Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-06-25 / 26. szám

Ezt a jóakaratot ezt a jóindulatot különösen három irányban kérem és pedig ha kegyeskednék a tekintetes képviselőtestület: 1. Kétezerötszáz (2500) négyszög méter kiterjedésű telket díjmentesen adományozni a létesítendő gyár felépítésére. 2. Tizenöt évi községi pótadó és kövezetvám mentességben részesíteni és végül: S. Gyáram világítási és ipari céljaira felhasználandó villamerőnek mérsékelt árszabás melletti átengedésével a gyárűzemet előaiozditani. Miután több vidéki város van, mely gyáram létesítéséért lelkesedik, de én Pápa városában óhajtanám csak gyáramat felállítani, mély tisztelettel esedezem, miszerint méltóztassék részemre fentebb körülirt kedvezményeket megadni és ez által a gyár mielőbbi létesítését lehetővé tenni. Gyártelepem tervrajzát •/' alatt bemutatom és egyben megjegyzem, hogy gyáram nem akar és nem fog a helybeli iparosoknak konkurenciát csinálni, mivel gyáram csak termelni fog Pápán, de kicsinyben az árut értékesíteni nem fogja. Sőt célom és óhajom, hogy a kisiparosok gyáram nyújtandó előnyeinek kedvezményeit élvezzék és munkájuk által gyáram ban állandó és biztos jövedelemre tehessenek szert. Magamat és ügyemet a tekintetes képviselőtestület kegyes jóindulatába ajánlva stb. Eddig a kérvény. Volt alkalmunk a kérvényhez csatolt tervrajzot megtekintenünk és a legnagyobb örömmel konstatáljuk, hogy városunkban létesítendő ezen uj ipartelep csak emelni fogja fejlődésünket és virágzásunkat. Tudtunkkal városunk agilis polgármesterének tetszésével találkozott ezen cipőgyár létesítése és ezen körülmény elég garanciát nyújt nekünk arra, hogy ezen tervbe vett cipőgyár kérdése nemcsak napirendre kerül, de lehető legrövidebb idő alatt létesülni fog. Évráró ünnepélyek. Városunk tanintézetei mint minden évben, ugy az idén is ünnepélyek megtartásával fejezték be a tanév bevégeztét. Az egyes tanintézetekben lefolyt évzáró ünnepélyekről tudósításunkat a következőkben adjuk : A főiskola ünnepe. Az ev. ref. főiskolai ifjúsági képzőtársulat mult vasárnap délután 3 órakor tartotta meg a főiskolai ének- és zenekar közreműködésével a szokásos évzáró ünnepét a városi színházban. Maga az évzáróünnep lefolyása csak ujabb tanúbizonysága annak, hogy ezen intézet mily lelkiismeretes gonddal és buzgalommal neveli ifjúságunkat és fejleszti abban a megnyilvánuló tehetségeket. Az ünnepély az ifjúsági zenekar precíz és összhangzó játékával vette kezdetét, eljátszva Gáty Zoltán zenetanár átiratában és vezetése alatt „Az ezred leánya" cimü opera egyes részleteit. Ezután Halka Sándor III. é. pn. társulati titkár tett kimerítő jelentést a társulat ez évi működéséről, melyből kitűnt, hogy a társulat kiváló sikereket ért el szellemi működésében. Ezt követte Pongrác József III. é. pn. felolvasása, ki Szabó Zsigmond II. é. pn. Csapó Ödön II. pn. Besse III. pn. és Fejes Gábor VII. o. t. pályadijat és dicséretet nyert népdalait olvasta fel. Fazekas Mihály hegedűn, Losoncy Gyula cellon és Rácz Jenő harmoniumon kiváló tetszéssel előadott triója után Végh János főiskolai senior a tőle már megszokott nagy hatással elszavalta Arany János „Az egri leány" cimü remek költeményét. A szavalat után Szabó Zsigmond II. é. pn. felolvasása következett, ki ugy saját, valamint Halka Sándor pályadijat és dicséretet nyert románc és festői költeményeket olvasta fel. Zenekar kísérettel Seefranc Sándor VI. o. t. néhány magyar dalt énekelt, kinek tenorhangjához valósággal gratulálhatunk. Farkas Dezső nagy tetszést aratott „A góbék" cimü humoros szavalata után a főiskolai énekkar énekelte „A párizsi ifjúság" cimü dalt és ezzel az ünnepély véget ért. Az ünnepély után a közönség a főiskolai udvarhalyiségébe vonult, ahol a főiskolai ifjúság tornavizsgája lett megtartva. A tornamutatványok igen fényesen sikeiültek, sajnos befejezést azonban nem nyerhettek, mivel a zuhogó eső ebben gátolta és a szokásos ünuepélyes aktus is elmaradt. A zárdaban. Mint azt már mult számunkban jelezték, pénteken d. u. 3 órakor az irgalmas ! nővérek vezetése alatt áló rk. tanítónőképző I és polgári leányiskola együttesen