Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-06-16 / 24. szám

hamar elsőrendű faktorává válik a város életerős továbbfejlesztésének! A társadalom friss erőinek akczióba lépése tisztán és kizárólag városi érdeket kívánván szolgálni, — produktív alkotásaira irányuló törekvése míg egy felől az önző spekuláczióuak teljes mellőzésével érvényesül, addig azon eszméuyi czéljainál és feladatánál fogva teljes joggal számit a város kormányzó tényező inek feltétlen támogatására. Az erkölcsi és anyagi erők egyesítésének egy közös, nagy czélban való találkozása biztosítja tehát az együttmunkálkodásnak feltétlen sikerét ! Az általánosság kereteiben mozgó ezen bevezetés után, áttérve most már Pápa város helyi viszonyainak taglálására és érdekszférájának megrajzolására, mindenekelőtt megállapíthatjuk, hogy városunk helyzete és közállapota magában egyesíti minda zon nélkülözáetetlen eszközöket, melyek külső és belső fejlődésének és lakossága rohamos szaporodásának attribútumait alkotják. Nagyban és egészben konczentrálva látjuk városunk organikus életében és struktúrájában az emporiális jelleg kialaku lásához megkívántató mindazon alapvető feltételeket, melyek alapján helyes, czélszerü és Öntudatos munkálkodás mellett, a szükséges és hasz nos közínstitucziók létesítése által, városunk fejlesztésének nagy müve, az urabanitás eszményi érdekében megvalósítható lesz. Kétséget sem szenved, hogy e rövid nékány év leforgása alatt meg valósított modern alkotások tetemes anyagi áldozatokkal járnak és nagy mértékben szaporították Pápa város közterheit. És éppen azért, mert maga a város, mint erkölcsi testület, cse kély magánvagyon felett rendelkezvén, a modern újításokkal járó költségek túlnyomó részét az adózó polgárok vállaira volt kénytelen áthárítani; ennek folytán a város éléu álló férfiak félvén az ujabb terhek szaporításának még puszta gondolatátol is; bármily élénk vágygyal csüggjenek is a város tovább fejlesztése czéljá ból szükséges ujabb közintézmények léteritésének gondolatán: az ujabb megterhelés gondja leszerelésre kész téti még a legerősebb vágyait is ; s e fejlődés iránt áhítozó város marad továbbra is reménykedő védekezés nek további stádiumán. Midőn tehát Pápa város vezető társadalma tisztán látja a mai helyzet szignaturáját és e jelenségnek motívumait; a társadalom egyrészt saját jól felfogott érdekeiuek képviseletében, különösen pedig Pápa város jövendő fejlődésének és emporiális kialakülásának érdekében is, kell, hogy kezébe ragadja a kérdés a cselekvés és munkálkodás szerepét; és a város közhatóságának válvetett támogatásával az alkotások terére kell lépnie ; megteremtvén mindazon közintézményeket, melyek a város fejlesztés feladatának teljes értékében immár régóta megvalósításra várnak ! Szociális bajaink. Két nagy malomkő között őrlődik nemzetünk : az ősöktől öröklött közjogi s a legújabb keletű megélhetési küzdelemben. Utóbbi vészjósló sötét fellegként sötétedik a láthatáron s csak igen rövid idő kérdése, — hogy mikor tör ki a cluló zivatar. Mint minden közgazdasági és kulturális hullámzás, a nemzetközi szocializmus is a németek hazájából szakadt reánk. Néhány évvel előbb a mi országunkban az elméleti viták keretét nem lépték tul a szociális problémák. Az volt az általános vélemény, hogy mivel nálunk nincs gyáripar, hát a szocializmus sem tud gyökeret verni. Csalódtunk. A szociális küzdelmek nem is az ipari munkások táborában élesedtek ki először, hanem az Alföldön, ahol a mezőgazdasági munkásoknak véres öszszeütközései is voltak már a közrend képviselőivel. — A kormány és a politikusok azt hitték, hogy csak néhány bujtogató müve az egész, pedig hát sokkal mélyebben rejlő okai voltak ezeknek a mozgalmaknak. ben a kasszába ülne, ahelyett, hogy egész nap henyéljen, mint én. Látod milyen goromba volt hozzám. De várj. Ez még nem