Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-06-03 / 22. szám

amikor nagyon is nagy okaink voltak főispán után nem vágyódni. Most, hogy sokat zaklatott országunk felett kezd derülni és egy hazafias kormány küldött kipróbált egyéneket a megyék élére, mi sem természetesebb, hogy mi is reményteljesen vártuk azon férfiú kinevezését, akit a kormány megyénk élére óhajt állítani és aki képes lesz a mi vármegyénk és városunk speciális érdekeit képviselni és előmozdítani. őszinte mondva ezen reményteljes várakozásba aggodalom is vegyült, mert a kinevezendő főispán személyét illetőleg sok kombináció hozatott forgalomba és hogy a kormány megyénk élére oly soká nem nevezett ki főispánt aggodalmunkat ezen körülmény még növelte, azon hiszemben lévén, hogy bizonyára nagy versengés folyik vármegyénk főispáni széke elnyerésére és félve attól, hogy ezen versengésben az arra hivatott faktorok nem érvényesülhetnek. Mert jóllehet, a kormány előterjesztésére neveztetik ki a főispán, de a kormányt helyesen és a közóhaj nak megfelelőleg senki sem informálhatja jobban, mint a polgárság óhaját ismerő és általa bizalommal kitüntetett orsz. képviselőnk. S mi volt vármegyénk és városunk polgárságának óhaja és kívánsága ? Az, hogy vármegyénk főispáni székébe oly férfi üljön, akinek gyökere vármegyénkben van, tehát megyebeli ember legyen, aki köztünk él, köztünk lakik. A kinevezett főispán legyen olyan ember, akiről mindenki meg van győződve, hogy erre az állásra reá termett, aki tudásban, tapasztalatban gazdag, ki rokonszenves modorával köztiszteletet viv ki magának, ki szívvel lélekkel és a legjobb szándékkal lép a tettek mezejére. Legyen az a férfi olyan, kiről mindenki meggyőződésből és becsületes lélekkel állithatja, hogy életét, minden idejét és erejét a közjónak, ennek a vármegyének fogja szentelni. Ilyen férfiút vártunk mi vármegyénk élére s midőn meghalottuk hogy vármegyénk főispánjának Hunkár Dénes lett kinevezve, őszinte örömei és lelkesedéssel vettünk erről tudomást, mert meg vagyunk győződve hogy benne vármegyénk oly főispánt nyert, akinek már személye elégga rantiát nyújt arra, hogy azon kivá nalmaknak, melyeket elősoroltunk teljesen megfelel. Régi kipróbált gárdistája ő már vármegyénknek. Ott láttuk őt vármegyénk vezérférfiai sorában és résztvett minden a megye érdekét célzó akcióban. Östneri vármegyénk ügyesbajos dolgait, közöttünk él és velünk érez. Hogy mily fontos szerep jutott neki mint vármegyénk alkotmány védő bizottságának elnöke, azt hiszük nem T kell bővebben magyaráznunk. Es ha még azt hozzá vesszük, hogy a szószoros értelmében véve gentleman, rokonszenves és előzékeny modorú, azt hiszük eléggé indokoltuk azt a kijelentésünket, hogy őszinte megelégedéssel és rokonszenvvel fogadtuk Hunkár Dénes vármegyénk főispánjává való kineveztetését. Amidőn üdvözöljük őt vármegyénk főispáni székében, egyben kérjük hogy vármegyénk közös érdekét célzó munkálkodása közepette terje sze ki figyelmét specialiter városunkat érdeklő ügyekre nézve is, mivel sajnos utóbbi időben ugyanis tapasz, taltuk, hogy városunk létkérdései nem azzal a körültekintéssel lesznek vármegyénk részéről megbírálva, mint azt méltán elvárhatjuk, sőt egyes esetekben mostoha bánás módról is tehetnénk említést. Hisszük és reméljük, hogy vármegyénk újonnan kinevezett főispánja hivatásának teljes tudatában a vármegye érdekét, városunk speciális libb vőlegényjelöltek, Miczi bárónő hallani sem akart róluk. Utált mindent, ami közönséges s szerinte a legközönségesebb clolog az volt, hogy valami hozzá illő, neki szánt embernek legyen a feleségévé. Soókuthy báró pedig semmitől sem félt a világon, csak egy esetleges messaliáncetol. Valami igazsága annyiban volt, mert Miczi volt az egyetlen gyermeke s mert tényleg a mesebeli álruhás princzek és a főrangú troubadourok kora immár lejárt s a báró. a maga csökönyösen feudális nézeteivel, feltétlenül boldogtalanná tette volna a leányát, ha az rangján