Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-04-14 / 15. szám

tani. Jelenlegi tervünk, mellyel mint halljuk, már az intézet igazgatósága is foglalkozott, eloszlatná ezen felhangzott panaszokat és mit mondani szokás egy csapással két legyet fognánk. Meg volna oldva a városház kibővítése kérdése és a pápai takarékpénztár által létesítendő monumentális épület felépitése. A megoldás kérdésében lehet, hogy rekriminációkba esünk, de a jó ügy érdekében tesszük ezt mindaddig, mig ezen kérdés megoldást nyer. A pápai takarékpénztár háza —- mint szomszédos épülete a városházának, átengedtetnék bizonyos méltányos összegért Pápa városának és a takarékpénztár igazgatósága égy mas helyen telket vásárolna — mondjuk, ahol jelenleg a volt Neubauer vaskereskedése van — és ott egy az intézethez méltó monumentális épülettel gazdagítaná városunkat. Ezen tervvel mint halljuk, már foglalkozott az igazgatóság, de hogy miért maradt csak terv, azt valóban nem tudjuk megérteni és ép ezen körülmény teszi kötelességünkké, hogy ezen városház kibővitése kér dését újra napirendre tegyük és a terv megvalósítását forcirozzuk. Tesszük ezt pedig azért, mert jelenleg városunkban egy Közgazdasági Bank létesítése van tervbe. Ha a Pápai Takarékpénztár erre nem volt hajlandó, reméljük, hogy ezen tervbe vett Bank ezzel a kérdéssel í | foglalkozni fog és fognak egy modus 1 I vivendit találni arra, hogy a város háza kibővitése kérdését egy újonnan felépítendő épülettervével megvalósítsák. Nézetünk szerint az újonnan lé- j tesitendő Bank lesz hivatva ily elha j nyagolt kérdést magáévá tenni és a hanyatló vállalkozási szellemet városunkban fejleszteni. itt van az alkalom erre, tessék foglalkozni ezzzel az üdvös eszmével. Tanonciskoláinkról. A népnevelés terén történt és | jelenleg is történő haladásunk fokozatosan, ha nem éri is el, de meg közelíti lassan-lassan azt a célt, mely felé törekszik minden kulturállam. Nem mondjuk ezzel azt, hogy az ut meg van szabva, tehát ölbe tett kezekkel nézhetjük a kimért lépésekkel haladó javulást; sőt nagyon tudatában vagyunk annak, hogy fokozódó erővel kell törekednünk a haladás gyorsítására. — Tudjuk, hogy sok, nagyon sok tenni valónk van még ezen a téren és jelenleg is ta Ián a távolabb állók előtt homályban lévő kérdésekre akarunk néhány irányító sugárral rávilágítani. A népiskolák kérdéséit, azokat a gyakran szomorú jelenségeket nem bolygatjuk jelenleg, aminek szemlé lése csak azoknak jut nem éppen örvendetes osztályrészül, kiknek hivatalos működése vonja maga után, hogy falvaink iskoláival érintkezésben legyenek. Jelen esetben a népnevelés egyik — az előbbinél nem kevésbbé fontos faktaráról, a tanonciskolákról beszélünk. A városainkban buzgalommal — több kevesebb eredménynyel — működő tanonciskolák összegyűjtik a legkülönbözőbb iparágakra készülő fiatal nemzedéket és egyöntetűen tanítják őket a legelemibb ismeretek elsajátítására, amit minden ép ésszel rendelkező embernek, legyen az napszámos vagy iparos, tudnia kell. — Azoknak az ismereteknek elsajátítása, melyek az iparostanoncot jövő élete folyásában szorosabban érdeklik, kevéssé van képviselve az iparostanonciskolákban. Igaza van annak, ki azt az ellenvetést hangoztatja, hogy az ipariskola nem a szakismeretek elsajátítására való, hanem az általános tudás megszerzésére. — De csak látszólag van igaza. Világos mindenki előtt, hogy a szakismeretet nem az iskolában kell elsajátítani az ifjúnak, hanem a műhelyben a mestere útmutatása mellett. Itt