Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-08-26 / 34. szám

közlendő segélyösszeg mintegy 10—15 évig tőkésitessék és ezen összegből a város egy uj modern színházat épitessen. Ha ezen terv igy, ilyen alakban megvalósítható lesz, nyerni fog vele az ev. ref. egyház, mert temploma számára a legdíszesebb teret kapná meg, nyerne vele az egyházkerület, mert iskoláinak közvetlen szomszédságában lenne elhelyezve a templom, de nyerne vele Pápa városa is, mert egy uj, tágasabb, a modern igényeknek teljesen megfelelő színházat kapna, de nyerne vele azért is, mert a Széchenyi-teret egy művészi stylban épített templom diszitené. De vájjon megvalósítható lesz ily alakban? ez a kérdés. Hogy ez megvalósuljon első sorban az egyháznak lesz érdeke, hogy minél több állam segélyt biztosítson az uj színház részére, mert ha már uj színházat kell építeni akkor már oly színházról lehet szó, amely tényleg a modern igényeknek megfelel, az ily színház építése pedig nagy költséggel jár. Remélhetőleg ezt ki fogják eszközölni. De fontos és talán még nagyobb nehézségekbe fog ütközni az uj színház helyének kijelölése. Városunkban kevés oly hely van, mely az uj szinház építésére alkalmas volna. Volna ugyan sok hely, de akkor számos háztelket kellene megvásárolni, ami nagyon is megdrágítaná a színház ! építését és ily horribilis összeget az I egyháztól nem követelhetünk. Jelen alkalommal nem akarunk még az ev. ref. egyház kérvényével részletesen foglalkozni, hisz lesz erre elég alkalmunk, hanem igenis megvárjuk a városi tanácsnak erre vonatkozó javaslatát, de különben is nem ül a török a hátunkon, nem ok| vetlen szükséges, hogy ezen terv felett addig is mig tiszta képét nem látjuk a helyzetnek, állást foglaljunk. Annyit azouban most is kijelentünk, hogy a terv ellen nincs kifogásunk, de csak addig, mig egy uj modern színháznak felépítése teljesen nem lesz bisztositva. Pollcitsek Frigyes. Az ipar és a pályaválasztás. Alig telik bele egypár hét; megnyílnak újra az iskolák s ki ide, ki oda siet; ebbe a polgári, reál, vagy főgimnáziumba, hogy ismereteit tökéletesítse és — ami fő — megszerezze az érettségi bizonyítványt. Mert minálunk — ami édes jó Magyarországunkban — nem ember az, akinek legalább is nincs érettségije. Az ország területén — amint a statisztikai adatok bizonyítják, nem kevesebb, mint kétezer ügyvéd, körülbelül ezer orvos és ugyanennyi bölcsész szaladgál ide s tova s nem tudja megkeresni azt a ninimális öszszeget, amelyből egy iskolákat végzett ember szerényen megélhet. Es ez a szám a statisztika megdönthetetlen adatai szérint évről-évre legalább hatvan százalékkal gyarapodik. De nézzük ennek a bizonyos éremnek a másik oldalát is ! Géplakatos, műasztalos, műlakatos, műszerész, mükovács, — gépészmérnök, műépítész, egyetlen egy sincs ebben az országban, aki tisztesI séges kenyerét meg ne tudná keresni, sőt még a külföldnek is jelen tékeny kvótát — minőségre nézve igazán elsőrendűt — szállít ez a szegény kis Magyarország. És mi mégis lateiner ország vagyunk ! Ügyvédeket, orvosokat, tanárokat, tanítókat, bankhivatalnokokat, egyszóval — urakat nevelünk évente fölös számmal — de képzett, intelligens iparosokat egyáltalán nem. Mondják, sőt azt tapasztalásból tudjuk, hogy nálunk a rossz tanulókat, a 'egvásottabb gyerekeket vagy kadétiskolába adják, vagy pedig iparosinasnak. A magyar apa, ha ijeszteni akarja a gyermekét, még ma is „mumusa-ként mondja az éretlen, fejletlen gyereknek : — Ha nem tanulsz suszterinasnak adlak ! A jobbmódu, állítólag intelligensebb családapa már egy lépéssel tovább megy s igy ijeszti a gyermekét: — Tudtam — mormolta háladatosan Palánkay — hogy maga a világ legderekabb leánya. Azzal megszorították egymás kezét s Palánkay megfordította a lova íejét s két