Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-02-25 / 8. szám

igazi és egyszerű lelkes lokáloatriotizraussal tessék megragadni a dolog nyelét s ha már egyszer költekezünk a város rovására legyen is látszatja,, még pedig olyan, hogy alkotásainkra magunk is, mások is elmondhassák, hogy ez is, az is — megérte az árát. Az ilyen haladásnak van értelme s maradandó értéke és becse, mig ellenben a rendszertelen gazdálkodás inkább kárára, mint hasznára válik a városnak. Ebből azt hisszük már elég volt. A város tanulhatott és okulhatott már eleget a maga kárán, most már lássuk egyszer a haladás terén uj irányt. Igenis elvárjuk, hogy a képviselők ne restelljenek szót emelni a közgyűléseken, hogy rámutassanak a bajoknak szerintük való okaira. Minél többen szólanak a felmerülendő kérdésekhez, annál jobban lesz megvilágítva a helyzet képe, annál több oldalról s több szempontból lesznek inegvitathatók a kérdések és annál biztosabb alap adatik városunk jövőjének. Ne huzódozzunk a tárgyalásokban való részvételtől. Hiszen mindezen fontos kérdések — közös mindnyájunk kérdései, nem érintenek egyes érdekeket, hanem azok helyes megoldásától függ Pápa város, szebb, boldogabb jövője. Tehetség tekintetében a képviselőtestület sohasem volt oly erös — mint most! Kebelében akárhány a tettrevágyó ambiciózus és a város jövője érdekeit szivén hordozó egyén, csak komolyan akarni és dolgozni kell és városunk jövője biztosítva leend. Az általános kőzérzületnek vélünk kifejezést adni, midőn mindazoknak, kik ily értelemben szándékozzák Pápa város közügyét szo[gálni, kik Pápa város érdekében minden üdvös eszme létrehozásán és kezdeményezésén fáradozni szándékoznak, jó eleve szívből üdvözöljük. Ez legfőbb óhajtásunk! Pollatsek Frigyes. A hus-rirágaság. Mészárosaink kirakataiban időrőlidőre — igy e héten is — megjelen a fekete tábla, a mely a fogyasztó közönségre a húsárak már megszokott emelését jelenti. Ha elvétve gazdaasszonyaink közül akad egy bátrabb és kérdezni merészli, hogy mi az oka a folytonos áremelkedésnek, a mészáros lakonikusan azt feleli: „A marha megdrágult". Rövid egy esztendő leforgása alatt városunkban a marha hus 96 fillérről 1 korona 28 fillérre, a borjúhús 1 korona 20 fillérről 1 korona 80 fillérre szökött föl, igy tehát, az emelkedes tisztán 30 százalék. Vizsgáljuk közelebbről, hogy az élő állat ára ugyan ezen év alatt emelkedett-e, s ha igen, mennyivel ! ? Senkisem vonhatja kétségbe ama tényt, hogy nemcsak városunk és a szomszédos városok és községek, de bátran állithatjuk, hogy egész Magyarország vásárjain a marha árát nem a lokális szükséglet, hanem részben a budapesti-, de első sorban a bécsi piac irányítja. Budapest szükségletét — eltekintve a szerb behozataltól — kizárólag belföldről fedezi, a bécsi piac legalább 75°/

0 szükségletét mitőlünk szerzi be. Az ezen piacokra kerülő szarvasmarha a lokális szükségletnek konkurrenciát nem csinál, mert mindkét piac elsőrendű, istállóban hizlalt gőböly marhát igényel, tehát olyat, a mely vásárra egyáltalán nem kerül és a mely anyag már minőségénél, súlyánál és áránál fogva sem a mészáros sem a fogyasztó közönség rendelkezésére nem állhat. Mészárosaink nagyon naiv álláspontra helyezkednek és felette gyen gén indokolják a folytonos áremelést. Elsőrendű marha vágóhiduukra soha nem kerül, másodrendű csak elvétve, állandóan csakis harmadrendű. Ha most a bécsi piaG — a mely a monarchia legdrágább piaca — legutolsó árjegyzését vesszük alapul és irányadóul, akkor azt látjuk, hogy Bécsben jobb minőségű de harmadrendűnek osztályozott marha élősulybani ára 49—53 korona 100 kilogrammonként. Természetes ezen árban bentfoglaltatnak a bécsi szállítási-, vásári-, élelmezési és egyéb költségek, amelyek darabonként innen Pápáról szállítva 20—22 koronát tesznek ki. Az ezen minőségű marha átlagos súlyát 400 kgr-ként számítva a költség kgrként 5 fillér, ugy bogy a kereskedő részére hasznot egyáltalában számi tásba nem véve a fenti ár 44—48 koronára redukálódik. Nyilvánvaló tehát, hogy a nálunk fogyasztásra kerülő marha maximális ára 48 korona métermázsánként élősúlyban és ha a levágatással járó sének — édesapja, a hét szilvafás nemes, nem hagyott mást