Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-09-10 / 37. szám

mindenütt csupán a nehézkes administráción rágódik s akta szerint intézi el a legsürgősebb természetű és életbevágó közügyeket, tehetetlen a tulkapásokkaPszemben, igazabban nem is akar a cselekvés terére lépni, mert ezzel csak a maga kényelmét zavarná. A városi hatóság nagy apparátus, a mely egyáltalán nehezen tud megmozdulni. Számos esztendő kell hozzá, mig terveket tud létesiten, örökkévalóság, mig a fogyasztó közönségnek olcsó és jó piacot biztosit. Hiányzik nála az akaraterő, az elhatározás, no meg a leleményesség. A mikor a nagy közönség zúgolódik, hogy hát meddig türi még a hatóság as élelmiszer-uzsorát, az árak önkényes és folytonos emelését, a sajtó se hallgathat. S amikor a sajtó egyenes nyíltsággal fölsorolja az apró igazságokat, ez nem tetszik a natóságnak s mindazok, akiket kellemetlenül érint az igazság, megorrolnak miatta. Mit tesznek Bécsben ? Hja! azok okos emberek. Amikor a mészárosok elhatározták, hogy a közönséget megsarcQlják, Lueger, ez a nagyszájú? magyarfaló, német polgármester azon" nal gyökerében orvosolja a bajt. Nem kér kölcsön észt, nagy tudást más államoktól, nem tanulmányozza a kérdést éveken át, hanem nyomban intézkedik. Kiadja az utasítást, hogy állítsanak föl hatósági mészárszékeket amelyek tisztességes áron árusítsák a a hust. A Wieni mészárosokat a tisztességes konkurrencia nyomban észre téritette és sokan már másnap hogy : „Itt nem emelték föl a hus árát!" hatósági mészárszéket, oly nagy volfc a közönség tolongása, hogy a rendőrségnek kellett kivonulni, hogy a jelentkezőket szép sorredben szolgálhassák ki. A wieni nép kalapot emel Luege

r polgármester előtt. Ez tud is, akar is a közönségéért tenni. Nálunk a kö. zönség maga is hibás. A bizottsági tag választásoknál nem törődik azzal^ hogy kik jutnak be a törvényhatóság képviselő testületébe s ez a nemtörődömség keservesen megbőszülj a magát. Miért nem kell a pápai városi városatyáknak az elővásárlási tilalom^ mely a kofák uralmát megtörné ? Csak. Miért nem történik nálunk a piaci drágaság folyton-folyvást tartó emelkedése ellen valami ? Csak! Ez a csak teszi tönkre a várost. A mi vezető férfiainak és városatyáink nagyon indolens emberek. Az élelmiszerekkel sáfárkod ók miattuk bezsebelhetik a fogyasztó közönséget. Évek óta figyeljük a helyzetet

