Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-06-17 / 24. szám

Pápa város fejlődése és virágzásának sorsa el van döntve és ezek kétségbevonhatlan bizonyítékot szolgáltatnak arra nézve, hogy Pápa városának meg vannak minden feltételei, melyek ügyének önálló, megyei gyámkodástól független vezetésre vindicálják. Ezen megindokolt és jelzett viszonyaink és körülményeink teszik kötelességünkké, hogy előrántsuk az önállóság kérdését a feledés homályából és városi hatóságunk figyelmét ezen nagyhorderejű kérdés megoldására felhivjuk. Az idő és alkalom sohse volt és talán nem is lesz oly kedvező mint a jelenlegi helyzetben. Rajta tehát: tegyünk és dolgozzunk e fontos cél elérésében. A cél, melyet ezzel elérünk igen Üdvös, nem egyébb, mint a város köz java, a polgárság közösérdeke. Ily üdvös auspiciumok mellett csak a didergő szűkkeblűség és a rövidlátó elfogultság nem tart velünk, a polgárság túlnyomó része az általunk kitűzött lobogóhoz csatlakozik, melyre irva van hogy : Ónálló törvényhatósággá kell Pápa j városának alakulni! Felekezeti társadalom. Egyes kiváló alakjai a társadalomnak az egységes magyar társadadalom megteremtésén fáradoznak, munkálkodnak s ezen munkájuk közben nem veszik észre azon jelenségeket, melyek összes tartozásaikat sikertelenné teszik. Mindenki tudni fogja, hogy egységes működéssel nagy dolgokat lehet keresztül vinni s mégis nem tartjuk ezt szem előtt, hanem többé-kevésbé azon fáradozunk, hogy társadalmunk széttagolását minél jobban elősegítsük. Ali ez különösen mi reánk pápai akra nézve. Nem fog a mi gyenge szavunk végig az országon hangzani, hanem itthon talán mégis meghallják azok, a kiknek szól. Kívánatos volna, hogy egyúttal meg is értenék. Concedálni fogja mindenki, hogy nálunk azok a különféle egyletek, mondjuk jótékony egyletek, az irgalmasságot rítus szerint gyakorolják. Van izr. és keresztény nőegyletünk, kath. legényegyletünk, katholikus körünk s ugy látszik lesz izr. legényegyletünk is. Mindezek nem a közös nyomort enyhítik, hanem különbséget tesznek kérész'ény, zsidó, vagy mondjuk katholikus, zsidó és protestáns gyomor kőzött, már szóval felekezeti jótékony egyletek, melyek az emberszeretet örök törvényét a dogmák a^á rendelték. Igy nyer nálunk az egységes magyar társadalom fenséges eszméje kifejezést. Minden felekezet külön társadalmat képez itt nálunk s jaj annak a másik felekezetnek, ha útjában keresztezi. A pártoskodás sötét szelleme uralja városunkat s a vallási tolerentia csak ép azért van meg, mert muszáj meglennie. Titokban azért egyik felekezeti társadalom üldözi a másikat s egymás irányában megvetéssel viseltetnek. A társadalom erői küzdenek egymással, eddig még csak titokban, de később, ha e társadalmi elfajulásának semmi sem fogja útját állani, majd nyíltan is s a város lesz e küzdelem aldozatta. Felekezetek szerint széttagolni a város polgárságát! Oly mondás, mely minden józan gondolkozású embert rettegéssel tölt el. S bizony ez a széttaglalási munka ; megindult már jóval ezelőtt, kifejezést pedig a legutóbb lezajlott városi képviselőválasztás alatt nyert. A nyilt felekezeti gyűlölet elvakított mindenkit, s a pártoskodás megszülte a felekezeti tartozandóság eszméjet. A mult már nem imponál senkinek, az észszerüség félretéve, a felekezeti harezok szomorú emléke elfeledve. Vak düh fogja el egyik embert a másik iránt, miért, mert ez a másik — más felekezethez tartozik. Mire való ez a felekezeti gyűlölség ? Jóra vezet ez talán? Nem hiszszük. Kenyerét elvenni valakinek, csupán azért, mert — más hithez s épen talán a gyűlölt hithez tartozik, jellemetlen dolog. Törekedjék mindenki tisztességgel, becsülettel megélni abból, amit keres. A felekezeti társadalomnak ez egyik szomorú jelensége. Ismétlődnek ezek azoknál a felekezeti jótékony intézeteknél igen gyakran, de ismétlődnek szelíd közéletünkben is. Itt is azonban már pusztán kenyérharc. Az hozzám, vágy teli kéjes szemeivel, ha rám tekintett, ha megérintett, ha gondolataimat kívánta ellesni, megborzongtam az ideges ellenszentől. Nem bántott meg semmivel, de minden tette, minden hagsulya, mozdulata bántó volt, mert valamennyiből kiéreztem, hogy mikor rólam és felőlem gondolkodik, mindennel