Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-07-01 / 26. szám

Ma úgyszólván az egész alsóváros azon a bizonyos illatos „Lázár"-' közlén kénytelen közlekedni, de kénytelenek azok a bel- és felsővárosi lakosok is, a kiknek a postán dolguk van. Tehát nemcsak a bel-, hanem úgyszólván az egész város érdeke amellett szól, hogy a Kossuth Lajosutca déli vége mielőbb megnyitassék. De menjünk tovább és tekintsünk körül, mely indokok szólnak még közérdek szempontjából az utca megnyitása mellett. Ha megnyitjuk a Kossuth Lajosutca déli részét, bizonyosra vehetjük, hogy ott négy emeletes bérházat fognak a tulajdonosok építeni. Evek óta panaszkodunk, jajgatunk, hogy kevés a lakás a városban, ha megépül ez a négy ház, a modern lakások száma néhánnyal szaporodik, de szaporodni fognak az üzlethelyiségek is, melyeknek most igazán a szó szoros értelmében véve szűkében vagyunk. Az utca megnyitásával kapcsolatosan apró részleteket itt felsorolni szükségesnek nem tartjuk, a városi képviselőknek módjukban fog állani a közgyűlésben azokat megismerni és elbírálni. Ami a kapuszin lebontása kérdését illeti, legyen meggyőződve „Veri tas" ur

; hogy ha a Kossuth Lajos utca már egyszer meg lesz nyitva és a Griff szálloda felépítési tervezete is elkészül, akkor sokkal jelentőségteljesebb érvekkel lehet majd az uradalom méltányosságára, belátására és jóindulatára áppellálni és annak lebontását, illetve az utca északi részének kiszélesítését kérelmezni. Ezt tartottuk „Veritas" urnák cikkére válaszolni és remélhetőleg igazat is fog adni ha „Veritas", mert ha valakinek igaza van kettőnk között ezen kérdés magán vagy közérdekű voltának fejtegésében ugy nincs okunk kétkedni afelett, hogy erre a képviselőtestület nekünk fogja a „Veritas" nevet oda ítélni. Különben béke velünk ! Pollatsek Frigyes. Az adóbehajtás. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés igen fontos és figyelemreméltó előterjesztéssel fordult a pénzügyminiszterhez az ex-lex megszűntével megindult adóbehajtás tárgyában. A pénzügyminiszternek ar indemnitásról szóló 1906-ik évi 2-ik törvénycikk alapján kibocsátott 2018. számú körrendeletében tudvalevőleg az exlex-et megelőző adótartozásokra nézve az adóhatóságok csak az esetben engedélyezhetnek fizetési halasztást, ha ezt 1 az adózók külön kérelmezik. Ennek folytán az adóbehajtás megindulásával különösen a kisebb adófizetők a legközelebbi időben háromféle adófizetési kötelezettséggel állanak szemben és pedig az 1905. január 1-ét megelőző időből származó, az ex-lex idejéből eredő és az 1906. évi második negyedbeli julius 15-én lejáró, harmadik negyedi augusztus 15-ikén lejáró és negyedik negyedbeli november 15-ikén lejáró adótartozással. A fizetési kötelezettségnek ez az összetorlódása igen érzékenyen sújtja főleg az exlex ideje alatt szakadatlanul tartott gazdasági válság folytán nagy kárt szenvedett kereskedőket és iparosokat. E súlyos teher némi enyhítése czéljából azt kéri az 0. M. K. E. a pénzügyminisztertől, hogy a hátralékos adók befizetésére vonatkozólag kibocsátott körrendeletét oly irányban egészítse ki, hogy az 1905. január 1-ét megelőző időből eredő adóhátralékok épp ugy, mint az 1905-ik évből és 1906-ik év első negyedéből származó adótartozások felerészben 1906. októí ber végéig, felerészben pedig 1906. végéig tetszés szerinti részletekben legyenek befizethetök, anélkül, hogy eziránt külön folyamodni kellene. Az 0. M. K. E. e javaslatát azzal támogatja, hogy egyrészt az adóbeszedés körül nyilvánuló méltányosság azon czélzata, hogy különösen a kisebb adózóknak minél messzebbmenő könnyebség nyujtassék, csak ugy lesz elérhető, ha az 1905. év előtti adókra már rendeletileg szintén ugyanolyan fizetési határidők engedélyeztetnek, mint az exlexbeli adótartozásokra, másrészt, hogy az 1905. év előtti ma még fennálló adóhátralékok az összadó hátralékkal szemben nem képviselnek túlságos nagy arányú összeget és a javaslat teljesítése esetében is csak arról van szó. hogy ezen összegnek csupán felét nem követelheti az idén az államkincstár, hanem csak a jövő év folyamán. Kifejt továbbá az előterjesztés, — Ismerem a történetet, nem szükséges ismételnie