Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-01-07 / 1. szám

kap megrendelőt, kész árui [pedig szintén ott hevernek nála, mert a fogyasztó kiadásait csak a legszükségesebbre szorítja. Mindenikük kitart azonban a jobb jövő reményében, de ez a remény ugy látszik csak egy csalóka kép, mely csak feltűnik, de mint a lidércfény, tovább röppen. A letűnt év tanulságai, fájdalom feltevésünket még jobban megerősítik és alig találunk orvosszereket emez általános bajunknak enyhítésére. A felgyógyulásra pedig talán csak a messze jövőben lehet kilátásunk. Az önfentartás ösztöne mindazon által kielégítő tevékenységre ösztökélte közönségünket a múlt évben is, s e tekintetben őket e mulasztás vádja éppen nem terheli. Forgalmat teremteni, a munka erőnek keresetforrást nyitni a mult évben eléggé foglalkoztatta azokat, a kik tekintélyüknél és értelmi képességüknél fogva erra hivatottak. Sajuos azonban, minden ebbeli törekvések és jóakarat vagy meddő maradt, vagy dugába dőlt. Az iparos keze erejét, eszét a mult évben tehát hiába koptatta, mert a várt eredményt el nem érhette és örült, ha a mindennapi szükségletét, ugy a hogy megszerezhette. A kereskedőt nyomta a szegénység súlya s még az időjárás szeszélye is ellenszegült. Most pedig ott hever üzletében a felhalmozott áru, a mi az idény után a beszerzési áron alul tudvalevőleg jóval kisebb értéket képvisel. Az állam, a várostól mindazon által megkívánta a magáét, sőt egyes indítványok a jövőre nézve még azt is kilátásba helyezik, hogy a városnak egyes jövedékei emeltessenek, vagy önmegadóztatással, az adók su lya alatt roskadó vállainkra önként ujabb terhet rakjunk. A mult képe tehát igen sivár és szomorú s nem nyújt kecsegtető kiáltásokat a közel jövőre. De hát épp az önfenntartás ösztöne parancsolja nekünk, hogy a kétségbeesés örvényétől távolodjunk s e helyett a tevékenység mezején dolgozzunk, a jobb jövő reményétől megacélosodott idegekkel és józan észszel e körül, hogy a magunk és polgártársaiok jóllétét előmozdítsuk. Különösen súlyt fektetünk a 0. M. K. E. helyi fiókjának támogatására, helyi kereskedelmünk és iparunk emelése érdekében. Különben az utóbbi időben az 0. M. K. E. már többször mélyebben bele nyúlt az itteni iparosokat és kereskedőket érdeklő ügyekbe s mondhatjuk volt is eredménye. Jövőben fokozódóan emelni kell a helyi forgalmat, ez legyen tevékenységünknek fő alapja. Ehhez képest igyekezzünk elhárítani mindazt, a mi gátolja és csökkenti az idegen forgalmat. Ezen törekvésünk hatása alatt ellenezzük az ujabb teheremelés, uj községi adók behozatala, vagy a meglevők fokozás által; mert a kövezetvám, helypénz, hídvám a forgalmat csak csökkeuti s az idegeneket más piacok felkeresézére utzlja. Mi pedig a kereskedők és iparosok, de az egész közönség érdekében állónak találjuk, ha mentül több idegen keresse fel városunkat, a kik azután szükségleteiket itt szerzik be. Ne törekedjünk eh át adókat emelni, vagy uj adókat behozni, s ezzel a vidékieket innen mesterséges módon távol tartani. Igaz, hogy nálunk, mint minden foglalkozási ágnál, ugy az ipar és kereskedelem teréu úgynevezett túltermelés" van, de ez utóbbit illetőleg a bevándorlás szigorításától, már a közel jövőben jó hatást várunk. Ezek szerint, ha kereskedelmünk és"iparunk javulása érdekében mi és testületeink jószándékkal közreműködni fogunk, ha erős "^kézzel eltávolítjuk maguktól azokat a nehézségeket, a mik kereskedőink és iparosaink kárát előidézhetik; ha tehát önmagunkon segítünk : akkor Isten segedelmére is bízvást számithatunk. Szilveszter esztélyek, Városunk közönsége a hagyományos szokáshoz hiveu, nagy vígsággal .ünnepelte meg Sylveszter,éjjelét. Vígsággal búcsúztak el az ó-esztendőtől és teljes reménnyel üdvözölték az uj évet. Nemcsak a nyilvánosság számára rendezett estélyeken, de vendéglőinkben és kávéházainkba is igen szép és nagy közönség vigadott. Az estélyek lefolyásairól tudósításaink a következők : A Kaszinó. A helybeli Kaszinóban szép számú és diszes társaság gyűlt egybe a Sylveszteri társasvacsorára. Rendkívüli vidám és kedélyes hangulat uralkodott a társasvacsora alatt, melynek végeztével kezdetét vette a tánc, mely fokozódott jókedv mellett hajnali 4 órakor ért véget. Az első négyest 20 pár táncolta. Az estélyen a következő hölgyek vettek részt : Aszonyok : Bermüller Alajosné, Bottka Jenőné, Fürst Sándorné, Havas Gáborné, Hanauer Zoltánné, Horváth Lajosné, özv. Azután jött a tárgyalás, azután a második tárgyalás, szemlék, meg mit tudom én, minek nevezik azt a sok hivatalos eljárást s én vagy egy hónapon át csaknem mindennap hol hivatalosan, hol meg társadalmilag találkoztam Pál-lal. Nem hazudok magamnak, nem hazudok másnak sem. Ereztem, hogy ez az ember önkénytelenül vonzódik hozzám, s tudtam hogy én szerelmes vagyok bele, de annyira lehetetlen volt az a szerelem, hogy egyáltalán nem foglalkoztam vele. Ha néha-néha a szivembe vágott egyegy kegyetlen gondolat, csaknem dühösen űztem ki a lejemből. Hanem azért a lelkembe belefészkelte magát ez az érzés kiírthatatlanul. Voltak babonás pillanataim, amikor azt álmodtam, Pálnak sohasem volt felesége és én akkor álmodok, amikor azt tudom, hogy nős ember, lettek kegyetlen óráira, amikor ugy éreztem, össze kell roskadnom attól a mérhetetlen súlytól, amely a szivemre nehezedk. Becsültem, szerettem azt az asszonyt, akinek szerelmes voltam az urába s szívesen fö áldoztam volna érte az életemet. fís tudom biztosan, hogy az az aszfizony is szeretett engem, akiről pedig biztosan tudta, hogy szerelmes vagyok az urába. Valahogyan ki akartam gyógyulni ebből a szerencsétlen szenvedélyből, valahogyan teljesen lehetetlenné akartam tenni magamat, a reménységnek még csak kilátását is s ha akkor valaki, akárki feleségül kér — hozzámentem volna az utolsó kóristához is, sőt — szégyen ide, szégyen oda — abban az időben képes lettem volna prédául dobni magamat az első hivatásos nőhódítónak, csakhogy lehetetlenné tegyem azt a tiszta Sient érzést. Március tizenkettedikén történt, hogy Pál felesége

