Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.
1906-04-08 / 14. szám
résre vezetne, amelyeket az u. n. hivatalos vezetés keretében alig lehetne kiegyenlíteni. Számot kell vetni még a pénzpiac ingadozásával, s azzal is, hogy a hitelnyújtás feltételeinek ebből származó folytonos hullámzását a hivatalos vezetés soha se követhetné a megkívántató agilitással. Végre is alaposan szemügyre véve ezt a fontos kérdést, lehetetlen figyelmen kivül hagynunk, hogy a meglevő pénzintézetek nemcsak szívesen foglalkoznak kommunális kölcsönök lebonyolításával, hanem igyekeznek a legkedvezőbb feltételeket is szabni, mert erre egyrészt a természetszerűen fellépő verseny készteti őket, másrészt pedig azzal számolnak, hogy ezek az üzletek mérlegeik legbiztosabb tételeit alkotják. Mindaddig tehát, mig ezek a pénzintézetek a pénzpiac viszonyaihoz simulva igyekszenek a városok hiteligényeit kielégíteni, addig nem lehet okadatolt semmiféle ellenszenv velük szemben. Más kérdés, ha a szolid üzleti kereteket túllépni akarnák, ámde e részben meg van kötve mindig a kezük a rögtön felléptető verseny által. Mindezeket figyelembe véve, sokkal jelentőségteljesebb az a másik terv, mely azt célozza, hogy a városokat mentesitse a kormány azon adóés illetékfizetések alól, melyek kölcsöneiket terhelik. Ezen törekvés megvalósulása tényleges megtakarítást eredményezne, s mindenkép indokolt, hogy ezen méltányos kérés teljesedésbe menjen. Az bizonyos, hogy a városok vezetői csak kötelességüket teljesitik, midőn a polgárok terhein lehetőleg köanyiteni akarnak s az államnak ezt a nemes törekvést lehetetlen közömbösen szemlélni. A városok rendszerint hasznos beruházásokra fordítják a felvett kölcsönöket s ezek a beruházások, akár a közegészségügy, akár a helyi ipar, vagy kereskedelem fellendítése, esetleg támogatása törvényének, alapjában véve kihatnak az állami gazdálkodásra is. Az összefüggés igy könynyen megtalálható a városok törekvése és az állam segítő kötelessége között, nincs tehát kétségünk abban, hogy a megindult akciónál ezt a szempontot kellőleg ki fogják domborítani a városok közigazgatásának őrei és vezetői. Az ipariskolák fejlesztése. Aki valaha megfordult a ministerek audenciájának fogadó napján a várakozó előszobában, az soha sem feledi el azt a képet, mely az ott várakozó alakokból képződik és szomorú tünetét mutatja annak, hogy mindenki az államtól vár segítséget és majdnem miudenki hivatalnoki állást keres. Publicisták és pedagogusok sok cikket irtak már azról, hogy miképpen lehetne a tanult emberek számát redukálni. A legtöbben közülök azt vitatják, hogy be kell szüntetni egynéhány gimnáziumot és reáliskolát s pár év múlva kevesebb lesz a diplomás ember. Hát ez igen rossz okoskodás. Mert az iskola a kulturát a műveltséget és tudást gyarapítja, amire még a legelőrehaladottabb államnak is szüksége van. Az állami és nagyobb magángyárakban a munkavezetők még mindég idegen elemekből kerülnek ki és a magyar iparost kevés kivétellel még mindig csak az alsóbbrendű munkák elvégzésére alkalmazzák. Németországot ipara tette nagygyá, iparát pedig az intelligens és kepzett, iskolázott iparosok avatták versenyképessé az összes nyugoti államokkal. Módot kell tehát találni arra, hogy tanult iparosokat neveljünk. Ennek az elérésére pedig igen könnyű feladat, mert a magyar szülők között is mutatkozik immár ama örvendetes jelenség, hogy gyermekeiket az ipariskolákba küldik. Csakhogy ipariskoláink még mindig nincsenek rendezve és szervezve. A budapesti állami felső ipariskola alig száz növendéket képes befogadni és a tanév elején olyan versengés mutatkozik a felvételért, hogy valósággal véletlen szerencse ha oda valaki bejuthat. A vidéki nagyobb gócpontokban az állam állított fel olyan alsófoku ipariskolákat, melyek kitűnően megfelelnek hivatásuknak, csakhogy ezen iskoláknak az a bajuk, hogy nem kívánják meg a növendékektől a négy középiskola elvégzését és a felvételnél nem igen válogatósak. Mindazonáltal csodás eredményeket tudunk felmutatni. Dzen örvendetes jelenség annak tulajdonittandó, hogy a növendékeket mindjárt az első perctől kezdve iparosoknak tekintik, szigorúan fegyelmezik és reggel hét órától este hatig dolgoztatják. Az