Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-07-02 / 27. szám

hagyták jóvá Pápa városának a Moravek­fóle ház megvétele tárgyában hozott hatá­rozatát azon okból, mivel a határozat nem absolut többséggel hozatott. A tárgysvrozat összes pontjai letárgyaltatván a közgyűlés tél 1 órakor befejezést nyert. — Harcászati tanulmányát. Steininger Ede báró, altábornagy, a pozsonyi 5-ik had­test parancsnoka 45 törzstiszt kíséretében harcászati tanulmány céljából f. hó 5-én városuukba érkezik. — Vármegyénk állásfoglalása a kor­mány ellen. Óvári/ Ferenc dr. országgyűlési képviselő, Veszprém vármegye törvényha­tósági bizottságának tagja a maga és 25 törvényhatósági tag nevében indítványt adott be mult hó 23-án Koller Sándor vármegyei alispánnak, melyben rendkívüli vármegyei közgyűlés összehívását kéri julius 3-ára, hogy a Fejérváry-kormánynyal szemben ta­núsítandó alkotmányos ellanállás módjáról határozzon. Az indítvány kéri kimondani, hogy a vármegye közönsége a Fejérváry­kormányt imparlamentáris kormánynak te­kinti, mint iíyennek rendeleteit végre nem hajtja. A legszigorúbban kívánja érvényesí­teni alkotmányunk azon sarkalatos tételét, hogy országgyülésileg meg nem szavazott adót beszedni és újoncot kiállítani nem sza­bad, ennélfogva eltiltja tisztviselőit, nemkü­lönben a hatósága alatt álló rendezett ta­nácsú városok és községek tisztviselőit at­tól, hogy az önként befizetendő állami adó­kat elfogadhassák, hogy az önként jelent­kező újoncokra a sorozást megejtsék, hogy a meg nem szavazott adók beszedésében és meg nem szavazott újoncok előállításában bármint résztvegyenek. A vármegye közön­sége biztosítja tisztviselőit és a hatósága alatt álló többi tisztviselőket is, hogy bár­miféle jogtalan és törvénytelen hatalom el­len meg fogja őket védeni és nekik igazta­lan támadások és okozott jogtalanságok el­len teljes elégtételt fog szerezni. Végül, hogy mindaddig, mig alkotmányos kormány nem lesz : minden hónap tizedikén rendkí­vüli közgyűlést fog tartani. Ezen indítványt tárgyalta mult hó 28-án az állandó választ­mány és maga egészében egyhangúlag el­fogadásra ajánlja némi módosítással a köz­gyűlésnek, mely /'. hó 3-ára — holnapra — van egybehiva. A módosítás a következő : A rendeletek végrehajtásával „törvénybe üt­köző" szó lett beillesztve azaz hogy ily ren­deletek nem hajtatnak végre. A tisztviselők kárpótlásánál az „anyagi'' szó lett hozzá told va. — Eskiivö. Löffler Rudolf csöglei ke­reskedő f. hó 4 én déli 1 órakor vezeti menyezet alá Weltner Bertát. Az egyházi szertartás a menyasszony testvér bátyja dr. Weltner Sándnr orvos lakásán lesz megtartva. — Felekezeti harcot óhajt provokálni varosunkban t\ helybeli keresztény munkás egyesület. Erre vall azon értekezlet, melyet mult vasárnapra hívott egybe és amelyen kimondatott, hogy a keresztény fogyasz­tási-szövetkezet megalakítását szükségesnek tartja, annak érdekében gyűjtő-iveket köröz­tet városunkban s kellő számú jegyzés ese­tén a két hét múlva — julius 8-án — tar­tandó gyűlésen a szövetkezeti fiók megala­kítása kimondatik. Az értekezleten a szövet­kezés fontos voltát dr. Egán Lajos, Ealler István központi kiküldöttek, dr. Erikkel Má­rián bences tanár és Varga Rezső dohány­gyári tiszt ismertették. Nem volna egyálta­lán szavunk ezen szövetkezéshez, ha az ér­tekezletet egybehívó falragaszokon nem tün­tetett volna fel a felekezeti tendentia. Össze­függésbe hozatott ezen szövetkezés a kép­viselőválasztással és a falragasz végső mon­data ekkép hangzott: „Láttátok kik vannak velünk, kik vannak ellenünk, tehát keresz­tény, csak kereszténynél vásároljon !" Vá­rosunkban eddig a felekezetek között minta­szerű békés egyetértés uralkodott