Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-04-29 / 17. szám

lünk, hanem a város közérdekét, ebbe pedig pártpolitikát bevinni nem fogunk de nem is tehetjük. Ezt bővebben nem kell hogy magyarázzuk, mert a kétszerkettőt nem kell magyarázni. Döntés előtt állunk ! Eddig sem árultunk zsákba macskát, ezentúl sem akarjuk ezt tenni. Kijelentettük, hogy mindenkinek politikai meggyőződését tiszteljük. Mindenki szavazzon a maga politikai meggyőződése szerint, azonban hangsúlyozzuk s kiemeljük, hogy a maga meggyőződése szerint. Szavazzon mindenki a maga esze, de ne a mások tetszése szerint. Minden egyes választópolgár akkor araidőn szavazatát leadja, politikai meggyőződése mellett tartsa szem előtt Pápa város közérdekét, — ne hagyja magát kapacitáltatni, hanem igenis arra szavazzon, kiről megvan győződve, hogy a város polgárságának, közügyeinek hathatós támogatója lesz. Ez a mi programmunk és akarmelyik jelölt kerül ki győztesként az urnából, ily értelemben üdvözölni is fogjuk mint Pápa város orsz. képviselőjét. Nem többet a jelöltek személyéről. Nem folytatjuk tovább, hiszen ha folytatnánk nem volna se vége se hossza. Abban a tudatban élünk, hogy aki akar, az megért bennünket, aki meg nem akar azt nem szándékozunk kapacitálni. Mi nem korteskedünk, célunk ez alkalommal csak az volt, hogy eszmemenettel érintkezésbe lépjünk városunk értelmes választóközönségével, vallja bár magát akármelyik párt hivének is. Mi nem pártszerapontból, hanem városunk érdekének szempontjából kisérjük figyelemmel a közelgő képviselőválasztást. Talán rekriminációkba esünk, midőn választópolgárainktól el várj nk, hogy a békés egyetértést képtelen lesz megzavarni ezen politikai harc és a választás napján lelkes hazafisággal és buzgalommal veszik fel a harcot Pápa városa és közügyei érdekében. Ennek reményében várjuk a választás napját. Pollatsek Frigyes. A Magyar Védő-Egyesület pápai fiókjának megalakulása, A nemzeti eszme diadalra juttatása, a nemzet boldogabb jövője utáni vágy, mint az egész országban általában, városunkban is egyre hatalmasabb arányokat ölt. A politikai fegyverszünet, — hála nemzetünk jó nemezisének, — létrejött. De ne felejtsük el, hogy ez csak fegyverszünet, a melyet minden magyar embernek ki kell használni arra, hogy ha a nemzeti nagy kérdések újra előtérbe nyomulnak, s a küzdelem felvétele újra szükségessé válik, az már az egész nemzetet egy tömören szervezett táborban találja, oly táborban, mely a feltétlenül biztos győzelemre való kilátással indul a küzdőtérre. Hogy egy nemzet küzdelmében mily fontos szerepet játszik a gazdasági kérdés, ugy véljük, e helyen felesleges fejtegetnünk. Nem közömbös az, hogy a küzdelmet egy gazdag, vagy egy szegény nép folytatja-e. Nemzetünk eddig anyagi téren nagyon, de nagyon is el van maradva. Pedig ezt nem hazánk földrajzi fekvése, sem talajviszonyai nem okozzák. Hisz hazánk maga a tejjelmézzel folyó Kanaán, amelyben minden előfeltétel meg van arra, hogy a rajta lakó nép gazdag és boldog legyen. A hiba csak részben a politikai viszonyokban, de főleg, mondhatni egyesegyedül a nemzetbe plántált ama különös gazdasági felfogásban rejlik, mely szerint Magyarországon csak a nyerstermékek kaphatók, a kidolgozott iparcikkek közül azonban esak azok jók, melyek külföldről jönnek be hozzánk. Ezt a helytelen felfógást megtörni, s a nemzet gondolkodás módjából kiirtani, egy egyesület tette feladatává a Magyar Védő Egyesület, mely mintegy 4 évvel ezelőtt alakult Budapesten. Az egyesület eddig csak csendben működött. mert hisz oly nagyszabású vállalkozás alapvető munkálataihoz is néhány év kell. Azonban a politikai vizzonyok egyre rosszabbulása szükségessé és időszerűvé tették e mozgalmat az egész országba, minden faluba, minden kunyhóba átteni s igy történt az, hogy városunkban is Győri Gyula főgimnáziumi tanár vezetése alatt szerveződött egy lelkes gárda, mely feladatává tette, a Magyar 1 Védő Egyesőletnek Pápán egy fiókot szervezni, s folytonos, lelkes agitációval a közönséget arra szoktatni, mindenütt szükségletei beszerzésekor magyar gyártmányú árut keresni s a külföldét országunkból kiszorítani. Nehéz viszonyok közt működött a lelkes csapat. De kitartó munkájának eredményekép immár