rendeztek záróünnepséget, mely kiváló sikerrel ós rendkívüli érdeklődés mellett a következőképpen folyt le az ezúttal is szűknek bizonyult ovodateremben. Az előadást zongoraszám vezette be, melyet négykézre Pfeiffer Ella és Csizmadia Irén 111. o. képezdei növendékek játszottak szépen és helyesen, majd Südy , Vilma Aztán nekiindult a sűrűnek. Lehajol. Valami gavallér elvesztett, gnom szivarját találta meg. Rágyújtana, de nincs mivel. Kis bolyongás után egy érettségire készülő diáktól kér tüzet. Megy, megy, kifelé a ligetből. A legnagyobb fa árnyába ledől és elalszik. Este ötig voltam a közelébe. Ekkor felébredt és ismét befelé ment, egyenesen a sátrakhoz. Vacsorát vett. Öt krajcárért liptói túrót s kettőért kenyeret. Mikor elfogyasztotta hazafelé indult. A „Wampetics" előtt aztán megszólítottam. — Pista — te, szervusz! A megszólított alak furcsa tekintettel nézett reám, végre nyers hangon megszólalt. Ki vagy te ? — Nem ismersz meg? Nem jut eszedbe, ki volt Debrecenben a te hűséges, legjobb bajtársad ? E szavakra megvillant a szeme. A mult emléke egy pillanatra felrázta lelkét. Egy csörtető, elegáns főhadnagy haladt el mellettünk. Szemeit reá mereszté. Mikor aztán a délceg alak eltűnik a lombok között, — felém fordult, gyengén, alig hallható, a megtört ember hangján szóla. — Te vagy, Jóska ? — Én, jó barátom, én vagyok. Örülök, hogy oly hosszú idő múlva viszontlátlak. A legközelebbi kocsiba ültünk s hazahajtattam. Útközben elmondta élete változatait. Megkönnyeztem a szegény fiút. Istenem, mi volt, s hova jutott?! Hazaértünk. Felajánlottam neki egy öltözet ruhát. Elfogadta. Mindent ujat húztam reá. A szerencse kedvezett, mert még a cipő is alkalmas vala. Aztán vacsorálni mentünk. — Vacsora alatt nem szóltam hozzá semmit. Láttam, hogy ismét megelevenedett előtte az a szép idő, mikor még a fényes éttermeknek ismert gavallér vendége volt. Egy pillanatra mintha megváltozott volna. — Szintén látszott arcán, hogy ezer átkot szór azokra a gaz alakokra, kik romlásának okozói. A zene hangján aztán teljességében feltárult előtte a mult. Az a sok száz bankó melyet könnyedén szórt Darázs Ferkónak, az éjszemü, ravasz prímásnak. Szinte láttam a lelkében a harcot. A mult és jelen vívtak bent irtózatos csatát. Arcvonását elárulták, hogy lelkében felnyílott a régi seb. Tiz óra volt. Ismét hazamentünk. Mielőtt pihenőre tértünk, a fiúnak pénzt akartam adni. Igen, de hogyan ? Vigyáznom kellett, hogy föl ne tépjem a sajgó sebet és hogy eszébe ne juttassam a reménytelen jelent. Végre kitaláltam a módot. — Pista, — szólék hozzá, — tartozásom is van neked. Az utolsó tiszti-bálról két tízessel maradtam lekötelezetted, s csak most jut alkalmam, ennek eleget tenni ! Meglepetten vette át a váratlan összeget, — aztán elpihentünk. Reggeli után hazakísértem. Kíváncsi voltam szegény fiu lakására. — Képzeletemben megalkottam magamnak nyomorult fészkét egy udvari szobát a negyedik emeleten. Három lépésnél többet nem tesz a hossza, szélessége megközelítőleg 150 centiméter. A bútorzat négy darabból áll. Egy rossz öreg asztal, mely teljesen üresen, elhagyatottan, sok szomorú órának a tanuja. Alacsony, egyszerű ágy, sok álmatlan éjszakának felejthetetlen nyughelye. Egy nyikorgó zárnélküli ruhaszekrény, mely régi idő óta egyetlen darab ruhát sem látott. Végre a mosdó. Ennek a titkát, haj, el lehet-e árulni ? Szegény, az a négy fal, az egész tartalmáért az ódonkereskedő nem ad két forintot. Nem sokat csalódtam ! Melegen búcsúztam el tőle, meghagyva, hogy mindenkor szívesen látom. Másnap reggel a lapok rendőrségi rovatában megrémülve olvastam öngyilkosságát . . . Fölrohantam holtteteméhez. Zsebében 15 forint készpénzt találtak. A hiányzó ötért revolvert vett. Az édes apa a hír hallatára holtan rogyott össze. Megtörve a kettős csapástól, hazarohantam s bezárkóztam rencsétlen fiu életén. Ur volt. Fénybe kezdte az életet. Úrként halt meg. Kifogástalan, elegáns ruhában, zsebében 15 forinttal. De a pisztolyt kezébe én adtam neki! Igen ! Igen ! Belülről éreztem a szörnyű vádat. — Te voltál az igazi bűnös! Megölted nyomorék, a legjobb barátodat ! Végigmentem a sze-