és remél­jük, hogy ez meg is marad és minden jó­zan godolkozásu ember nem íog holmi fe­I lekezeti harcot szító egyéneknek csúfosan felülni és ezzel városunk belbékéjét fel­forgatni. — Kereskedelmi ifjak mulatsága. Vá­rakozáson felüli sikert aratott a pápai ke­reskedelmi ifjúság önképző köre által mult vasárnap a Kaszinó kertihelyiségében ren­dezett nyári táncmulatsága. Gyönyörű lát­ványt nyújtott a villamos ivlámpákkal meg­világított kertihelyiségben egybegyűlt diszes társaság, kik Füredi zenekarának tüzes já­téka mellett ritka jókedvvel táncolták át az egész éjjelt. Az első négyest 48 pár tán­colta és a tánc hajnali 4 órakor ért véget. A mulatságon a következő hölgyek vettek részt. Asszonyok: Seheibner Zsigmondnó, Schlesinger Sándorné, Ligeti Rudolfné, Abe­lesz Ignácné, Lázár Adámné, Koréin Vil­mosné, Goldberg Gyuláné, Scher Fülöpné, Lövi Ignácné, Kolm Adolfné, Beck Mariska Veisz Zsigmondné, Stern Mórné, Braunstem Márkusné, dr. Kóródi Simonná, Shhwarc Vilmosné, Schlesinger Ferencné, Kohn M. Miksáné, Deutsch Ignácné, Binéth Józsefné, Weisz Izidorné, Kondor Ernőné, Binéth Sí­monné, Físchl Oszkárné, Kohn Lipótné, Lu­kács Lajosné, JLukács Aladárnó. Leányok: Lázár Vilma, Abelesz Sárika, Veltner Her­mina, Schvvach nővérek, Goldberg Iduska; Krausz Rózsi, Scheer Róza, Fridlander Janka, Heimer Ilonka, Kohn Etta, Beck Etelka, Weisz Irén, Steril Irén, Goldberg Janka, Billitz Aranka, Braunstein nővérek, Schlesinger nővérek, Deutsch Malvina, Perl nővérek, Binéth Berta, Binéth Jolán, Lang Karolin, Kohn nővérek. — Dispoziciók a bencésmidben. Fehér Ipoly pannonhalmi főapát a bencés rendben az 1905/6 iskolai év alkalmából a rendtagok elhelyezésére a dispoziciókat megtette. Ezen dispoziciók szerint a helybeli rendből réthei Erikkel Marián Kőszegre, viszont Pápára Varsányi Román Esztergomból és Déri Zsigmond Komáromból lett disponálva. — Húsz éves találkozó. Szép ünnepély folyt le városunkban junius hó 29-én Péter Pál napján. Találkozóra jöttek össze husz esztendő után azok, akik az 1895 évben tették le a helybeli főgymnáziumban az érettségi vizsgálatot. Megjelentek: Fülöp József ev. ref. lelkész Körmendről, Beke József ministeri főmérnök Bpestről, dr. Hor­váth Gyula ügyvéd, orsz. képviselő Bpest­ről, Magyari Kóssa Pál földbirtokos Kende­resről (Szolnok vármegye), Hoffner Elek m. á. v. mérnök Debrecenből, dr. Sági Ernő ügyvéd Siklósról, Bencsik György pénzügy­igazg. főtiszt Pécsről, Pethes István jegyző Fok-Szabadiból, Trette Győző városi jegyző Vasvárról, Weszély Károly tkptári titkár Ráckevéról, Keresztury Vince plébános Alsó Szolnokról, Seregély Gyula állomási főnök Mezőlakról, dr. Szíjártó Antal ezred­orvos Szatmárról és Goldschmid Ödön ke­reskedő helyben. Szerdán este volt az u. n. ismerkedési estély, a melyre valóban szükség is volt, mert a volt tanulótársak legnagyobb része hosszú husz év után kény­telenek voltak egymással újból megismer­kedni. A tulajdonképerii találkozó csütörtö­kön reggel volt, amidőn 8 órakor a ref. templomba vonultak ahol egyik társuk Fülöp József ref. lelkész tartotta az ünnepi pre­dikátiót. Gyönyörű imája meghatotta a hall­gatókat s a legkomolyabb férfiak szemeiben meggyültek a könnyek, mikor a megemlé­kezés és háláról való elmélkedése közben a főiskolához további ragaszkodásra és egymás iránti állandó szeretetre buzdította a volt tanulótársakat. Egyik kimagasló pontja az ünnepélynek a főiskolában folyt le. a hol az ünnepi beszédet Beke József ministeri főmérnök tartotta, aki beszéde vé­gén felvetette e volt iskolatársak szövetsé­gének eszméjét s felkérte az ünnepélyen jelenlevő Faragó János igazgatót, hogy ve­gye ő a kezébe s juttassa diadalra ezen nemes