Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-04-14 / 15. szám

eljárást sajátítja el a műhelyben, az elméleti tudásnak pedig híjával cseperedik fel. A szakmájához való elméleti tudást még legény korában sem tudja azután elsajátítani, mert nincsenek meg a szükséges alapismeretei, ha pedig önálló gazda lesz, — akkor az előbbi eset fennmaradva még hozzájárul a munka is, mely tanulásra ugyancsak nem enged időt a meglett embernek. Az az ész nem is kutatja az okokat, a fejleményeket, melynek figyelme nem volt felhiva a jelenségekre idejében. Csupán az elvetett mag képes csírázni, növekedni, szaporodni, a semmiből nem fejlődik semmi. Ha az a mészáros ismeri, csak példának hozzuk fel, a rothadás feltételeit, könnyebben védekezhetik ellene, ha az az asztalos tisztában van a fa szerkezetével, tulajdonságaival, könnyebben, eredményesebben dolgozik, ha az építőiparos ismeri a kezében megforduló anyagok tulajdonságát, sokkal jövedelmezőbb munkát végez, károknak kitéve nincsen. Talán legal kai masabban oly módon lehetne a kérdést megoldani, hogy MZ egyes-iparos szakosztályok vásáros ünnepnapokon, vagy talán a munkaidő befejeztével tanultabb, szakava tottabb tagjaik által, esetleg szakemberek által előadásokat tartanának tanoncaiknak, melyeken az elméleti tudnivalókat a fiuk elsajátíthatnák. Arról is volt szó, hogy az ipari leánytanoncok is szigorú bejelentésre köteleztetnek és ezáltal természetetesen iskolai kötelezettség alá is vonandók. Valószínű azonban, hogy ennek a fontos, szükséges, de mindenesetre nagyon kényes kérdésnek a megoldása sok nehézségbe ütközik. Ezekre kívántuk felhívni az ipartestület figyelmét azon célzattal, hogy iparososztályunk minél intelligensebb, minél szakavatottabb utódokat nevelhessen. Nem kételkedünk benne, hogy ipartestületünk, mely mindenkor tanújelét adta nevelési téren is a jövő virágzásáért való törekvésének, komolyan foglalkozik e kérdés megvitatásával és a lehetőség határai között megteszi kötelességeit. Színészet Pápán. Múltkori jóslatunk teljesen bevált, Szintársulatunk a kezdet nehézségeit áthidalta és a hét folyamán már teljesen összevágó, preciz előadásokban volt részünk. Igazolja ezt színházlátogató közönségünk, mely napról-napra jobban és jobban látogatja a színházat. Volt egy két előadás, melyek némileg csekélyebben voltak látogatottak, de ez abban leli magyarázatát, hogy rövid időközökben réprize előadások voltak és nálunk tekintve, hogy „egy színházi közönségünk van" kétszer egy darabot, hacsak nem kiváló és szenzációt keltő, nem nez meg. Különben ha közönségünk ily mértékben fogja pártolni a szín társulatot mint jelenleg, ugy a színigazgató teljesen meg leliet elégedve. Heti referádánkat adjuk a következőkben : Szombaton premiérünk volt „Rab Mátyás" előadásával. A címszerepet Sziklai/ Szeréna közönségünk dédelgetett kedvence adta. Sziklay ez estén felülmúlta önmagát. Olyan bájos játékot láttunk, hogy

p az lebilincselt és fogva tartott benünket, Énekéből pedig bűbáj, varázs sugárzott ki és a hallgató szivét igézte. A színházat zsáfolásig megtöltő közönség minden jelenését haszantartó, meleg tapssal jutalmazta. Igen bájos és kedves jelenség volt Tordai Erzsi, ki Gita szerepében kellemesen csengő kolaraturáját érvényesíthette. Rendkívül szinpatikus alakításban mutatta be InTce a hitközségi szolgát. Nem csalódtunk benne, amidőn tehetséges színésznek jeleztük Ugyancsak elismerés illeti Búikon alakítását, ki Eisig szerepében egész estén át derültségben tartotta a közönséget. Igen ügyes volt Szathmáryné a szakácsnő szerepében nemkülönben Ráthonyi Steffi (Gergő) és Medgyaszay (Gabiről) kisebb szerepeikben. Az előadás sláger számba ment, melyhez a zenekar Tombor mesteries vezetése alatt nagyban hozzájárult. Vasárnap délutáni előadásban „A peleskei nótáriust" láttuk. A színház szorongásig megtelt és folytonos tapsokkal illették a Szereplőket, melyekből Bátori Szathmáriné Ráthonyi Steffi kivették részüket. Este reprízként „Rab Mátyás" előadásában gyönyörködtünk. Az elóadás művészi színvonalon állott és a táblás ház a premierhez hasonló élvezetben részesült. A tapsok egész özönében részesült újólag Sziklay Szeréna- A többi szereplők a régi jók voltak és az előadás fényes sike.xét újólag emelték. Hétfőn szinte reprize volt „A tolvaj" előadásáról. Az est fénypontja újra Holécy Ilona volt. Szívvel játszott és ami a fő az igazságot hozza a színpadra. Méltó partnerja volt Déri a férj szerepében, ki