Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-09-10 / 37. szám

Pedig hát itt van a hiba. Ez az eljárás helytelen és tarthatatlan. Ez az eljárás okozza azután, hogy megesik egyik — másik helyen, — mint ahogy minálunk is megesett, hogy hat teljes hónapon át vásárokat tartani nem lehet. Nem a törvény rideg betűi szerint kell a hatóságoknak és közegeiknek a törvények végrehajtásánál eljárni, — hanem ugy, hogy abból a nagy közönségre minél kisebb teher és minél kevesebb hátrány származzon. Ott a minisztériumban hoznak bizony sokszor olyan rendeleteket, hogy ha ezek a rendelet értelmében hajtanának végre, neki mehetnénk a falnak, fizért szükséges tehát, hogy hatóságainknak legyen több eszük és a helytelen, a buta rendeleteket igyekezzenek akként a közönségnek beadni, hogy az minél kevesebb kárt okozzon az érdekelteknek. Ebből azután az következik, hogy száj és körömfájás betegségeknél ne a szigorú zárlatra fektessék hatóságaink a fősúlyt, — hanem ellenkezőleg arra, hogy ezen a betegségen valamennyi állat minél gyorsabban átessen. Példa ugyanis nem volt még reá, hogy ha valamely községben ilyen betegség fellépett egyik — másik állat attól megszabadult volna. Így tehát csak mesterségesen huzzuk a° járványos betegségeket, — anélkül, hogy annak haszna volna, — mig ha ilyen esetekben a község marhaállományát összeterelik, a betegséget rövid néhány nap alatt valamennyi állat megkapja és 14 nap alatt valamennyi át is esik rajta. Igy kellene eljárni a hatóságoknak és hatósági közegeknek, nem pedig ugy a mint azt a ministeriumban uralkodó urak a zöld asztalnál a lehető legrövidebb ésszel megcsinálták és ha a hatóságok jövőben igy járnak el, akkor csak a nagy közönségnek fognak ezzel szolgálatot tenni, mert nem jlesz reá eset, hogy hat teljes hónapon keresztül szüneteljen egyik — másik városban a vásár. Tanfelügyelői jelentés, Veszprémvármegye népoktatási állapotáról. Az 1905. évi I. vagyis január juniusi félévi jelentésemet van szerencsém a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium ügykörét illetőleg a következőkben előadni : A népoktatásügyi közigazgatás elég jó rendben folyt. Fegyelmi eljárásnak szükségessége, községi közeg vagy tanitó vagy esetleg alkotmány ellenes könyveket és taneszközöket honositó iskola ellen nem fordult elő. Egyes konkrét jelenségek, törvény mozzanatok és javaslatok tekintetében ez alkalommal a következőket említem fel : 1. az utolsó két tanév, vagyis az 1903. és az 1904/5 tanévek óta, vagy amióta a népoktatásügyi statisztikai munkálatok a kir. tanfelügyelőség ügyköréből kivétettek s az orsz. statisztikai hivatal sem közölheti utólagosan az adatokat mivel ezekkel most sem készült el. a kir. tanfelügyelőségnek nincsen módjában a tankerület minden iskolájába a tényleg bejáró tanulók számáról általános adatszerű tudomást szerezni. Javasolnám tehát, hogy nem csak a tankötelesek, hanem a tényleg iskolaba járó száma is, iskola, korosztály, anyanyelv és vallás szerint legkésőbb november 15-ig közlendő a kir. tanfelügyelőséggel. 2. Az iskola mulasztási pénzbüntetések nem járnak a kivánt eredménnyel, ezek ugyanis az 1868. évi t.-cz. 4 §-ában rendelt díjtételeknél kisebb díjtételekben, mint az ovodai mulasztásoknál 20, 40, 60, 80 fillér 1 koronát nem fizethetnek az iskolamulasztók szülei, kik jobbára mind a szegény néposztályból kerülnek ki, azért, hogy ha nagy díjtételek behajthatatlanság folytan töröltetnek, a törvényes szorításnak nincs meg a sanctiója, legyen továbbá megengedve a pénz büntetésnek iskolai munkaval természetben való leszolgálása is. 3. A községektől távol levő puszták tanköteleseinek iskolázása is mindinkább javul a pusztai iskolák felállításával, uj iskolákat állítottak fel az Ecsi-Ágoston, Obánya puszták nagybirtokosai. Haraszti-Alsó Bogárdon felállítandó iskola iránt már régebben folynak a tárgyalások, ámde hajótörést szenvedtek eddigelé azon körülményen, hogy a puszta tulajdonosa, Niczky Pál gróf, különben is nagy összeggel járul a szilasbálhási rkath. iskola fentartásához, ha sikerülne megfelelő államsegélylyel kárpótolni a szilasbaihási rk. iskolát és Niczky Pál gróf hozzájárulását csakis Haraszti-AlsóBogárdon felállítandó iskola számára felhasználni, ugy igen jól érnénk célt, mert a haraszti-alsó-bogárdi tanulók egyrészt a hosszú és rossz ut miatt nem igen járhatnak Szilasbalhásra, másrészt a közelebbi Középbogárdi ev. ref. iskolába nem járhatnak az ottani rendozetlen viszonyok, főleg a tartós tanuló hiány folytán, Tóti-pusztán iskola felállítása van tervben ; különben e puszta rk tankötelesei a szomszédos TolnaOzorai község rk hitközségéhez beiskolázvák. Nagyobb baj az, hogy vagy tényleg fannálló vagy biztosított pusztai iskoiák létezése váll kétessé, igy az