Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-07-22 / 29. szám

Ezek valóban nagyon viszás ál­lapotok. Az is igaz, hogy nemcsak a mi városunkban, de az egész ország­ban panaszkodnak a cselédek ellen s mégis csodálatos, hogy mégsem ta­lálnak ki valami olyan eszközt, a mi ezeket a tűrhetetlen állapotokat meg­szüntetné. A ki jól ismeri a cselédügyi mi­zériákat az kétségbevonhatlanul igaz­ságot ad nekünk, midőn azt állítjuk, hogy ma már annyira vagyunk, mi­szerint a cselédfogadás ma már nem is annyira szerződés gazda és cseléd között, hanem a cseléd feltételeinek megszabása a fogadóval szemben. A cselédügyre felügyelni minde­nütt a rendőrkapitányság van hivatva. S mert mai cselédtörvényünk még mindig oly hiányos, mely revízióra vár, a hatóságnak feladata, ezt ellen­őrizni, nehogy a cseléd nagyobb ur legyen a gazdánál pedig azok lesz­nek, ha a cselédügy mai mizériái megmaradnak. Elöször is tehát a cselédfogadás­nál szükséges, hogy a feltételek pon­tosan és határozottan megállapittas sanak. Nem elég erre a cselédkönyvbe való egyszerű bejegyzés, hanem ke 1!, hogy mind a munkakör, melyet a cse­lédnek ellátni kell, mind a fizetési kötelezettség, mely a cselédfogadót terheli, határozottan megállapitassék. Szükséges továbbá, hogy a rend­őrkapitány nagyobb ellenőrzést gya­koroljon a cselédszerzőkkel szemben. Itt van legtöbbször a kardinális hiba. Darázsfészket bolygatnánk meg, ha a hozzánk beérkezett panaszokról kel­leue említést tennénk. Egyelőre nem foglalkozunk ve­lük, mert reméljük, hogy ebbeli fel­szólamlásunkat a rendőrkapitány meg­szívleli s intézkedni fog, hogy a cse­léd mizériák, mely városunk lakos­ságára egész molochként nehezedik — hatásköréhez képest — annak megszüntetését szorgalmazni s gyö­keres orvoslására a szükséges intéz­kedéseket megteendi. A városi hatóságot pedig kérjük, hogy a cselédügy rendezését végre valahára szabályrendeletileg fogana­tosítsa, hogy azon csapás melynek súlya alatt kevés kivétellel minden háztartás csaknem állandóan küzd, ezen szabályrendelet megalkotásával gyökeres orvoslást nyerhessen. Városi közgyűlés. — 1906. julius 16. — Pápa város képviselőtestületének hét­főn megtartott közgyűlése nagy érdeklődés közepette folyt le. Ezen érdeklődés főleg a Kossuth Lajos-utca déli végének megnyitá­sára vonatkozott. A képviselőtestület tagjai­nak túlnyomó része hivatásának tudatában volt, amidőn ezen utca megnyitását közér­deknek tudta be és ily értelemben is hoza­tott meg a határozat. Nagy vívmány ez vá­rosunkra nézve, mert meg vagyunk győ­ződve, hogy ezen utca megnyitásával szá­mos oly tervek létesíthetők lesznek, melyek városunk haladását és fejlődését lesznek hivatva előmozdítani. A cédulaház eladása és a Moravek-féle ház megvétele szinte el­határoztatott, nemkülönben a gazdaközön­ség érdekeinek megfelelőleg a barakk-ka­szárnya kérdése is biztosítva lett. A közgyűlés higgadt és tárgyilagos le­folyású volt és hogy mégis délután 3 órá­tól esti 8 óráig tartott, az annak tudandó be, hogy 11 izben névszerinti szavazást kel­lett elrendelni. A közgyűlés lefolyását adjuk a követ­kezőkben : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözölve a megjelenteket az ülést meg­nyitja s a jkv. hitelesítésére Faragó János, dr. Körös Endre, Bottka Jenő, Mattus György és Billitz Ferenc képviselőket kéri fel. A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Napirendre térés előtt elnöklő polgár­mester Csajthay Dániel városi képviselő el­hunytát jelenti be, indítványára a közgyű­lés emlékét jkvileg örökíti meg és család­jához részvétiratot intéz. Marton Antal interpellálja a polgármes­tert aziránt, hogy a mostani adókivetési tár­gyaláson hajlandó e az iparosok különösen a csizmadiák érdekeit megvédeni, tekintve a mostani rossz bérviszonyokra. Polgármester válaszában kijelenti, mi­szerint ő ezen tárgyalásokba nem avatkoz­hatik erre a bizottság tagjai vannak hivatva és pedig az iparosok részéről Néhmann Gá­bor, a kereskedők érdekeinek megvédésére pedig Krausz József N. képviselő lett a vá­ros részéről kiküldve. A választ ugy interpelláló valamint a képviselőtestület tudomásul vette. Dr. Hirsch Vilmos azon interpellátiót intézi a polgármesterhez, hogy az építke­zési ügyeket a szabályrendeletben előirt ha­tóság intézi-e v?gy pedig csupán a városi minden másról s egész lélekkel