számol, csak az érző embert nem látja benem, c.ak az én szerelmemet, hagyja teljesen figyelmen kivül, mintha az nem is létezhetnék. Mintha annak léteznie nem is volna szabad. Pegig őrülten vágytam valami nagy, nemes sznrelem után. Az emberi szívbe oltott öntudatlan vonzódás dagasztotta tüdőmet és tágranyitotta orrcimpáimat. Az élet és az emberi természet rejtelmeibe bepillantó uj, kifejlődött gondolatvilágom pedig nyugtalanul kereste azt, aki engem meg tud érteni és lényemet a magáéból kiegészíti. Az őstermészet követelte bennem evezredes jussát a társadalmi rendtők Konokul, határozottan, következetesen. És a körülöttem nyüzsgő „szellemes" társaság dacára oly kimondhatatlan egyedülállanak éreztem magam mindig. A térjem mellett meg leginkább. 0 nem is gondolt arra, hogy megértsen. Ekkor ismertem meg őt. Késő tavaszi délután találkoztam vele először egy társaskirándulás alkalmával. Egyszerű, keresetlen modora, póz nélküli, egyenes gondolkodása hamar megnyerték érdeklődésemet, beszédének kiérezhető bánatos háttere, az a bensőség, melyből minden mondata fakadt, oly rokoni volt az én zavaros kedélyvilágommal. Aztán többször láttuk egymást. Nem volt szép, a ruha sem ugy állott rajta, mint ahogyan a gondolatnélküli, sok idejű embereken szokott, és mégis, valahányszor el-elbeszélgettünk, ugy éreztem, hogy minden véleménye az én lényemből fakad, hogy beszédes ajkairól én magam szólok magamhoz. Lelkem körülfolyta egészen, és mitha eltűnt volna köztünk minden távolság, egyek lettünk észrevétlenül, egyek az igazi harmónia emberfeletti erejével. 0 is szeretett. Egész valója olyan volt mint egy nyitott könyv. Tekintetén, hangja rezgésén és azon a figyelmen, melylyel minden mozdulatomat leste, melylyel minden I gondolatomba behelyezkedni iparkodott, viI lágosan észrevehettem, mint fokozózódik érzése irányomban. Én fokoztam, fokoztam egyre. A bennem, forrongó szerelmi vágy emberére talált. És mikor egy édes mondásáért én loptam az első csókot ajakára, forró ölelésével csókja özönével felszabadította eddig lekötött érzéseimet. Boldog voltam. Igazán boldog, először talán életemben. A magértett lélek mindent kiegyenlítő megelégedettségét éreztem teljes nagyságában. Elbolyongtam vele órák hoszszat csaknem naponta embernemjárta utakon és az a vagy, megy minden emberi szívben olthatatlan szenvedélylyel tör a boldog, viszonzott szerelem után, megnyugodott bennem és valóra válva betöltött egészen. Újra születtem. Megismertem, hogy, ami az életnek bájt és varázst, a gondolatnak magas, isteni szárnyalást ad, az a mély, a tiszlult szerelem. Az olyan szerelem, amilyen az én szerelmem volt. Igy éltünk több, mint másfél évig. Igen uraim, több, mint másfél évig folytattam I azt az életet, mely az örök véleménye szerint nem volt más, mint férjemmel szemben j elkövetett csalások szakadtlan láncolata. Bolyongtam önfeledten egy most már közömbös férj és egy gyengéd szerelmes között . . . Es hűtlen asszony azért mégsem voltara. Nem és százszor is nem. Hiába néztek ol}an kétkedőn reám: a mi házaséletünkből nem a hű hitves, soha sem az, a szerető feleség hiányzott csupán. De vajon hiányozhatott-e ez is egy oly házasegyüttélésnél, melynél a hitvesi szeretet soha számításba se jött? Mert házasságkötésünkkor ez szóba sem

1 került, később felébreszteni pedig meg sem kisérlette az uram soha. Nem volt talán szüksége rá? Beérte a törvénynyel, mely a hűségemet biztosította neki. Én tehát tőle abból, ami neki addig voltam és aminek ő engem kiválasztott, szerelmem által nem vontam el soha semmit . . . Csak a magam boldogságt szereztem meg az előbbi állapot mellé ... Ez világos .. . Hogy mégis, miért öltem meg azt az embert, kit ennyire szerettem, ki boldogságom volt ? Azért, mert ennyire szerettem. Mert nemesnek, nagynak képzeltem és nem akartam hinni, hogy olyan kimondhatatlanul gyenge tud lenni akkor, mikor az ész és sziv együttes parancsa a legnagyobb áldozatot kívánja meg a szerető állattól, mely az emberben lakozik. Megöltem, mert rászedett, mert szerelmem szetségébe vetett hitemet rabolta el. Megöltem, mert megbecsteleniteni akart, mikor felemelésemet vártam tőle Megöltem, mert láttam, hogy nem szeret igazán.