Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.
1905-08-27 / 35. szám
való megtérülése is jogos kívánságunk a Tekintetos Hatóság támodatása utján elérhetőnek mutatkozik. Kérelmünk tehát az, hogy a septemberi és decemberi országos vásárok közzé egy ujabb országos vásár iktattassék be és pedig lehetőleg olyképen, hogy ezen vásár az október hónap utolsó hetének keddi és szerdai napján legyen. Az OMKE pápai kerület választmá- ; nyának megbízásából bátrak vagyunk ebbeli kívánságunkat a Nagyságos Polgármester Ur elé bocsátani azzal a kérelemmel : Kegyeskedjék jelen kérelmünket a tekintetes Tanács és közgyűlés elé terjeszteni és oda hatni, hogy az OMKE által is támogatni abbeli kérelmünk, hogy október hó utolsó hetének keddi és szerdai napjaira országos vásár tartása engedélyeztessék — teljesedésbe menjen. Örömmel vesszük tudomásul az 0. M. K. E. pápai kerületének a vásári forgalmunk emelkedésére tett kérelmét és reméljük, hogy városunk képviselőtestülete ezen kérvényt, mely a csütörtöki közgyűlés napirendjére van kitűzve lelkes fogadtatásban fogja részesíteni és a szükséges intézkedéseket megtenni arra nézve, hogy a községben felemlített országos vásár felsőbb helyen támogatást nyerjen. ÍKARCZOLAT a mult Hb-é-tzcól. Már abban a tudatban voltunk, hogy kiláboltuk valahogy a „holt idény" kellemetlenségeit, de sajnosan kell konstatálnom, hogy „visszaestünk" ebbe az unalmas betegségbe. Ezen visszaesést nagyban előmozdította azon körülmény, hogy a rendes szokástól eltérőleg a septemberi szini idény teljesen elmarad és kőszinházunkhoz méltó téli évadba lesz részünk és igy a krónikát jellemző- „jönnek a fecskék" cimü bevezetésünk ez alkalommal elmarad és ez az okozója azon visszaesésnek, meiy a jelenlegi heti krónikát nagyon is befolyásolja. Kárpótlásul legyen mondva, amit vesztettünk ez alkalommal a krónikában a réven, nemcsak megnyerjük a jövő hónap végén a réven, sőt ha figyelembe vesszük, hogy színházi életűnkben ezzel az átmeneti „visszaesés"-sel egy korszakalkotó reformnak nézünk elébe, azt hiszem, hogy teljes kielégítést nyerünk azon téli szórakozással, melyet eddig nélkülözni kénytelenek voltunk. Régi ábrándunk már az ilyen téli sezon, amely most már tényleg megvalósul. Teljes téli társulat a hozzá tartozó honvédzenekarral! Herz was verlangst du noch mehr? Es ha még hozzá vesszük azt, hogy hat hétre terjedő sziniévadot kapunk a szinmü irodalom legújabb termékeivel, azt hiszem nem lesz okunk megbánni, hogy szakítottunk a sablonnal és ezentúl nem leszünk a hozzánk érkező színtársulatoknak „kísérleti állomásai", vagy mint egy kipróbált szinügyi bizottság tagja szokta mondani „probir mamselljei." Ha már a színtársulatunkról szól előzőleg is a heti krónika, nem muleszthatom el felemlíteni, hogy Micsey F. György színigazgató, ki eddig a iővarosi Népligetben tartott amolyan „nyári" társulattal előadásokat, téli társulatát már teljesen szervezte és amint a szinügyi bizottsághoz beküldött névsorból kivehető, a vidék nem egy elsőrangú tehetségét találjuk fel. Primadonnától kezdve az utolsó kardalosig a teljes igények ki leszünk elégítve. Ki lesz elégítve a műérzék, szépségérzék és minden oly érzék, mely szorosan véve nincs összefüggésben a színpaddal és a társadalmi életben játsza le a szerepet. Talán elég is volt elöljáróban a szini társulattal foglalkozni, mivel még esetleg vád érhetne egyesektől, hogy érdeklődésüket annyira felcsigázta előleges szinijelentésem a krónikában, miszerint alig bírják bevárni „a délutáni három órai vonatot", ; már pedig ezt a legvérmesebb reményű színházi habiíüének és színházi meccenásnak ha nem is kell, de célszerű bevárni, különben esetleg a „pech"-nek lehet áldozata. A „pech u-ről jut eszembe, hogy ebből a szurogátból az idén bőven kijutott mindenkinek rang és felekezeti külömbség nélkül. Ha az utcán két ember egymással találkozik biztosra vehető, hogy az ő „pech"jéről számol be. Ez a „pech" olyan járvány jelenleg nálunk mint a kanyaró sőt épp oly ragadós is. Hónapok óta minden kártyás a „mesés pech" jét meséli el, a gazdaközönség a ,,pech"-jét a szárazságban látja, a kávésok a vendégeket okozzák „pechül" és ha végül nem emlitve fel a sok mindennemű és mindenfelé „a pénz hiányból eredő" pecheket, melyek nem a krónika keretébe valók, csak még azt emlitem fel, hogy saját magamnak is oly „pech"-em van azzal, hogy egyáltalában semmi oly esemény nem adja elő magát, mely anyagot szolgáltatna a heti krónika megírására, azt hiszem eléggé kifejezésre juttattam azt, hogy jelenleg Pápán : Mindenkinek pechje van! Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa város jövő évi költségirányzatban a felekezeti iskolákra nincs irányzat. Az hirlik, hogy Pápa városa sok tekintetben a „sült galamb" repülését várja. Az hirlik, hogy Hoitsy Pál orsz. képviselőnktől már kértek előmunkálati engedélyt, esetleges kérvények beadására. Az hirlik, hogy a polgármester lassanként megtanul újra járni. Az hirlik, hogy huszárezredünk távolléte alatt többen azt hangoztatják, hogy „özvegy vagyok özvegy, bánatos kis özvegy ..." (Ez sem szégyen. Szedő.) Az hirlik, hogy a rendőrség a Kossuth Lajos-utcában minden este i$endezett „rakéta hangversenyére megadta az engedélyt. Az hirik, hogy a rendőrök több izben oly utcákban ahol „jobbra át"-ot kellene csinálni, jobbnak látják „kehrt euch"-ot csinálni. Az hiiilik, hogy Pápán sokan a „hidegvér és elegancia" szálló igét csak mondogatják. de nem sajátítják el. Az hirlik, hogy Pápán utóbbi időben mindenkinek „pech"-je van. Az hirlik, hogy Pápán a „funu" egylet megalakult. Az hirlik, hogy Pápán a kávéházakban az éjjeli vendégeket még nagyító üvegen sem lehet látni. Az hirlik, hogy a plébánia templom tornya baleset ellen nincs biztosítva. Az hirlik, hogy Győrött a Royal-kávéház reggeli főpincére sokat ad a szakálára. Az hirlik, hogy a plébánia templom tornyát nem az isten nyila, hpnem a tüz kerülgeti. AZ hirlik, hogy az Erzsébetligetet nem az öntözőkocsi, hanem a közönség öntözi. Az hirlik, hogy a dohánygyári mulatságból kifolyólag egy összeférhetlenségi eset lett bejelentve. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője vacsorára eszi meg az ebédjét. SCIKE ZC. — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete f. hó 31-én délelőtt 10 órakor rendes közgyűlést tart, a következő tárgysorozattal: 1. A legtöbb állami adót fizető városi képviselők 1906-ik évre szóló névjegyzékének kiigazítására kiküldött bizottságnak jelentése. 2. Több pápai lakosnak kérelme, a felsővárosi temetőtől a hamu házakig és innen a malmokig vezető útvonalnak jó karba helyezése tárgyában. 3. Jelentés a sertés piac érdemében. 4. Az orsz. magyar kereskedelmi egyesület pápai fiókjának javaslata egy uj vásár engedélyezése tárgyában. 5. A pápai 4 hitfelekezet kérvénye az eddig élvezett segélyösszegnek ujabbi megadása iránt. 6. Városi tanács javaslata Saly István illetősége ügyében. 7. Hoffmann Hermann és Ruzicsek Sámuel pápai lakosok kérvénye az országos vásártérre megállapított helypénznek törlése tárgyában. 8. Több pápai lakosnak kérvénye vízlevezető csatorna készítése iránt. 9. A képviselőtestületi tagok választókerületeinek megállapítása. 10. A szervezeti szabályzat 69 és 105 § ának módosítása, illetve még 8 Írnoki állás szervezése, egyúttal a dijnoki állások beszüntetese. 11. A pénzügyi bizottság beterjeszti az 1906-ik évre összeállított városi költségvetést. — Szent István napja, Városunk lakossága a hagyományos szokáshoz hiven, nagy kegyelettel ünnepelte meg első alkotmányos királyunk névnapját. Az ünnepi mise a plébánia templomban lett megtartva, melyet Kis István káplán tartott és amelyen városunk összes hatóságai és huszárezredünk tisztikara testületileg vett részt. Az ünnepi szentbeszédet dr. Jankovich Tihamér káplán mondotta. — A világítási bizottság csütörtökön délután Mészáros Károly polgármester elnöklete alatt ülést tartott. A főszámvevőnek azon jelentésére, hogy a szénszállítás ellenőrzésére egy hídmérleg állitassék fel, a bizottság ennek felállítását egyelőre szükségtelennek tartja, hanem utasítja a telep portását a szénkocsik szigorú ellenőrzésére. Felolvastatott Iglauer István főmérnök levele melyben a telepnél viselt szakértői állásáról lemond. A bizottság amidőn sajnálattal veszi tudomásul a lemondást, érdemeinek teljes elismerése mellett megbízza a polgármestert. hogy szükség esetén Iglauer főmérnök szívességét továbbra is kérje ki. A villamos telep tisztviselőinek magánlakásába bevezetett áram díjmentes használata engedélyezett, de e szerelési költségek fizetésére köteleztettek. Téringer József szerelőnek állandósítása iránti kérelme egyelőre függőben tartatott. A Ganz-cég által szállított mérőkészülékért 2038 K 79 fillér, ugyszinte a telepen elkészített tűzcsap, vízvezeték és esőviz elvezetésére szükségelt cső vekért 1841 korona kiutaltatott.*' — A sertésvágóhíd ügye. Nemrég felszólaltunk ez érdemben és felhívtuk városi hatóságunk figyelmét ezen fontos intézményre. Mint örömmel értesülünk felszólalásunk visszhangra talált, amennyiben Mészáros Károly városunk polgármestare budapesti tartózkodása alkahnaval a Nicholson gyári cégnél — ki a terek elkészítését magára vállalta — megsürgette a tervek elkészítését, ahol azon értesítést kapta, hogy a tervek legközelebb a városnak beküldetnek. — Az állami tanitóképezde köréből. A közoktatásügyi ministerium ügyvezetője Németh Sándort a helybeli tanitóképezde segédtanárává kinevezte.