Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-12-17 / 51. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HIRDETESEK 88 NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R 1A I N könyvkereskedésében. Csak lamentálunk ! Nemrég olvastuk a fővárosi Uipokban, hogy ismét néhány tekintélyes osztrák cég óhajt alapítani a Dunántulon különböző nagyságú gyárakat. A legutóbbi idők feltűnő jelenségei ezek országunk gyáripara terén és jóleső megelégedéssel konstatáljuk, hogy egymás után vonulnak át a Lajtán hozzánk a gyárosok, megvetvén alapját különböző ipartelepeknek. Senki sem vitathatja el, hogy gyáriparunk folytonosan emelkedik és ahol eddig híre sem volt valamire való ipari vállalatnak, ott most gépek dübörgése tölti meg a levegőt. Példa reá Pápa városa is. Végeredményében üdvös és örvendetes dolog ezen gyárosok inváziója, ami nézetünk szeriül annak tulajdonitható, hogy a Lajtántuli gyárosok az önálló vámterület közellétét látva, igyekeznek meggyökerezni minálunk. Bármi legyen is azonban oka ezen kísérletezéseknek, tény az, hogy ezzel a gyár alapításokkal mi csak nyerhetünk. Ha azonban a lokálpatriotizmus némi érzékével tekintjük a dolgokat, sajnálattal kell konstatálnunk, hogy ha hozzánk is eljut egy ily gyári tervezet megvalósulása iránti kérvény, a maradiság és a közöny folytán nem bír érvényesülni. A maradiság, az élhetetlenség összes szimptomáí megnyilatkoznak tétlenségükben. Hogy kinek a hibájából: az más lapra tartozik. Tény az, hogy mulasztás terhel bennünket. Nemrég szó volt városunkban egy kendergyár felállításáról, de ugy látszik, hogy a hagyományos betegség újra kiütött rajtunk és ha nem fogjuk meg radikálisan a megkezdett fonalat, ugy más város kész örömmel fogja azt létesíteni. Nem mondjuk, hogy nincs érzékünk a gyárak iránt és áldozatot is hoztunk p. u. a szövőgyár létesítése alkalmával, de ezzel még uem fejlődtünk odáig, ahonnan már előbbre nem lehet jutni. Sót ellenkezőleg, még igen sok hiányzik ahhoz, hogy észrevegyenek bennünket, hogy oly erő lakozzék bennünk, melynek tudatában odatörekedjünk arra a pozícióra, ahol Pápa városa lesz egy vidék központja, tekintélyes emporiuma. Elvitázhatatlan dolog, hogy csak is a gyáripar folytonos fejlesztése az egyedüli mód az erősbödés felé és éppen ezt az utat akarjuk mi mellőzni. Ez pedig megbocsáthatatlan hiba. Mert nem állhat meg azon gyakran és előszeretettel használt ellenvetés, hogy a gyárak alapítására szükséges erőkkel nem rendelkezünk. Ez az állítás tartja vissza azokat, akik esetleg városunkban a kezdeményező szerepre volnának hivatva az akciótól. Városunkban számos terv és üdvös eszme hajótörést szenved ezen látszólagos teltevés miatt, mert tényleg a tőke nem hiányzik nálunk. Ha nincs is meg egyeseknél, meg van a TARCZA A tanár ur regénye, Rettenetes sötét felhők borították el az eget. A fullasztó nyári levegőben érezni lehetett a közelgő zivatart, (le Boisvert Zeno mégis verőfényesen ragyogónak látta a világot, amikor az egyetlen dékánja átadta neki tanári diplomáját. Amig a lépcsőkön lehaladt, mondhatatlan öröm, büszkeség érzete járta át a szivét. Azt hitte, hogy most már övé a világ. Megtántorodott; — az öröm megrészegítette. Odatámaszkodott a lépcsőház egyik oszlopához a villámgyorsan czikázott át agyán a mult idők emléke. Még látta azt a kaczagó, levendulás, muskátlis ablakú kis házat, melyet vadszőlőjerikói rózsa-lugasok vettek körül, amiknek illata mintha most is körüllengené, mintha hallaná a verebek csíripelését, a rigó síró füttyét, a légben röpködő madár csengő danáját's a nagy legyek zümmögését; a labdarózsa, a magosra szökött mályva virágai még most is feléje lengenek, s hívják vissza — vissza az elmúlt gyermekkorba. Fülében újra fölcsendült két kis húgának pajkos kaczagása, zsibongása, édesanyja szelid, édes szava — aztán egy nagyon, nagyon szomorú zsolozsma, mikor az apját, — azt a kedves, nagyon szeretett jó embert temették, oda, a kakuk füves temetőbe. Az ő gyermekszive akkor nem érezte a veszteség teljes súlyát; — akkor még nem érzett mást, csak a „De profündis" bánatos, szép zenéjét, a kakukfü illatát, s csak a pillangókat és a légben röpködő kis madarakat nézte. Akkor még kicsi fiu volt, alig tizennégyéves ; nagy névvel, •jólétből jutott családja csaknem a nyomorba. És akkor a kis fiu elkezdett dolgozni, tanult vasszorgalommal, amellett pedig órákat adott más kis fiuknak s az igy szerzett kis garasait búbánatos özvegy édesanyja perselyébe hordta. Amint multak az évek, ő törte, küzdte magát tovább, nem az önmaga jólétéért, hanem annak a drága, jó öreg asszonynak és két szép kicsi nővérének fentartásáért. Nyomorúságos idők voltak ezek neki. Megvont magától mindent, a vele egykorú fiatalemberek élvezeteit is ; ami ideje tanulmányaiból, tanításaiból fenmaradt, azt ott töltötte azoknak a kedves, annyira drága lényeknek társaságában, akik az ő egész világát képezték. Végre kínos, keserves évek után kezében volt a diploma, — megnyílt előtte a világ. Mikor a dékán kezébe adta az oklevelet, ugy érezte, mintha megfordult volna vele az egész földgömb. Azt hitte, hogy az a nyomorult kutyabőrre irt oklevél a Sezám kulcsa, amely az ő kis szerény lakásukat paradicsomkertté fogja változtatni. Micsoda boldog érzelmekkel sietett haza! Mily kitörő örömmel üdvözölték az uj „tanár urat" nővérei és édesanyja ! Összegyűlt a rokonság és a jóbarátok serege az üdvözlénre és ünnepelték a boldogságtól, büszkeségtől ragyogó arczu ifjú professzort, aki ébren és mégis a remény édes álmaiban ringatózva, gépileg szorongatta a feléje nyújtott kezeket. És akkor kezdődött az álláskeresés banális Golgothája. Óraszámra előszobázott a pártfogóknál, a minisztereknél s mindenünnen a legszebb biztatásokkal távozott, aztán pedig várt — várt hosszú időkön keresztül. Égyik Az egész évről felhalmozódott ajándék célra kiválóan alkalmas finom férfi és női szövet, parget és mosóáru KRÁUSZ JÓZSEF H. MARADÉKOKAT ^

^ *FIA és TÁRSA* bámulatos olcsód árusítsuk ki. divata ruháza