Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.
1906-01-14 / 2. szám
mányvédő bizottsága Hunkár Dénes elnöklete alatt ülést tartott. Az ülésen a bizottság negyvenöt tagja vett részt, akik Óváry Ferenc dr. képviselő és 8pitzer Mór dr. ügyvéd indítványára kimondották, hogy a belügyministernek azt'a rendeletét amelylyel az alkotmányvédő-bizottságot feloszlatja és a megyeházán tartandó gyiilésezéstől eltiltja, tudomásul nem veszik, a bizottságot, amely erkölcsi alapon és a törvények^keretén belül működik, továbbra is íentartják és ha a bizottság a hatalom részéről jövő erőszak alkalmazása következtében a megye székházán nem tarthatja meg többé üléseit, akkor valamely más semleges helyen fog gyűlésre összejönni. KARCZOLÁT a> xn-o-l-b ;b-é>-b=t?ől._ A jelenlegi század szállóigéjévé vált* hogy ha az embernek "pechje van. akkor jobb lett volna neki a világra sem jönni. Csekély személyem, mint krónikás nem fogadhatom el ezen szállóige jogosultságát, mert hát a világra jönni legalább is arra jó, hogy megtudja az ember külömböztetni a jót a rossztól, hanem igenis elfogadom ezt azzal a megtoldással, hogy ha már egyszer jön az ember a világra^akkor legalább is szerencséje volna. Ezt előrebocsájtva nem mondhatom hogy egyáltalában mint krónikás pechem volna hivatásomban, ele azért nem igen van sarkomban és nem is üldöz a szerencsé. Krónikási tisztemet értem azalatt, mert egyebekben mint mondani szokás a malheur nálam nem ritka. Ilyesféle ért legutóbb is hivatásos minőségemben, melyet talán egyesek pechnek! tarthatják magukra nézve "de én ezt a magam „üzlet érdekében" újra csak a végzetnek tudom be. Lássuk a végzetet! Nagy öröm volt valJasfelekezeti külombség nélkül hogy a Syl veszteri éjszaka meghozta a várva-várt fagyot, de főleg azon körökben, kik a Halifax sportot szenvedéllyel űzik. Hogy mily örömet hozott ez a fagy, azt szükségtelen bővebb kommentárral ellátni, azt csak azok tudjak, kik nemcsak élvezik ezt a sportot, de ezen sport egyúttal mesterségükbe is belevág. Nos kinek vág ezen sport jobban a mestersegébe, mint a krónikásnak főleg pedig nekem, ki esetleg hónapokon át táplálkozom ebből az üzletből. Nálam a jégpálya befagyása oly érzést gyakorol, mint a betegen egy szerencsés kimenetelű műtét kiallasa. Majdnem egy hétig tartott ezen erzes es már jó eleve elképzeltem magamba, hogy mily élvezettel fogom újra pillanatnyi felvételeimet a jégpályáról, fel es bemutatni, sőt tekintve a haladó kort azon tervvel is foglalkoztam, ha Tél apó megembereli magát, az idén műsor változatosság szempontjából, kinematográf segítséget is fogom igénybe venni ezen felveteleknél. Most jön nálam a végzet, általánosságban pedig a pech. Magamat a műtét után a jól érező beteghez hasonlítottam, de nem gondoltam arra, hogy a műtét komplikációkkal jár és visszaesés is következhetik be. Elzen komplikáció bekövetkezett. Néhány napig tartó fagy után Tél apó gúnyát cserélt, engedett a fagy és most az én terveim fagytak be. Hát nincs-e igazságom, amidőn azt mondtam, hogy egyszer jöttem a világra és nincs szerencsém. (Ezzel a kifakadással inkább a szenvedélyes korcsolyázók elhetnének! Szedő.) Tél apó gúnya változása közben beköszöntött a farsang langyos uniformisban. A farsang beköszöntő napján Vízkeresztkor volt az első farsangi estély, melyet a mi Nyomdász kollegáink rendeztek a Jókai kör helyiségében. Nem ez volt első kísérletezésük és az egdig elért sikerük után nem is ez volt az utolsó. Nyomdászaink ez alkalommal a változatosság kedveért a táncot megelőzőleg egy kis vígjátékkal szórakoztatták a szép számmal megjelent közönséget, melynek fényes sikere valószínűleg buzdító lag fog hatni reájuk, hogy a farsang folyamán mulatságukat újra megismételjék. A megismétlésről jut eszembe, hogy ugyancsak Vízkereszt estéjén a keresztény munkás egyesület is ismételt egy népszínművet, melyet egy izben már fényes sikerrel előadott a színházban. Előzőleg történt ugyan megállapodás, hogy a színházi előadás után a táncmulatságra fuzionálni fognak, de meggondolták a dolgot és külön járták — mint hallom — a táncot Viz-utcai helyiségükben. No de se baj még fuzio nélkül sem árthattak a nyomdászok fényes sikert aratott táncmulatságának, de hát Isten neki fakereszt, a nyomdászok nem azért lettek nyomdászok, hogy ne nyomdászok legyenek. Ők megtartották a fúziót, ^szívesen fogadták volna, őket, h i nem jöttek, hát nem jöttek. Ők bánták meg, mert talán jobban is ^mulathattak^volna. Különben a mulatságra lesz még elég idő a farsangban. Még igy nem jött ki ! Nincs egylet és kör városunkban, amely nem készül és tervez farsangi mulatságokra. Eltekintve az ; egyesületeket,* a fodrászok, szabók sőt külön az egész ipartestület farsangi mulatságra készül. Ilyen auspiciumok mellett várjuk a farsangi