Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-08-27 / 35. szám

tekintette tanoncát és segédjét és ugy viselkedett vele szemben, mintha valóban atyjának helyettese lett volna. A kereskedelmi alkalmazott viszont szeretettel és tisztelettel viselkedett főnöke iránt, mintaképnek tekintette és arra törekedett, hogy a kereskedelmi pálya ezen kiváló alakjához hasonló legyen. — A mai kereskedelmi főnökök jelentékeny része a gondozására bizott tanonc gyermekekben és a nála alkalmazott segédben egyszerű eszközt lát, melyet saját önző céljaira a legnagyobb mértékben kihasznál, kihez nem közeledik szeretettel és kitől viszont nem vár szeretetet. Az alkalmazottak nagy sokasága viszont minden tőle telhető módon fegyverkezik és védekezik zsarnoki hatalma ellen. Ez a két elem, mely kölcsönös megértéssel, kölcsönös becsüléssel nemcsak az egyénre, de a közre is hasznos működést fejthetne ki, a szeretet hiánya miatt két ellenséges táborban csoportosul, mely egymás ellen áskálódik, egymást kihasználni és károsítani törekszik. Azonban nem elég egy nagy bajnak okait fürkészni és a baj létezése fölött a hazafias fájdalom könnyeit hullatni, de kötelességünk azon módokat és eszközöket megállapítani, melyeknek segítségével a baj orvosolható. A kassai kereskedelmi kamara ezen orvoslási mód sürgős alkalmazásának szükségességét érezvén, indokolt felterjesztésben újította meg a jóravaló hazai kereskedők ezen jogos kívánságát a kormány és a törvényhozás előtt és egyidejűleg felkérte az összes hazai kereskedelmi és iparkamarákat, hogy liasonszellemü feliratokkal és felterjesztésekkel járuljanak ezen két döntő fórum elé. A kassai kereskedelmi kamara ugyanis egy lelkes köriratban felhívja a kereskedői társulatokat, hasson oda hazafias lelkesedése melegével és a dicsőséges mult tradíciójában gyökeredző tekintélyének egész súlyával, hogy kiválóbb kereskedőink a máso dik orvoslási módot célszerűnek elismerjék, gyermekeiket a kereske dői pályára neveljék és azon megtartsák és birja rá tagjainak szinejavát, hogy a kereskedelmi alkalmazottakkal a tanoncgyermekekkel és a segédekkel szemben a kereskedő ősöknél tapasztalt szeretetteljes bánásmódot alkalmazzák és összes alkalmazottjaikat, családtagoknak, gyermekeiknek tekintvén, azoknak testi jólétére)', szellemi kiképzésről, igazi szülők, lelkiismeretes gyámok módjára gondoskodjanak. Mindnyájan tudjuk, hogy gyökeres gazdasági átalakulás szorgalmas, művelt, gazdag és hazafias kereskedői osztályt követel; ennélfogva biztos a hitünk, hogy ez akció nem lesz hatás nélkül mindazokra, a kiket illet, hanem teljes hivatottsággal és buzgalommal, hagyományos hűséggel és kitartással fognak magyar kereskedelmi újjászületés zászlaja alatt harcolni. Országos vásáraink szaporítása, Szomorú panasz városunkban az, hogy a régi hires, nevezetes pápai vásárok napról-napra hanyatlanak, főleg pedig tapasztaljuk ezt az országos vásáraink alkalmával. Mi több izben felszólaltunk ez érdemben és felhívtuk figyelmét erre a városi hatóságnak, hogy általában sok volna tenni való ez érdemben és külömböző irányokban lenne szükséges a gondoskodás. Ezen többszöri felszólalásunkra végre az 0. M. K. E. pápai fiókja megtette az első lépést és a városi hatósághoz a következő beadványt intézte: Nagyságos Polgármester Ur! A pápai országos vásárok beosztása a kereskedői és iparos világban sok jogos panaszra szolgáltat okot. Ezen panaszok legsulyosabbja az, hogy az őszi hónapokban, amidőn az általános gazdasági élet vérkeringése a legteljesebb lenne, amidőn az általános közgazdasági viszonyok leginkább igényelnék az országos vásár tartását, hogy sokszor september közepétől december közepéig nincs vasártartási jogunk. Eltekintve attól, hogy ezen idő alatt városunk kikerülésével másutt lefolyó állatforgalomból városunk mint ilyen is tetemes kárt szenved, a kérdés rendezést igényel azért is, mert