Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-06-02 / 22. szám

MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁHAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor. Egyes szám .ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ: BQLLATSEK FH1GYKS. HlflDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L A R iVl I N könyvkereskedésében. Merjünk és tegyünk ! Senki sem vitathatja el, hogy gyáriparunk folytonosan emelkedik és ahol eddig hire sem volt valamire való ipari vállalatnak, ott most gépek düdörgése tölti meg a levegőt. Példa reá Pápa városa is. Végeredményében üdvös és örvendetes dolog ezen gyárak inváziója, ami nézetünk szerint annak tulajdonitható, hogy a Lajtántuli gyárosok az önálló vámterület közellétét látva, igyekzenek meggyökerezni minálunk. Bármi legyen is azonban oka ezen kísérletezéseknek, tény az, hogy ezzel a gyár alapításokkal mi csak nyerhetünk. Ha azonban a lokálpatriotizmus némi érzékével tekintjük a dolgokat, sajnálattal kell konstatálnunk, hogy ha hozzánk is eljut egy ily gyári tervezet megvalósulása iránti kérvény, a maradiság és a közöny folytán nem bir érvényesülni A maradiság, az élhetetlenség összes szimptomái megnyilatkoznak tétlenségükben. Hogy kinek a I hibájából: az más lapra tartozik. Tény az, hogy mulasztás terhel bennünket. Mostanában szó van egy kenderés keményítő gyár felállításáról, de ugy látszik, hogy a hagyományos betegség ufra kiütött rajtunk és ha nem fogjuk meg radikálisan a megkezdett fonalat, ugy más város kész örömmel fogja azt létesíteni. Nem mondjuk, hogy nincs érzékük a gyárak iránt és áldozatot is hoztunk p. u. a szövőgyár létesítése alkalmával, de ezzel még nem fejlődtünk odáig, ahonnan már előbbre nem lehet jutni. Sőt ellenkezőleg, még igen sok hiányzik ahhoz, hogy észrevegyenek bennünket, hogy oly erő lakozzék bennünk, mélynek tudatában odatörekedjünk arra a pozícióra, ahol Pápa városa lesz egy vidék központja, tekintélyes einporiuma. Elvitathatatlan dolog, hogy csak is a gyáripar folytonos fejlesztése az ! egyedüli mód az erösbödés felé és éppen ezt az utat akárjuk mi mellőzni. I Ez pedig megbocsáthatatlan hiba. Mert nem állhat meg azon gyakran és előszeretettel használt ellenvetés, hogy a gyárak alapítására szükséges erőkkel nem rendelkezünk. Ez az állítás tartja vissza azokat, akik esetleg városunkban a kezdeményező szerepre volnának hivatva az akciótól. Városunkban számos terv és üdvös eszme hajótörést szenved ezen látszólagos feltevés miatt, mert tényleg a töke nem hiányzik nálunk. Ha nincs is meg egyeseknél, de a pénzintézeteknek kellene ily vállalatokba fektetniük azt a tökét, amelyet — köztudomás szerint — jelenleg amúgy is csak nagy nehezen tudnak más uton gyümölcsöztetni. Milliók hevernek a különböző bankoknál, takarékpénztáraknál, melyek pedig semmitől sem irtóznak jobban, mint az ipari vállalkozástól. Pedig nem a sikertelenségtől félnek a pénzintézetek, hanem nincs I bennünk élelmesség, nincs meg a vál| lalkozási szellem. Ily körülmények köi zött nagyon természetes, hogy mndeni IÁKCZA. Bús idyll. Mi mindentől nem függ az ember sorsa, szinte hihetetlen! Csak egy hajszálon mult, hogy boldog berlini diák koromban le nem puskáztam magamat azért, mert Klein János, a 3872. számú levélhordó szép csöndesen relsikasztotta a reábízott pénzeket. Én is, a pensioban lakó többi idegen is vártuk a pénzünket már tiz nap óta, amikor egyszer csak megjelent valami magasrangu postatisztviselő a megkérdezte, átvettem-e tényleg az április elsején érkezett pénzküldemény emet. — Szinét sem láttam, — mondtam elkeseredetten — sőt annyira nem láttam, hogy már ki is akarnak dobni a pensioból, mert nem tudok fizetni. — Akkor ez az aláírás hamis, — mondta komoly méltósággal a postatisztviselő s elővett egy kézbesítő könyvet. — De mennyire! — mondtam dühösen — ilyen ákom bákomokat nem is tudnék iderajzolni! Ellenben mi lesz most már a pénzemmel ? Engem holnap innen okvetetlenül kidobnak s énnekem otthonról még egyszer meg nem küldik a pénzemet, az bizonyos, mert azt a diákfogást mindenki kívülről tudja, hogy a pénzem elveszett a postán. — A porosz postán nem vész el semmi — mondta kenetteljesen a tiszt. — Az én pénzem azonban elveszett. — Az ön pénze, megvan uram. A postakincstár ki fogja önnek fizetni. — És hitelt is teremt? Mert a pensiotulajdonos épp olyan kevéssé hiszi el a pénz elveszéséről szóló mesét, mint az otthoniak. — A pénzét szabályszerű nyugta ellenében még ma föl veheti. — És a kicsi angol lányok is, az első emeletről ? — Azok is. Valamely artikulátlan diadalüvöltés tódult ki a torkomból s azonnal elhatároztam, hogy ma este iszonyú nagy és iszonyúan mesés lakomát fogunk csapni Nelli és Elli társaságában. Amikor kiment a postatisztviselő, rögtön a furulyám után kaptam. Kifeküdtem az ablakomon s telitüdőmből fújni kezdtem a Rákóczi-indulót — de hiába! A kicsi angol lányok nem jelentkeztek. Valószínűleg a postán járnak — gondoltam magamban s a kiállított s a postatisztviselő által láttamozott nyugtámmal én is megindultain a posta felé. A kapuban találkoztam Elli és Nelli kisasszonyokkal. Ragyogott az ő arczuk is a boldogságtól s minden további gondolkozás nélkül összeölelkeztünk. — Jönnek ma este velem vacsorázni. Bánom is én hova. Ha ugy tetszik az Unionklubba. Ma urak vagyunk. — Hova gondol ? — tördelte szemlesütve Nelli. Mi uri leányok vagyunk s nem járunk fiatal emberekkel nyilvános éttermekbe vacsorázni. Legkevésbbé pedig az ő költségükre. Le voltam forrázva. A nagy örömmámorban megfeledkeztem erről a csekélységről s hogy a két kicsi angol igy megkosarazott, nekem is elmúlt a kedvem a nagy vacsorázástól. Megegyeztünk tehát abban, hogy a pensioban vacsorázunk mind a hárman s vacsora után a kicsi lányok kiülnek a balkonra, én meg kiülök a szobám ablakába. A negyedik beavatott a holdvilág, lett. A derék, romantikus holdvilág, amely mindig szívesen csatlakozik bolondos gyerekekhez, akiknek a szivében elérkezett a rügyfakadás ideje. A derengő holdsugár vacsora után csakugyan elsőnek foglalt helyet a balkonon s amikor Elli és Nelli megjelentek, mintha dicsfényt vont. volna a homlokuk köré. Vacsora előtt lemezpapirból hivágtam egy nagy darazsat s megszerkesztettem egy furcsa könyököslénia félét, hogy a darázs egyenesen oda ereszkedhessen a balkonra s ne kelljen az elsőemeleti Pensionsniutter ablaka előtt fülhuzgální az esetleges üzeneteket.