Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-01-07 / 1. szám

suk tudatában vannak és azokat kö­telességnek tudják be. Válasszanak olyanokat, kik merik mondani hol fáj és hol van reá orvosság. Az ilye­neknek is legyen döntő szavuk a vá ros érdekei előmozdításában. Köztudomásu dolog, hogy a kép­viselői tagság is olyan nobile officium, amelyet legtöbbnyire igen sokan sem eléggé nem méltányolnak, sem hiva­tásszerű komolysággal nem vesznek. Tapasztalatból mondhatjuk, hogy szá­mos képviselőnél a legnagyobb apá thiával találkozunk minden közügy iránt. S honnan van az, ha szabad kérdenőnk ? Onnan, hogy ezek az urak nemcsak hogy érdeklődést nem tanúsítanak a közgyűlések napirendje iránt, de még a közügyek iránti jó­akaratnak a látszatát sem mutatják, a gyűlésekre el nem járnak, annak hozandó határozatai iránt előlegezett rezignációval viseltetnek. Ez a baj nálunk tisztelt, minden áron á képviselőtestületbe kívánkozó képviselő urak! Mi a képviselőtestü­let tagjainál különösen két tulajdon­ságot tartunk elengedhetetlennek : az egyik a közügyek iránti meleg ér­deklődés, másik az önállóság s ezzel azonos pártatlanság. Csak az képes helyes ítéletet alkotni, magában tö­kéletes meggyőződést érlelni, ha min­den körülményt alaposan meglatolgat, ha a közgyűléseken gyakorta részt vesz, figyelemmel kiséri közéletünk minden mozzanatát s annak jövőjé­ről, haladásáról és fejlődési képessé­géről intelligenciájához mért előleges képet alkot. Elengedhetlennek tart­juk az önállóságot, mert kiben ez nincs meg, az rendesen tudatában fe­lületes magánérdekből alkalmas esz­közökkel könnyen eltántorítható s a viszonyokkal igen könnyen megal­kuvó. Nézetünk szerint a képviselőtes­tület rendesen kicsinyített képét mu tatja az egész városnak. Szükséges tehát, hogy a közgyűlési teremben Pápa város közönsége, a műveltség, ügyszeretet, a közérdek ápolását szi­vükön hordó képviselőkkel legyen képviselve. Ott kell feltárni őszintén, nyíltan, leplezetlenül városunk hely­zetét. Ott kell azt minél szélesebb köm és alaposabb megbeszélés tár­gyává tenni, mert csak igy kelthető fel a közérdeklődés az aktuális kér­dések iránt és csak ily körülmények között számithatunk a közvélemény támogatására is. Meggyőződésünk teljes tudatában írjuk e sorokat. Önöktől függ most, hogy oly városi képviselők üljenek a tanácsteremben, kik városunk kor­szerű haladását kívánják. Válasszák meg azokat, kik nemcsak névleg, de tettleg kívánnak résztvenni a köz­ügyek érdekében, kik a városi köz­gyűléseken a határozat hozatalokban maguknak részt kérjenek, ott a vá ros érdekében, ha a szükség kívánja, síkra szálljanak és töröljék azokat a jelöltek névsorából, kik a képviselői mandátumot csak arra használják, hogy fitogtassanak vele, vagy pedig esetleg saját létrájukat támasszák. Nincs több mondani valónk. Ha megértettek \bennünket, akkor tudni fogják, kit válasszanak meg a kép­viselőtestületbe. Mert ha valahol, ugy ezen alkalommal nagyon is alkalmaz­ható azon régi közmondás : Amint vetnek, ugy aratnak ! Elmélkedés a múlt évről, Városnnk lakosainak elszegénye­dése évről évre mind uagyobb arány­ban növekedik; az elszegényedés okozza azután, hogy a közönség szük­ségleteit a legkisebb mérvre szállítja le, ami az ipar és kereskedelem pan gását idézi elő. Fejlődő városban, ott hol, a jó­lét látszik mindenfelől, vagyonos ke­reskedők és iparosok és más osztály­beliek nemcsak keresetet nyújtanak másoknak, hanem pár évtized után megvagyonosodva vonulnak vissza az üzleti élet teréről a jól kiérdemelt nyugalomba. Szomorúan kell szóba hoznunk, hogy városunk ilyen jelenségekkel nem dicsekedhet; hanem ellenkező­leg, látjuk magunk előtt a szegény­séget a maga lehangoló képében. A kereskedő hiába várja, hogy üzleté­ben felhalmozott árukon az idény fo­lyamán tul adjon ; az iparos ritkán, a irigyeltem a színésznőket, akik dúskálnak s szerelemben, ma . . . Ma huszonkétéves aggastyán és há­roméves színésznő vagyok. Hallottam min­dent, láttam csaknem mindent, tudok min­denről s végigjátszottam minden lehető lel­kiállapotot a színpadon s az életből nem tapasztaltam úgyszólván semmit. Mert a csapdát