Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-06-30 / 26. szám

hozzánk gyárakat alapítani óriási állami és városi szubvencziót magunknak. És azt a hasznot, amit a külföldi gyáros zsebrerak és a fülfö'dön elkölt, azt szintén tartsuk meg maguknak. Ha a városoknak nincs pénzük a gyáralapitáshoz, van hitelük, feltét len hitelük, nagy hitelük. Ez egyik óriási előnye a városoknak nagyobb iparvállalatok létesítésénél magánosokkal vagy társulatokkal szemben. Fogyasztó közönség pedig maga az egész ország. Ne keljenek egymással versenyre egymás kárára az egyes városok, hanem szövetkezzenek az előállítandó iparczikkek tekintetében. Egyik város előállítja ezt, a másik amazt. Egymásnak pedig feltétlenül biztosítsák a piaczot. Közgazdasági életünknek minő óriási átalakulása várható ettől A sok millió, amely most évről évre külföldre vándorol, itthon marad. Az ezer és ezer munkás, ki munka hiányában Amerikában kénytelen uj hazát keresni, itthon talál munkát. A közjólét emelkedik és a vá rosok jövedelemhez jutnak, olyan jövedelemhez, mely nem az adózó pol gárok filléreiből kerül ki. Lesz pénz városunkat értve csatornázására, vasútra, köz vágóhidra és mindarra, amire kell. Módjukban lesz a városoknak, hogy valóban váronyugtatott volna, ha a te tiszteletedre s megnyugtatásodra, röviden letegeztem volna. Édes barátom, ne adja a maszlagot. Barna Andor belemarkolt a hajába s olyan mozdulatot tett, mint aki legszívesebben a földhöz vágná a parókáját, ha a go nosz sors nem a feje bőréből növesztette volna ki a haját. Az asszony ellenben benne volt a filozofálásban, ami tudvalevőleg a legveszedelmesebb női foglalkozások egyike s szikrázó szemekkel folytatta : — Tudja, ha én olyan híres don Jüan lettem volna megboldogult legény koromban, mint maga, valamely uj módot eszel tem volna ki, amikor azt a bizonyos elejtett fonalat íel akartam volna venni. — 0 fonalak, fonalak 1 — szavalta most már komikus kétségbeeséssel Barna Andor. — Igen, mélyen tisztelt barátom. A régi elejtett fonalat! Ha egy kissé ellustult, szét ment is, nem tagadom, még akadt magának is Ariadnéja. Végre is, Ariadné is megkorosodik s a futó idő, meg a nők igé nye íorditott arányban állanak egymással. Ezt magától tanultam. — Az ember sohase tanitsa semmire a feleségét. — Legyen nyugodt, ha velünk nem születnének tehetségek, a férfiaktól nehezen kapnánk kölcsön. — Esetleg, jó kamatra. sokká, a tndomány, művészet, ipar és kereskedelem góczpontjaivá váljanak. Ne iedjüuk meg az iparvállatok létesítésével járó nehézségektől, azok mind leküzdhetők. Magyarországot gyarmatiságából kiragadni — ez a város hivatása. i — Az ügynökök ellen. — A panaszos szóból nem fogyunk ki. A megélhetési viszonyok nemhogy javulnának, hanem egyszerűen tarthatatlanná válnak. Pang az ipar, pang a kereskedelem s az iparosok és kereskedőknek keresztbe font karokkal kell várniok a tönkrejutást. Nincs aki védelmükre kelne, aki érdekeikben a legradikálisabb eszközökkel is igyekeznék a tarthatatlan helyzeten változ tatni. Arra, hogy gyökeresen lehetne a bajokat orvosolni, s még hozzá a szükségnek megfelelő sürgősséggel, természetesen gondolni sem lehet. De meg kell ragadni minden módot, hogy a pangást enyhítsék, a megélhetési viszonyokat javítsák. A magyar ipar pártolásának jelszava az egész országban visszhaugra találhat ; a jelszó megtesitése, a gyakorlati életben való követése mindenesetre előnyére válnék gazdasági helyzetüuknek, iparosaink és keres kedőink érdekeinek. Hogy azonban a „pártoljuk a hazai ipart" ne csak hangzatos jelszó legyen, hanem minden fülbe bejusson és