Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-09-02 / 35. szám

lami adót. A korral való haladás, a gyors és kényszerű fejlődés nagy terheket rótt a városok polgáraira. S a szükségletek egyre jelentkeznek s a polgárság már alig birja az ujabb követelményekkel járó terheket. Ez az a közös veszedelem, amely körül nemrég folyt a tanácskozás a koronázó Pozsonyban. Szép és büszke programm az, amit Brolly Tivadar, Pozsony város polgármestere megnyitó beszédében hangoztatott, hogy most már végre olyanok a politikai viszonyok, melyek a városokat arra képesitik, hogy önnállóan, függetlenül, saját erejükből, minden fölösleges gyámkodás nélkül teljesíthetik kulturális és gazdasági feladataikat. Ennek a büszke irányzatnak élét azoban nyomban letompította a legelső határozat, amelyben a polgármesterek sietnek üdvözölni a kormányt, a belügyminisztert s azt a két miniszteri tanácsot, akik a belügyminisztériumban a városok ügyeit intézik. Bocsánatot kérünk, a városok nem oldhatják meg súlyos gazdasági feladataikat az állam, illetőleg ennek törvényes képviselője: a kormány nélkül, mert a városoknak és az államnak végre el kell számolniok egymással. A városi adminisztráczió tömérdek állami feladatot végez minden ellenszolgáltatás nélkül. Ha a városok gyökeresen akarják rendezni financziáikat, akkor első sorban arra keli törekedniök, hogy azokat a kulturális és közigazgatási terheket, ame lyek tulajdonképpen állami feladatok teljesítéséért nehezednek a városok népeire, levegyék róluk. Vagy ha az összes terhek átutalása nem lenne lehetséges, akkor legalább részben rekompenzáltassanak a városok. Innen kell kiindulni, ha a városok alaposan akarják rendezni financziáikat. És igenis, csak forduljanak a kormányhoz, de ne üdvözlő sürgönyökkel, hanem jogos igényeink kö vetelésével. Ezt a követelést jogosnak ismerte el a kormánynak egyik tagja: Polónyi Géza igazságügyminiszter is, aki két év előtt nagy memorandumot dolgozott ki mint városatya, hogy a kormány vegye le ne csak a főnáros, hanem az ország többi városainak nyakáról is az állami feladatok terhét. Fogják szaván az igazságügyminisztert s kérjék meg, hogy pártfogolja a kiizködő magyar városokat kollégáinál, a belügy- és pénzügyminisztereknél. Aztán ott van a fogyasztási adók kérdése. Polónyi ezt is követelte a főváros számára s ha jól emlékezünk, ebben a jóban kivánta részesíteni a többi városokat is- De ha nem kivánta volna is ezt a kedvezményt az ország többi városaira kiterjeszteni, j miért ne kívánhatnák a vidéki városok maguk ugyanazt ugyanazzal a ! joggal, amit a főváros megkaphat. A fogyasztási adókuak a városok részére való átengedése óriási lendületet adna a városok fejlődésének, A városokban épülő házak tizenöt illetőleg tizennyolcz éves állami | adómentessége, s a pénzintézeti tőkék jövödelmeinek megadóztatása, amit ma indítványoztak, szintén al: kalmas eszközök a községek jövedel! meinek fokozására; de nem alkalmasak a városi háztartásnak biztos gitést, mert az ev. ref. egyház szép templomát ahhoz illő helyen építhetné fel, a már régóta vajúdó postaépület kérdése minden irányban kielégítő megoldást nyerne és a város is egy uj, a mostaninál nagyobb és a jelen viszonyoknak jobban megfelelő színházat építhetne és végül városunk három monumentális épülettel gazda godnék, amiért is indítványom elfogadását kérni bátor vagyok. Eddig a beadvány. Városunk polgármestere, mielőtt ezen indítványt a képviselőtestület elé terjesztené, az ev. ref. hitközség elöljáróságának nyilatkozattétel végett kiadta. Polgármesterek értekezlete. A városok polgármesterei is felismerték a közös czélokért küzdők egyesülésében rejlő hatalmat. A pozsonyi kongresszust a városok közös bajai, a szükség kényszere hozta össze. A legélénkebb érdeklődés kísérte a városok polgármestereinek kongresszusát, mert a városok sorsa egyeulő a nemzet sorsával. Mindenkinek tudnia kell, hogy a magyarság szupremácziáját ez országban a városok magyarsága s kulturális ereje biztosítja a legjobban. Ha a városokban lankad ez az erő, egész országerejének hanyatlását jelenti. A mi városaink, igen csekély kivétellel, súlyos anyagi viszonyok között vannak. Nemcsak az adó sok, hanem az adósság is. A községi adó számos városban meghaladja az ál— Meséket akarsz beadni nekem ? — dünnyögött Gondos. — Légy megnyugodva ez