előttem. Aztán szinte aggályteljesen hozzátette : •— És, ő. Erzsébet, — szereti önt ? — Nem tudom, felség. Nem szóltam neki érzelmeimről, mielőtt felségeddel beszéltem volna. Már tegnap elhatároztam magam a döntő lépésre, de ma este oly valamit hallottam, ami, ami arczomba kergeti a vért s aminek az ellenkezőjéről csak felséged fejedelmi szava győzhet meg engemet. Az ifjú uralkodó hirtelen elfordult, mintha azt nézné : nem hallgat-e valaki reájuk ? De csakhamar erőtt vett magán s nyugodtan szólt: — Kérdezzen bármit, ugy fogok felelni mint barátja. És most Tavarovszky előadta a dolgot. Dadogva, akadozva mondta el, hogy az imádott nő nevét együtt emlegetik egy raagasrangu személy nevével, s hogy titkos, édes légyottokról suttognak a fejedelmi palotaban. A fejedelem egy magas, onyx-állványra támaszkodott s szemeit elfedte volt a tenyerével, mintha a terem intenzív világítása sértené azokat. De most egyszerre nyíltan, férfiasan tekintett a kapitányra. — Ön bizalommal volt hozzám — mondta — és nem fog bennem csalatkozni. Nos, hallgasson ide. Mint ember szólok az emberhez : Schillingshoven Erzsébet nem olyan leány, akit Tavarovszky kapitány szerelemből hitvesévé tehetne. A kapitány hátratántorodott, mintha mellbeütötték volna. De a felség könyörtelenül folytatta : — De most, mint fejedelme, kérem önt, Tavarovszky kapitány: vegye nőül Schillingshoven Erzsébetet és adjon nevet születendő gyermekének. Ismét egymásra néztek hosszan. A fiatal uralkodó hunyorítás nélkül kiállta a kemény katona lángoló tekintetét. Pedig vad gyűlölet beszélt abból. Egy perczig ugy látszott, mintha a gárdista rá akarna rohanni fejedelmére, hogy erős kezével öszszemorzsolja annak karcsú, ifjú alakját. De aztán kihunyt a láng a sötét szemekből. a katona csak a koronás fejedelmet látta maga előtt, aki iránt határtalan odaadással. ragaszkodással viseltetett bölcsőjétől fogva, — s mély tisztelettel meghajolt előtte : — Felséged parancsolt és én — engedelmeskedem. — Szegény barátom, — suttogta a felséges ur s íehér, keskeny kezét a sebesült homlokára tette, — mennyit szenvedhet ön 1 Ezt sohasem gondoltam volna. Es éppen én miattam ! Oh, hogyan köszönjem meg önnek. A sebesült fáradtan emelte fel kezét. — Félreérti motívumaimat, felség, — szólt keserűen. — A haldoklóknak joguk van nyíltan beszélniök, nemde ? Nos, én, én, boszut akartam állni, mikor igy feláldoztam magamat. — Nem értem önt. Ha bosszú ez : oly nemes értelmezése annak a szónak, amilyent eddig sohasem adtak neki. — Talán nem jól fejeztem ki magamat. Hiszen ugy sajog a sebem. Ez a golyó, amely önnek volt szánva, felség, s amelyet, mert előre hajoltam, én kaptam a mellembe, nem egyéb tilalomfánál. Téves tiltakozás ez az ellen, — aminek érzem, el kellett volna jönnie, — ha, ez nem történik. Hiszen csak tegnap is. Tegnap délután is, ott suttogtak együtt az anyakirályné fehér szalonjában. Engemet magához rendelt a felséges asszony s amig reá vártam, az ablakfülkébe léptem, hogy lenézzek a térre. Önre gondoltam, felség, akinek arra kellett • jönnie, meg a feleségemre. Egyszerre selyemsuhogást hallottam, hittem, a felséges asszony jön és hátra fordultam. Erzsébet volt, az én Erzsébetem. Halkan lépett a szobába s abból a csalódott tekintetből, amelylyel körülnézett, egyszeriben tisztában voltam vele, hogy vár valakit. De kit? Én Istenem, kit? Ki jöhet ide bejelentetlenül más, mint, mint, a fejedelem ! — Visszafojtott lélegzettel figyeltem. És akkor megnyílt az ajtó : nem az amelyet én, a szegény outsider bejöttem, hanem a kékvirágos boudoir kis tapet-ajtója. Egy örömsikoly, és. — Hallgasson, — mondta az uralkodó oly mélységes szégyennel, hogy szinte fizikai fájdalmat érzett miatta. — Nemi Az életemmel fizettem meg ázt, hogy beszélhessek, — szolt a haldokló. A szoba hátterébe nézett, mintha látományi volnának s szakadozottan folytatta: — Búcsúztak egymástól. Ön azt mondta : ez a derék ember megérdemli a hűséget — Erzsébet. Erzsébetem ! — Az én feleségemnek mondta azt! Erti-e már, felség, miért kellett meghalni egyikünknek ? — Oh ! hogy szeretheti ön ezt az asszonyt, ha miatta képes volt ellenségévé tenni leghűbb alattvalóját !