Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-08-11 / 32. szám

Nem ér az semmit sem, hogy hibázhatjuk a költségvetést és a pó­tadó emelést, hanem tessék a költ­ségvetés tárgyalása és vitatása alkal­mával érvekkel előáliani, mely a rend­szertelen gazdálkodásra vezethető vissza. Igenis tessék a dolog bibéjére rámutatni, tessék a hibákra ráolvasni, mert a hallgatással azt érjük el, a mit eddig elértünk. A néma hallgatás mi­att pang nálunk minden. A mit egy­két egyén jónak lát, azt elfogadják szó nélkül és még ellenvéleményt is ritkán mernek kockáztatni. Ha nem akarnak felszólalni, akkor meg ne is sopánkodjanak és ne csodálkozzanak, hogy lényegtelen kellékké degredálja őket az állprófétákból alakult ferde közvélemény. Ezen segítsenek ! Vegyék komoly megszivlelésü felszólalásunkat, érdek­lődjenek a költségvetéc iránt, lássa­nak hozzá, tegyenek a város érde­kében mindent, mert csakis akkor mondhatjuk majd igazán, hogy : Pápa nem volt, de lesz ! Ebben a reményben nézünk a költségvetés tárgyalása elé és binni véljük, hogy felszólalásunk megszive­lést nyert azoknál, a kiket ez illet. A nagyváradi átirat. Nagyvárad város törvényható­sága érdekes átiratot oüldött az ösz­szes törvényhatóságokhoz, amelyben a játékszenvedélynek az országban való elharapódzásáról beszél. A felvetett eszme olyan fontos és annyira életkérdés, hogy azt hisz­szük, nem lesz érdektelen, ha tár­gyaljuk a társadalmi élet két rákfe­néjét : a kártyát és a lóversenyt. Ez az átirat Örvendetes anyiban, hogy talán némi gátat tud vetni a játékdüh továbbvaló terjedésének, másrészt meg igen szomorú hivatalos levél, mert bizonysága annak, hogy a szerencsejátékok üzletei ellen emeli föl tiltakozó szavát. Bizonyára teljes joggal teszi. Mindenki tudja, hogy évente számtalan áldozatot szed az országban a túlzott börzejáték. Az úgynevezett papirosbuza, meg egye­bek. Ahol a megrendelő rettentő meg volna lepődve, ha neki a szer ződött fél a zárás határidőre a tize­zer métermázsa búzát szállítaná, mert hiszen neki csak az árkülönbözeti ha szonra van szüksége. Vagyis, hogy lutri az egész üzletmüvelet, amelynek magához a mezőgazdasági ősterme­léshez semmi köze sincs. Az eféle börzei üzletkötők épp ugy köthetné­nek slusszokat, hogy három hónap múlva király lesz-e még Petár král, mint ahogy kötnek üzleteket árpa szál­lításra. Közönséges fogadások ezek, semmi egyebek és csak arra alkal­masak, hogy tömeges jelenlétük ese­tén befolyásolják a termelő és a kö­zönség közt lévő viszonyt, és a tel­jesen oktalan élelmiszer drágulásokat idézzenek elő. A mezőgazdasági ter­mények egyik legfontosabb értékesi tési helye, a terménytőzsde, erre a sajnálatos színvonalra sülyedt le Ma­gyarországon. Az ok : a játékszenve­dély, gyors meggazdagodási vágy, a minél könnyebb megélhetés elérése, minél kevesebb munka árán. Ami pedig az országos lóvernye­ket illeti, azt hisszük, hogy azokról a budapesti államrendőrség különb statisztikát tudna kiállítani, mint maga a Verseny egylet. A -lóversenyek a tömegben példátlan módon fölkeltet­ték játékszenvedélyt. Sikasztásoknak és az utána következő öngyilkossá­goknak termesztő helye ma a lófut­tatási tér. Valóban, nagy Széchenyink nem igy gondolta ezt, amikor „A lo­vakról" könyvét megírta. Más czél lebegett a szemei előtt, az akkoriban nyilvánvalóan csak mezőgazdasági ál lam állattenyésztése följavitására kí­vánta megadni az első lökést. Kétségtelen, hogy meg is adta, a magyar lóanyag ma világforgalom tárgya, aminek elég bizonyítéka, hogy a bur háború idején még a lótenyész­tésükről anynyira hires angolok is a magyar Alföldre jöttek katonalovakat vásárolni. De hogy ennek a lótenyész­tésnek a mostani őrült lóversenykul­turához bármi köze is volna, azt nem lehet elismerni és aki ezen az elis­merési párton van, annak a nézetét egész csomó szakvélemény támogatja. — Á Széchenyi lófuttatása néhány nagyvagyonu istállótulajdonos kedv­telésévé