Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-02-05 / 6. szám

Csak néhány dolgot somiunk fel. Arról van most szó, hogy a Kossuth Lajos-utca megnyitásával két uj monumentális épület volna nyerhető, ahol esetleg a portaépület, takarékpénztári helyist^ s gyönyörű magán lakások volnának nyerhetők. Kiszámították, hogy nagyon jól behozná a befektetést és az illető vállalkozók biztos kamatokat kapnának. A terv kész volna, a befektetett töke is meghozná a polgári hasznot és még sem látunk mozgató erőt, mely ezen vállalkozást elösegitené. Tűrhetetlen állapot uralkodik a városházánál, a szűknek bizonyult hivatalos helyiségek miatt. Beszélnek róla, hogy a szomszédos takarékpénztár házát akarják megvenni, és a takarékpénztár ezáltal egy monumentális épület építését tervezi, de ebben is csak tervezeteket látnuk és marad minden amint volt. A szálloda kérdését is régen kellett volna már megoldani, de ebben is a vállalkozási szellem hiányát kell konstatálnunk. Kiszámították ezen építkezés rentabilitását, de azért ez is várat magára, mint számos más intézmény, melynek jövödelmezőségét nemcsak a papíron, hanem de facto megállapító tták. Tapasztalatból mondhatjuk és ebben teljesen meggyőződtünk, hogy Pápa városában, ha egy üdvös eszme vagy egy vállalat napirendre kerül, de kellő tőke hiányában nem tud nagygyá fejlődni, hasztalan mutatja ki az illető kezdeményező a biztos nyereséget, vállalatát Pápán nem képeb érvényesíteni, de azért a mindenváró közönségünk igenis követeli, ! hogy legyen már Pápán is valami nagy dolog, miből mindenkinek legyen bőséges haszna, ugy mint más városban — de ingyen. Maga a város, anyagi helyzeténél fogva nem képes ily vállalatokba bocsájtkozni, a pótadó szaporodik, a megélhetési viszouyok azonban nem | javulnak. A közönség fél minden kezdeményezéstől szóval nincs vállalkozási szellem. Nagy étvágya azonban van, melyet ha mások kielégítenének, azt nagyon szeretné, de maga keresztbe j rakja kezét s ugy várja a jó szerencsét. Ez városunknak egyik legnagyobb hibája ! Városi közgyűlés. —- 1905. január 30. — Pápa város képviselőtestülete hétfőn délután közgyűlést tartott, melynek lefolyását adjuk a következőkben : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére Bottlca Jenő, Billitz Ferenc, Piatsek Gyula, Jilek Ferenc és Nélimann Gábc* képviselőket kéri fel. A mult ülés jk^. felolvastatván, minden módosítás nélkül tudomásul vétetett. Napirend előtt dr. Lőwy László felszólal és üdvözli városunk köztiszteletben álló polgármesterét abból az alkalomból, hogy j Felsége őt a közügyek terén szerzett érdemei elismeréseül a Ferencz József-rend lovagkeresztjével kitüntette, indítványozza, hogy a képviselőtestület ezen kiérdemelt kitüntetéshez fejezi ki szeic.-it U. Az indítvány általános le^jsedéssei fogadtatott, mire Mészáros Károly polgármester mély megilletődéssel mondott köszönetet a képviselőtestület minden egyes tagjának és ezzel áttértek a napirendre. 1. Városi tanács jelentése a gyám és alapítványi tőke összeg elhelyezése érdemébén. Névszerinti szavazás után kimondatott, hogy a gyámoltak ezen vagyonát továbbá azon alapítványi értékeket melyek az árvaszék és a városi tanács által gyümölcsözőleg el nem helyezhetők, %-részben a pápai takarékpénztárnál, V

4-részben a Pápa városi és vidéki tpénztárnál helyezendők el. 2. Tanfelügyelő átirata állami ovoda I létesítése iránt. A kir. tanfelügyelő leirata tudomásul vétetett s miután egy harmadik ovodára különösen a felsővárosi közönségnek nagy szüksége van s miután a város anyagi helyzete nem engedi meg ennek felállítását a képviselőtestület köszönettel veszi az állami ovoda létesítését és kötelezőleg kijelenti, hogy ennek céljaira alkalmas helyiséget bocsájt ingyen az állam rendelkezésére, továbbá az ovoda fűtéséről, világításáról és tisztogatásáról gondoskodik ugyszinte megfelelő bútorzattal és tanszerelési tárgyakkal ellátja. Egyben utasítja a polgármestert, hogy a rom. kath. hitközség iskolaszékével lépjen érintkezésbe és annak tulajdonát képező úgynevezett felsővárosi iskolaépületét megfelelő évi bér mellett vegye haszonbérbe, vagy ha ez nem sikerülne, más alkalmas helyiségről gondoskodjék és ennek eredményéről tegyen a legközelebbi közgyűlésen jelentést. 