azonban csak egy tényre hívjuk fel a figyelmet, (azt nem is számítva, hogy az iparostanonc bizony nagyrészben csak küldönc s háziszolgálatokat végez), hogy az iparostanonc csupán a gyakorlati — Oh, apám, nem arról van szó — felelt a leány, kétségbeesetten tördelve kezeit. Az öreg igazán nem tudta, hogy hát miről. De mégis eszébe jutott, hogy átána kellene nézni. Hát ha még meg lehetne menteni az a szerencsétlent? — Megyek, megyek — szólt sietve. Nem akart senkit megbízni ebben a kényes ügyben, maga akart eljárni. Minek tegyék ki magukat mindenféle plegykának ? A legelső utczasarkon bérkocsiba ült s a bejelentő-hivatalhoz hajtatott, hogy megtudja annak a fiatalembernek a lakását. Csak másfél óra múlva tért vissza, egészen kiizzadva, lihegve, a nagy izgatottság miatt félig magánkívül. Hebegett, nem találta a szavakat, rael}eket mondani akart, noha útközben már előre meggondolta, hogy mit fog mondani. — Nincs semmi nagy baj — biztatta loányát. — Erős az olyan fiatalember. A mentők bevitték a kórházba. Most ott ápolják. Jó helyen van Beszéltem az orvosokkal. Paula remegett: — Meglőtte magát ? — Nem, nem, — felelt az atyja. — Csak valamit bevett. De jobban lesz, nem kell félni. Nagyon okos orvosok vannak ott. Hamar talpra állítják. De Paula, amint atyjának szeme közé nézett, kitalálta, hogy nem mondott igazat. Elsápadt s a szó alig jött ki ajkán : — Meghalt, ugy-e ? — Ej, dehogy halt, — nyögött az öreg. Annyit azonban kénytelen volt bevallani, hogy biz az veszedelmes állapotban van. A leány, kinek egész lelkét betöltötte a félelem és szánalom, valami nagylelkű elhatározásra szánta el magát: — Látni akarom, apám, beszélni akarok vele. — Micsoda gondolat ? felelt az atyja. — Nem tehetsz ilyen oktalanságot. Aztán külömben sem beszélhetnél vele. Csak fekszik, mint egy darab fa. Nem tudják föléleszteni. Aztán megijedt attól, amit mondott: — No, no, azóta talán segítettek rajta.. De te mégsem mehetsz oda. Inkább visszamegyek még egyszer én. Paula megragadta atya kezét: — Ha öntudatra ébred, még, mondd meg neki, apa, hogy hozzámegyek feleségül. Legyen ez vigasztalása utolsó perczeire. Az apa összeránczolta homlokák. Az üzenet nem volt Ínyére való. — És hátha életben marad ? — Akkor is hozzámegyek, — felelt a leány. Atyja csak nézte, nézte, kedvetlenül, komoran, Micsoda házasság volna ez ? De nem szólt. Hiszen ebből úgysem lesz semmi. Az a fiatalember talán estig sem él. Mikor visszament a kórházba az öreg Berkes, a fiatalembert még akkor sem tudták eszméletre ébreszteni az orvosok. Hiába töltötték belé a sok fekete kávét. Leánya zaklatására este felé megint benézett a kórházba Berkes. A fiatalember még mindig abban az állapotban volt. — Nincs reménység? — kérdezte az öreg ur. Az orvos vállat vont: — Megtesszük, kérem amit lehet; de nem mondhatok semmi bizonyosat. Másnap reggel azonban fölébredt dermzdt álmából Józsa Iván. Feje nehéz volt és kábult, de nem volt semmi más baja, csak nagy bágyadtságot érzett egész testében s csak lassan birta megérteni, hogy hol van. — Bizony átkozott közel járt ahhoz. MIT IGYUNK ? hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvszer. Minden külföldit fölülmúl hazánk termé szetes szénsavasvizek királya: égést rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata áldás gyomorbajosoknak. KEDVELT BORVÍZ ! Olcsóbb a szódaviznél ! MINDENÜTT KAPHATÓ ! Főraktár : Oszwahl János urnái Pápáii. Milleniumi nagy éremmel kitüntetve. Kitűnő asztali, bor- és gyógyvíz, a gyomor-