a segélymüvelet kellő és alkalmas módját meg is fogják találni és a kívánt eredmény nem csak elmaradni nem, de soká késni sem fog. Rendezett tanácsú yárosok szövetsége, A rendezett tanácsú városok polgármesterei legközelebb kongressusra jönnek össze, amelyen városainkat érdeklő számos fontos kérdés lesz szellőztetve. Végre valahára reájöttek arra, minő erőt fejthetne ki az egyesülés a rendezett tanácsú városok válságos viszonyai között. Minő uj dolog ez minálunk s mennyi gyakorlati áldással biró múltja van már a városok szövetségének a külföld életeben! Mi az örökös gyámkodások súlya alatt minden becsületes munkaerőre csak későn szoktunk reátalálni s akkor is a tervezgetések óri ási labirintjából ritkán tudunk kike rülni. Százhét rendezett tanácsú városa van áz országnak. E százhét város között a távíró voalon kivül semminemű összeköttetés nem volt. Ha csak az illetőségi viták dicső mezején nem szereztek tudomást egyik vagy másik város létezéséről, gomolygó homály állotta útját az érintkezésnek. Utóvégre pedig e városoknak egyenlő céljai vannak, e városok egyenlő bajok alatt nyögnek, ha egyik másik városnak anyagi körülményei könynyebb helyzetet teremtenek is, mindennapi küzdelmeik ugyanazon elvek szerint kerülnek a képviselő-testületek napirendjére. Közmüvek létesítése, adóztatási eljárás, utügy, kórházi ügy, szegénysegélyezés, a magán és közvagyon megannyi rendelkezési, a választói jogosultság, kihágások statuálása, a közbiztonság és ezer más kiválóan fontos ügyei a községi életnek egy és ugyanazon irányelvek körül csoportosítják a rendezett tanácsú városok rendszeres működését. Ezek mellett az autonoabból a házasodásból pedig semmi sem lesz. — És miért nem ? Én szeretem Mester Annát és ő is szeret engem. Ennyi éppen elég a házasodáshoz. — Hát a nemesi származás? Hát az ősök ? Az a leányzó afféle senki lánya, Jobbágylány, vagy mesterember lánya, vagy ilyesmi. Hetek óta forgolódom már a koporsómban s azt mondom, elég legyen. Pihenni akarok. Alajthy István, a késő utód, egv csöppet szkeptikusan hallgatta az Öreg ur beszédét s tudván, hogy álmodik, nem akart czivakodni a derék fantómmal. — Jó, jó — mondta engesztelő hangon. Bár tévedni méltóztatik. Mester Anna, a dúsgazdag Mester János leánya, Mester Jánosé, a gyárosé. — Gyáros ? Miféle szerzet az ? — Olyan szerzet, aki naponként ezer lakatot gyárt a gyárában. — Mondtam, hogy lakatos, tehát nem ur, tehát a házasságból nem lesz semmi. Én mondtam. Alajthy István, az országbíró. — Könnyű magának, kegyelmes ősapám, én azonban már a szavamat adtam a lánynak, a szivemen felül. — Ostobául cselekedted, de hát az ilyenféle senkitől származott némber úgysem juthatott jussal a szavadhoz. 8 ha ugy lenne is, én feloldalak az Ígéreted alól! Én ! Az országbíró. — Köszönöm szeretettel, de .. . —• Nincs de — mordult rá a kegyelmes Alajthy s odakoppantott a buzogányával az éjjeli szekrény márványlapjára. Biz abból porzó lett, de a mai Alajthy ezen is csak mosolygott. Tudta, álom az egész komédia s nem törődött vele. Inkább évődött egy kicsit a negyedfélszáz esztendős látogatóval. Különben is mondta — meg vagyok róla győződve, hogyha kegyelmes ősapám ismerné Annát, nem ellenkeznék. — Kemény legény vagy — dörmögte az öreg — igazi Alajthy. Még a szempillád sem rebbent meg a buzgányom láttára, sőt még a csapására se, hát nem bánom, szóba állok veled. Holnap veled megyek a lányhoz. — Anna meg lesz hatva, — mondta csöndes mosolylyal a mai István s falnak fordult s nyugodtan aludt tovább. Másnap reggel azonban ugyancsak megrémült, amikor fölébredt. Az éjjeli szekrénye pozdorjává volt törve s az ágya előtt ott hevert az országbíró buzogánya. Ugyanaz a buzogány, amellyel a hatalmas ur le vagyon pingálva a nagy ebédlőben s amely az éjjel a kezében volt. Mint akit váratlanul csip meg a darázs, ugy ugrott ki Alajthy István az ágyából a rohant be a fürdőszabájába s eresztette a hideg zuhanyt á tarkójára, amíg olyan józan nera lett, mint egy fagyasztott matematika professzor. Akkor azután visszabátorkodott a hálószobájába. Az éjjeli szekrény pozdorjává volt zúzva s a buzogány ott feküdt az ágya előtt. — Hm, — mondta Alajthy István — az eset kissé szokatlan hogy ne mondjam : bolond. Nagyon szerette, nagyon tisztelte az őseit, az országbírót különösen, de csak ugy, háromszáz és annyi esztendő körén tul. Nyakra-főre nyergeltetett s átlovagolt Hosszáfalura a menyasszonyához, hogy közölje vele a különös esetet s előkészítse az öreg kegyelmes látogatására, mert lehetetlenség ide, lehetetlenség oda, ő már szentül hitte, hogy az országbíró eljön. Anna, amikor meghallotta a lehetetlen történetet, elkaczagta magát. — Csak hadd jöjjön az öreg kegyelmes, szívesen látom. — Es nem fogsz iszonyodni tőle ? — A te ősödtől ? — Kicsit megkopott az öreg ur. — Sebaj! — Igaz, a söváradi kastély is ugyancsak megkopott. Anna összeránczolta a szemöldökét. (Tudta, a selma, hogy olyankor egyszerűen enni való, amikor nagykomolyan adja a haragost.) —- Már megint kezded ? — perelt Alajthyra. — Igazán megmondom az öreg kegyelmesnek, milyen neveletlen az unokája. Uri ember nem vágja mindennap tízszer a I szemébe egy szegény lánynak, aki a menyI asszonya, hogy a papája milliókat szerzett a lakatjain. Nem jó a farkast és a kísértetet emlegetni mert megjelenik. Tényleg — pontban éjfélkor — amikor még mindig ott ült Alajthy, a mai a menyasszonyánál, hogy a szellemek vizitelő órájában ott legyen — egyszerre megnyílt az ajtó s belépett az öreg kegyelmes. — Elibém .jöhettél volna — mordult rá a késői unokára — alig találtam ide. —• Csakhogy itt van — mondta nyájasan Anna — foglaljon helyet, kegyelmes uram. A hangra egyszerre figyelmes lett az országbíró. — Szólj csak még egy szót szép hu-