Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-07-02 / 27. szám

dásan iskolázó puszták : Fekete-puszta, Szt.­Mihályfa, Ujhódos, licsi, Kövesgyűr, Ihászi, Pusztagyimóth, Obánya, Ákli, Külsősári. Megnyugtató hatást tett az egész vi­déki tanítóságra a vármegyei közigazgatási bizottság abbeli határozata, mely szerint az ovó és iskola kötelesek összeirási statiszti­kai munkálatainak teljesitéseért, bármi sze­rény összegű, de mégis méltányos napidija­kat állapított meg. Nagyon kellemes abbeli tapasztalatom, amidőn végig tekintek a tisztelt tanítói kar jelen tavaszi egyesületi munkásságán, hogy a tisztelt tanítóság szellemi munkája ez időszerint kiváló mértékben működik haza­fias időszerű, érdekes és hasznos elméleti és gyakorlati nevelési és tanítási tételek megválasztásában, ez annál elismerésre mél­tóbb egy jelenség, minél inkább háttérbe szorult politikai akadályaink folytán az uj közoktatásügyi törvény meghozatala, mely hivatva lett volna arra, hogy a nemzeti ne­velést, a belterjesb tanítást s a tanítóság óhajtott anyagi előnyeit biztosítsa, az anyagi kérdés egészen letűnt a napirendről s a ha­zaszeretetnek az eddiginél is fokozottabb heve szállotta meg a t. tanítóságot, mely az egyszerű kötelességteljesitést messze tul szárnyalva, annál buzgóbban és lelkesebben szolgálja a hazát, minél kevesebb jó re­ményt nyújt a közeli jövő. Ez nemes cha­rakteristikaja a t. tanítóság ez időszerinti egyesületi életének. Jelen voltam Moravcsik Géza minisz­teri biztos látogatása alkalmából a pápai állami tanítóképzőben, nevezett biztos ur igen meg volt elégedve az észlelt tanítási és nevelési eredményekkel. Iskolánk jótevői voltak : a pápai taka­rékpénztár részvénytársaság, mely 780 K adományozott a város különböző jellegű népiskoláinak és a Pápa városi és vidéki takarékpénztár, mely a négy hitíelekezeti szegény tanulói számára tankönyvek be­szerzésére 200 koronát adott, továbbá : al­ispán urunk, ki a devecseri népiskolák jó magaviseletű és szorgalmas tanulói részére 21 drb. gyönyörű vizsgálati jutalomkönyve­ket, valamint dr. Ováry Ferenc tagtársunk, aki a herendi állami iskola tanulói részére gO drb. „Égi Hangok" cimü imádságos Könyveket adományoztak. Kellemes kötelességemnek tartom ez­úttal bejelenteni, csak dicsekvés számba ne menjen, hogy a vallás- és közokt. m. kir. minister ur ezúttal is megbízott awal, hogy őt a magyar Pestalozzi társaságnak Pápán május 2-án tartott ülésén, képviseljem, meg is jelentem az ülésen, mely nemcsak a tár­saság és a veszpréiuvárm. ált. tanítóegyesü­let tagjainak, hanem a nevelés és oktatás ked­velőinek is igen nagy és müveit közönség kiváló érdeklődése mellett Nment végbe, nagy osztatlan sikert és elismerést arattak a fáradhatlan buzgóságu Láng Mihály pápai állami tanítóképző igazgató ur terve és vezetése s az ügyes Ligárth Mihályi, gya­korló iskolai tanitó ur ügyvezető közremű­ködése mellett bemutatott gyermek megfi­gyelő és tanítási előkészítő gyakorlatok. KARCZOLA T a mult Ixétnröl. Tekintettel arra, hogy közeledtét érez­zük az uborka idénynek, a körülményekhez képest eléggé változatos volt a heti mű­sorunk. Két nyári táncmulatságról szól a heti krónika, a kereskedelmi ifjak és a katholi­kus kör mulatságáról, mely utóbbit kétszeri elhalasztás után végre valahára Péter-Pál napján meg lehetett tartani. Ha még hozzá­vesszük. hogy speciális jellegű lengyel zsidó operette