Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-06-03 / 22. szám

ZX^I- évfolyam. 1906. ótluíhs S. 22. száni PÁPAI ONY KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : wm®Y3ES; HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Pünkösd. Üdvözlégy várva várt ünnep, piros pünkösd napja! Pünkösd ! Mennyi öröm, mennyi remény van e szóban ! A csüggedők, a hitüket vesztettek uj életre ébrednek, uj erőt nyernek pünkösd hirdetése által. És méltán, mert e nap a természet me^ifjuhodásának napja, — mely a hitben, az égi tanokban való megnyugvást, a további küzdelmekhez szükséges erőt, kitartást hirdeti az emberiségnek. Itt van a szép, virágos, piros pünkösd napja, mely csupa szeretetről beszél. Van-e szebb, nemesebb a földön, mint a szeretet ? Valami szelíd, csendes érzés ez, mely a léleknek kellő nyugalmát biztosítja. A tüzes nyelvek allegóriája még mindig nem vesztette el a jelentőségét, sőt ma még aktuálisabb mint valaha. Tüzes lángnyelvekre van most is szükség, hogy leszáljanak a magasból s megvalósítsák a sötétben tévelygő emberi társadalom elborult elméjét. Világosságra van most szükség, mikor a létfentartás nehéz kérdése még mindig elvakítja a kiizködö társadalmat. A felekezeti kérdés, e középkori tliéma még mindig vezérszerepet játszik társadalmi életünkben. Még mindig gátló akadályt képez minden téren a vallás különbözősége. Uton-utfélen érezhetjük a szertehuzást, mely a különböző vallásfelekezetek között immár a végletekig feszültté tette a viszonyt. A visszavonás pedig gyengíti a társadalom erejét és soha helyre nem hozható károkat okozhat hazánknak. A világon mindenütt a jövő nehéz kérdései foglalkoztatják a nagy elméket, mindenütt a megélhetés súlyos problémáinak megoldását tűzték ki feladatul a gondolkozók. Nálunk a kicsinyes villongások rabolják el minden időnket s vértezetlenül, eszeveszetten rohanunk a biztos bukás sötét örvénye felé. A tüzes nyelvek e magasztos ünnepén térjünk magunkba ! Gondolj a hazára s ten jövődre ! Csapjuk félre kicsinyes villongások mérgétől habzó serlegét s cseréljük fel azt az igazság kristálytiszta poharával. Mert csak akkor lehet biztosítva jövőnk a hármas bérc és négy folyó honában, ha az összetartás fokozott erejével sikerrel állunk ellent a körülöttünk forrongó népáradat halálos ölelésének. Vármegyénk főispánja. Vármegyénkben de különösen városunkban nagy megelégedéssel és rokonszenvvel fogadtatott Hunkár Dénes, megyei földbirokosnak vármegyénk főispánjává való kineveztetése. Köztudomásu dolog ugyanis, hogy vármegyénk majdnem másfél év óta volt főispán nélkül. Nem éreztük ugyan a főispán hiányát, de igenis aggódva lestük a főispáni kinevezési lisztákat, legfőkép a közelmúltban, TÁRCZA. -^o Az ezüst vízesés. Az ablakon át — mintha csak az égből hullott volna — kavics repült be a kis bárókisasszony szobájába. Rendes, gömbölyű sárgás-vöröses kavics, akkora, mint a galambtojás. Egy darabig nem is nyúlt a papiroshoz, hanem azon töprengett, ki levelezhet vele a postakincstár bűnös megkárosításával, de nem gyanakodott senkire. Azután komoly életaxiomák jutottak eszébe, amint misis Shooner szokta volt mondani. „Nem helyes, — sőt illetlen — ha fiatal leányoknak titkuk van." „A fiatal hölgyek leveleket nem fogadnak el ismeretlen kézből annál kevésbbé válaszolnak reájuk." „A kíváncsiság csúf gyöngéje a nőknek, amely száz eset közül kilenczvenkilencz esetben csalódást és bánatot okoz." — Tehát — mondta önmagának Miczi — azt kell föltennem, hogy ez az a bizonyos századik eset. A levelet valószínűleg az unokabátyám irta s bárki irta is, hogy titkom ne legyen, amint találkozom Marianna!, azonnal elmondom neki az egész esetet. Miután pedig ily módon megnyugtatta káborgó lelkiismeretét, amely egy csöppet sem háborgott s eloszlatta összes kételyeit, amelyektől miss Shoonernek fájt csupán a feje, nyugodtan leoldta a kőre kötözött madzagot s szétbontván a hártyafinom levélpapirost, olvasta a következőket: „Bárónő ! Azt hiszem, a legtermészetesebb dolgot cselekszem a világon, amikor imádom önt. Akinek szeme, szive és lelke van, s innen van a hetvenen, az mind imádja önt. mert kell, hogy imádja. Ön nem ismer engem, vagy legalább is nem vett még soha észre s én ugy érezem, meghalok, ha ön nem irgalmaz nekem. Ma este, — amikor a báró ur és neje ezüst lakodalma alkalmából a nagy tűzijátékot rendezik, ott fogok állani én is a sötétben. Amikor az ezüst vízesés megindul, elkáprázik az egész világ s akkor, akkor ön is eltűnhet csak egy fél másodperezre. Ne féljen, utálatos vőlegénye, akit ön is szívből gyűlöl, én is, — biztosan tudom — szintén föl fogja használni ezt a kedvező alkalmat, hogy elszökhessék ön mellől. Az ezüst fenyők mellett levő rózsalugasban várom önt. Várom szivszakadva, remegve. Ne féljen tőlem. Tiszt vagyok, huszár és tiszti szavamra s szerelmemre fogadom, hogy bátran odajöhet. Ha nem jön, tűzijáték ragyogásába egy tompa durranás fog vegyülni s akkor gondoljon reám, s tudja meg, hogy egy boldogtalan emberrel kevesebb van a földön. Ne sajnáljon akkor sem, értem nem kár, ha ön megvet. Alázatos és rajongó kézcsókokkal. Simon hadnagy. — Simon hadnagy — mondta félhangon a leány —- igazán nem ismerem. Simon hadnagy ! Talán most jött ide a garnizonba, valószínűleg be is van mutatva, csak nem beszéltem vele soha. — Hogy is beszélhettem volna — fűzte tovább a gondolatait — hisz nekem nem szabad beszélnem senkivel, hisz én menyasszony vagyok, menyasszony — és egyszere heves, keserű zokogásban tört ki. Őszintén szólva, harmadik személyek alig érthették meg ezt az elkeseredett zokogást. Miczi bárónőt senki, de senki sem akarta boldogtalanná tenni, legkevésbbé Soókuthy András báró, a kedves papája, de talán még ő nála is kevésbbé Vass Adám gróf, a vőlegénye. Hogy őt mégis égette a karikagyűrűje, annak is megvan a maga magyarázata. Soókuthy Mária bárónő egy kicsit — hogy is mondjam csak — tuleágosan regényes volt. Hiába jelentkeztek a legderekabb, a legdeNe vegyünk mást mint a legjobb „^É,ama\os" cso\to\á&,é\ és Va9é\. 'TC^e*