Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-06-16 / 24. szám

Az utóbbi években az egyik bérharc a másikat éri. A folytonos sztrájkok megbénítják az ipari és mezőgazdasági termelés munkáját. Az osztályok harca megindult és kitudja mikor lesz vége . . . Bizonyos, hogy a sztrájkot nem lehet erőszakos eszközökkel kiirtani, mert hiszen a munkásosztályoknak ez a leghathatósabb fegyvere a munkaadóval szemben, de hogy a sztrájkok kevesbedjenek és hogy minden csekélység ne idézhesse föl a kenyértörést, arra mindnyájunknak törekedni kell. Az utóbbi években a munkásszervezetek SZÍVÓS munkája, tagjainak egyetértése hihetetlen módon fölemelté a munkabéreket. Mert kevés kivétellel eddig minden sztrájk azzal végződött, hogy a munkkaadók teljesíteni voltak kénytelenek a munkások követeléseit. Most azonban már a munkaadók is szövetkeznek egymással, hogy védelmet találjanak a munkások szertelen követeléseivel szemben. Kétségtelen, hogy a harcban a munkkadók is meggyöngülnek, de tönkre azért nem mennek, mert a termelés több költségét egyszerűen áthárítják a fogyasztókra. — Minél magasabbak tehát a munkabérek, annál inkább megdrágul az élet. Ennek tulaj donitható, hogy másfél év óta nemcsak az élelmicikkek ára szökött fel, hanem az összes iparcikkeké. Átlag 30—40 százalékkal drágult minden. Csak egyetlen osztálya van a magyar társadalomnak, amely nem tud védekezni a reá nehezedő drágaság ellen s ez a középosztály értelmisége : a hivatalnokok és az úgynevezett szellemi foglalkozást űzök. A nemzeti életnek ők alkotják a legnemesebb rétegét, az állam szervezetében a szívnek szerepét töltik be : a vérkeringést közvetítik. — Ez az osztály, ha a törvényhozás segítségére nem siet, menthetetlenül áldozata lesz a szociális, helyesebben az osztály harcnak. Mindenki áthárítja a maga életfönntartásának a többletköltségét valamelyik másra : a munkás a vállalkozóra, ez pedig a fogyasztóra. De kire hárítsa át a meghatározott fizetésből élő tisztviselő, az ügyvéd, az iró, vagy az orvos. Ök nem indíthatnak bérharcot az állam, a törvényhatóság, vagy azon testület ellen, melynek szolgálatában állanak. Nem leplezhető tovább, hogy az j ország értelmiségi középosztálya a csőd I szélén áll. A tisztviselői kar — főleg a családos végkép eladósodva, munkakedvét, energiáját elveszti, nélkülözéseknek kitéve néz a bizonytalan jövő elé. Valamire való képzettebb ipari munkásnak vagy kereskedő segédnek több jövedelme van ma már, mint egy törvényszéki jegyzőnek, vagy albirónak. A társadalom, mint ilyen, a munkásoktól semmit sem követel, ellenben a szellemi munkásnak ngvszólván urasan kell ruházkodnia, illő lakásban laknia, a művészet és közjótékonyság terén hozzá méltó szerepet kell betöltenie, üe honnan vegye mindehhez a pénzt, | mikor javadalmazása az egyre fokozódó I rettentő drágaságban a mindennapi élel1 mezésre és liázbérre sem elégséges ? És minő szellemi munkát várhatunk egy anyagi gondokban kimerült tisztviselői kartól, vagy a hasonló sorsban levő sok ezer és ezer szellemi munkástól ? Mennyire degenerált, satnya lesz a nemzedék, mely a túlfeszített életküzdelmekben gyötrődő osztályok gyermekeiként nevelődik föl ! . . . Félve gondolunk rá, hogy a nemzeti társadalomnak ez a legértékesebb anyaga az osztályharcok malomkövei közé szorulva megőrlödik. Az uj korszak szociális küzdelmei katasztrófa elé állítják : a megélhetés lehetőségét veszik el tőle. Csak a vak nem látja, hogy ez a veszedelem már itt van, de mi nem merünk szembe nézni vele. — Az állam, a városok százmillióra menő összegeket költenek arra, hogy a magyar „gyáripart" üvegházi növény módjára megteremtsék. Vájjon gondolnak-e arra, hogy mikorra a gyári kémények a magasra emelkednek, akkorra a nemzeti társadalom egeik legbecsesebb rétege, az értelmiségi középosztály vagyonilag és erkölcsileg talán végképen elbukik ? . . Levél a szerkesztőhöz ! (A szövőgyár strájJcja.) Végre haladtunk a korral, ennek a városnak, melynek munkás népe eddig kizárólag szellemi élvezetnek tartotta, a meglehetősen gyülevész rétegből kikerült agitátorok vasárnapi előadásait, felállította a maga strájk tanyáját és cserben hagyva a szövőszéket, energikusan követelte a munkaidő leszállítását, a zsarolásig menő béremelést és mivel a tőke ezeknek a kolektiv ki, vánalmaknak egyszerre való teljesítését megtagadta, a felbujtók szónoklatának meghallgatása és a nagymennyiségű alkohol elfosw A másik szemmelláthatólag vigasztalni próbálta. — A személyedről a lehető legjobb informácziók érkeztek be. Hogy nincsenek paszióid és rendes életű ember vagy. Bácski türelmetlenül intett a kezével. — Látod, hogy még a ti* kis bankotok is elutasította a kérésemet az ötezer korona kölcsön iránt. A másik vállat vont. — Mert a tudakozódó-intézet értesitéseben az is benne volt, hogy a Kendeczégnél tízezer korona tartozásod van. Hogy minden negyedévben ezerötszáz koronát kellett volna törlesztened, hat százalékos kamattal. Ennek a kötelezettségűdnek már egy éve nem teszel eleget és most a czég pörli az egész tízezer koronát. Egy darabig hallgattak. Aztán Bácski gépszerű mozdulattal egy fényképet vont elő a tárczájából. Finom kivitelű, tompaszínű kép volt, s amint nézegette, mintha a képnek varázshatalma volna, lassan eltűnt az arczárói a fuldokló emberek kinos pillantása. Egy szőkehaju kis lány volt azon a képen, akit a franczia bonne fésül meg reggel, egy kis fiu és egy drága selyemruhás az egész. Leánynevelő intézetet fogok majd nyitni. Kérlek, sok ilyen úriasszony van. Az elegáns foglalkozás. Kulturmissziót fogok teljesíteni. Én egészen másképp fogom nevelni a leányokat. Hogy a'szemök kinyíljon. Hogy ne legyenek áldozatai lelketlen férfiaknak, akik csak azért házasodnak, hogy kiszolgáltassák magukat az asszonynyal. Egyáltalában ne menjenek férjhez. Ne legyenek rabszolgák. Legyenek szabad emberek. Okuljanak az én szerencsétlenségemen. Bácskiné újra zokogni kezdett és ötágú koronával hímzett zsebkendővel törülgette a szemeit. Aztán egyszerre felállt. A végső elkeseredés elszántságát lehetett leolvasni az arczárói. — Én nem hagyom magamat megalázni —- mondta félelmes nyugalommal. — Inkább száraz kenyeret eszem. De én nem megyek kisebb lakásba és nem fogom magam öltöztetni a gyermekeimet. * Másnap este a tőzsde-kávéházban két ur ült a leghátulsó sarokasztalnál. Az egyik nagyon sápadt volt és a Kárpáthia-bank czégével ellátott levelet tartotta a kezében. MIT IGYUNK ? ! Igyunk mohai hogy egészségünket megóvjuk, mert , . k mnha

