Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-10-28 / 43. szám

ONY KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP. ~ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELÖFiZETÉSl ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed­évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : #9ftK>&¥8£M W&l-GtTSS, HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L ÁRMIN könyvkereskedésében. Azoknak, akiket illet. Kevés oly város van hazánkban, amely földrajzi fekvésében oly bőven birná a fokozatos fejlődésnek, hala­dásnak kedvező alkalmait, mint Pápa. Az idegenek nem győznek eléggé ámulni Pápa közönyén, hogy mit sem törődik azon előnyökkel miket más városok annyira megbe­csülnének. Pápa város lakosságának, kiirthattam rossz szokása, hogy foly­ton panaszkodik, lamentál, de nem igyekszik a dolog érdemében a leg csekélyebbet is tenni. Abban az időben, midőn szüksé­gét éreztük, felszólaltunk, hogy más városok példájára Pápán is s z é p i­tőegyesület alakuljon. Egye­sület azonban nem lett, hanem ige­nis maradt a képviselőtestület kebe­lében alakult szükebbkörii bizottság, melynek működéséről azonban mélyen hallgat a helyi krónika s hangosan beszél városunk rendezetlen volta. Városunkban időként, midőn va­lamely eszme nem valósitható meg, megujul az a jelenség hogy a köz­ügyek terén mutatkozó hibákért és mulasztásokért a hatóság és a társa­dalom egymást vádolja. Ez a lelkiismeret pillanatnyi fel jajdulása, majd aztán csend lesz és jó időre egyik se tesz semmit. A kölcsö­nös szemrehányások tanulsága pedig az, hogy : mindkét fél egyaránt hibás. Hány szép eszme nem valósitható meg városunkban és hány közhasznú intézmény nem létesíthető, mert nem fejtünk ki elég erélyt azok megva­lósítására, vagy éppen a társadalom nehézkedéseivel azokat elöljük. Mi megvagyunk győződve, hogy egyesek kész örömest áldoznának a közügyért, de ennek aztán más aka­dályok állanak útjában s legtöbbször az intéző körök tapintatlansága, vagy passivitása okozza a tapasztalt szük­keblüséget. Nincs szándékunk jelen alkalom­mal mindazon hasznos és üdvös in­tézményeket felsorolni, melyek váro­sunkban megvalósíthatók, s melyek csakis a közszellem hanyatlásán üt­köznek akadályokba : most csak azon körök figyelmét kívánjuk felhívni, kik hivatvák városunk haladására befolyást gyakorolni s kiknek erkölcsi kötelességük ezen anomáliákat a leg­szűkebb korlátok közé szorítani. Komoly megszivlelésül irjuk e sorokat s egyesen a képviselőtestület néhai való szépítő bizottságának fel­támasztását célozzuk általuk. Bonta­kozzék ki már egyszer a nemtörő­dömség sürü ködéből. Nem vád akar ez lenni senkire, nem is azért emeljük fel szavunkat mostan, hanem elérkezettnek látjuk az időt immár, hogy többet tegyünk, mert mától kezdve többet követel a közjó és városunk szabályos fejlődése. Elismerjük, hogy e bizottság ma­gától nem tehet mindent, legkevésbé pedig rohamosan de lassan és sokat igen — vállvetve a lakossággal. Ne várja a tanács buzdítását, hanem ön­erejéből tegyen. TÁKCZA^O György fejedelem, A schneethali kis hotelre leborult az éj. Az óriási, hegyektől bekerített völgy ép­pen ugy festett, mint valamely szeszélyes óriás játékszere. Nagy, áttetsző kékesfekete üvegbura volt a csillagos égbolt, amely le­zárt mindent. A vad hegyipatak ilyenkor éjszaka valósággal bömbölt s harsogta a maga fé­lelmetes voltát s a kis turistaszálló mintha félve zsugorodott volna össze. A szobám nyitott ablakából bámultam a csillagos égboltot s különféle kérdésekre vártam igenlő választ a le-lefutó csillagok­tól. Először alig vettem figyelembe azt a halk kopogást, amely ott síerénykedett aj­tómon, de amikor megismétlődött, hirtelen az ajtóhoz futottam s kinyitottam. György fejedelem leánya. Alexia lier­czegnő — vagy amint a szállóban ismer­ték : Staub Margit bárókisasszony — állott halálsápadtan az ajtóm küszöbéu. Egy pillanatig küzdött magával, azu­tán belépett a szobámba s aggódó gonddal tette be maga után az ajtót s ssemeit a nyitott ablakra függesztette. — Betegyem as ablakot ? Csak a szemeivel intett igent s ugyan­csak azzal köszönte meg a fáradozásomat, amikor betettem az ablakokat. — Papa nagyon rosszul van, — sut­togta a leány — önt kéreti, de kérem, ugy jöjjön át, hogy ne vegye észre senki. — Ugy fogok jönni. A leány már a következő pillanatban kikémlelt a folyosóra s miután — termé­szetesen — az öt vendég közül egy sem tartózkodott a keskeny kis helyiségben, ki­surrant az ajtómon s eltűnt a saját ajtajuk mögött. Engem nagyon bántott a dolog. Saj­náltam a szerencsétlen embert is, a leányt is s nem vagyok szívesen beteggel egy szobában. De azért pár pillanattal azután, hogy Alexia herczegnő eltűnt, én is kilép­tem a folyosóra s átmentem György feje­delemhez. Szép nagy szobában laktak, amelynek két ablaka a patakra nyílott. A szobában nem volt semmi, ami a lakó fejedelmi vol­tára engedett volna következtetni. Inkább hasonlított makulatura-raktárra az a szoba, mint egy elűzött fejedelem la­kóhelyiségére, mert mindenhol nagy csoma­gokba kötött lappéldányokon akadt meg az ember szeme. Györoy fejedelem — azaz hogy Staub György báró — krétafehéren feküdt a ro­zoga divánon, de láttam, hogy nem a sziv­görcs gyötri, inkább valamely lelki szoron­gás sáppasztotta meg arczát. Amikor beléptem, kissé bizonytalanul kelt föl s elém akart sietni. — Ne fáradjon fenség, — mondtam halkan — kérem, dőljön végig a heverőn s egy általán ne zavartassa magát a jelen­létem által. — Nem vagyok beteg, — tördelte — csak nagyon kimerítettek a lelki küzdelmek. Borzasztó az én helyzetem. Ugy érezem, most fogok összetörni, közvetlenül a czél előtt. Mert — ne vegye kérem sem nagy­képüsködésnek, sem biztatásnak — ugy hi­szem, végre megértek Szadócziában a vi­szonyok arra, hogy megbuktassuk a köztár­saságot. Olvasta bizonyára mi történ otthon ? — Nem, fenség, egyáltalán nem ol­vasok újságot. — Baj. baj, Nagyon izgatóak mar na­pok óta. Az államtanácsban, a parlamentben egyaránt óriási a forrongás. A köztársasági elnökre hütelen sáfarkodás bizonyult s az egész állami adminisztráezió nem egyéb mint egyesek lázas vagyonszerzési műve­lete. A nép forrong s most már visszakí­vánják a dinasztiát s éppen most hagy cser­ben minden segítő eszközöm. Egy perezre elhallgatott György feje­delem s azután csaknem halálra váltan foly­tatta : — Mindez ugy hangzik, — tudom, — mintha csak azért mondtam volna el, hogy a következőket elmondhassam, pedig szent igaz, elolvashatja minden újságban.

Next

/
Thumbnails
Contents