társulat és tamburások zenekara izgatta és szórakoztatta a közönséget sőt ezen hét keretébe esett az érettséget tett ifjak „drukk"-ja is, azt hiszem eléggé iga­zoltam a változatos heti műsorról szóló előleges jelentésemet. A kereskedelmi ifjaknak mesés sze­rencséje volt a mulatság napjának megvá­lasztásában. Kellemes időjárás kedvezett nekik és ennek tulajdonitható . nemcsak az anyagi de az erkölcsi fényes siker is. Me­sésnek jeleztem a szerencsét azon okból, mivel a mulatság folyamán három ízben ijesztgették az esőcseppek a táncoló páro­kat az eláztatás veszélyével, de az ijede­lem csak rövid ideig tartott, mert végered­ményében nem zavarta a helyzetet és a társaság ritka jókedvvel és kitűnő hangu­latban konstatálta a mulatság sikerét. A kath. körnek ez idén nagy pech-je volt a nyári mulatságával. Pünkösdre ter­vezte, Űrnapjára halasztotta és Péter-Pál napján tartotta meg. Ez a többszöri pro­longatiónak tulajdonitható, hogy a mulat­ság bár igen kedélyes lefolyású volt, de nem hozta meg a várt eredményt. Sokan nem tudták, sokan vidéki búcsúkra mentek és ennek tudandó be, hogy a kath. köri mulatságon megjelent hölgyek ez alkalom­i mai dupla portiót kaptak a táncból. A lengyel-zsidó operette társulat új­donság számba ment nálunk és ezen kö­rülmény okozta is, hogy esténként zsúfolá­sig megtelt a Korona kávéház, ahol négy estén át, szórakozással és élvezettel páro­sulva izadfa át a közönség az előadásokat. Valóságos bucsujárást rendezett a közön­ség az előadások megtekintésére és talán szükségtelen megjegyeznem, hogy a bucsu­járók legnagyobb kontingensét a rituális szempont vezette és ez okadatolva is lett, mert dalamosabbnál dalamosabb hitfeleke­zeti dalokkal szórakoztatták az e tekintet­ben műértő publikumot. Ráadásul még a Hungáriában is rendeztek egy bucsuelőadást, mely alkalommal még többen voltak, mintha Hoitsy bankettet rendeztek volna. A tamburások zenekara az „Otthon" kávéház kertihelyiségében székelt. Ugy hangszereik biztos kezelésével, valamint előadott énekszámaikkal teljes elismerést nyertek a közönség részéről, jóllehet a len­gyel konkurencia reájuk anyagi megterhel­tetéssel járt. Ha a tapsokat be lehetett volna pénzértékre váltani ők is szép anyagi sikerrel búcsúzhattak volna el, de igy meg kellett elégedniük az erkölcsi sikerrel. Ok is elmondták többizben, hogy „der Schlag soll die Konkurenz betreífen !" Az előleges jelentésemből kifelejtet­tem a változatos műsorból egy értekezletet, melyet a keresztény sociálista munkásegye­sület a választási küzdelmekből kifolyólag rendezett. Ezen az értekezleten kilógatták a lólábat, mert a lefolyt képviselőválasztást felekezeti harcnak minősítették és kimon­dották, hogy „hangyák" lesznek és boykott cimen elhatározták, hogy ezentúl kereszté­nyek lesznek és keresztények között for­gatják a pénzüket. Üdvözöljük a „hangyá­kat" de alig hisszük, hogy ezt a tervet Pápán meg tudják valósítani. Borsos-Győrön inkább. Különben én ezt a tervet olyannak tartom, mint a Fejérváry kabinetet és hogy említést tettem róla, azért tettem, mert megtörtént, különben a heti krónika napi­rendre tér felette. Végül az érettségi „ drukk "-ról kell beszámolnom a krónikának, mely az idén meglehetős erös formában jelentkezett. Fej­fájás, hideglelés és láz volt bőven. Különben kutya bajunk ! Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa város jövőjének nagy múltja van. Az hirlik, hogy Pápa város csatorná­zási kérdése hosszabb tanulmányútra ment. Az hirlik, hogy Hoitsy Pál képviselőnk már kezd városunkkal kapcsalkódzni. Az hirlik, hogy a polgármester lassan jár, de biztosan. Az hirlik, hogy a rendőrség nálunk nyugodt és pihent. AZ hirlik, hogy Pápán sok éhes han­gya van. Az hirlik, hogy Pápán sokan a zava­rosban szeretnének hangyászni. Az hirlik, hogy Pápán vannak többen i kiknek lábszárai Thonet-rendszerre vannak berendezve. Az hirlik, hogy a kereskedelmi ifjúság mulatságán az eső csak koketirozott. Az hirlik, hogy a katholikus kör mu­latsága készenlétben lett megtartva. Az hirlik, hogy a Korvin-utcából egy mama és leánya közösen siratják a megug­rott diákokat. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szer­kesztője nem „hangya" bokorban született. TT T " n "m "ty" — Személyi hírek. Hoitsy Pál városunk orsz. képviselője — mint értesülünk — a mai nap folyamán városunkba érkezik. — Dr. CsenJcey Géza, a veszprémi kir. törvény­szék elnöke, a helybeli jbiróság megvizsgá­lása céljából városunkban tartózkodik. — Barna Izidor, az „Esti Újság" felelős szer­kesztője, családjával együtt városunkba ér­kezett és itt rokonsága körében néhány he­tet fognak tölteni. — Városi közgyűlés. Városunk képvi­selőtestülete szerdán d. u. 3 órakor közgyű­lést tart. Az állandó választmány tegnap­tartott ülésében a tárgysorozat pontjaira tette meg javaslatait. — Huszárezredünk köréből. Eötvös Imre alezredes, osztályparancsnok ma Hévízre utazik négy heti kúrára. —- Dr. Holtán Sán­dor tart. hadnagy 35 napi fegyvergyakor­latra bevonult. — Hoitsy Pál ünneplése. Abból az al­kalomból, hogy Hoitsy Pált Pápa városa országgyűlési képviselőjévé választotta, Du­naharaszti község, ahol képviselőnk állan­dóan megtelepedett, méltó módon adott ki­fejezést azon való örömének, hogy a kitűnő publicista ismét az országházában láthatja. Hazaérkezésének estéjén fáklyásmenettel tisztelte meg a község lakossága és a falu plébánosa lelkes beszéddel üdvözölte. Más­nap este társasvacsorát rendeztek Hoitsy tiszteletére, amely alkalommal számos elő­kelőség is megjeleut. és se vége, se hossza nem volt a lelkes, hazafias szónoklatoknak. A szomszédos Soroksár község függetlenségi köre szintén nagy számban képviseltette magát. •— Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága mult hó 28-án rendkívüli közgyűlést tartott Koller Sándor alispán elnöklete alatt. A közgyűlés József kir. herceg elhunyta alkalmából részvétira­tot intéz Klotild kir. hercegnőhöz egyben emlékét jkvben örökítik meg. A nyugdíj alap ügyében a kiküldött 5 tagu bizottság javaslata alapján egy ujabb 9 tagu bizott­ság küldetett ki, mely hivatva lesz az ösz­szes vármegyei alapok átlagát megvizsgálni és megállapítani, hogy a hiányok honnan származtak és az egyes alapokról történt átutalásokat pontosan konstatálni. A bizott­ság tagjaiul megválasztattak az alispán el­nöklete alatt: dr. Antal Géza, dr. Csete Antal, Fischer Károjy, dr. Kemény Pál, Kránitz Kálmán, dr. Ováry Ferenc, dr. Spi­tzer Mór es Rainprecht Antal. Városunkat érdeklő következő ügyek nyertek jóváha­gyást: Pápa város helypénz díjszabályzatá­nak azon módosítását, hogy az italmérők •-méterenként 1 koronát tartoznak fizetni. Pápa városának azon határozatát, hogy az alsóvárosi rkath. elemi iskolát a rkath. hit­község részére adományozta. Ellenben nem

Next

/
Thumbnails
Contents