eszmének megvalósítását. Faragó János igazgató gyönyörű beszédben vála­szolt. megígérvén, hogy ez ügyben minden tőlo telhetőt el fog követni, hogy az eszme mihamarabb testet öltsön. A eollegiumból kocsikon a temetőbe vonultak a már el­hunyt tanárjaik sírjaihoz. Visszatérve egy nagyobb csoportképben lefényképeztették magukat s 1 órakor ebédhez ültek a Griff szálló nagytermében. Az ebédnél megjelen­tek Kiss Ernő, dr. Kapossy Lucián és Herz Dávid tanárok, mint a kik szintén tanítot­ták az összejötteket. Az első felköszöntőt Goldschmied Ödön mondta a volt tanulótár­sakra, a kiket lelkesedéssel üdvözölt. Utána Beke József a jelenvolt tanárokat egy na­gyobbszerü beszéd keretében köszöntötte fel a mire Kis Ernő a társaságot üdvözölte. Fülöp József betegsége miatt meg nem je­lenhetett Keresztes Kis József debreceni tanárt köszöntötte fel, ajánlatára hosszabb taviratban üdvözölték szeretett tanárukat. Fülöp szavaira dr. Kapossy Lucián felelt. Fülöp később az ünnepély főrendezőjét Goldschmid Ödönt köszöntötte, a kit a tár­sak a 25 éves ujabbi találkozó rendezésé­vel is megbíztak. Gyönyörű beszédben mondott pohárköszöntőt Herz Dávid igaz­gató egymás iránti szeretetre tanitván a jelenvoltakat. Beszéltek még: Hoffner, dr. Sági és Seregéig. A társasebéd d. u. 5—6 tartott, a mikor a volt tanitótársak a gyors­vonatokkal elutaztak azzal az Ígérettel, hogy 5 év múlva 25 éves találkozóra ismét ösz­szejönnek. — Érettségi vizsgálat. A pápai ev. ref. főgimnásiumban mult hó 26—30-ig tartották meg az érettségi vizsgálatot, amelyen a kul­tusz kormányt dr. Iegifj. Szász Károly mi­nísteri osztálytanácsos, az egyházkerületet Antal Gábor püspök, mint a bizottság elnöke képviselte. Érettségire jelentkezett 57 ifju. kik közül mindannyian szóbeli vizsgálatra bo­csájtatott. Jelesen , érett G és pedig Kövi Arisztid, Lipsitz Miksa, Pap Árpád, Rechnitz Dezső, Steiner Antal és Sűcs Dezső. Jól érett 12, érett 27, septemberben tartandó javitó vizsgálatra utasitatott 11, egy évre visszautasitatott 1. A bizonyítványokat Né­meth István h. elnök lelkes beszéd kíséreté­ben osztotta ki az ifjaknak. — A kath. kör mulatsága. A kath. kör a már két izben kedvezőtlen idő folytán elhalasztott nyári mulatságát Péter-Pál nap­ján végre megtarthatta. A mulatság délután tekeversennyel vette kezdetét, mely eléggé látogatott volt. A táncmulatság az esti órák­ban vette kezdetét és bár a szokottnál ke­vesebb közönség jelent meg az ivlámpákkal tőndériesen kivilágított kertihelyiségben, mégis mindazok, kik a táncmulatságban resztvettek hajnali 4 óráig a legvidámabb hangulat közepette járták a táncot. Az első négyest 22 pár táncolta. — Kamarai közgyűlés. A győri keres­kedelmi és iparkamara f. é. julius 3-án — holnap — délután 2 órakor saját székházá­nak üléstermében rendes közgyűlést tart. — Érettségit tett ifjak mulatsága. Az érettségit tett ifjak tegnap este tartották meg a Griff szálló nagytermében szokásos mulatságukat, melyről lapunk jövő számá­ban részletesen beszámolunk. — Nőegyleti kóstoló. A pápai jótékony nőegylet ma tartja meg s szokásos kósto­lóval kapcsolatos népünnepélyét. A kóstoló fényes sikere biztosítva van, csak kedvező idő kívánatos. — A földmives-iskolai növendékek tánc­mulatsága. A pápai m. kir. földmives-iskola tanuló ifjúsága f. hó 9-én az iskola kertihe­lyiségében „Segély-egylet"-ük javára nyári táncmulatságot rendez. Kezdete d. u. 4 óra­kor, Belépti dij : személyjegy 80 fillér, csa­ládjegy (3 személyre) 2 korona. A mulatság kedvezőtlen idő esetén következő vasárnap, azaz julius 16-án tartatik meg. — Országos vásár. Városunkban ked­den és szerdán országos vásár lesz meg­tartva.

Next

/
Thumbnails
Contents