fiának, mint egy predikátumos nevet,, meg a — becsületet. Lóránt olyan kegyelemkenyéren vrgy min, tanulta ki iskoláit. Mikor az első jogot elvégezte, ezt a kegyelem kenyeret megunta. Szülőföldiének képviselője beprotezsálta X. városba, a kir. járásbírósághoz — Írnoknak. Akkor volt 23 éves. Mikor állomását elfoglalta, a hivatalszolgát kérte fel, hogy részére egy csendes szobácskát kommendáljon. Ez aytán a nyugdíjazott Barabás Illés tanítóhoz vezette. Barabás Illés csekély nyugdíjból élt. Hanem azért nem szenvedett szükséget. Nem. Ott volt leánya, Róza, ki a kis város intelligens osztályánál francianyelvből, zongorából adott órákat. Barabás Róza szép, gyönyörű s kedves leány volt. Ne kívánják önök, hogy a többi novellaírók példáját én is kövessem : leirva, jobban mondva lefestve Rózát. Szép volt. Oly szép, hogy az a zárkózott temészetü, az a rideg, komor férfi-ifjú: Perlaky Lóránt maga is azt mondta, hogy szép. Egyebet azonbau nem mondott. Mert hát nem ment sehova az a komor arcu. délceg ifju. És nem kötött barátságot senkivel. Hivataltársai elnevezték különcnek, mormotának, barlangi medvének, stöbbinek. Mindezzel azonban nem törődött. Hivatal után hazament — rendesen. Hogy otthon mit csinált ? azt senki sem tudta. Azt hallották, hogy óráig verte a cimbalmot, Szenvedélye volt. Kollegái aztán cinikus megjegyzéseket tettek neki. Mintha csak nem neki szóltak volna ezek a megjegyzések. Néha napján meg azt is kérdezték tőle, hogy: — No, Perlaky ur, még nem vett észre azon a kis Barabás Rózán semmi különöst? — Nem ! Pedig már 3 éve náluk lakott, ott étkezett. Hanem egyszer aztán észrevette azt a különös valamit. Egyik nyári nap délutánján — vasárnap volt — a kis város fiatalsága kirándult a zöldbe. Játszottak — cicejátékot. Lórántnak kellett elfogni Rózát. A leány azonban egy galyakkal elfödött fatörzsben megakadt és — elesett. Hát ekkor látta meg Perlaky Lóránt, hogy Rózának egyik lábfeje —• műalkotás. Géplába volt Barabás Rózának . . . Mikor elesett, elkezdett könnyezni . . . Mert el is feledtem megmondani — különben önök ngyis kitalálták, hogy ez a szegény, de szép sánta lány szerette Lórántot. És ez őt ? Hát ez is. De egymásnak a hosszú 3 év alatt nem mutattak ki végtelen szerelmüket. Minek ? Elég, ha ők — maguk tudják. Es a lány könnyezett. Könnyezett mindaddig, mig Lóránt oda nem rohant hozzá. Aztán ölébe kapta, aztán átölelte . . . aztán igy beszélt neki kipirult arccal, édesen : — Ne sírjon Róza ... Ne sírjon azért. Lássa én áldom a sorsot, hogy ez igy történt ... Ne féljen, nem hallja meg senki az én szavaimat — az Istenen kívül. Ugy-e maga is •— szeret ? A leány átölelte Lórántot. Ez volt a felelet. — Oh, én tudtam — folytatta Lóránt, karját Rózáéba öltve — tudtam. De ön is tudta, ugy-e Róza, hogy én is szeretem magát ? Ne várjon tőlem holmi elcsépelt szerelmi Ömlengést. Ne! Hanem mondok én magának, édes, valamit . . . Sokat nem. mert mindjárt odaérünk a társasághoz. Hát csak azt mondom édes lelkem te, hogy én most még jobban szeretlek, mint elébb, ígéreteket életemben nem tettem sekinek. Mert apám, mikor meghalt, csak annyit mondott Róza : „Fiam, az Ígéretektől tartózkodjál ! Ne ígérj! Ha ígérsz, azt teljesítsed is. Ha pedig nem teljesíted, vagy nem tudod teljesíteni, akkor lőd főbe magadat. Mert az igéretét nem teljesítő ember rosszabb, mint az erjedésnek indult hulla . . Hát ezeket mondta nekem apám, Róza. Én meg most azt mondom, hogy amint kineveznek telekkönyvvezetővé, hát akkor nőmmé teszem magát édes Róza, ha ön is igy — akarja. Ez az én első ígéretem, Be is váltom. Ha pedig nem A leány nem szólt semmit most sem. Csak a kezében levő kezet szorította meg forrón, erősen. Ez volt az „igen". A kinevezés — megjött. Ugyanekkor jött a városba egy dúsgazdag zsidó család is, aki Deutsch neve előtt a Dénesfáy nevet viselte. A régi Andaházyféle majorátust vásárolta meg. Perlaky Lóránt ezzel a névvel akkor találkozott először, mikor az Andaházy birtokot bekeblezte Dénesfáy Sándor nevére. Ez volt első ténykedése, mint telekkönyvvezetőnek. Másodszor aztán egy hangversenyen találkozott vele. (Mint működő szerepelt itt.) 0 cimbalmozott, Dénesfáy Deutsch Gizella pedig zongorázott.