Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-11-12 / 46. szám

Mig ha az áldozatkész lelkek bizonyos kontigensét csak egy-két helyről kérjük föl, az adomány nagyobb készséggel és nagyobb summában jut ezekre a helyekre. De megtörténhetik az is, hogy a túlhajszolt közönség Madách Ádámjával szólván egy szép napon csak azt mondja : Kifáradtam, pihenni akarok. És pihen. Ennek a pihenésnek hátrányos súlya pedig a segélyezésre szorultak "nagy-nagy gárdájára nehezedik. Azért valljuk, hogy okkal-móddal s mindeneket mérlegelő belátással jobb tartózgatni a jótékonyság mezején, mert igy nem idegenithetjttk el e térről azokat, kiknek a jótékonyság nemtője eddigelé is legtöbbet köszönhetett. Tömérdek sok még az a kötelesség, mely a jótékonyság „Követel" rovatából a társadalom elé tárul. De ezeket a kötelességeket mindig összhangban kell tartani a képességgel ; — arány kell hogy legyen az akarat és a lehetőség között. Pápa társadalma mindig megtette a magáét. Annyit tett, mint amennyit alig tesz más város társadalma. Nem történik tehát semmi nagyobb baj, ha egy esztendőben kisebb mértékben veszik igénybe, mint eddig s ha csak a legszükségesebbet kérik tőle egy válságos esztendőben, nem marad az adós azzal, amit most zsebében hagynak. Kettőzötten adja vissza, ha a jobbulás várva-várt fordulata bekö| vetkezik. Azért hát maradjunk jó viszonyban a jótékonyság nemtőjével, de legyünk egy kis tekintettel a jótékony közönségre is. Színészet Pápán, Micsey F. György színtársulata még csak a hét folyamán időzik városunkban és már szombaton Székesfehérvárott kezdi meg a téli évadot. Ezen a héten közönségünknek alkalma lesz három estén Blaha Lujza művészetében gyönyörködni, ki három legjobb szerepében fog színházunkban vendégszerepelni. Ezen vendégszereplésekkel más helyen foglalkozunk. Heti referádánkat adjuk a következőkben : Szombaton a már feledésbe ment és nálunk teljesen lejátszott „Bob herceg" adatott elő. Hogy közönségünk mégis szép számmal jelent meg az előadásra, azt csakis Margó Zelma vonzerepének tulajdonithatjuk, ki a címszerepben bájos egyéniségével és játék művészetével ez estén is a közönség rokonszenvét magának biztosította. Számos dalait megújráztatták. Igen ügyes volt Hajós Elza Annié szerepében, ugyszinte Révész Helén mint hercegnő. A nevelő szerepében Tímár teljesen megállta a helyét, amit nem mondhatunk Ligetiről, ki a borbély hálás szerepét teljesen elejtette. Jóformán nem is láttuk a színpadon. Halász egy betét dallal elég szép sikert ért el. Az előadás vontatottan ment, a kar bizonytalanságot árult el. Ugy látszik a darab amúgy elő lett rántva. Vasárnap délután telt ház előtt került szinre (először) „János vitéz" a címszerepben Hajós Elzával, kiről csakis a legnagyobb elismerés hangján emlékezhetünk meg. Nemcsak mint Jancsi, de mint János vitéz méltán kiérdemelte azon tapsokat, melyben közönségünk őt részesítette. A többi szereplők Kövi Juliska, Székely Anna, Ráldor, Somogyi és Halász a régi jók voltak. Este szinte telt ház elöt játszódott le „A bajusz" dalos vígjáték, mely alkalommal Margó Zelmának újra fényes sikere volt a hercegnő szerepében. Egész estén át tüntető tapsokkal honorálták játékát és énekszámait, sőt a „bárány" kupiéját sürü tapsok után meg kellett újráznia, Méltó partnerje volt Margittai ki Gábor szerepében a legjobbat produlta. Igen kedves volt Kövi Juliska mint Ilona ugyszinte teljes simpátiával játszta Tordai Etel a szobaleány szerepét, Deák nem tudta teljesen kiaknázni a hnszár bravúros szerepét. Batossy és Tarnai j Lídia a már tőlük megszokott biztosággal alakították szerepeiket. Hétfőn zóna előadásban láttuk újra | „Hunyadi László" operát, amelyről csak azt jegyezzük meg, hogy a szereplők sokkal biztosabbak voltak mint a premiere előadás alkalmával. Mícseyné újra kitett magáért és ugy belépő dalával, valamint a vérpad áriájával senzációs hatást keltett. Margó Zelma a király szerepében imponált ugyszinte teljes biztonsággal énekelte Hajós Elza Mária szerepét. Németh ez alkalommal is remek tenorjáyal szép sikert aratott. Kövi Juliska (Mátyás), Káldor (Cilley) és Halász (Garaa) az előadás szép sikerét minden tekintetben előmozdították. A kar biztosságot nagyban emelte Bihari karmester szakavatott keze és a zenekar preciz muzsikája. Kedden igen sikerült előadásban volt részünk. Szinre került „Elnémult harangok" mely előadásról a legnagyobb elismerés hangján emlékezhetünk meg. Ugy az egyes szereplők biztos tudása, az összjáték, valamint az előadás rendezése kifogástalan volt. Az est kimagasló alakja Báttossg volt, ki a pópa szerepében valósággal bravúroskodott. í sebb, Mint a tőr, maróbb, mint a méreg, keserűbb mint az epe. És én mosolyogtam, tréfáltam, hancúroztam, hogy gyanút ne fogjon az asszony, meg ne tudja ő is, amit én már tudtam, hogy menthetetlenül elveszett.