Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-10-28 / 43. szám

Szorgalmazza a képviselőtestületnél egy a mellék utcák jókarban tartását, mely valóban nálunk életbevágó kérdés, a hepe-hupás helyeket tegye egyenletesekké, a piszkos posványos gödröket temetesse be s gon doskodjék praktikus intézkedésekről, a helyi csínosodás és közegészségügyi érdekek védelmére. A fokozott mérvben növekedő igények mellett ehhez természetesen nagy tevékenységre van szükség, de mi hisszük, hogy a közegészségügy hivatott harcosai, városunk haladásának barátai, szóval a nagyközönség minden rétege a város s saját közvetett érdekéből szivesen fogják őket anyagi erejükhöz mérten hasznos működésűkben támogatni. Mi nem a papíron működő szépítő bizottság tagjaitól várunk orvoslást, hanem azon intéző férfiaktól, kik hivatásul tűzték ki maguknak Pápa város közérdekét szolgálni. Nézetünk szerint ez leghelyesebben volna megoldható, ha egy szépítő egyesület alakulna. Volt szó ugyan erről, de mint minden ilyen kérdés — elaludt mint a szalmaláng. Városunkban pedig tudtunkkal többen vanak, kik ezt maguknak arrogálják és ezen szép és nemes iránt fogékony vezérlő egyéniséghez fordulunk, hogy ezen eszméknek testet adjanak s • ha az eiedmény nem is fog oly gyorsan bekövetkezni mint tán ők és mi szeretnők, de a végeredmény biztos. Bontsák ki a zászlót melyen e szavak legyenek olvashatók: Mindent Pápa város érdekében! Az iparfejlesztés. Képünk általában silány gazdasági helyzete végre is kényszeritette vezető férfiainkat, hogy azokat a jövedelmi forrásokat, melyek kibővithetők, megfelelő eszközökkel növeljék. A legutóbbi évtizedek tapaszta latai sajnálatosan bebizonyították, hogy a lakosság saját erejéből képtelen a gazdasági helyzeten javítani. Ellenke zőleg, nemhogy helyreállíthatta volna az egyensúlyt, a megélhetési viszonyok egyre rosszabbodtak. Az élet mindennapi szükségletének fedezésére szolgáló cikkek hatványozott arányban megdrágultak, ellenben a nemzetgazdaság főfoglalkozásai: a földmivelés, az ipar és kereskedelem jövedelmezősége mindinkább csökkent. Amikor a jólét emelésének kérdése oly sürgőssé vált. hogy megoldása elől többé kitérni nem lehetett, a három nemzetgazdasági ág közül csak az iparra lehetett mint kisegítőre gondolni. A földmiveléstől ugyanis nem várható, hogy a gazdasági helyzetet megkívántató mértékben javitsa, amivel természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy a földmivelés e kiválóan fontos ügy keresztülvitelénél számításon kivül esnék. A kereskedelem meg csak hű kísérője a termelésnek, produkálásnak. Helyes, szakavatott kezekbe letéve, automatice megnő az, ha jelentékenyebb lesz a földmivelés és az ipar. Maradt tehát az ipar arra hivatottnak, hogy lendítsen gazdasági helyzetén. Még pedig legkivált a gyári ipar. Ezen akar nagy arányokban segíteni a kormány, mely erre vonatkozó törvényjavaslattal lép az országgyűlés elé. A törvényjavaslat gondoskodik a háziipar fejlesztéséről is, ellenben a kézi ipart egészen elbocsájtja védő szárnyai közül. Ez ugyan nem jelenti még azt, hogy a kézi ipar végórái ütöttek, azonban minden kétségen felül áll, hogy az uj törvényjavaslat hatalmas csapást mér a kézi iparra. Eg^es kézi ipari foglalkozások teljesen meg fognak szűnni ós bele fognak olvadni a gyári iparba, minek következtében sok kismester meg lesz fosztva önállóságától, mert kénytelen lesz beállani gyári munkásnak. Lehet e mozzanat erkölcsi tekin— De fenség, én egy szavában sem kételkedtem soha. — Majd fog mostan s azt fogja gondolui, •— meséket mondtam, hogy megmelleszthessem. Alexia herczegnő hirtelen fölzokogott. — Látja fenség, — mondtam szemrehányóan, — ez az eredménye az önbecsmérelésnek. Azegény herezegnő igazán nem érdemelte ezt meg öntől, de én sem a bizalmatlanságot. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy nyíltan s minden kertelgetés, mentegetőzés nélkül beszéljen velem. Végre is én Vagyok az egyetlen ismerősük. — Péntek van, — mondta csaknem megtörten a herczeg, — s nekem egy fityingem sincsen. Nem érkezett meg a pénzem s holnap meg kell alázkodnom esetleg a vendéglős előtt. Ezt szerettem volna kikerülni. Ezek itt jó emberek, de ha pénzről van szó, nem ismernek sem Istent, sem embert. Huszonhat forint a számlánk. Öt forintot kifizettek érettünk, a hét folyamán. — És ezért aggóskodik fenség ? Ez beteggé ? Igazán nem tudnám soha megbocsájtani ezt a kicsinyhitüségét velem szemben, ha nem egyensúlyozná az. hogy mégis csak hozzám fordult. Nem vagyok gazdag ember, de a kivánt összeg négyszereset minden megerőltetés nélkül azonnal rendelkezésére bocsáthatom s ha esetleg a jövőben is megtisztel a bizalmával s előre értesít, tudok intézkedni is, hogy nagyobb összeg lölött rendelkezzem. — Azt hiszem, nem lesz reá szükségem. A stahrenbergi uralkodó herczeg most már — meg vagyok róla győződve — teljesen magáévá teszi az ügyemet. Ugy egyeztünk meg, hogy ha ismét a trónra jutok — pedig most már magam is hiszem, hogy trónra jutok — tudtam már akkor is, amikor mintegy isteni előjelet, egy fatörzsön fölkelő napot pillantottam meg, amelyet valaki frissen vésett a fába, mondom, tudtam már akkor is, hogy trónra jutok s akkor a leányomat Frigyes herczeg, az uralkodó fia veszi feleségül. Igaz, hogy Frigyes berezeg harmadszülött fiu, de én Istenem, nekünk földönfutó fejedelmeknek nagyon alázatosaknak kell lennünk. Igyekeztem véget vetni a kínos helyzetnek és sürgősen visszatértem szobámba. Emheri gyöngeség, de másnap sürgősen kerítettem lapot s kutattam a szadócziai események után. Csakugyan, Szaclóczia lázongott. Rettentő viharok dúltak a parlamentben s minden lap jósolgatta, hogy György fejedelem visszatér s elfoglalja újra trónját. A schneethali szállóban pedig a legszokatlanabb alakok fordnltak meg. Elegáns turisták, akikről szinte leritt a polgári öltöny, lehetetlen nyelven beszélő emberek, akiknek éppen nem imponált a csodaszép tenger sem, nem érdekelték a havasok s nem andalította őket a vad hegyi patak zúgása. György fejedelem alig jött ki a szobájából, Alexia herczegnő ellenben egész nap egymaga sétált a patak partján. Néhanéha hozzá csatlakoztam, de nem szivesen, mert a kis herczegkisasszony ez alatt a pár nap alatt csodás változáson ment át. Az előbbi csaknem feltűnően közömbös leányból egyszerre szkeptikus, a czinizmusra hajló úrhölgy lett. Most már jó néven vette, ha a szokott Margit kisasszony helyett herczegnőnek szólítottam s nem telt bele egy hét sem sem s a kis szállóvendégeket s az összes szobákat az exfejedelem foglalta el. Most már Praxel ur és Praxelné aszszonyság, a szálló derék tulajdonosai azt sem tudták, mint tiszteljék hatalmas vendégüket. Végre megérkezett a várva-várt nap. A szállót mesésen feldíszítették s a legkülönösebb czimerek s viola sárgazöld szinü trikolórok elborították minden falát. Az országúton egymást érték a diadalkapuk s a tölgyeserdő kopaszan merengett a fejedelmek dicsőségéről. Megjött a szadocziai nagy deputáczió fényes exotikus egyenruhák tükröződtek a tó vizében. György fejedelem — a földönfutó — egyszerre megegészségesedett s megtört alakja kiegyenesedett. Hangja ugy csengett, mintha hadosztályokat vezényelt volna s engem már csak minden másodnap vett észre. A nevem is megváltozott. Az édes jó szomszédból — amint i ddig nevezett — kedves Fehér lett s ha sz )ba kellett kerülnöm. ugy neveztek : a meiter. Alexia herczegnő azonban ismét változott. A czinikus hangulatot fölvátotta valamely mondhatatlan bánatosság. Most már ha akartam volna, akkor sem kerülhettem el. Hozzám csatlakozott, amikor meglátott s a nagy nap reggelén — amikor válnunk kellett — legőszintébb rémületemre, belépett a szobámba. — Herczegnő, az Istenért, — kiáltottam reá — mi jut eszébe? Menjen ki kérem a szobámból. Tele van a szálló. Idegenek, újságírók, udvari szószátyok lesik minden lépését. — Lehet, — mondta — nem törődöm