i esakis a természete* szénsavas l9y

u,m mui,

dj ásványvíz erre a legbiztosabb óvszer. Igyunk mohai • akarunk. A mohai Ágnes-forrás., m'nt természetes szénsovdus ásványvíz, föltétlenül tiszia, kelleir.es és olcsó savsnyuviz ; dus szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer lertöző elemek ellen, hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, léflCSŐ- é8 húgyszervi betegségeknek. 26 ÍV Óta bebizonyosodott, hogy fmg ragályos betegségek öl is, mint typhus, cholera, megkíméltettek a?ok, a kik közönséges ivóviz helyett a baktériummentes mohai Agnes-vizzel éltek. Legjelesebb orvosi szaktekintélyek által ajánlva. Számes alismerő nyilatkozat a forrás ismertető füzelében olvasható. Háztartások számára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden kétes értékű mesterségesen szénsavval telitett viznél, sőt a szódavíznél is olcsóbb; hogy az Agnes-forrás |/pH\/p|f hflP\/Í7 í Vizét a legszegényebb ember is könnyen megsz rezhesse, nagyobb vidéki városokban lerakatok szerveztelek, ugyanott a forrás leírásának is- IXCUVCIl UUI Vl£ • imertető füzete ingyen kapható. A forrás kezelőség. Kapható minden füszerüzletben és elsőrangú vendéglőben. Főraktár : Oszvald JállOS tirnál PApáu. (11) kissé elhízott, tüzesszemü asszony, akinek a szemei tegnap is ki voltak sirva, mikor hazajött a barátnőjétől." Ezek a kisirt szemek kergették ide Bácski Gyulát. De előbb megígérte, hogy nem íognak elköltözni a régi lakásból. Megint gyenge volt. Szinte hörögve sóhajtott fel. Már idejött; de még nem mentt át oda. Lopva a másik asztal felé nézett. Ott egy magányos férfi ült kopott kabátban és viseletes, piszkos kézelőkkel a kabát ujja alatt. Annak az embernek befelé görbülő körmei voltak és sohasem lehetett tudni, hova nez a sötétkék szemüvege mögött. Bácski végere nehézkesén, habozva felállt. Ugy érezte, valami az akaratata ellen törtánik most. De pénz kell. Az asszonynak. A gyerekeknek kell. Azok nem nélkülözhetnek. Ne is nélkülözzenek semmit. Amig | lehet. Az elkínzott ember behunyja a szemét. Nem akar tovább látni. Mert szédül a falánk, a mohó semmiségtől. Aztán odament és leült az uzsorás j mellé. forrást, ha gyomor , bél- ós légcsőhuruttól szaba<lnlni akarnak. forrást, ha a vesebajt gyógyítani akarjuk, forrást, ha étvágyhiáuy és emésztési zavar áll be. forrást, ha májbajoktól és sárgaságtól szabadului