tényleg a legközönségesebb hatása a holdfénynek. Amint te mondod : kicsalogatja az emberekből a mesemondót. És mi a czime a mesédnek ? — A hold bolondjai. — Kellemes r czim, roppant hatása volna a ponyván. Éjfélre jár, elmondhatod. — Nagyon kegyes vagy. Ha nem sajnálod a íáradságot, kelj föl s tégy meg vagy kétszáz lépést. Csak a kőfalig kell zarándokolnod s ha fellépsz a kis kerti pavilon padjára, esküszöm, hogy a szomszéd kertben, közvetlen a nagy virágágy mellett a legfehérebb holdsugárban ott hever a függőágyában Máltay Bódog. — Máltay Bódog ? — kétségeskedett a doktor — a józanság prototípusa. Eredj, tarts bolonddá mást. — Kétszáz lépés nem olyan sok, megteheted, azután majd elmondom, miért hever Máltay Bódog, a rideg aranyhabzsoló, a gyémántcsináló ember ott a holdfényben, mint egy meghibbant elméjű poéta. Eredj hát — tudor. Kétségeskedve, vontatottan, hitetlenül indult el Gondos dr. a maga kis útjára. Nehézkesen mászott föl a pavillon asztalára (a padról nem látott át a kerítésen) azután ott maradt állva. Alig tudott elmozdulni a a helyéről, olyannyira érdekelte, amit látott. Pedig nem is látott semmi különöset. Két fehér zászlórudon, amely ott állott a kis kastély előtt s amelyre hol vitorlát feszitettek a nap ellen, hol zászlót húztak föl rá vaLmely nap nagyobb dicsőségére, a két fehér zászlórúd között most egy szétfeszített széles hintaágy himbálózott s a hintaágyon ott pihent Máltay Bódog. Üveges, kidülledt szemekkel bámult bele a tele hold fehér tanyérjába, mintha be akarná szívni az áradó fehér sugarakat, mintha szeretne felolvadni azokban a higeg dermesztő sugarakban. — Szinte borzongok — mondta az orvos, amikor visszatért, — olyan különösen, olyan megdöbbentően torzak annak az embernek az arczvvnásai. Most már igazán nem bánom, ha elmondod a történetét. A mesét, — igazítottam én ki — mert végre is azt már tudod, hogy minden mese. A valóságok csak egy pillanatig élnek, azután belevész minden, minden a mindent meghamisító mesébe. Az ember csak egyszer éli meg az eseményeket, de azután százféle változatban százszor újra átéli s végre abból a sablonból válik az úgynevezett igazság, amely legelütőbb az ő egyéniségétől, következésképpen a leginkább izgatja még évek multán is. A pénzkirály, az aranyfaló Máltay, fiatal korában nem volt aranyfaló. Inkább ő volt a nagy, az állandó aranyeső. Abban a világban, ahol megvetik mindazt és mindazokat, amiből s akikből élnek, ugy hivták, kis aranyborjú. Szórta a pénzt, ömlött az ujjai között az arany — éppen olyan czinikusan, mint ahogy most az ő ölébe ömlik minden aranyforrás. Ismerték jói abban a világban, ahol este tiz óra tájban kívánnak jóreggelt s hajnal után térnek át a jóestere. Ebben a világban nem esnek meg remények. Néha tragédiák, néha kaczagtatóan közönséges komédiák, legtöbbször nem történik semmi más, csak litánia erőlködéssel tolják az idő kerekét előbbre, mert az az egyetlen ambicziójuk, hogy az óra ne tartson tovább kuszonöt percznél s a nap legföljebb tizenhárom órát éljen. Máltay Bódogot őszintén utálta ennek a világnak minden tagja. Nagyon sok volt a pénze s ő nagyon is öntudatosan költötte. Túladott a pénzén, mint ahogy a megunt kedvesén ád tul az ember, még ő fizet rá, de azért bántó ez a generozitás. Ő maga is utálta a társaságot, de akkor még nem volt más ambicziója. Huszonhárom éves volt, szomjúhozott és éhezett. Szomjúhozott az iszákosok vad epedésével és éhezett a falánkok sorvasztó éhezésével. Azt hitte, éjszakára, mámorra zajra, izgalmakra, szenzácziákra, asszonyi hódolásra van szüksége. Szerelmes volt akkor is a pénzbe, de még fiatal volt. aki dicsekszik a szerelmével s uton-utfélen mutogatja boldognak, boldogtalannak az ő istennőjét. Különösen olyankor volt van, amikor holdfény áradt. Keclnencz kölönczködésnek tartották s mulattak a milliomos bogarán, aki szenvedélylyel rendez kerti orgiákat holdfény mellett. Néha egészen megbokrosodott. Fehér perzsa kámzsát, római tógát, arabs burnuszt öltött az ilyen holdas éjszakákon s ötödfeles jambusokat üvöltözött, szerelmes költeményeket szavalt, egy-egy jól megfizetett s adhacz futóbolonddá tett lantpengető éktelen zenekisérete mellett. Ilyenkor holtra nevette magát a kompánia s mindig tartottak készenlétben egyegy babérkoszorút, amelylyel megkoszorúzták a klasszikusan mulató férfiút.