alul megy férjhez. Két kézzel kapott tehát Vass Ádámon aki igazán halálosan szerette Miczit s a legderekabb, legcsinosabb s legférfibb fiatal mágnás volt az egész környéken. Hanem Miczi bárónő nem akarta ezt megérteni. Amikor Soókuthy báró kijelentette, hogy Vass megkérte a kezét s ő odaígérte, — mert végre is húszéves elmúlt Miczi bárónő s végre is meg kell józanodnia, — valamely jeges gyűlölség költözőt a fiatal leány szivébe s bár fejet hajtott a szülei akarata előtt, a vőlegényét iparkodott elriasztani maga mellől. Szemenszedett gyötrelmeket eszelt ki a fiatalember részére s ha Vass gyöngéd szóval közeledett felé, ha szerelmes szavakat suttogott, Miczi a legridegebb szivtelenséggel szólt reá: — Kérem, mondja el mindezt a papának, ő föltótlesül gyönyörködni fog bennük. Végre is ő adott önnek s nem én adtam magamat. Ilyenkor Vass elsápadt, kidagadtak homlokán az erei s valamely kegyetlen rossz indulattal va!aszóit: — Meg fog jönni az az idő is, amikor kénytelen lesz meghallgatni a szavaimat. Engem nem riazzt el, én nem félek a jövőtől. Éppen elég embernek érezem magamat arra, hogy szerelmes legyen belém a feleségem. ha én szerelmes vagyok belé. Végre is, ez a maga esztelen gyűlölete sem egyéb mint degenerált szerelem. Miczi bárónő ilyenkor rendesen a szoba mennyezetét, vagy a kék eget vizsgálgatta s iróniával válaszolt: — Ismerem az esetet. Nekem nem imponál. En nem vagyok az az asszony, aki az ökléért szereti a férfiút. Tudja, az az ostoba mese, amit férfi-írók perverzus fántáziája szült a férfiúról, aki korbácscsal tanítja meg szeretni a nébereket — nemcsak ostoba és hazug, de Ízléstelen is. Ez volt az oka, hogy a különben jóizlésü, derék leány, nem tudta eldobni az ablakon berepült levelet. Neki mentő-öv volt az a kavics s elhatározta, akármi történik is, elmegy a találkozóra, mert inkább kiteszi magát egy botránynak, semmit a felesége legyen annak, akit gyűlöl. Meg aztán — igazán, —fogalma sem volt arról, tulajdonképpen micsoda vétek van abban, ha az ember nem engedi elpusztulni egyik felebarátját, aki rajong érette aki imádja s akit boldoggá tehet azzal, hogy két perczig cseveg vele, vagy megengedi, hogy megcsókolja a kezét. Alig győzte bevárni, hogy beesteledjék. Kiállhatatlanabb, visszautasitóbb talán sohasem volt a vőlegényével, mint ezen a napon. Most már memcsak gyűlölte, de utálta is, mert azt azonnal megértette, hogy Vass most már csak boszuból veszi feleségül s bizonyára tartogat valami asszonybeli meglepetést, akivel azután megalázza. Minden romantiküssága daczára nem volt abból a fából faragva, mint azok, akik az oltár előtt mond:.nak nemet. A mágnáskisasszonyok jólneveltsége valamely lelki rabszolgaságot teremt, amelyből alig-alig tudnak kiérni a főrangú leányok. Végre elkezdődött a tűzijáték. Előbb sisteregve futott föl néhsny tüzkigyó a fekete égen, hogy halk pattanással tűzesővé váljon a magasban, vagy erőteljes roppanásasl ezer csillagra robbanjon szét. Azután apró kráterek támadtak a földben s tüzsugárból vérgolyók röppentek fel, majd apró, világító szines gömbek jártak sejtelmes tánezot a sötét éjszakában. Hirtelen sisteregve, prüszkölve születtek meg a tüznapok. Búgva szórták a lángot nem szitó szikrát, uj és uj durranással leditették tovább a forgó tüzesóvákat. Minden egyes durranás ugy hangzott Miczi báróbő fűébe, mintha pisztoly dördült volna kicsiben mult, hogy föl nem sikoltott. Szédült, keringett vele ez egész világ. Mintha azok a forgó tüzesóvák, vérlángban égő golyók, robbanó napok mint a szivében forognának sziporkáznának, öntenék ki tüzlelköket. Égete, perzselte annak a levélnek minden szava s elszorult a szive arra a gondolatra. hogy ő rendelkezik egy ember életével. Vonta, vonzotta valami a lúgos felé, ahol vártak reá. A tüznapok forognak még, az ezüst vízesés csak a következő harmadik mulat Gyermek-kocsik, gyermek vaságyak és betegápolás! cikkek r r r nagy választékban kaphatók APPELFEID dEZ4NAL Korvin utcza.