kikerülni — ehhez nem kell tulnagy intell gencia, a ránk száradt gyanúsítást, a biztosnak hirdetett föltevése­ket semmibe venni, ez is csak gyakorlat dolga, nehéz csupán csak egy dolog, a hangulatainkat lebecsülni. Ugy értem, nem irni az érzelmek ro­vására, ami csupán hangulat dolga, inert arról meg vagyok győződve, hogy az ér­zelmeink sohasem döntenek veszedelembe, csak a hangulataink. A szerelem mindig önmagát jutalmazza, egy túlbecsült hangu­lat, mindig kifoszt. Bocsásson meg, igazán nem kívánha­tom, hogy a privát nézeteim érdekeljék, hisz maga történetet - amint a pályázatok mondják : currikulum vitae-t — vár tőlem. Csaknem azt szeretném mondani, töb­bet, mint amennyit én jó szívvel adhatok. Van történetem nekem is, hisz nincsen oly sekéiy élet, amelynek ne volna, de ez a történek kizárólag az enyém s én nemcsak szenvedek, amikor elmondom, de kirabolom niMgamat. Odaadom, ami benne a legdrágab, azt, ami a gyümölcsön a hamvasság. Az életemből adok oda olyan valamit, amit nem pótolhat többé senki, legkevésbbé önmagam. De hát kenyérkereső vagyok, a sza­vam kötelező s én Ígéretet tettem, hogy öt évet, öt év *mlékét, elajándékozok. Két éve valami pörös ügyem akadt. A szabóm perelt, mert nem fogadtam el a kosztümjeimét, amelyeket megrendeltem. Ügyvédhez keilett mennem s én elmentem a legelsőhöz, kit ajánlottak. Barátságosan fogadott. ahogy az ügy­védek a primadonnákat fogadni szokták, akik esetleg jó reklámjai lehetnek az iro­dának. Meghallgatta a mondókámat s bizta­tott, hogy megnyerem a poromat. Pár szóval említette a színházat, nem mondott egyetlen frázist sem, nem meresz­tette iám a szemeit, még a kezemet sem fogta meg olyan bársonyosan, mint, ahogyan | az urak kiélvezik a színésznők kezét, ha a | kezükbe kerül, — teli át igen rokonszenves uri embernek találtam, s nagyon örültem rajta, hogy jó sorsom az ő útjába vitt, s szívesen mentem föl hozzá újra, amikor valami fölvilágositásra volt szüksége néhány nap mulvat Véletlenül történt-e, vagy a kíváncsi­sága ösztönözte, amíg ott voltam az ügy­védnél, benyitott a szobájába a felesége. Bájos, kedves fiatal asszony, akivel elcse­vegtünk vagy egy jó félóra hosszáig, s a vége az lett, hogy meghívott magához. Nagyon bájosnak találtam az asszonyt s ez szinte megnyugtatott. Ne vegye elkapatottságnak, de mindig félek, ha egy lóriival hoz össze a sorsom, nem-e lesz valamely szerelmes affaire az ügybö'. A színésznők nem azért veszedel­mesek, mert Cyrcék, hanem mert mindenki a könnyen meghódíthatók közé sorolja őket i s éppen ezért, akár unalomból is válfalko­| zik erre a ,férfias sportra." Nekem tehát végtelen jól esett az a tudat, hogy az ügyvéd felesége bájos asz­szony, aki le tud kötni teljesen egy férfit, s jól esett az a tapasztalat is, hogy ez a két ember szereti egymás:. Reám csaknem lebilincselő társaság két szerelmes ember. Felüdülök, boldog va­gyok a társaságukban s igazán, őszintén örültem, amikor néhány nap múlva uzson­nára hivott az asszony, s hogy megháláljam neki az okozott örömet, — mint mondani szokás, — olyan kedves voltam, a milyen csak lehettem. Jó kedvem volt, boldog voltam s nem affektáltam, — annyi a valóság s ez meg­tetszett az asszonynak is s egy kicsit ma­gával ragadta a férfit is s észre sem vet­tük, hogy az idő elszaladt, s leborult az éj­szaka. Természetesen a férj hazakísért, s mint jó barátok, vidám kacagással, férfias kézszorítással váltunk el a lakásom kapu­jában. Másnap valamely kegyetlen érzés gyö­tört, érzés, amelyet nem ismertem soha. Irigyeltem annak a két embernek a boldog­ságát. Nem az asszonyét, — nem a férjét irigyeltem tőle, — de a boldogságukat. Valamely kegyetlen |szomjuság lepett meg. Vágytam gyöngédségére, vágytam reá, hogy becézzen valaki. Ebédlő asztalra vágy­tam, amely mellett elcseveghessek éjfélig valakivel, vagy valakikkel, s ugy éreztem, hogy szánalmasan hideg a lakásom. Egy napig tartott, aztán kijózanodtam s pár nap múlva délben felkerestem az asz­szonyt, amikor az ura nem volt otthon. Ma különösnek találom, miért nem akartam találkozni az urával, akkor egészen önkénytelen és természetes volt érzésem.

Next

/
Thumbnails
Contents