elmévizért ily sok pénzt kérni lehetetlen. Itt tévedés lehet a dologban. Abban a hitben, hogy a rézcsap, fehérnemű, tükör, fésű, kefe és egyéb apróbb ingóságok ára is benne van a 60 krajczárban, mindent összepakoltam és magammal vittem ; útközben elcsíptek, bevittek a kapitányságra, onnan az ügyészségre ahol aztan 3 hónapig elmélkedtem magánosan a történtek fölött. Minderre nem voltam kíváncsi, mondja a bíró. csak azt kívánom tudni, ezen eset óta volt-e már büntetve ? Ezen idő óta még nem voltam fürdőben — biró ur, hát büntetve se voltam. Az én esetem nem egészen ilyen. Egy forró juliusí napon történt. A nap perzselő sugaraival akartam harcra kelni és elmentem délután pontban négy órakor az uszodába. Az előcsarnokban a fürdős néni mondott ugyan valamit, de én nem értettem és bementem a tükör szárazföldjére. Jérum, amit ott láttam, sohsem fogom elfelejteni, valamint nem fogom elfelejteni azt sem, amit ott hallottam. A szemem káprázott, a fülem hallucinált, a hideg viz patakokban csurgott rólam, egész testemben lázas forróságot éreztem és csak akkor tértem magamhoz, amikor vizhatáron kivül voltam. A szűrömet már kint láttam, de belül még emlegettek — az asszonyok, mert délután 5 óráig az asszonyoké a vizjog. — Tévedtem, azt hittem, hogy előre megváltott jegyemmel akkor fürődhetek, amikor nekem tetszik. Ezen idő óta nem voltam az uszodában. — De azért igen sokszor el-elgondolMii ji Hii mji kodom a felett, hogy miért van az akként berendezve, hogy épen a nőknek kell a legforróbb délutáni órákban magukat barnára süttetniök a nap által, holott az edzett férfi test azt könnyebben eltűrhetné. Szegény asszonyaink, őket vízen és szárazon süti a nap. Hiszen ha asszonyaink a nyáron piacra mennek a legvilágosabb sziniiek is sötéten mennek haza, holott ha a reggeli piacot a mostani helyéről átteniök a nagytemplom környékére, ahol kellő árnyék van, megkiméllietnők asszonyainkat e kellemetlen állapottól. De hallga, még utóbb azt fogják rólam mondani, hogy irigylem az asszonyoktól, hogy a nap süssön reájuk. — Hj aj ajaj az asszonyok. Már megint az asszonyok. Hja kérem én már csak ilyen vagyok, nem birok elszokni a nők iránti szimpátiámtól. Ugy vagyok mint az az ember, akinek az orvos azt mondta, bizony édes barátom maga kivette már a részét az aszszonyokbol, a borból és a dalból, tönkre is vannak téve az idegei, ha kedves az élete egyről-másról le kell immár mondania, nos ígérje meg, hogy megfogadja tanácsomat. Jól van doktorkára megfogadom bölcs tanácsát és tudja úgyis beleuntam már a nótázásba, hát lemondok — a dalról — szólt a paciens. Hogy is kezdtem ? Azt mondám benne vagyunk nyakig a holt szezonban. Bizony ilyen nyakig még nem is voltunk benne soha ez idő tájt, mint ahogy idén vagyunk. Máskor még csak hu Svét napján uyilt meg a tavaszi sziniévad, idén ezen is átestünk már, vagy talán megfelelőbb lenne azt mondani, hogy a tavaszi sziniévad esett át mi rajtunk. Tény az, hogy igy esett, egyik is átesett, másik is átesett, a közönség az igazi tavasai szezontól elesett és a szivem rajta megesett. Valóságos tucat szezon volt, mert csak 12 előadás volt benne. A ,Mulató Istenek" megjárták, lefőzte őket 1"a „Leányka' 1. "A „Mulató Istenekre" csak igen kevés ember volt kíváncsi, de a ,,Leánykát u látni akarta mindenki. Hja egy földi leányka többet is ér ám az olympus valamennyi lakójánál. Kitűnően mulattam a „Leányka" előadásán. Nem ugyan a darab felett, hanem egynémely kiváncsi fiatal és Öreg ur megnyúlt orra felett. Ezek a jó emberek ugyanis azt hitték, hogy a „Leányka" valami jó falat, holott kisült, hogy csak jó csepp. Azt hitték, hogy a „Leányka" ennivaló, holott ez csak egy kis — itóka. Hja uraim, ha önök ennivaló szép leánykát 2karnak látni, nézzenek körül csak a városban ; nálunk Pápán nincs is más, mint ennivaló igazán szép leányka. Különös, hogy mégis nálunk nem lehet szépségversenyt rendezni; de csak azért, mert nem akad biró aki, eldönteni tudná, hogy a mind szép leányka közül melyik a szebb és legszebb. De ne készülődjünk még a színházból, hiszen még nem tartunk az utolsó felvonásnál, pedig hát nálunk az a szokás, hogy Női felöltök, vászon áruk , férfi ingek, nyakkendők kizárólag magyar gyártmányú árukban