ez alkalommal igazolta, hogy a premieren indispositióval küzdött. Ugy játszta szerepét, amint azt tőle már megszoktuk. Az előadás határozottan jobb volt mint a premiére, amenyiben precízen és folyékonyan ment. Kedden Porzsolt Kálmánnak a Nemzeti Színházban óriási sikert elért társadalmi darabja „Az asszony" válogatott közönség előtt került színre. Közönségünk ez *mm hogy elpatkol — mondta az orvos kedélyesen. Józsa Iván nem felelt rá. Egy darabig elgondolkozott. Olyan volt, mintha még mindig félálomban volna. — Keresett valaki ? — kérdezte. Persze, hogz keresték —• felelt az orvos. — Egy öreg ur háromszor is járt itt tegnap. Itt a névjegye: Berkes Antal. Mondja csak, kérem, ez az a dúsgazdag vállalkozó ? Józsa Iván elmosolyodott: — Az. — No már az ilyen ismeretség ér valamit — szólt az orvos fejével is bólintgatva hozzá. — Ugy látszott, szörnyen érdeklődik Még egy levelet is hagyott itt önnek. Józsa Iván, mintha fölvillanyozták volna, egyszerre hevesen kinyújtotta a kezét. Szeme átrepült a sorokon. Női írás. A Paula irása. Alig bírta visszafojtani az ajkán kitörni készülő diadalkiáltást. A partié meg van nyerve. Egy merész húzással mindent elért. Tegnapelőtt még a kétségbeesés örvényében, ma a boldogság biztos révpartján. Most ugy tűnik föl neki, mintha csak valami színdarabot játszott volna végig; a szerelmes ember szivreható szerepét, aki meg akar halni, mert nem talál viszontszerelmet. Igaz, hogy tegnapelőtt abban a kétségbeesett állapotában el akarta pusztítani magát, A sok adósság fojtogatta s. nem látott menekülést semerre. Nem volt már ideje arra, hogy más leánynál kezdje az udvarlást. Különben is a pénzes leányok oly ritkák s oly büszkék ós válogatósak. Vége, mindennek vége. Nincs más hátra, csak a pisztoly. Mégsem a pisztolyt választotta. Egy kis porocska jobban elvégzi azt. Az ember elalszik és sohasem ébred föl többé. Egy szikrányi reménység azonban ott lappangott még lelke fenekén. Hátha életben marad ? A halál torkából menekült embert nem fogják zaklatni a hitelezők. Legalább egy ideig nem. Az alatt lélegzethez jut. Újra szerencsét próbálhat valahol. A regényesség fényköre is körülövezi, ragyogó sziliben jelenik meg a fiatal leányok szeme előtt: a Heine románczából való ifjú, ama Azrák törzsökéből, kik meghalnak ha szeretnek. Es ime fényes diadal. Fényesebb, mint remélte. Berkes Paula most már az Övé. A nagylelkű leány habozás nélkül odanyújtotta kezét. Nem érzett ugyan szerelmet, csak részvétet. De miért ne tegye boldoggá azt az embert, ki ugy szereti őt, hogy kész volt érte meghalni ? Berkes papa kissé prüszkölt. Nem ilyen férjet óhajtott ő a leányának. De mit te hetett ? Megszokta, hogy az ő egyetlen gyermekének minden kívánságát teljesítse. Anya nem volt, aki ellentmondhatott volna s egy hót múlva már megtartották az eljegyzést. És mikor pár hónap múlva megtörtént a fényes esküvő, a fiatal leányok s az érzékeny szívű mamák mindenfelé ugy beszéltek arról, mint ritka szerelmi házasságról, mely két egymásért égő szivet egybekapcsolt. A menyasszony ajka remegett ugyan, mikor elmondta a végzetes szót: „Szeretem," Vájjon igazán szertti-e ő ezt a férfit? Ugy érezte, hogy szerelemből nincs szivében egy szikrányi sem, csak szánalom van ott és nagylelkű önfeláldozás. De mindegy, ő kárpótlással tartozik ennék a férfinak, ak: ugy szerette őt, hogy inkább akart meghalni, mint nélküle élni. S a vőlegény teljes buzgósággal igyekezett kimutatni ezt az ő nagy szerelmét. Csak egyszer zökkent ki a szerepéből Józsa Iván. Mikor a Berkes papa milliója elúszott különféle szerencsétlen vállalatokban, amikkel Berkes Antal másik milliót akart volna szerezni. A családott vő nagyon dühös lett, káromkodott, mint valami kocsis és gorombán támadt a feleségére: — Mit csinálunk már most ? — Miből fogunk most élni ? Az én nyomorult kis fizetésemből ? — dühöngött tovább a férj. Paula arra megszólalt, halkan,- hidegen : — Nem, Iván. Csak magadnak kell abból megélned. Én elmegyek a gyerekekkel Teréz nénihez. De a férj haragja egyszerre megenyhült s ismét a gyöngéd szerelmes lett belőle : — Oh édes, hogy gondolsz ilyet ? Hiszen tudod, mennyire szeretlek. Tudod, hogy nélküled nem bírnék élni. És az asszony nézte, nézte az urát. A lelkébe szeretett volna belátni. De az ilyen nagylelkű női szemek sohasem fognak oda belátni s az ilyen büszke, tiszta sziv nem hiheti el, hogy az a számtalan csók házasságuk négy éve alatt mind csupa hazugság lett volna.