különböző irányban elvágtattak. II. Palánkay, mint afféle jó gazda, koránkelő ember volt. Hat órakor már rendesen künn reggelizett a kastélya verándáján s fél hét órakor mindig nyeregben ült. Azon a bizonyos másnapon azonban már négy óra reggel nem tudott az ágyában maradni. A szemei már fél négy órakor kinyíltak s hiába volt minden erőltetés, nem akartak bezárulni egy országért sem tóbbé. Öt órakor már nyeregben ült s ott száguldozott a felső dombok körül, az árpási határban, amerről Magdának kellett jönnie. Az eset nagyon érthető. Palánkay szerelmes volt s ha az ember végre csip valakit, akivel nyakló nélkül beszélhet a szerelméről, már azt is alig-alig várja, hát még ha arra vár, aki hírt hoz majd n arról, hogy is áll az Ur, akarom mondani Őnagysága magas színe előtt. Persze az kellemetlen, hogy ily esetekben is hatvan perez tesz egy órát s még kellemetlenebb, hogy minden perez tecz éppen hatvan óra hosszáig tart. de ezen nem változtathatnak sem a srerelmesek, sem a mesemondók, tehát bele kell nyugodnia az olvasóközönségnek is. A képzelhetetlenül lassan muló időt azzal iparkodott kissé gyorsabb ügetésre bírni, hogy a lovával a legképzelhetetlenebb művészi produkeziókat végeztette. A szegény sötétpejnek már négyfelé állott a négy lába, tátogott a szája s szakadt róla a hab, de végre is }igy illik, hadd szenvedjen együtt a ló a gazdájával, igaz, hogy a derék paripának igazán semmi köze sem volt a gazdája komplikált szívügyéhez. Végre fél nyolez után valamivel, Árpás felől, feltűnt egy aranysárga pej s a sötét halkan felröhögött s minden további instrukezió nélkül egyenesen neki lovagol!;. — No végre ! — kialtotta már messziről Palánkay. — Azt hittem, egyáltalán nem lesz szerencsém. A leány ügyet sem vetett az ideges hangra, hanem igazi női gyöngédséggel azonnal kiadta a tromfot: — Azt hiszem, tényleg magának van igaza. — Nos, ugy-e hogy szeret ? — Azt hiszem. — De hisz az nem is lehet másképpen. Nézze Magda, van bizon3

Tos szuggesztív erő az igazi szenvedélyben. Böskének meg kellett éreznie, milyen hatalmas erővel vonzódom én hozzá s vonzódás vonzódást szül. Tudja, — lelkemre mondom —menynyei gyönyörűség szeretni. Szeretni ugy, mint ahogyan én tudok. Őszintén, mélységesen, eszeveszettül, — egyszóval igazán. — Körülbelül ugyanígy beszél ő is. — No ugy-e? — Igen. Tény az, hogy sohasem hittem volna, hogy Böske ilyen szenvedélyes is tud lenni, mindig olyan aludttej-vérünek hittem, mint amilyen jó magam vagyok s azt gondoltam, éppen ezert vonzódom hozzá. — És mit beszélt rólam ? — Ennyire nem jutottunk még. — Kár. — Tudja, első nap mégsem akartam ajtóstól rohanni a házba. Előbb azt akartam kitudni, tényleg szerelmes-e. Magáról csak ugy en passant szóltam s nem tudom, számitásból-e, vagy miből, egy igen kellemes, hízelgő megjegyzéssel végezett magával s másról kezdett beszélni. — Kiről ? ! — Nem más valakiről, de más valamiről. — Csak ugy véletlenül kottyantottam ki ezt az ostoba kérdést. Igazán nem vagyok féltékeny. Nem! Ez az egy gyöngém igazán nincsen. —- Ma a zsilipek íelé megyünk, ugy-e Palánkay. — Persze, ma árok van a műsoron. Ha ugy tetszik ? Azzal mind a ketten sarkantyúba kapták a lovukat s . . . ujfenn Hopp — és Bráva stb. III. — Beszéltek rólam? — kérdezte másnap reggel Palánkay. — Egész délután egyebet sem tettünk, Maga igazán a legáldottabb, legédesebb leány a világon. -— Köszönöm. — Nos és? — Persze, már türelmetlen. Bókokat, szerelmi nyilatkozatokat szerelmi nyilatkozatokat szeretne hallani ? — Igazságokat! Igazságokat! — kiáltotta csaknem türelmetlenül Palánkay. — Az igazság az, hogy Böske nagyon dicsérte. Talán egyetlen olyan jó tulajdonsága sincsen, tudtommal legalább, magának, a mit észre ne vett volna s amit ne magasztalt volna. — Igazán bájos!