vásárjaink rendszerint olyan időszakra esnek, midőn a gazdasági élet pang, továbbá azért is, mert különösen a juniusi és juliusi vásár oly gyorsan következik egymás után, hogy azok egyike a közgazdasági életünkre befolyást nem gyakorol, annyival kevésbbé, mert a legtöbb vásárunk a győri országos vásárral esik össze. Ezen helytelen beosztásból származó kárunknak egy ujabb országos vásár utján reggel, délben, este, heteken, hónapokon, éveken át mindig és mindig örökké csak töltött káposztával él és semmi egyebet nem eszik. Edes Etel, nem unna bele a töltött káposztába ? A fiatal menyecskét álthatólag zavarba hozta ez az álfilozófia. Tusakodott önmagával, gondolkozott elmerengve s azután felkiáltott : Eh, én Lászlót szeretem és senki mást. — Végre is az én uram nem töltött káposzta. III. Tökéletesen igaza van, goudolám magamban. Miután pedig Lászlót szereti és ez nem töltött káposzta, más húrokat kellett pengetnem, ha zöld ágra akarok vergődni. Rövid szünet után újból kezdtem a csiklandós témát. — Édes Etel. Ha a szerelem nem bün, a szerelemnek gyönyörei is vannak, melyekhez a szerelemnek jog van. Én Plátó híve és idealista vagyok ugyan . . . — Ideálista? Mit akar mondani ön ezzel ? —Egy csókot a kegyed ajkáról. Csak egyetlent, drága Etel . . . — Mit gondol, az Istenért! Csókot ? Jaj, ha a férjem megtudná . . . — Ne gondoljon a férjével, édes, — szóltam közelebb ülve hozzá és gyengéden átkarolva derekát, melyről ő vadul igyekezett lefejteni a kezeimet. -— Soha, soha! — De lássa, a csók nem bűn. Azzal mit sem vét hitvesi kötelmei ellen. — Oh igen. — A csók eltűnik, a csók elcsattan, e'feledjük s engem boldoggá tesz vele mindörökké . . . — Mindörökké furdalna a lelkiismeret. — Gongoljon a töltött káposztára . . . Adja a csókot tréfából . . . vagy akármivel nyugtassa meg magát, csak adjon. Utóvégre is nem kérek lehetetlenséget. — Azt nem ... De lássa még sem tehetem. — Miért ? — kérdem felháborodva. — Ki fog nevetni érte. Nagyon furcsa. — Mondja édes, mi az ? — Nem kacag ki ? — Soha. — Hallja tehát. Mikor első gyerekünk megszületett, tudja a kis Elemérke, férjem odaállított a bölcső mellé s fiam fejére eskedtetett meg. hogy soha férfit meg nem csókolok és rajta kívül férfitől csókot nem fogadok el. Szavam megtartottam és tartom örökké. Legyen tehát esze, édes barátom. Beláthatja, meg nem szeghettem az eskü \ Egy anya esküje volt az s na nem eiszíf'i bennem a feleséget, tisztelje bennem az anyát, a mit e szívben sohe meg nem öl semmiféle platonÍKUS érzés. IV. Le voltam forrázva. Na ilyen körülmények között esi kugyan lehetetlen az agitáció. Közönyt erőltettem magamra, végig simítottam hajamat s pamlag szélére húzódva csendesen, szótlanul nézegettem a szőnyeg tarka hímzését, azután a fényezett padozatot, azon Etel kicsike cipőit, ruhája kecses fodrait, gömbölyű térdét, e rajta nyugvó puha kezeket, formás cipőjét, karcsú derekát, pihegő mellétt, hófehér nyakát, a kifogástalan álat . . . s tekintetem ismét csak azokon az eperpiros ajkakon pihent meg, a melyeken olyan szépen összefutnak azok a finom rózsás, harántcsikos erecskék. És ... és ekkor egy gondolat villant fel agyamban. Egy gondolat, a mely diadalra vezet. Ki is rukkoltam vele rögtön. — De édes Etel . . . hiszen . . . hiszen ön fel van oldva esküje alól. — Én ? Hogyan ? — Hát . . . hiszen . . . Elemérke már három hónapja alszik. V. Etel közelebb ült hozzám s pirulva simította végi égő ajakát. — S azt hiszi ön, — kérdé reszketeg hangon, — hogy a sir felold az eskü alól ? — Igen, ön fel van oldva. — Komolyan ? — Tökéletesen. — És nem fogja a tiltott csók lelkiismeretemet terhelni ? — Oh nem . . . — Ön a lelkiismeretére veszi helyettem ? — Készséggel. — S gondolja . . . hogy a . . . a . .. töltött káposzta. — Rá fog unni. — Akkor hát csókoljon meg de gyorsan ! Ilyenek, ilyenek vagytok ti, édes aszszonyaim, valamennyien.