büszkén lobog a magyar védőegyesület zászlaja városunkban is s ki van mondva mindenütt jelszó : Ha a polittkai viszonyok folytán hazánkban az önálló vámterület felállítása ez idő szerint lehetetlen, minden jó magyar fel fogja azt állítani a saját háza előtt, s annak küszöbén keresztül idegen árut nem bocsát. Ha egyelőre csak néhány kis, a mindennapi életben fel sem tünő tárgyban keressük csak a hazait, ezer és ezer honfitársainknak, magyar munkásnak adjuk vissza kenyerét, s vesszük ki kezéből a vándorbo—• Léczet ? Hogy, léczet ? . . . -- Azt. ne üzengessen miránk a szomszéd, hogy áz a góré teteje neki kárt tesz ... — Kárt tesz a majdmitmondokjának. — Nono. De üzenhet. Üzen is, mert ők ittak, mégis mink győztünk ... A legnagyobb meg: József bácsi. Az asszony fölkelt : Azt küldje kend már haza, ne szuszogjon itt avval a két vályúval, két jászollal száz esztendeig. — Mást is igazgatott, fiam. Most meg már itt lesz ez a góré is. — Nem tudom, elkészül-e uj kukoriczaszedésre. — Eredj ugyan. Ugy vedd azt, amit ez az istenteremtette itt megeszik, megeszik, mintha a koldusnak adnád. Aztán, ha lassan dolgozik is, amit megcsinál, arra nem lesz gond harmadnap múlva. Más ember volt ez szegény, még a füle meg nem hibádzott. Olyan siket a jámbor, mint a kazalfenék. — A szeme meg mint a vasvilla. — Nono. Avval hall. Az asszony megrázkódott. — Feküdj már le, mindgyárt elosztják az éjszakát. — Hát kend ? — Én majd megberetválkozok. — Nem is ártana. Olyan kend már, mint a gazdátlan háztetéj. De azért be nem eresztem kendet ilyen időben. — Nono. Megmondtam már a magamét. Az asszony keresztet vetett a vánkosára, aztán lefeküdt. Pap Jakab levette a gerendárul a beretvatartót s fenni kezdte a beretvát. II. Az akasztott ember lelkét fogták e el a manók, vagy a kerékvágásban kuczorgó pipiskén esett meg a szivük : tudom is én. Elég az idő, mint valami megbékült öregapa . . . Ágoston Jagab a ház elé húzta a kocsit, abrakot adott a lovaknak, aztán szénát rakott a saroglyába. Mikor azt is letakarta, baltát keresett, kivágta a vályúból a jeget, hogy megitathasson. Aztán bement, hogy majd öltözködik. S akkora, imé, a felesége már fel is öltözködött. — Hát te ? Az asszony tojást rakott egy kis garabóba : — Hogy én? Hat ón azt álmodtam, nézze kend, hogy ha már az idő igy eszire tért, jobb lesz, ha én mék be, mint kend. — Az én dolgomat elvégezni ? — A kendét is, a magamét is. Jobban megveszem én kendnek a léczet, szöget, mint kend nekem a csikszedőt. Fagy ezektül a nagyon jó szomszédéktul kérjek ? — Hát azoktul ne kérj. — No. Okosabb lesz az ugy, ha kendtek ahhoz látnak reggel, de mingyárt, hogy eltakarítják azt a rossz górét a portájukrul. Én a kend siketjinek úgyse értek a nyelvén, az is csak az időt vesztegetné. Ágoston Jakab kiverte a pipáját : — Mondasz valamit, hallód é. — Mondok hát. Ezt a tojást se adná el maga két ökörért, pedig most még majd csak ugy veszik, ahogy tartja az enjier. Ennek az árát szántam csetresre. Hozza kend be a kamrábul a kis subát, mert a kendé nekem nehéz. — Abban meg majd megfázol. — Fázok a raéntát, ha nem akarok. Csak gyújtson kend rá, ne nézzen, mintha kend is nagyot hallana. Idekint leszek én egy-két órára, hozok egy kis juhhust is. Azt főzök tarhonyával . . . Az ember rászorította a kupakot a pipájára : — Hanem hallod-e, tán fölírnám a léczet, meg a szöget. — Nekem ugy még hamarább lesz. Pap Jakab kiment. Értekezett a siket faragóval s hozván a kis subát is visszajövet, odaadta a czédulát az asszonynak. — Ne, József bácsival Írattam föl, ami köll, hogy aztán ne káromkodjon. De a dohányt nem irta föl, azt nem hagytam, azt úgyse ott veszed. — Micsoda dohányt ? — Két pakli hármast, meg két pakli négyest, szegénynek. Rávalót is akar keresni, de mondtam, hogy majd lehajlik . . . Nem felejted el, ugy-e ? Az asszony bekötötte a fejét posztókendővel is : — Nem hát, veszedjen meg. aki az országba behozta. Pap Jakab vidám, nagy füstöt eresztett : — Tudod is te . . . — Jól van, no. De most már azon legyen kend, hogy itasson, fogjon, hogy ne utóiját érjem a piacznak. III. Csak mikor a havas dűlőről az országNöi felöltök, vászon áruk, férfi ingek, nyakkendők kizárólag magyar gyártmányú árukban ' " - — - - — - XX. • n