? amely ahelyett, hogy javulna, mindig rosszabbra válik. Rámutatunk a hibára kérjük, sürgetjük a nagy közönség érdekében, a köz javára az orvoslást és semmi, de semmi, se történik . . . Talán mégis ? Állatvásáraink beszüntetéséről, Városunkban a hét folyamán országos vásár lész tartva, de ezen országos vásárban szintúgy mint a legutóbbi országos vásár alkalmával a hasított körmű állatok felhajtása száj és köröm betegség folytán be van tiltva. Városunk lakosságának hangos feljajdulása teszi kötelességünkké, hogy ezen folytonos szarvasmarha zárlat türhetetlenségét szóvá tegyük és a hatóság figyelmét ezen körülményre felhívjuk. Igazán hamarjában nehéz volna a kárt^ kiszámítani. Szerencse, hogy exlex állapotban vagyunk, mert ha a vásárokból élő szegény embertársainkét állami adójuk megfizetésére most szorítanák, nagy részének cók-mókja árverés alá kerülne. Tudjuk, hogy a vásárok betiltása törvényes alapon nyugszik, de azok a hivatalom személyek, akiknek a törvényt végrehajtani áll kötelességükben, okosan és ügyesen ke'.l eljárniok a törvény alkalmazásánál, mert különben megmérhatlen károkat okoznak a nagyközönségnek, a mint a jelen vasári 'szünettekkel tényleg okoznak is. Lássuk csak mit tesznek a mi hivatalos közegeink ? Ha valamely községben egy, vagy két istállóban állatjárvány üt ki, azokat az istállókat szorosan zár alá veszik, sőt egyik másik hatóság túlbuzgóságból, helyesebben mondva butaságból még azt is megcselekszi, hogy a zár alá vett istállókat furkós bottal felfegzverzett suhancokkal őrizteti. met eredetű és éppen ezt a körülményt felhasználva, magyar ezredhez jelentkeztem, mert biztam abban, hogy nevem tévútra fogja vezetni a hadügyminister ama bölcs orgánjait, kik csupa hazafiságból a szegény magyar fiukat Gácsország legtávolesőbb fészkeibe szokták számkivetni. Es lám, kedves nagysád, mily szerencsém volt ? Hanem ha megengedi, ugy kérésemet ismételem, szerencséltessen engem azzal, hogy mielőtt még a zene elhallgatna, egy túrt táncolhassak kegyeddel. — Most már örömmel, hisz szenvedélyem a tánc — és ezzel szép lassan ellejtették. As est folyamán még többször táncolt kadétunk a bájos fehér selyemruhással, kért tőle még egy négyest is, de csak a negyedikre számithatott, ez pedig sajnálatára táncra nem került. Lehangolólag hatott némileg a körülmény a mi kis kadétunkra, de mi volt mindez ahhoz, mikor látnia kellett, hogy bálványa a többiekkel egyetemben iparkodik elhagyni a tánctermet. Bucsuzóul jó éjt kívánva, bus tekintettel követte őt még a lépcsőlejárat utolsó kanyarulatáig, azután pedig visszatérve vig cimboráihoz, reggelig hallgatta a cigányok nótáit. Elmúlt a tiszti kaszinói táncmulatság, ámde megmaradt annak emléke kis kadétunk szivében. Gondolataiba elmélyedve vándorolt szegényke világos reggel a fényes táncteremből, az élvezetek özönéből, egyenesen a kaszárnyába, hogy elvesse magától az éjjeli mámorító illúziókat s itt csupán a monoton prózának hódoljon. Habár igaz, hogy vasárnap volt, de viszont az is tény, hogy megvan a katonai szentírásban az a nagy szó : a „szolgálat." Már pedig az mindig van, még vasárnap is és még akkor is előbb jön a "szolgálat," azután sokáig semmi és csak mindezek után a többi privát passsió. A kadétnak pedig onnan hiányzani a világ minden kincséért sem szabad. Fel is ment ő szolgálatkészen a második emeleten elhelyezett századához, de már későn jött s ilyen alkalamkor ugyancsak könnyű a boézist feledni, kiváltkép pedig akkor, ha arra kell rettegve gondolnia, hogy vájjon mit fog neki a késésért főhadnagya szólni, mint dorgálja meg a kadétot, kinek mindenkor elsőnek kellene századánál lenni. — A főhadnagy ur, jelentem alásan, már egy negyedórája tart iskolát a legénységgel. — mondta a napos káplár. Félve kopogtat a kadét, belép, meghajtja magát s feleletül a főhadnagy ur furcsa mosolya azt jelenti, hogy jó van, álljon csak itt, lógósnak a kadét mindig jó. Hej, pedig ha tudta volna, miről ábrándozik kadétja az alatt, mig ő oktat, mint zug annak fülében még mindig az éjjeli zene, mint látja képzeletében ide-oda lebbenni a fehér selyemruhás ideált: bizonyára megkönyörül a szive rajta és nem kínozza az ottmarasztalással két órán át, mikor amúgy is csak ötödik kerék volt a szekérben. Hanem hát, mint minden, ugy a két óra is végére ért és immár mi sem gátolta szegény kis kadétunkat abban, hogy Morfeusz karjaiban keresve menedeket, folytathassa a főhadnagy ur iskolázása alatt megkezdett édes álmát. A tánekoszorut követő vasárnap,"diszbe vágva magát a kadét, tiszteletét tette Csornaházyéknál. Igy hivták ideáljának családját. Fogadtatása nagyon szívélyes volt. Meginvitálták őt más alkalomra is és pedig azzal a kijelentéssel, hogy ne számítsa magát azok sorába, kik évente egyszer tesznek látogatást, hanem jöjjön, a mikor éppen ideje engedi, vagy kedve tartja. Mindez végtelen boldoggá tette kis kadétunkat, a ki mindenre számított, csak arra nem, hogy abban a városban, hol a magyar család oly ritka, mint a fehér holló, ily hamarosan tehessen szert igaz, vendégszerető magyar család társaságára. Meghívásuknak örömmel eleget téve, hetenkint egyszer-kétszer el-ellátogatot Csornaházyékhoz. Mindannyiszor ji lehető legszívesebben fogadták s ő boldog volt, hogy annak a közelében tölthet el néhány rövidke órát, kit titokban az örülésig imádót t \ n UJJ első pápai agyagárugyára cserépkályhákat minden kivitelben. Jutányos gyári árak ! Raktár: Corvin-utcza 282.