Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-01-14 / 2. szám

a sok apró községek vásárait megszüntetnék, vagy legalább is redukáltatnák. Főleg pedig arról kellene gondoskodni, hogy országos vásáraisik össze ne essenek a győri vásárokkal, mert, hogy ez mily hátrány a forgalomra, szükségtelen bővebben magyarázgatni és ennek levét csakis termelőink isszák meg. Erre az anomáliára már több izben felhívtuk az intéző körök figyelmét, de nem láttunk semmi intézkedést ez érdemben, holott ez országos vásárforgalmunk nagy kárára van. Nagyon is üdvös eszaiének tartanok és fősúlyt kellene fektetni a hónapos marhavásárok fejlesztésére, mert ennek eredménye az lenne, hogy a fogyasztó, aki eddigi szükségleteinek legnagyobb részét közvetítőktől szerezte, saját érdekéb n felkeresné azon helyeket, ahol alkalma nyílnék a vásárlásokat követlen a termelőtől eszközölni. Ezek előrebocsájtása után volna még egy komoly szavunk városi hatóságunkhoz, főleo- pedig a rendőr kapitányhoz, mely szorosan összefügg vásárforgalmunk hanyatlásához. Alta lános a panasz, ugyanis a vidéki lakosság részéről, kik kocsin jönnek be városunkba szükségletük beszerzésére, hogy a rendőrség részéről folyton a legcsekélyebb dolog miatt zaklatásnak vannak kitéve és pénzbüntetéssel sújtatnak. Nem mondjuk, hogy a rendőrség ne teljesítse a kötelességét ellenőrzési szolgálatában, de a mindeuáron való szekatúrával és pénzbüntesekkel a vidéki lakosságot elriasztja városunktól. Számos adatokkal iilustrálhatnók ezen rendőri tulszigort, melyet nem okvetlen pénzbüntetéssel, hanem figyelmeztetéssel vagy rendre utasítással lehetne elintézni és ami nagyban befolyásolja vidéki lakosságunknak Pápára való bejövetelét. Be kell látnunk, hogy a vidéki lakosság nem szorul Pápára, de Pápa rászorul a vidékre. Végül még egyet, ami nemcsak piacunk hanyatlását, de drágaságát idézi elő. Városunkban a baromfit, zöldséget és más élelmi cikkeket csak harmadkézből vehetjük meg, mert a kofák szabadon garázdálkodnak a piacon és akik a kora reggeli órákban már a város végén, de a piacon is a lakosság elöl mindent összevásárolnak, hogy azután tetszésük szerint szabják meg az élelmezési cikkek árait. Sokszor volt már szó lapunkban ezen viszás állapotokról, volt szó róla, hogy kellő ellenőrzéssel lesznek ezen elővásárlás elhn, de azért a paua szok még mindég arra vallanak, hogy maradt minden a réginél. Ideje volna már, hogy hatóságunk egy piacrendészeti szabályzatot alkosson! Nincs több mondani valónk. Ha felszólalásunkat intéző köreink megszívlelik, hisszük és reméljük, hogy városunk forgalmát nagyban lesznek hivatva előmozdítani. Vármegyei közgyűlés. 19ofi. .január 10. Vármegyénk törvényhatósági bizottság szerdán délelőtt 9 órakor Koller Sándor alispán elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlésen csekély számmal voltak jelen a bizotsági tagok. Elnöklő alispán üdvözölve a megjelenteket az ülést megnyitja. Az elnöki megnyitó után a közgyűlés elsősorban tárgyalta Kristöffy belügyminister ama rendeletét, melylyel az alkotraányvédő bizottságot, mint államérdekeket veszélyeztetőt feloszlatja, Koller Sándor alispánt pedig utasítja, hogy az alkotmányvédő bizottságot a vármegyeházán ülésezni ne engedje, a vármegye városait és községeit utasítsa, hogy a jóléti bizottság tagjaival ne érintkezzenek. A vármegye törvényhatósága a belügyminiszter rendeletével szemben egyhangúlag kimondotta, hogy a rendeletet tudomásul nem veszi, az alkotmányvédő bizottságot fel nem oszlatja, a bizottság üléseit továbbra is a vármegyeházán tartja, karhatalom alkalmazása esetén pedig más semleges területen fog gyűlésezni, a főispáni lakot az esetleg kinevezendő megyefőnöknek át nem adja, a bizottsági tagokat az installációs közgyűlésről eltiltja, aki pedig ennek ellenére azon részt venne, annak nevét a megyegyülés termében fekete szégyentáblára kifüggesztik megbélyegzésképpen az utókor számára. E határozat csak birtokon kívül felebbezhető meg. Kimagasló mozzanata volt a közgyűlésnek Kisfaludy Miklós törvényszéki biró beszéde, melyben örök szégyennek, gyalázatnak jellemzi, hogy találkozott magyarhonban biró, ki Fazekas