Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-11-26 / 48. szám

valami választásról van szó, jelezve, hogy mily fontos szereplést teljesít, midőn egyik „kiválasztott^-jára adta le szavazatát. Igenis uraim ez nagy hiba a mi képviselőtestületi rendszerünknél 1 — Tessék azokat megválasztani, kik ezen állásra méltók és akik hivatásuk tudatában vannak és azokat kötelességnek tudják be. Válasszanak olyanokat, kik megmerik mondani, hol fáj és hol van reá orvosság. Az ilyeneknek is legyen döntő szavuk a város érdekei előmozdításában. Meggyőződésűnk teljes tudatában irjuk ezen sorokat. Önöktől függ most, hogy oly városi képviselők üljenek a tanácsteremben, kik városunk korszerű haladását kívánják. Válasszák meg azokat, kik nemcsak névleg, de tettleg kívánnak résztvenni a közügyek érdekében, kik a városi közgyűléseken a határozathozatalokban maguknak részt kérjenék, ott a város érdekében, ha szükség kívánja síkra szálljanak és töröljék azokat a jelöltek névsorából, kik a képviselői mandátumot csak arra használják, hogy fitogtassanak vele, vagy pedig esetleg saját létrájukat támasszák. Válasszák meg azokat, kik ez állasra méltók s kik hivatásuknak meg tudnak felelni. Válasszák meg őket, hogy azoknak is legyen döntő szavuk a város érdekei előmozdításában. Önöktől függ most már, hogy oly városi képviselők üljenek a tanácsteremben, kik városnuk haladását és virágzását tűzték ki célul. Az Önök józan gondolkozásától függ? hogy nem az önérdek, hanem a közügy arasson diadalt a tanácsteremben. Mi a legjobbat reméljük s bízzunk Pápa város független gondolkozású polgáraiban. Hisz amint vetnek, ugy aratnak. A pápai jármi jegyző-egyesület jubileuma, 1905. november 20. A pápai járási jegyző-egyesület 30 éves fennállásának évfordulója alkalmából, városunkban, hétfőn, nagyobb szabású jubileumot rendezett, amely szép és kedves ünnepségek keretében, díszes közönségnek meleg érdeklődése mellett, a leglelkesebb hangulatban ment végbe. Következő tudósításunk számol be a szép, jubiláris ünnepélyről: Reggeli fél 9 órakor a Vinkovits-féle vendéglőben gyülekezett össze a járásbeli jegyzőknek, a járási főszolgabiróság tisztviselőknek, kezelő személyzetnek és a járás orvosainak kara ahonnan Bélák Lajos főszolgabíró vezetése mellett, testületileg, a ; helybeli ev ref. elemi iskolának tágas, szép udvarába vonultak, hol is lefényképeztették magukat. A díszközgyűlés, a városháza tanácstermében, cl. e. 10 órakor, nyitotta meg az ünnepségek sorozatát. A terem egészen megtelt az érdeklődő hallgatósággal, akiknek soraiban ott voltak dr. Óváry Ferenc és Kaufmann Géza országgyűlési képviselők, Mészáros Károly polgármester, Saáry Lajos, dr. Kende Ádám, dr. Hoffnrr Sándor helybeli és dr. Franki Illés kaposvári ügyvédek Csoknyay Károly városi főjegyző, Kemény Béla városi jegyző, Holler András olaszfalusi jegyző, a vármegyei jegyzőegyesület elnöke, Makkay János zirci, Kollin Antal ajkai, Felter Gyula noszlopi és Szabd János bakonyszentlászlói jegyzők, Kis Tivadar és Viz Ferenc helybeli kereskedők, Buthy József ny. jegyző, Lakos István nyug. tanító, Szentgyörgyi Sándor helybeli rkath. kántortanító, továbbá a jubiláló egylet disztagjai: Jákói Géza urad. jószágigazgató, Szalóky Géza n.-szalóki földbirtokos, Bélák főszolj gabiró, mint diszelnök, Körmendy tb. főszolgabíró, azután dr. Kövi József tb. főorvos, gr. Reehnitz Ede, dr. Nagy Imre, dr. Parányi Soma körorvosok. Nagy Lajos j. számvevő. Matkovits Pál j. utbiztos, Balogh Emil j. írnok. Ackermann Alajos j. díjnok, végül a pápai járásnak mind a 19 jegyzője Barthalos Sándor egyleti elnökkel az élén, Barthalos Sándor takácsi jegyző, egye! sületi elnök, a megjelent diszes közönséget melegen üdvözölvén, a díszközgyűlést megnyitotta és a jegyzőkönyv vezetésére Bocsor Elemér á.-teveli jegyzőt, a jkv. hitelesítésére pedig Jákói Géza disztagokat és Segesdy Simon ugodi jegyzőt kérte fel. Indítványára kimondták, hogy a jövő évi tavaszi közgyűlést Takácsiban tartják meg. Ezután elnök átadja a szót Hidy Zsigmond n.-szalóki körjegyzőnek, aki tartalmas ünnepi felolvasást tartott, hálásan emlékezven meg az egyesület alapitóiról, a jegyzők fizetésének törvényhozásilag történt rendezéséről, szépen méltatta a jegyzőegyesület üdvös működését, Köztetszésben részesült beszéde után Fodor Gusztáv csótlii körjegyző, az egyesület ékesítette jegyzője, fekete magyarruhában, karddal az oldalán, állt fel ós igen sikerült felolvasásban mutatta be az egylet 30 éves történetét. A jubiláló egjlet 1875. november 20-án ad magától elsőben életjelt, midőn megalkotta alapszabályait. Első elnöke Kiss Péter ny. l.