élvezte a saját zenéje szépségét. A zeneszerzők tudniillik azok a bol­dog lények, akik mindig el vannak ragad­tatva a maguk melódiájától, leginkább olyan­kor, amikor egyáltalán nincsen melódia a zenéjükben. Az opera sikerült s Ozoray Tamás bol­dog mámorában csak harmadnap gondolt vissza Adrienne grófnőre, akkor is azért, mert egy szakasztott lencsét látott meg egy fiatal hölgy arcán, mint amilyen lencséje Adrienne grófnőnek volt. És ebben a percben nem a saját bol­dogtalansága fájt neki, de égette az a tu­dat, hogy a gróf boldog s valamely tehe­tetlen irigy düh szállotta meg s talán ab­ban a pillanatban, ha megszólítják, föleskü­szik anarchistának s megy fölbombázni a mágnások palotáit. Erre azonban nem kerülhetett a sor, mert a következő pillanatban csaknem be­leütközött a hugocskájába, Blankába, aki egy kicsit elhencegett a barátnőjének, aki­vel együtt ment az ő híres bátyjával. A családi találkozást nem lehetett ki­kerülni s végre is egy szegény, fiatal kis bogárra nem vicsoríthat az ember holmi anarchista ábrázatot. Tamás is elővette te­hát a legkedvesebb mosolyát s a nagy ze­neszerzők szives ieereszkedésével fogadta az idegen kis leány bókjait. Otthon aztán újra megkérdezte húgát : — Te, ki is volt az a kislány, akit bemutattál az utcán ? — Tenkey Bella, Tenkey miniszteri t; nácsos leánya. —• Roppant vidám leány s nagyon el van ragadtatva a muzsikádtól. — Művelt kis lánynak látszik. Blanka felkaczagott. — Kis leány ? Igazán nem tudom, hova néztél. Hisz Bella már elmúlt tizenki­lenc esztendős! — s Blanka meg nem ta­gadhatott magától egy diadalmas mosolyt. Tehette, még nem volt tizenhétéves. Tamás is mosolygott s megnyugtatta a hugocskáját. — Tudod, aránylag jól konzerválta magát a barátnőd, igazán nem látszik olyan „vén"-nek. — Roppantul szeretne téged zongo­rázni hallani. Szőttem is egy kis összees­küvést ellened. — Derék kislány vagy! — kacagott Tamás. — Hisz nincsen benne semmi rossz. Megmondtam, jöjjön el holnap délután ügy­öt óra tájban, amikor te gyakorolni szok­tad magadat s akkor innen az én szobám­ból meghallhat. — Már pedig én nem játszom, ha va­laki hallgatja. Pláne ingyen, minden meg­kérés nélkül, suttyomban. — Hiszen ha csak az kell 1 Mi majd ugy körülkunyorálunk, mint a cigányrajkók. És másnap csakugyan körülkunyorál­ták. Tamásnak nagyon jól esett a lányok tréfás, játékos cigánykodása s maga sem tudta miért, olyan ambícióval játszott, mint talán még soha. Egyszerűen leakarta igázni azt a kis lányt. Magamagának akarta bebizonyítani, hogy éppen nem boldogság Hollaky grófot szeretni, amikor az ember, azaz hogy az asszony szerethetné Ozoray Tamást is. Egy pillanatig ugyan ugy érezte, ko­miszság kísérleti nyulacskává degradálni egy derék, naiv fiatal lányt, de azután nagy­büszkén hozzátette : — No bizony, neki is tul kell esnie a bárányhimlőn. Ezzel a pöttöm „is"-sel egy kissé le­becsülte ugyan a saját nagy tragédiáját, de ezt szerencsére soha senki nem veszi észre s ő sem volt kivétel a szabály alól. A kísérleti nyulacska pedig pompásan bevált. Még Bella maga is észrevette, hogy halálosan szerelmes a zeneszerzőbe, sőt ti­tokban Blanka is megállapította az esetet, de ő azzal súlyosbította, hogy Tamást is a szerelmességgel vádolta meg. Blanka még nem volt tizenhétéves a igy jussa volt hozzá, hogy csacsi legyen, mert Tamás egész határozottan tudta, hogy szó sem lehet róla, hogy ő szerelmes. 0 egyszerűen csak meg akarta mutatni annak az asszonynak, hogy ő érette rajonga­nak a nők. Annyiak és azok, ahányak és akik ő neki tetszenek. Ezt a célját elérte s most már becsületbeli kötelességének tar­totta, hogy visszavezérelje Bellát a polgári józanság berkeibe. Kissé undorodott ugyan ettől az operá­ciótól, de végre is a becsületes cselekede­tektől rendesen borsózik egy csöppet az ember háta. Csak azzal nem volt teljesen tisztában, akkor józaniUa ki a lányt, amikor a húgá­nál van látogatóban, vagy akkor, amikor ő van Tenkeyéknél. Végre is ugy határozott, hogy ez a vendégjog körébe vág, mert a házigazda nem okozhat kellemetlenséget ven­dégeinek, mig a vendégeknek ez csaknem szent kötelességük. Föl is ment éppen ezért Tenkeyékhez s az alkalom is mesésen kedvezett, mert Bella csaknem ridegen fogadta. — De hisz ez pompás, — ujongott magában Tamás — ugy fog menni minden,

Next

/
Thumbnails
Contents