főjegyzőt Budapesten elitélte. .Miután még a tárgysorozatnak kisebb fontosságú ügyei nyertek elintézést a közgyűlés még a délelőtt folyamán befejezést nyert. * Ugyancsak a törvényhatósági bizottsági ülést megelőzőleg a vármegye alkot- - — H van most már fizetve azzal az öt várossal '? S a gyilkos büntetlen élhet tovább ? Fredegond pedig igy szólt a hazatérő Hilperikhez : — Hát király vagy te, aki eltűröd, hogy igy megalázzanak ? Hát engeded, hogy igy megfosszanak legszebb öt városodtól ? — Mit tehettem, mikor mind ellenem voltak ? — mentegetőzött Hilperik. De neki is keservesen fájt az az öt város, amit el kellett vesztenie s fogait csikorgatta, ha arra gondolt, hogy alá kellett Magát vetni a malberg ítéletének. Változtatni azonban már nem lehet azon. Megesküdött, hogy azt az öt várost odaadja. — Hát végy el helyette másik ötöt Sigheberttől, — ösztönözte Fredegond. Tetszett Hilperiknek a tanács s nagy sereget gyűjtvén, következő évben betört a Sighebert országába. . Arra Sighebert is újra fegyvert ragadott, Brunhild tüzelte : — Bánj el a gyilkossal érdemé szerint. És Sighebert megesküdött, hogy most már le nem teszi a fegyvert, mig országából ki nem kergeti Hilperikef. Azt akarja, hogy mint koldus, mint száműzött idegen földön keressen kegyelemkenyeret. Iszonyú haraggal fordult egymás ellen a két testvér. Elpusztították az egymás országát irgalom nélkül. Fölgyúltották, romba döntötték a városokat, falukat, lemsszárolták a lakosokat, még á szent helyeket sem kímélték, kirabolták a templomokat, a kolostorokat, agyonütötték a papokat. Ennyi rettenetesség láttára Gonthramn király még egyszer megkísértette kibékíteni a dühös testvéreket. Üsszehitta a püspököket. de már hiába emelték föl szavukat a püspökök, nem hallgatott reájuk sem Hilperik, sem Sighebert. Más sugallat volt. mely a két testvért egészen hatalmába kerítette s egymás ellen hajtotta. A két asszony szava, kik ádáz gyűlölettel töltötték be férjeik lelkét. — Ne kegyelmezz a gyilkosnak. — lázította Sighebertet Brunhild. És Sighebert nem kegyelmezett. Még a Rajnán tul lakó rokonnépeket is, akik még pogányok voltak, fegyverre szólította. Gallia virágos mezőit, szép szántóföldjeit, palotákkal ékeskedő városait elárasztották a durva bőrködmönőkbe öltözött, lelógó bajusz, bóbitába csavart hajú vad harcosok. Hilperik gyorsan elvesztette majdnem egész országát. 0 maga Fredegonddal s néhány kevés hivével Tournai várába szorult, melyet Sighebert hada körülvett, hogy megostromolja. A frank nemesek pedjg a Hilperik országából seregestől odagyültek a győzelmes Sigheberthez : —• Te vagy a Chloter király igazi fia. Légy te a mi urunk ezután, neked hódolunk. S Vitry mellett a mezőn, sátorok alatt összejött az egész nemesség. Brunhild is eljótt Metzből, hogy élvezze diadalát, urának fölemelkedését és ellenségeinek megal ázás át. Ott paizsra emelték Sighebert királyt és háromszor korülhordták az egész táborbán á a Hilperik országából való nemesek mind hűséget esküdtek neki. Bent Tournai várában pedig a szép Fredegond tördelte a kezeit kétségbeesetten. — Hát senki sincs, aki királyát megmentse ? Akkor két ifjú nemes előállt: -- Mondd meg, királyné, mit tegyünk s ha ember megteheti, megtesszük. — Öljétek meg azt, aki minket üldöz. A két ifjú megesküdött a kápolnában az oltár előtt, hogy megölik Sighebert ki— Bátrak és hivek vagytok, — mondta nekik a királyné. S két hosszú kést adott nekik, amilyet a frankok szoktak viselni az oldalunkon s amelyet skramasaxnak neveztek. De előbb méregbe itatta a két kés pengéjét, hogy a szúrás halálos legyen. — Most menjetek, — mondta akkor, — s ha élve fogtok visszatérni, elhalmozlak minden királyi kegyelemmel titeket és maradékotokat, ha pedig ott vesztek, misét mondatok értetek minden szent helyen és alamizsnát osztatok ki a szegények közt lelketek üdvösségére. A két ifjú elment, de vissza nem tért. Ott aprították össze a Sighebert emberei orozva leszúrt királyuknak holtteste mellett. A hadsereg pedig szétoszlott s mig Brunhild gyászruhában, haját tépve, zokogva kisérte Sighebert koporsóját, a másik asszony diadalmasan ujjongott Tournai várában. — Győztünk.