fejleményeket. Az előjelek után Ítélve, a farsangban bő aratásunk lesz és ha az egész év folyamán nem lesz szerencsém, de a farsang után talán mégis csak elmondhatom, kik az én hivatottságomra azt mondhatják majd, hogy : Nem volt pechem! Frici. Az hírlik . . . Az birlik, hogy Pápa városa drágasági pótlékban szenved. Az hírlik, hogy Pápa városa nem sokat ígér, de annál többet ad. Az hirlik, hogy Pápa város villamos telepén nemsokára szakértői zavarok fognak beállani. Az hirlik, hogy HoítsyjPál orsz. képviselőnknek még alkalmat sem adnak, hogy valamiről beszámolhasson. hz hirlik, hogy a polgármester már teljesen talpra állott. Az hirlik, hogy a rendőrök jobban szeretnék, ha a büntetéspénzek kezeléséből kapnák meg a drágasági pótlékot. Az hirlik, hogy a Sportegylet jégpályája a vizzel vajúdik. Az hirlik, hogy a farsangban sokan óhajtják az ebet a karóhoz kötni. Az hirlik, hogy a Nyomdászok estélyén a keresztény munkás egyesület strájkolt. Az hirlik, hogy iparos ifjak táncmulatságán „ritka" jókedv uralkodott. Az hirlik, hogy a Jókai kör utóbbi időben busuló estélyeket rendez. Az hirlik, hogy Pápán vannak egyes családok, kik disznótorral fogják vőlegényt. Az hirlik, hogy Pápán a konkurencia egymással rágatja a kefét. Az hirlik, hogy Pápán egyes utcákban az izzólámpák kacsingatnak. Az hírlik, hogy Papán a jelenlegi farsang alatt számos serdülő leányon ruhahosszabbitáa észlelhető. Az hirlik, hogy az esteli korzón a „járvány" szünőfélben van. Az hirlik, hogy Pápán néhány fiatal emberja legénységét búcsúztatja. Az hirlik, hogy Pápán sokan szeretnék visszahívni a gyerekkort egy szóra. Az hirlik, hogy Pápán a kávéházakban a kemény tojás nagy szerepet játszik. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője ritkán „téved" az éjjeli körmenetében. TT "T" "TTD T",*™"" Ju J^^á ' 1 _ — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete f. hó 15-én — holnap — délután 3 órakor közgyűlést tart. — Városi képviselőválasztások. Városunkban a városi képviselőválasztások határidejének kitűzését tudvalevőleg a városi tanács f. hó 22-ére javasolta a vármegye alispánjának. Az alispán tegnap értesítette városunk polgármesserét, hogy a határidő kitűzését jóváhagyja és igy városunkban a képviselői választások f. hó 22-ik napjára tűzettek ki. — Az állandó választmány csütörtökön délután Mészáros Károly polgármester elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a f, hó 15-én megtartandó küzgyülés tárgysorozatának egyes pontjaira hoztak javaslatokat. Nagyobb vita csupán a városi tisztviselők, napidijasok és rendőrök drágasági pótlékánál merült fel. A pótlék megadását a pénzügyi bizottság javaslata alapján fogadták el és pedig 1200 korona törzsfizetésüeknek, fizetésük 15 százalékát a magasabb fizetésüeknek 10 százalékot javasolnak. Az izr. nőegyletnek azon kérelmét, hogy a színházat az általuk rendezendő műkedvelői előadásra díjtalanul átengedjék, a bizottság elutasítani véli. — A villamos-telep köréből. Iglauer István főmérnök a hét folyamán városunkban időzött és villamos telepünkön jelenleg a harmadik gép és dynamó szerelési munkálatait felülvizsgálta és a tapasztaltak felett a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott. — A közegészségügyi bizottság szerdán délután dr. Kövi József elnöklete alatt ülést tartott, amelyen konstatáltatott, hogy a kanyaró járvány szünőfélben van. Ezen körülmény folytán a bizottság az ovodáknak kellő fertőtlenítés mellett való megnyitását elrendelte. — Eskiivö. Dr. Berger Etnő, ügyvédi karunk rokonszenves tagja, f. hó 21-én tartja esküvőjét az aradi izr. templomban, arájával, Blldhauer Irén urhölgygyel. Tartós boldogságot kívánunk az uj frigyeseknek ! — Vitagyülések. A pápai kereskedelmi ifjúság önképzőkörének választmány elhatátozta, hogy minden vsárnap vitagyülést tart, melynek tárgysorozatán szakszerű kérdések tárgyalása és" szavalatok szerepelnek. Az első vitagylilés vasárnap f. hó 14 én d. u. 5 órakor lesz az egyesület heliségében. Érdeklődőket szívesen lát az önképzőkör vezetősége. — Nyomdász estély. A helybeli nyomdászok által Vízkereszt napján a Jókai kör helyiségében rendezett estély várakozáson felüli sikert aratott és ezen estély fényes sikeréből kitűnik, hogy közönségünk körében nyomdászaink iránti rokonszenve biztosítva van. Az estély „Jön a kérő" cirnü egyfelvonásos vígjátékkal vette kezdetét, melyben a szereplők mindegyike nagy intelligentiáról és színpadi rutinról tett tanúságot. Nem dilletánsoktól, de hivatásos színészektől sem lehetett volna jobbat várni. Kitűnő alakításban mutatta be Kis Vilma magát a mama szerepében. A három leány szerepében Unqer Márta, Nagy Ilonka és Pittmann Mariska bravúroskodtak, kiknek a téren szép jövőt jósolunk. Kifogástalan alakítást nyújtott Lázár József az apa és Geiling