Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-08-26 / 34. szám

— Ha nem hozol jó bizonyítványt, beadlak az iparos iskolába! Csak nagyan természetes, hogy ez a romlatlan, őszinte, naiv magyar lélek, amely már talán — némi olvasmányok árán valami csekély von zalmat érzett ahhoz, hogy a magasabb iparos pályára adja magát, elretten, elkedvetlenedik. De határozottan fáj nekünk, hogy az az alkotó elem, amely Magyarországot ma képviseli, a középosztály még ma is idegenkedik az iparos pályától. És ez az idegenkedés a legnagyobb oka annak, hogy igazi tekintetben még ma is rabszolgái vagyunk Ausztriának. Ismét a statisztikát vesszük elő, ezt a senki által le nem verhető fegyvert. A statisztika adatai szerint mig Ausztriában átlag száz gyermek közül kilenczven megy iparos pályára, ad dig nálunk Magyarországon csak harmiucz. A többi mind intelligens proletár lesz, eltölti az életet, megeszi kenyere javát az alsóbbrendű irodákban. Legjobb esetben sem viszi többre az irodatisztségnél, ahol kétezer ko roua á maximális fizetése. Nézzük ezzel szemben a magasabb ipari pályákat. JNincs ma Magyarországon — pedig nem vagyunk iparállam — az az iparvállalat, ahol egy tanult iparos ember, legyen az bármely szakmában képzett, meg ne keresné a maga kétezer koronáját. Ezt a tételt csak a jobb ipari munkásokra nézve állítjuk föl! Mert ha nem ijesztgetjük gyermekeinket azzal, hogyha nem tanul; suszterinasnak adjuk, akkor, de csak akkor fog kifejlődni Magyarországon az igazi magyar ipar. Ha a magyar intelligens apa, aki ma még — sajnos — nyög az előítélet járma alatt — belátja azt, hogy ennek az országnak nem intelligens proletárokra, hanem müveit iparosokra van szüksége, akkor nagy lehet ez az ország akkor egy csapásra meg lehet esi; nálni az önálló vámterületet. Ha az a magyar apa, aki fia neveltetésére — amig ügyvéd, vagy orvos lesz — elkölt évente hatszáz forintot — ezt a pénzt odaadja gyermekének, amikor már iparos lett, hogy önálló legyen, bizonyára nagyobb tőkét adott a gyermek kezébe, mintha ügyvédnek, vagy orvosnak nevelte volna ki. De ezek mind csak a család s a társadalom kötelességei. Hátra van még a kormány, amelynek első kötelessége, hogy az iparos-pályára terelje a fiatalságot. Vannak már felsőbbrendű iparos iskoláink, ahol mindent megtanulhat a fiatalember, ha módja és alkalma van hozzá. Létesítsem a kormány ál lami ösztöndijakat, nagyobb számban, | mint a többi iskolákban s akkor — ! igy pályaválasztás előtt — bizonyára tódulni fog a magyar ifjúság a magasabb ipari pályákra. Hogy odatóduljon és hogy ezen a réven megcsinálhassuk az önálló magyar vámterületet, az az állam és a családok kötelessége. Tanfelügyelői jelentés. — Veszprémvármeqye népoktatási állapota. — A kir. tanfelügyelő az 1906. évi julius haváról szóló jelentését következőkben adja elő: A pápai állami tanítóképző-intézetben a tanév végi igazgató tanácsi ülést rendes időben megtartottam, ebben a jövő tanévi uj felvételek is elintéztettek, melyeket a vall. és közokt. m. kir. minisztérium máijóvá is hagyott. Jelen voltam a veszprémi ev. ref. egyházmegyei tanitó-egyesület közgyűlésén, mely a tagok nagyszámú és élénk részvétele, Szász Ferenc elnök gondos, ügyes ós kitűnő szakértelmi vezetése mellett ment végbe, mintegy középpontját képezte a tanácskormány oknak az uj állami tanterv s annak viszonya az eddigi tantervhez és különösen az egyházkerület tantervéhez, az aktuális téma nagy tárgy és szakismeretekről tanúskodó érdeklődéssel és tárgyi megvilágításokkal volt megvitatva, megható volt, midőn az egyesületet már 25 év óta vezető Szász Ferenc veszprémi ev. ref. tanító, általános öröm és akarattal továbbra és az elnökség továbbvitelére felkéretvén, ismét elnökké választatott. A nagyvázsonyi felekezeti népiskolák államosítására vagyis Nagyvázsonyban állami elemi iskola szervezésére vonatkozó miniszteri rendelet leérkezett, ennek értelmében a további intézkedések megtétettek, a főispán ur ő méltósága, pedig kinevezte, nevezetesen elnökké dr. Ováry Ferenc országgyűlési képviselőt és rendes tagokká : Bedics József, Tinke József, Mikolás Vince, Pálfy Lajos és dr. Schvartz Fülöp nagyvázsonyi lakosokat, az állami iskola azonban csak 1907. évben nyilik meg. Az ajkarendeki és hárságyi kólák építési és felállítási