Antalhá.sai és Kőrisgyűri telepeken Rainprecht Antal püspöki kormányzó ur hajlandó lett volna iskolát építeni, ha annak személyi és dologi költségeihez a közokt. kormány állandó évi segélylyel, mint a milyen a községi iskoláknak adatik, hozzájárult volna, erre a segélyre azonban a minisztérium az 1894. évi 50.477 sz. rendelete értelmében nem volt hajlandó. Pénzeskut és Gyertyánkut lakosainak eladván házhelyeiket az ottani nagybirtokos, az általa községi iskola céljaira adott házakat felajánlotta a minisztériumnak állami iskolák céljaira, a minisztérium azonban a pénzeskutira vonatkozó Rajta kívül ott volt azonban többnyire Arday kadét is, kit, mint régibb vendégét e háznak, ugyanugy, vagy talán johban kényeztettek. Látszólag éz a körülmény kadétunkat egy cseppet sem alterálta. Ő ezért vigkedelyü maradt, mosolygott, néha beszélt is, de inkább hallgatott s Rytta kisasszony tengerszép szemeibe mélyedve, lényének csupán kisebb félével volt jelen, a másikkal pedig valami tündérországban, magasabb régiókban barangolt. Ha azonban társalgás közben Ardayval feltűnően többet foglalkoztak, kis kadétunknak ez végtelenül fájt. Csakhogy természetének éppen ama különlegessége volt meg, hogy naivsága mellett, oly megmérhetetlen önuralom felett rendelkezett, hogy ebbeli bánatét senki sem sejthette. Kadétunknak e viselkedése látszólag feltűnően bosszantotta Rytta kisasszonyt. Őt, a ki mindenkit, a ki megismerte, rabjává tett szépségével ? Ez megfoghatatlan volt előtte annál is inkább, mivel azok az ábrándos tekintetek, valamint tettei szavaival merőben ellenkeztek. Egy alkalommal ugyanis, színházból hazafelé jövet, kettecskén karöltve haladtak elől, mögöttük pedig néhány lépésnyire a leány szülei. Nagy buzgalommal magyarázta ismét a kadét, hogy mily ostobaság az : cél nélkül valakiért rajongani, hiábavaló lelki nyugtalanitás a mától holnapig tartó epedés és ismét csak oda lyukadt ki, hogy ő bizony a szerelmet az ész fölött uralkodni nem engedi. Megfeledkezve tulajdonképpeni titoktartó szerepéről, a rendesnél szorosabban magához szorítva imádottja karját, annak kacsóját a maga kezében tartogatta. Rytta kisasszony erre ugyan már nem szólt semmit, de annyi bizonyos, hogy előtte a L Oét még sokáig valóságos rejtély maradt. * Három hónap lefolyta után ismét bál volt a tiszti kaszinóban. Nem állt ott most már egy kadét sem tétlenül, ők voltak a legbuzgóbb táncosok. Kis kadétunk szintén táncolt, oka most már elégedetlenkedésre nem volt, sem busulásra, élvezett ő, mint talán még soha s gyermekes lényénél fogva boldog volt, hogy titkon imádott angyala legyezőjét az egész bál tartama alatt magával hordhatta. Ezúttal a kaszárnyából sem késett el. Egy szóval elégedi t és boldog volt, mint talán senki bajtársai közül. Egyben azonban mindezek dacára nem tágított, mert félve őrzött titkát, vagyis, hogy Ryttáház nem szerelem, árulta el. * A bált követő napon meghívták Csornaliázyék a kis kadétot sétakirándulásra. Aiig mentek azonban egy rövidke darabon, rosszullétről zanaszkodott Rytta kisasszonz ; az idő külömben is kissé szeles lévén, a mama indit'ványára szépen visszafordultak és hazafelé irrányitották lépteiket. Haza érkezve, oly gyengének érezte magát, hogy kénytelen volt a kerevetre ledőlni. Egyszerre csak csendes zokogás vett eröt a betegen. Sajnálkozva kérdi a kadét, hogy mért sir? Simogatja haját, letörli könyeit, de Rytta egy szót, csak tovább zokog és harmatként csillogó könyein át mereven néz a kis kadét szemébe, E tekintet varázsa alatt mindig közelebb hajol betegéhez, szemeit szintén kőny futja át és egy pillanatra önönmagáról megfeleledkezve, csókot ienel iraádottja hemlokara. f Ámde hirtelen észretért. Felkapva fejét lesütött szemekkel, megadólag várta e merészségéért kiérdemelt büntetését. Csakhogy a szerető sziv nem tud büntetni s e helyett a kis beteg elhaló hangja kérdezt : — Hát ez barátság ? — Igen, az, — felelt rémülten a kadét és remegő kezével tovább simogtta Rytta selyem haját. Ezalat azonban mindinkább érezte, hogy lelki ereje elhagyja, hogy immár nem esze, hanem szive kormányozza, hony ez a leány őt delejes álomba ringatta és feledve mindent, mihez eddig bámulatra méltó kitartással ragaszkodott, önkéntelenül, tehetetlenül önönmagával, ismét csak odahajolt kis betege feje fölé és annak ezúttal bársony orcáit csókolta meg. Ugyancsak az előbbi halk hang adta magtérré a feleletet: — És ez is barátság ? — Még az! — volt a rövid felelet, de erre már Rytta magához szorította heves öleléssel és csókok özönében kérdezte a kis kadéttól: — És ez ? — Szeretlek! — kiáltott önfeledten a a kis kadét s ezzel ledobta magáról a barátság fölerőszakolt köpenyegét s örömkönnyeket hullatva borultak egymásra. Ezek megértették egymást I