4 kibukott a másodemeleti ablakból s szörnyet halt. Egészen bizonyos, hogy igy történt. A cselédjének megparancsolta, tisztítsa meg az ablakokat. 0, szokás szerint, ellenőrizte a leány munkáját, de nem volt vele megelégedve s leparancsolta a leányt az ablakból s maga állott fel az ablakdeszkára, egyensúlyt veszített s lezuhant az utca kövezetére. Ezt bizonyítja a hivatalos vizsgálat, ezt állítja a cseléd, ezt tudja az egész város s még én sem merem azt állítani, hogy a szerencsétlenség ki van zárva. Hanem a lelkem ! Istenemre mondom, szivesebben feküdtem volna én holtan, összeroncsolva ott az utca kövén, mint hogy végighallgassam a szörnyű hirt, mint hogy ott álljak a koporsója mellett. Pedig ott állottam. Vitt a rossz lelkiismeretem, vitt a bűnös öntudatom, vitt a vezekles, a szenvedés, a gyötrelem szükségszerű megkivánása. Ugy éreztem, az egész világ ujjal mutat reám s mikor ránéztem az urára, aki fakón, félőrülten állott a koporsó lábánál, valamely emberfölötti gyűlölet marcangolt s szerettem volna nekiesni, megmarcangolni s rákiáltani: — Gyáva, nem tudtad megmenteni ezt az asszonyt — ki éretted halt meg. És állottam némán, raegdermedten, mint akit lefogva tárt a varázsló kegyetlen igéje. Pedtg néha felujongott bennem egy őrült kiáltás: — Élni fogsz, boldog leszesz ! Szabadok vagytok ! Ugy gyűlöltem, ugy megvetettem magamat ezért az iszonyatos gaz érzésért, pedig megvillant ez is a lelkemben, mint égi háborúkor minden felhőben felvillan a villám. Hat hónapig nem láttam Pált. Az utcán találkoztunk s nem kellett neki kezet nyújtanom, hisz még csak nem is kondoleáltam neki, Nem mertem. Egy pillanatig szemlesütve állottunk mind a ketten, aztán egymásra néztünk s Pál tompán tördelte — Te is ugy érzed 1 ? Sohasem tegezett azelőtt. — Én is, — hörögtem, mint mondtam s elfordultam tőle. Hanem a szivem mégis fölujongott. Az a te ! Ennyi az én esetem. Nincsen vége a történetemnek, hisz én soha sem mehetek férjhez. Van egy kis fia Pálnak, annak én nem lehetek soha az anyja. Sem az anyja, sem a

f mostohája. És én szeretem Pált s ő szeret engem. Én itt élek a fővárosban, ő tszáz mérföldnyire tőlem, a vidéken. Hanem a leikeink összeölelkeznek a néma éjszakákon s olyankor vérezni kezd a szivünk. * Isten önnel. En megtettem kötelességemet. Nem szívesen, csak mert kötelességem. Az igazat mondtam, nem novellát. Kende Se : olta.