-patonai jegyző volt. Híven ecsetelte ezután felolvasó az egyletnek munkásságot, kiemelvén az 1899. évtől kezdődő uj korszakot amikor Bélák Lajos főszolgabíró választatott meg a járás fejévé. 0 keltette fel újra az érdeklődést az egylet iránt, mely azóta számottevő testülete a H«W Ott, ahol a címer szokott büszkélkedni, három borzalmas szimbólum ijesztett : nyárs, kerék és akasztófa. Ennél kifejezésteljesebben a tatár urak sem leveleztek, pedig azok ugyancsak értettek a halálrarémitgetés fokozott eszközeihez. A cikornyás betűkkel megirt szövegben sem volt semmi vigasztaló. Katonás egyszerűséggel tudatja a generális, hogy Szolnokon most ő az ur és elrendeli válogatott halálnemek terhe alatt, hogy a szokásos gabona-, hus- és borporción kívül három héten belül kétezer darab palánkfát, három öl magasat és emberderék vastagságút szállítson a város Szolnok erőditéséhezKétszer is elolvasta a levelet biró uram, aztán meg végignézett a tornyon, hogy nem döl-e össze mindjárt ilyen istentelen kívánságokra, de az bizony állt tovább is szép sudaron s az ólmos ablakon tompán szűrődött ki a dicsérő ének. A szegény, megzavart polgár épp jobbik esze után kutatott, hogy voltaképp a tiszamenti ákácokból hogy varázsolja elő a kárpáti büszke szálfákat, de az sehogyse volt kezeügyében. Valósággal szerencsének tekintette, hogy az esküdt már a templom kerítésének ajtajából integette kifelé. Ez a nap a kinos meglepetéseké volt. Zömök, kis tatár lováról éppen akkor szállt le a turbános spáhi, az ís üzenetet hozott a nemes városnak a fényes budai várból, hol a hatalmas tihaja bég székel. Az emberséges vezér-pasának, Abdi Rhámánnak pompás hangú tiltó parancsa szóról-szóra igy hangzott : „Ezen címeres pecsétes parancsomat látván Kecskeméti Bírák és Esküdtek, fejetekre, életetekre parancsolom, ugy nyissátok ki a szemeteket, ha Szolnokba egy karót találtok vinni, értésemre lészen s ti szándékotokra négyszáz karót csináltattam, veletek tőtetem meg." Végül, mintegy bátorításképp s a szolnoki németség ijestésére ezeket írja nagy ravaszul: „Es azonkívül Kecskemét ötezer Tatárnak házat és istállót készítsetek, három, vagy négy nap alatt ott lesznek, abban semmi mulatság ne légyen, mert halálatok érkezik ti reátok nyilvánosan." Hűvös őszi idő volt, ele azért kiverte az izadság a szegény biró fejét. Melyik uton haladjon most már: elől gödör, hátul árok, minden lépés nyaktöréssel jár. Először is meghagyta, hogy lássák el minden jóval az izenethozókat, aztán templom után rögtön tanácsülést tartott. Értelmes, világos fejű emberek állottak a város élén akkor is, de a lehetetlen helyzeten egy se tudott kiokosodni. Végre is az ment határozatba, hogy háromtagú küldöttség menjen a jámbor Gellért atya vezetésévsl a generális úrhoz, kérve, hogy a fákat szállíttassa a megye felső, hegyes részéről, mert nekik még porló pálcára is alig futja. A parancshozók gazdag ajándékkal lettek útnak bocsátva s ugy a török, mint a német külön külön Írásban biztottatotfc a város támogató hűségéről. Hiabavaló, szomorú utat tettek Szolnokra a kecskemétiek. Mezey tábornok szóba se állt velük, csak segédtisztjével izentette ki, hogy ha a fát pontosan meg nem hozzák, szabad fosztogatást enged az egész városon. Elkeseredett, nehéz szívvel indultak haza. Gellért atya egyre vigasztalta két társát, kik vissza se akartak térni a siralom városának falai közé. Az idő maga is lehangoló, csüggesztő köddel vette körül az utasokat. Csöndes eső is szemetelt s végtelen egyhangú szomorúság húzódott végig a locs-pocs uton. A mező ugara felett varjak húzódtak hangos károgással a távoli füzes irányában. Mikor a kocogó lovak elérték az apró bokrokat, az akkori időben nem ritka, de mégis visszariasztó látvány volt a mező. Török és német katonák véres teste feküdt szanaszét, megszállva a ragadozók seregétől. A még párolgó vér mutatta, hogy nem rég folyhatott le két kóbor csapat között a gyilkos csete-paté. Irtózattal fordultak ol a jámbor kecskemétiek s gyorsabb ügetésre nógatták lovaikat. Nem volt élet itt már másban, csak a szállongó madarakban. Az ut kanyarulatánál összetört kerekű feldőlt hintóra találtak. A lovakat elhajtották, de a letört határral nem tudtak a rablók mit kezdeni. Gellért atya fürgén ugrott le lováról. Mintha sóhajtást hallott volna. Benézett a hintó üvegajtaján s meglepetten intette oda társait. Fiatal leány feküdt benne aléltan, csak emelkedő keble árulta el, hogy él. Az akkori időkben a jámbor atyák kezébe volt letéve az orvosi tudomány. Gellértnél is volt egy kis kézi gyógytár s