ügyei az egyházmegyei főhatósághoz. Az óvók és iskolakötelesek összeírása a jövő 1906/7-ik tanévre befejeztetett, a munka akadálytalanul folyt le, nehézségek kath. isáttétettek — Igen, de tegnap még egész nap szinte makacsul hallgatott a szerelméről. — De hisz ez természetes ! Végre is nem rakhatja le egyszerre a fegyvert. Gondolkozzék egy csöppet logikusan. Ha tegnap — amikor engem dicsért — szerelméről is beszélt volna, ez nyílt vallomás is lett volna. Nem, édes Magda, ilyen gyorsan nem vallanak a fiatal leányok. Ma délután különben odamegyek magukhoz. Böske remélhetőleg nem készül sehová ? — Nem, nem. Eljöhet egészen nyugodtan. Sőt, amilyen szerencséje már van magának, ma tényleg nem fogja zavarni senki. Egészen egyedül leszünk otthon, mert a vendégeink, akik Ígérkeztek, lemondtak. Pálankay rendkívül szerencsés előjelnek minősítette ezt a körülményt s ritka nagy nékilendüléssel ment át délután a Bertalanffy kúriára. De az előjelek néha csalnak. Böské nek véletlenül megdöbbentően rossz napja volt. Nem tudja bizonyosan, a feje fáj-e, vagy csak valamely kellemetlen ideges gyöngeség vett rajta erőt, de sehogysem volt hangulatban. Tudj' Isten, Palánkayt most az egyszer igazán nem bántotta ez a baleset. A dolgával tisztában volt, a jövőt illettőleg nem voltak kétségei, igy hát csaknem gyönyörködött Böske rossz hangulatában, sőt kicsi hijja, hogy boldognak nem vallotta mugat, hogy igy is megismerhette. — Mert végre is - - mondta Magdának — az élet nem udvarlás s valósággal lekötelez, sőt kitüntet vele Böske, hogy erről az oldaláról is megismerteti magat velem. S látja, — ez éppen az őszinteség óriási ereje — igazán nem árt magamagának vele . Tudja, hogy csaknem bájosabbnak, csaknem szivem szerint valóbbnak látom igy Böskét, mint szokott, sablonos, vidám korában. Magd?, — az áldott jó Magda — ráhagyta ezt is. Okos leány volt, aki még csak megmosolyogni valónak sem találta, hogy a szerelmes ember mindent bájosra tud magyarázni. Igaz, hogy azt sem találta nbgyon különösnek, hogy Palánkay, daczára annak, hogy olyan nagyon bájosnak találta Böske indispoziczióját. egyész délután Magdával beszélgetett. Igaz, hogy mindig csak Böske iránt érzett szerelméről, de mindig csak Magdával. Ebben talán csakugyan nem is volt semmi megdöbbentő, vagy csak különös is. Tényleg a rokonszenv esetekben erősebb kötelék a szerelemnél is. Mert a szerelem valósággal reá van szorulva arra, hogy folytonosan beszéljünk róla. Vagy másnak, vagy magunknak, de beszélni róla, foglalkozni vele, a tárgysoron tartani — Kell. A rokonszenv az más. Az amolyan vadvirág, amelyet nem kell sem öntözgetni, sem, kapálgatni, ha már megfakadt, nő, virit, magba szökik magától. Hanem másnap, a kilovagolásnál mégis csak az volt el^ő szava Palánkay Deneonék : — Böskének még mindig nem jött meg a kedve ? Amire Magda egy pillanatig nem válaszolt, mintha nem tudta volna, mit válaszoljon, de azután egy könnyű vallomással igy szólott : — De. — No annak örülök. Es mi hozta meg ? — Egy távirat. — Egy távirat ? — Az. Sárossy Jóska táviratozott anynyit: Kineveztek, minden rendben, szombaton érkezem. Palánkay elmondotta magának még egyszer a távirat szövegét. Nem azért, mintha egy hallásra meg nem értette volna, hanem mert az ember önkénytelenül vág) ik arra a sovány vigasztalásra, hogy másodszodszor hallva nem üt már akkorát a szivünkre a hiöb hír. — Hát ő az, akibe . . . tovább nem tudta mondani Palánkay. — 0 — mondta csöndesen Magda — s lesütötte a szemét, mint hogyha valami illetlen dolgot mondott volna. — Hát mégis csak magának volt igaza Magda — tördelte a fiatal ember. — En igazán nem tehetek róla — mondta bűnbánóan a leány. Végre, vagy egy félóra múlva Palánkay szólalt meg : — Ha maga nem volna Magda, igazán nem maradna más számomra; mint a hat lat ólom. A leány némán nyújtotta a kezét. — Legyen férfi, Dénes. — Igaza vrn. Ha elgondolom, nem is illik busulnom. Ha az ember elveszít valakit, aki szerette, az olyan csapás, amit nem hever ki soha, — soha. Engem azonban sohase szeretett a Malenczey leány, én nem veszítettem benne senkimet. — De elveszített egy szép ábrándot s •vt életben mégis csak az egyetlen igazán komoly dolgok iz ábrándjaink — mondta Magda. — Az ábrándjaink —- ismételte csaknem gépiesen Palánkay.