a legborzasztóbb. Azt mondta, hogy kisebb lakást fog felvenni. Hogy udvari lakásba megyünk. Bácskiné félájultan^ dőlt hátra a divállon ettől a gondolattól. Észre se vette, hogy a jó barátné elhúzódott tőle. — Érted már? Persze, nincs pénz. Mert arra az asszonyra kell a pénz. Természetes. Más oka nem is lehet. Mi most már koplalhatunk. Mert hiszen az uramnak rengeteg pénze van. Csak nekem nem akar adni belőle. Tegnap is két százast láttam nála. Nekem azt mondta, hogy az egy váltó prolongálására kell. — Váltó ? — kérdezte gyanakodva Keresztesné. Most már egészen a díván másik végében ült és az arcza olyan volt, mintha márványból faragtak volna. — Ugyan kérlek, az semmi. Kereskedőnél a váltó egészen más. Az nem adósság. Az minden üzlethez kell. — Talán annak az özvegyasszonynak adott valami váltót ? — kérdezte megint. Nyilván megakadt a fülében ez a szó. — Az meglehet, — kapott mohón az ötleten Bácskiné.— Bizonyosan. Felmegyek hozzá és visszakövetelem tőle. — Hátha az uradat ott találod? — 0, az uram nem megy fel oda. Ok sokkal alattomosabbak annál. Bizonyosan másutt találkoznak. — De hát akkor honnét tudod mégis az egészet ? — kérdezte álmélkodva Keresztesné. — Hát tudom. Az uram a mult héten ís köszönt neki a lépcsőházban. Aztán letagadta. Azt mondta, csak a levélhordónak fogadta a köszönését. Ugyan kérlek, levélhordónak nem köszön az ember. No és a gorombaságok ? A (kisebb lakás ? Talán azt is álmodtam ? Mindig az ilyen nők teszik tönkre a férjeinket. Azok csak mulatnak azoknak jó dolgák vrn. De engem nem lehet bolonddá tenni. Én érzem, hogy az én boldogságom összeomlott. Hanem gondom volt rá, hogy annak az asszonynak se legyen nyugta azóta. A háziúrnak megírtam az egész botrányt és a házmesternétől tudom. hogy felmondanak neki. A fehérneműjét pedig azon vizesen vitettem le tizenkettőkor a közös padlásról, mikor utána mosattunk ; mert a házirend szerint jogom volt hozzá. Keresztesné sajnálkozva nézett a panaszkodó barátnőre, aztán azt mondta : — Bizony szomorú sorsa ez a korán öregedő asszonyoknak, akik a férjüket sem tudják vonzani. Ha valaki tul van a harmincz esztendőn és inkább idősebbnek, mint fiatalabbnak látszik, annak bele kell nyugodni a változhatlanba. — Idősebbnek látszik ? — pattant fel Bácskiné. —• A nyáron is lánynak néztek Tátra-Füreden. Mindennap virágot kaptam. — Igen. az urad üzletvezetőjétől. Akit te protezsáltál be hozzá. — Hát az üzletvezetőtől. Az legalább uri ember. Finom érzésű, tanpintatos ember, aki meg tudja érteni, mennyit szenvedhet az igazán gyöngédlelkü feleség a férje brutalitásától. És tudom, hogy a feleségével sohase gorombáskodnék. — Lehet. De az majd csak gazdag lányt vesz feleségül. — Hát én szegény lány voltam? Nekem tanítónői dipjomám van. Az többet ér a hozománynál. És az apám méltóságos ur volt. Szegény édesanyám meg is mondta előre, hogy sohase lesz jó vége az ilyen mesallianceoknak. Mi otthon francziául beszéltünk és már akkor is keztyüt húztam a kezemre éjszakára, mikor az intézetbe jártam. És most talán bizony magam mosogassam el az edényt ebéd után ? Azért, mert az uramat a hálójába kerítette az a festett hajú szépség a harmadik emeleten ? — Szegény, te még most is szerelmes vagy az uradba, mikor elhanyagol. — Én ? Én ugyan nem törődöm az urammal. Talán még azt hiszed, hogy utána járok? Van eszembe. Mindig közönséges, rossz izlésü ember volt. — Igazán ? — csodálkozott bizonyos tisztelettel Keresztesné. — Előttem csak nem fogod eltitkolni a terveidet ? Hiszen tudod, mennyire szeretlek és milyen sokat tartottam rólad. Mindig azt mondtam : ez a Bácskiné rendkívüli asszony. Több esze van, mint egy egész minisztériumnál. — Tulajdonképpen még nem is kellene beszélnem róla — szabadkozott szerényen a vendég. — 0, kérlek, csekélység ERO-SOSBORSZBSZ. - Maga az erö is eg-ószség-. = Isaplxo/tó. -