Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-07-22 / 29. szám

évfolyam. IPá/pa, 1906. j-alius 22. 29. szébjocir •• PAPAI KÖZLÖNY KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. Nincs cseléd! Régi baj, régi nyomorúságról ! Nem ez az első eset arra nézve, hogy szóba hozzuk azon siralmas helyzetet, melybe a szolgáló cselédség tekintetében jutottunk, de szavunk kiáltó szóként hangzott a pusztán s nemhogy a helyzet javult volna, de még sokkal véghetetlen, sokkal rosszabbodott. Hihetetlen és mégis igaz, hogy Pápán nem lehet cselédet kapni ; a közvetítő intézetek üresek, számos család hónap számra áll cseléd nélkül, a háziasszonyok könnyezve panaszkodják el egymásnak a keserű állapotokat. Oly jó világot élünk, hogy már nincs a ki szolgáljon. De honnan is ered ez az apály a szolgálók létszámában ? Városunk cselédügyi viszonyai évek óta észlelhető fokozatos rosszabbodás után most már végkép megfeneklettek ; eddig csak időszakonként például aratás idején volt érezhetőbb TÁRCZA. Örölszteé. Azon az éjszakán nem aludt senki a háznál, pedig semmi, de semmi sem történt. Otthon ült az egész család. Az öreg Ozorayné, egy fehérhajú matróna, Ozoray Tamás, a zeneszerző, meg a kis Ozoray Blanka. Nem történt semmi, de a vacsoránál még sem szólt senki egy szót sem, az ételeket csaknem érintetlenül vitték s mintha mindenki halálosan fáradt lett volna, vacsora után azonnal elvonultak a hálószobájukba, de senki sem feküdt le. Tamás, aki a dolgozószobájában hált is egyúttal, leült az Íróasztala elé, az öreg asszony meg Blanka pedig lábujjhegyen járkáltak közös hálószobájukban s halálos rettegéssel figyeltek minden legkisebb neszre, ami Tamás szobája felől hangzott. Pedig — harmadszor is ismétlem — nem történt semmi. Aznap ment férjhez Hollaky grófhoz Baracsi Adrienne grófldsaszszony s ehhez igazán semmi köze sem lehetett az Ozoray-f&miliának. Az végre is igen közönséges dolog, hogy egy grófkisasszonyt feleségül vesz egy gróf, hogy a grófkisasszony zongoratanitójának a családja miért nem tud ezen a lu pon enni s miért nem mer lefeküdni, az meglehetősen erőltetett dolog. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : a cselédhiány, ma már állandó bajjá, valóságos csapássá lett, mely keservesen érezteti hatását a magánélet keretében. E mizériának egyik főoka, hogy utóbbi időben tudvalevőleg a csojáclszerzés körül oly abuzusok burjánoztak föl, mely a meglevő cselédanyagot is, morális értékében állandóan deválválják s mind nehezebbé teszik annak lehetőségét, hogy valaki megbízható és szolgálatában kitartó cselédhez jusson. S aki tudja, hogy mennyi bajnak, kellemetlenségnek van kitéve városunk lakossága a cselédekkel szemben, azt beláthatja annak fontosságát, hogy a cselédügy mizériájáról e helyen szót emelünk. Felemeljük szavunkat pedig azért, hogy röviden tiszta képét adjuk a cselédügy mizerábiüs állapotnak s felhívjuk az illető körök figyelmét azok megszüntetésére. Felhívjuk pedig őket sürgős intézkedésre, mert ha ez rövid idő alatt De akad ilyen erőltetett eset is az életben s vannak olyan zenészek, akik halálosan komolyan tudnak venni eg> parányi kis arczképet, amelynek egyik sarkába, alig latható hajszálfinom, keskeny betücskékkel ez az egy szó van írva : örökké. A kis Blanka minden pillanatban öszszerezzen, az öreg asszony csöndesen imádkozik s Tamás maga elé tette azt a csöppnyi medalionba való arczképet s folyton csak ezt az egy szót mormolja : — Örökké, örökké — s rezingnáltan vonogatja a vállát. * Örökké! Gyönyörű szó, mert sohasem volt semmi értelme. Örökké ! Az embernek, mondjuk nyolczvan év, maga az örökkévalóság, a történelemnek néhány ezer év, a világnak néhány millió esztendő s mégis, a nap minden szempillantásában elhangzik számlálatlanul sokszor ez a szó : örökké. Ozoray Tamás azonban nagyon komolyan vette ezt a szót. 0 neki mondták, ő neki adták, de ő érezte is, igazan. Nem volt lázadozó természet. Szelíd, borongó fiu, aki — mert nagyon Ízléstelennek tartotta a szentimentalizmust — egy csöppet adta a czinikust. Nem a világnak, önmagának, A nagy tragédia után egy kicsit még jobban magába zárkózott, egy csöppet megsanyargatta Beethovent, gyöngólni kezdte Chopint és igen nagyra becsülte Bichot, HIRDETESEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. meg nem történik, oda jutunk, hogy a cselédek is strájkolnak, aztán követelnek és nagyobb urak lesznek mint maguk a cselédet fogadók. Félig már úgyis ezen az uton vagyunk ! Nő cselédet alig lehet kapni olyant, aki egész évre hajlandó volna lekötni magát. Csak hónapszámra szeretnek beállni s még igy is nagyon nehezen tudják kivárni, hogy az egy hónap kiteljen s a legtöbbje már a második, harmadik héten a cselédszerzőhöz megy, kérni azt, hogy keressen neki jobb helyet, mert a mostani gazdaasszonyát nem lehet kiállni. Van számtalan olyan nő cseléd, a ki egy éven át 6 helyen is szolgál. A gyakori cselédváltozás nagy kárára és hátrányára van a családoknak, de különösen a gazdaasszonyoknak, mert a cselédek, előbbi gazdaasszonyuknak olyan dolgokat beszélnek — s a legtöbbször ok nélkül — a mik bizony-bizony nem válnak azoknak előnyére. ± -„-..1. HBI-jB^—ggg'W^"

" 1L.U i más különben azonban nem lehetett rajta semmi különös változást észrevenni. Csak ő maga. 0 ugy érezte, nagyon megváltozott, nagyon megüresedett. Az ő maga muzsikus nyelvén ugy fejezte ki ezt az állapotát, hogy ugy kong a szive, mint egy rosszul épitett hangversenyterem. Nem volt majom, nem pózolt a fájdalmával, ha nem kerülhette ki, eljárt társaságba is, de valamely elviselhetlen unalom gyötörte a társaságban s ha jól érezte magát, akkor meg olyan veszekedett duhaj kedv szállotta meg, hogy kénytelen volt elmenekülni a saját jókedve elől. Belegyakorolta magát a bánatba s bár tudta, hogy a bánat kellemetlen vendég, hozzászokott, mint a madár a kalickához. Két évig nem látta a grófnőt, s a harmadik esztendőben, az operája premiérjén pillantotta meg, amint erősen kihajolva a páholyából, feltűnően tapsolt neki. Az első pillanatban ugy érezte, eláll a szive verése, egy perc múlva azonban már nem érzett semmi különöset, csak egy kis szomjúság gyötörte. A második felvonás után, amikor a kárpit elé lépett, egyenesen odafordult a grófnő páholya felé. A szép fiatal asszony éppen tapsolt, mint az első felvonás után s Tamás kénytelen volt elismerni, hogy az asszony szebb volt mint valaha. Ez bántotta is, ingerelte is, de azután a premiér lázában hamar megfeledkezett