minden ebben az országban élő ember kövesse is, feltétlen szükséges az önálló vámterület. El fogjuk érni, csak idő kérdése. Ámde az iparosok és kereskedők szüksége sürgős, halogatást nem tűr. A közhivatalok, egyesületek, testületek, kételkedni nem merünk benne a magyar ipar pártolását megvalósították, ami az ország gazdaságának föltétlenül hasznára van. Nem akarjuk hinni és nem hisszük, hogy a város és megye, nemkülönben a többi közhivatalok és egyesületek bármiféle használati czikkeiket a külföldről hozatná. Ezeknek az intézményeknek ez a gazdáikzdása tagadhatatlanul üdvös és ezt a jó példát az egyeseknek is követni kell. Nem nevezhetnek bennünket ön; zőknek, ha a közhivatalokkal és a többinek ezt az intézkedését a kereskedelem és ipar érdekibirálat alá j vesszük. Városunk iparosai és kereskedői érdekében emelünk szót. Valósítsuk meg azt az elvet első sorban, hogy ne menjünk külföldre czikkeinket beszerezni, de ha ezt a czélt elértük menjünk tovább, vagy jöjjünk közelebb egy lépéssel, legyünk annyira lokálpatrióták, hogy azokat támogassuk első sorban, ki a mi terheinkben közvetlen osztozik, kinek jólétét ha előmozdítjuk, saját jólétünket is biztozitjuk. A jó példával természetesen itt is a városnak

; a megyének, más közhivataloknak, testületeknek kell elöljárni. — Kérem ne próbálja tréfával ütni el a legkomolyabb dolgokat. — Azt hiszem, azt magad sem hiszed, hogy ez a dolog komoly. — Ha nem hinném, nem csinálnék jeleneteket. Azt hiszi, nekem ez gyönyörűség ? De végre is, ha más nem a sértett önérzet megköveteli, hogy ne vitessem magamat, a jó híremet, a komolyságomat, egyszerűen vágóhidra. Andor megadással dőlt vissza karos: székében. — Mert a szőke démon magának sohasem volt közömbös. Nem szerelmes nem volt belé, — hisz ezt meg tudnám bocsátani — hanem a maga don Juan-ösztöne megsúgta magának, hogy a szőke démon az a Kata, akit könnyű tánczba vinni. — Jó véleményed van a barátnőidről! — Még liogy az ón barátnőm'? Talán Zombory is az én kebelbarátom ? Hát nem te hurczoltál el Zomboriékhoz ? Hát istneri tem én valaha azokat az embéreket'? Nem, ! édes barátom, az én egyetlen egy kétes ismerősöm leánykoromban maga volt. Egy I rosszhírű ember, akit igazán áldozat volt megtűrni egy uri ház szalonjában. — Hajói emlékszem, mindenhol „megtűrtek." — Hisz éppen ez az ! A leányos házakba olyan fiatalemberek bejáratosak, akiknek tulajdonképpen javítóintézetben^ volna a helyük. — Vagy legjobb esetben a vegyitisztitóintézetben ! — De jó kedve van ! Nem csodálom, hisz róla beszélgetünk. — Csakugyan, némi túlzással beszél getésnek lehetne minősíteni ezt a veszekedést. — De mért nem mondja mindjárt, hogy verekedés ? Mondhatná, ezzel talán eltérítene a tárgyamtól s kibújhatna az igazság súlya alól. — Bár már látnám azt az igazságot. — Megmutatom, ne féljen. — Látja, bátran várom. — Mert azt hiszi, nem látok nem hali lok. — Meg vagyok róla győződve. — Tegye hozzá, hogy sajnos. Mert igazán egyes egyedül csak ez hiányzik, hogy beteljen a mérték. Vagy ,azt hiszi, nem tudom mit jelent, amikor két ember, | két különnemű ember, aki egy éjszakán át életre-halálra kurizált egymásnak, két hét 1 múlva, elkezdi nagyságolni egymást V — Azt jelenti, hogy az a két külünnemü ember, egy éjszakán tréfált, talán be is volt egy csöppet csípve s azután visszatért megint a rendes kerékvágásba. — Igen, ezt jelenti, ha rendes, normális emberről van sző. Egészen mást jelent azonban magánál. — Ugyan, ne mondd !? — Pedig vagyok olyan bátor. Magá. ERO-SOSBORSZESZ. - Maga az erő is egészség*. ~ 3>v£Iin.d.en-Citt 3sa/p:b-a,tó_ =======