vált, és amellett a játékszen­vedély tulságig való fölfokozása által kis exisztencziánknak romlástokozó eszközévé lett. És mindenesetre csodálatos do­log, hogy az államnak erre van pénze, ellenben megfelelő számú népiskolák felállítására nincsen. Még csak a sza­badon futkározó közveszélyes őrültek Megválogatta gondosan a társaságot ahova járt s vigyázott reá, hogyannak ide­jén, amikor elmondja a nagy mondókát, „szeretlek, szeress*, jó adreszkez szóljon a mondóka, olyan valakihez, akinek nem kell féltenie Pál jövőjét, mert ő maga egy sze­mélyben a jövő. S mert az élet a Ieghumorosabb va­lami. ha véletlenül jó kedvében csípi el az ember. Megtörtént egy ragyogó nyári napon, a kis Fenyőligeten, hogy Pál megismerke­dett az igen derék, igen házias és igen jó­módú Müller Gabriellával, s már a harma­dik napon tisztában volt azzal, hogy ütött az elhatározás órája. A leány vonzza, az esze nógatja, a kényelemszeretete hajszolja, egyszóval, hogy amint mondani szokás, ha­talmasan szerelmes a szép Gabiba, s fele­ségül kell vennie. A szép Gabi maga is ugy találta, Pált ő neki szánta a bőkezű sors, s tíz nap múlva oly hangosan suttogta egész Fenyőliget az édes titkot, hogy maguknak az érdekelt fe­leknek is meg kellett hallaniok. Ez ténvleg el is döntötte sorsukat. Pál künn a vízesésnél találta legalkalmasabbnak a miliőt s nem minden öntudatosság nélkül szólalt meg : — Nen fél maga Gabika, hogy igy egyedül yan velem? — Én egészen biztosságban érzem ma­gamat maga mellett. — Nem is tőlem ! — mondta nyoma­tékosan Pál — de a rossz nyelvüektől. — A rossz nyelvüektől? — mondta a leány s könnyedén vállat vont. — Ugyan mit árthatnak a rossz nyelvűek ? — Nekem nem, de esetleg magának. Gondolja e), én kompromittálom magát s mag? kénytelen, kelletlen, muszáj hogy a feleségemmé legyen — már csak azért is. — Ezt nem értem. — Értse hát meg ! — mondta pathé­tikusan Pál. — Ha én gazember volnék, behálózhatnám a maga tiszta, szent naivi­tását s igy érhetném el azt az egyetlen czélt, amelyért élek. Lássa, sokszor meg­fordult az eszemben, hogyan tudnám kikény­szeríteni a boldogságot. Nem vagyok elbí­zott s nem merem elhinni, ha biztat is a remény, hogy a föld legbályosabb leánya megértse az én szivem izzó tüzét, hogy föl­melegedett az én szenvedélyem égő láng­jánál. — De Pál, — mondta Gabriella s le­sütötte a szemét. — Igen, igen, marczangolt a kétség, gyötört a bizonytalanság s ilyenkor százszor is elhatároztam magamat, inkább képes le­szek bármily gazságra, de magát nem ve­szíthetem el. És — én nem vagyok képes reá, nem akarom, nem tudom megtenni sokkal jobban szeretem. A leány most már elképpedve nézett reá, a fiu pedig tüzesen folytatta : — Suttog az egész fürdőhely. Mit sut­tog ? Hangosan beszél, kiabál, s együtt em­legeti a nevünket. Nekem földöntúli gyö­nyör, engem büszkévé, boldoggá tesz, hisz szeretem s tudom, ha nem vetek gátat a pletykának, maga kényszerhelyzetbe kerül­het. Éppen ezért kell szólanom. Őrizkedjék tőlem, űzzön el magától, mint egy bélpok­l.ost — ha nem szeret... ó, de ha szeretne, ha szeretne . . . Akkor már fogta a leány kezét s alá­zatosan meggörnyedve állott a leány előtt. A leány ugy érezte, ez élete legbol­dogabb napja. Valamely csodás bizsergés'' remegtette meg tagjait s egy kegyelmet­osztó uralkodó büszke fenségével válaszolt: — Én tudtam, mit beszél a fürdő, ós büszke voltam, hogy a maga nevével emle­getik együtt az én nevemet. MIT IGYUNK ? hogy egészségünket megóvjuk, mertl csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvszer. Minden külföldit fölül­múl hazánk termé­szetes szénsavas­vizek királya: ÁGNES: Milleníumi nagy érem­mel kitüntetve. Kitűnő asztali, bor- és gyógyvíz, a gyomor ­égést rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata áldás gyomorbajosoknak. KEDVELT BORVÍZ ! Olcsóbb a szódavíznél ! MINDENÜTT KAPHATÓ ! Főraktár: Ogzwald .Iános urnái Pápán.

Next

/
Thumbnails
Contents