3. Városi tanács javaslata, a Kossuth Lajos-utca déli végének megnyitásához szükideje elkészülni a gyászra, hanem az, hogy az apósa oly régen beteg volt s ő nem lehetett mellette. A férfi a közönséges elmék csökönyösségével bolygatta tovább a megkezdett témát. — Képzelem, hogy dolgoznak ezek a falusi szabók. Nevetségesen fogok mutatni a temetésen. Pedig nagy temetés lesz. Ott lesz az egész környék, a grófok is ott esznek Ismét várt egy pillanatig, de feleségét a grófok jövetele sem birta szóra. — Ugyan a miniszter kondoleál-e ? Megteszi, ha van benne tisztesség. Sokat köszönhet az apámnak. Persze, majd nekem is. Vagy talán el is jön. Mit gondolsz? — Semmit. Nem tudom. — Meglehet, hogy eljön. Akkor a kastélyba szállásoljuk. Mégis be kellett volna tavaly húzni a bútorokat. Olyan az a szalon, mint egy istálló. Tulajdonképpen az apámnak köszönketi, hogy miniszter lett. Tudod te azt a históriát ? Mária hirtelen kihajolt az ablakon. A sivár pusztaságon egy csepp kis erdő s mellette egy tenyérnyi tó siklott el a vonat mentén. Nagyon kicsi volt az egész, de nagyon kedves. Mária hosszan nézett utána. Kedves kis erdőm — gondolta, olyan voltál, mint egy gyorsan elszálló gondolat, mint egy futó mosoly, fölüditettél, köszönöm neked. A férfi szeretett volna kérkedni felesége előtt az apja nagy befolyásával, bár t!z éves házasságuk alatt eléggé kimerítette e tárgyat, de most röstelte ismételni kérdését. Földühödve neje kérlelhetetlen szótlanságán, elhallgatott ő is. Eszébe jutott ismét éhsége, dühösen végigvágta magát a pamlagon s lehunyta szemét. Mária végre zavartalanul gondolkozhatott az apósáról, kit imádott, nem a gyermek szeretetével, hanem a nő rajongó szerelmével, egy igaz férfi iránt. Ifjúságának ábrándképe az öreg sas volt, nem volt akkor öreg. Tíz év előtt! Fanatikus reménységgel várta, hogy majd egyszer leszáll hozza sziklafészkéből ez a büszke sas, ez a hatalmas, törhetetlen, vaserejü, talpig gavallér ember. Valahányszor találkozott vele, össze kellett szednie minden erejét, hogy oda ne boruljon arra a hatalmas mellre, s igy ne szóljon neki: Nézz rám ! végy észre, vigy el magaddal, tarts méltónak arra, hogy a feleségeddé tégy. Nem szólt, de várt türelemmel, SZÍVÓS reménységgel, Es eljött. Leszállt hozzá a sas, Beszélt neki komolyan, szépen az élet nagy feladatáról, kötelességeiről és öröméről s ő hallgatta visszafojtott lélegzettel, a rá váró gyönyörűségtől remegve. S az öreg megkérte kezét a — fia számára. Mária a gyönyörűség tetőpontjáról zuhant le a megsemmisülésbe. Mit is képzelt! hogy ez a büszke dalia fölemeli őt magához ? ! Esztelen, balgának látta már reményét, mely porba omlott. Mit bánta most már, akárki lesz a férje, de nem akarta elutasítani annak a férfinak kérését, kit férjéül óhajtott, ha más számára kérte is meg. Menyasszony lett s most már tiz év óta felesége ennek az embernek, aki szidja a vendéglőket s éhségről panaszkodik, mikor az apja halálos ágyához siet. A vonat megérkezett s ők kiszállottak. Fiatal, gondosan öltözött inas várt rájuk a kis falusi állomáson. — Hogy van a beteg ? — Hintóval jöttél ki? Ez a két kérdés egyszerre hangzott el a házaspár ajkáról. A nő kérdezte az elsőt, s megtudta aztán, hogy az öreg sas már lebbenti szárnyait az utolsó útra s a férj megnyugodhatott, hogy a legkényelmesebb hintó várja őket. Mikor az ősi, várszerű kastély lépcsőin fölmentek, az öreg komornyik jött elébük, haldokló urának becsületes vén szolgája, aki joggal megengedhetett magának annyi családias bizalmasságot, hogy rá se nézzen a fiúra, hanem minden gondjával az aszszonyt, urának szeretett menyét vegye körül. — Remélem, ebéddel vártok ? Olyan éhes vagyok mint a farkas. — Igen, — mormogta az öreg, az ebéd készen van. Magában pedig arra gondolt, hogy egész nap nem tudott egy falatot sem enni a szomorúságtól, de hát ő nem fia az öregnek, csak cselédje, akinek éhezni és szomorkodni' illik, mikor az urától örökre válni készül. — Nagyon rosszul van? — kérdezte halkan, aggodalmasan Mária. — Nagyon gyöngén van. Pusztulunk. A nő kérdőleg fordult férjéhez. — Feljösz ugy-e, most mindjárt? — Mit gondolsz ? Csak ilyen porosan nem állithatunk be. Megebédelek, azután majd átöltözködöm. Tulajdonképpen nem is tanácsos és kíméletes dolog csak ugy betörni egy nagy beteghez. Hátha alszik ? A nő oda sem hallgatott, sokkal drá-