— Nem, nem tüdőgyulladás volt a baja, de a nagy rém, a pirosarcuj halál, a tüdővész. Ráborultam s csókoltam, mint az eszeveszett. Gondoltam : haljunk meg együtt, ha meg kell halni. Nem fogott rajtam a kórság. Csak az asszonyom sorvadt nap-nap mellett. — És multak a hetek, hónapok s az én szép asszonyom, az én szerelemem ott senyvedt, ott gyötrődött a kórágyon. Hogy szörnyű kínjait csillapítsuk, morfin-befecskendezéseket kapott s egy napon, amikor az orvos helyett én adtam neki a csillapítószert, eszembe ötlött- hogy ez a szer a megváltás. — Nagyon, nagyon szenvedett az aszszonyom s kínjában odakiáltott nekem : — Hát nincsen szived ? Tűröd, hogy igy pusztuljak el lassan, nyomorultan, kínokkínjai között. György! Ölj meg! Ölj meg, ha szeretsz ! Érezem most is, mint borult lángba az agyam, érezem, mint vert bénaságban egy borzalmas zsibbadás, tudom, mint támadt föl bennem egyszerre minden gyöngéd emlék, mint ragadta meg a szivemet a szenvedélyes, vad, fékezhetlen szerelmi vágy s fölkaptam a mérget, teleszívtam a fecskendőt s odasimultam hozzá : — Szeretlek ! Szeretlek édes üdvöm ! — Adsz belőle, ugy-e adsz ! Sokat, nagyon sokat, hogy végre csönd legyen. — Adok, adok, édes — hörögtem s amig az üvgben tartott, újra és újra teleszívtam a kis Pravasz-fecskendőt. — Azután elcsöndesedett örökre. Ember Györgynek nem hullott a könnye, a hangja is alig reszketett, amikor a maga tragédiáját elmondotta, csak a szemében égett valamely kegyetlen gyűlölet, csak az ujjai görbültek össze, mintha a körmeivel akarna szétszaggatni valamit. Megszántam ezt az embert, Sajnáltam s annyira igazat adtam neki, mint talán senki másnak. Csak egyet nem értettem, megkérdeztem tehát : — Es miért nem ölte meg önmagát is? — Nem tudom, — mondta tompán — talán csak azért, mert nem jutotf az eszembe, talán ezért, mert nem volt hozzá elég bátorságom, vagy talán legigazabban azért, mert ugy hittem, úgyis meg kell halnom utána. — És amikor börtönbe került? Amikor már tudta, hogy nem hal meg? — Én minden este ugy fekszem le, hogy azt hiszem, nem ébredek fel többé. Tudom, hogy becsületesen, emberségesen cselekedtem, amikor határt szabtam a szenvedéseknek, jutalmul várom á halált. — Jutalmul? — kérdeztem. — Jutalmul — ismételte a komoly meggyőződés hangján. — Nekem ugy kell meghalnom egy pillanat alatt. Eleget szenvedtem. elégszer átéltem a halálvergődést A halál jó, csak az utja kegyetlen. Az ilyen elveszetteket, mint én vagyok, ugy kellene megölni álmukban. Mi rászolgáltunk a szép, a tusa nélküli, a megkívánt, de mey nem sejtett halálra. Hígyje el igazgató ur, nagy jótéteményt tehetne velem. Ön ért engem 1 Az volna az igazi humonista, aki ezt meg tudná tenni. Elgondolkoztam Ember György szavain. — írja Törzs András. — Olyan nagy, olyan súlyos igazságot mondott, hogy szinte szédültem belé. Nem is tudtam aludni azon az éjszakán; egyre csak ez a nagy igazság zakatolt a fejemben. Csakugyan, a halálbüntetésben nem a meghalás a súlyos, a rettentő, az iszonytató, csak az hogy készülnünk kell reá, hogy előre tudjuk a napját, az óráját. A siralomház a főbüntetés, a halál — jutalom. Nem tudom, az ördög hozta-e az utamba másnap a rabkorházat. A vén doktor ott pepecselt a szobájában. — Mit kotyvasztasz tudós ? — kérdeztem. — Halált — mondta nevetve. — Nem kell hogy üvegbe zárd, szabadon jár úgyis a nyomodban. — Nem emberhalált. — A kiszolgált, hűséges kutyámat akarom megkímélni a kínlódástól, azon pancsolok. Ezzel a cyankalival sózom meg á pecsenyéjét. Ez biztos és gyors.

r — És ezt a pokoli mérget itt tartod ? — Barátom — mondta mosolyogva — a rabok nem meghalni szeretnének, hanem kiszabadulni. Bennem akkor már megérett a gondolat. Másnap elloptam az orvos mérgét. Két nap múlva Ember György, amikor a levesét kezdte enni, hirtelen kiejtette a kanalat a kezéből s holtan terült el a tizenhetes czellában. Én nem láltam, nekem a fegyőr mesélte. Az orvosom szivszélhüdést konstatált s nembontotta fel.