Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-06-25 / 26. szám

tek bennünket de lelkesedtünk érte és teljesen meggyőződtünk arról, hogy benne oly képviselőt fogunk nyerni, aki állampolitikai józan okossága, akarata, megbízhatósága folytán csak­ugyan képviselője lesz Pápa városának. Igenis határozottan merjük állí­tani, hogy jól választottunk. A munka embere áll előttünk, kinek közéleti pályája nyitott könyv előttünk. S amidőn ezt állítjuk, egyben kívánjuk őt újólag üdvözölni mint Pápa város orsz. képviselőjét. Hisszük és remél­jük, hogy igyekezni fog, ha az or­szágunk felett jelenleg tornyosuló fel­hők eloszlanak és a parlament mun kássága újra kezdetét fogja venni, az országos érdekek mellett városunk érdekeit is megismeri és hatalmas befolyásával városunk haladását és fejlődését előmozditandja. Bizalomteljes reménnyel vagyunk eltelve és ezt annál is inkább tehet­jük, mivel nemcsak programm beszé­dében, hanem a mandátum átvétele­kor a városház ablakából a város közönségéhez remek beszédében ha­tározottan kijelentette, hogy igenis ő képviselője akar lenni Pápa városá­nak. Figyelemmel lesz Pápa városá­nak minden egyes mozzanatára, tőle telhetőleg minden befolyását érvénye­síteni óhajtja nemcsak Pápa váres hanem még egyesek javára is. Egy oly férfiutói mint Hoitsy Páltól ily igéret nekünk tökéletesen elég és teljesen megnyugtató és már ennek alapján amint már kijelentet­tük, teljes reménnyel és örömmel üdvözöljük Hoitsy Pált mint Pápa város ujönnan megválasztott ország­gyűlési képviselőjét. Köztudomásu dolog, hogy jelen­leg a parlament hosszabb időre el­napoltatott s igy elegendő alkalma lesz orsz. képviselőnknek körünkbe ellátogatni, városunkkal megismer­kedni és ezáltal igényeinket és köz­érdekeinket felismerni. Isten hozza őt minél elébb kö­rünkbe ! Pollatsek Frigyes. Czipögyár Pápán. Nemrég vezérhelyen „Uj gyár tervben a cimmel hírül adtuk, hogy városunkban egy cipőgyár létesítése van tervbe véve. Ösmertettük a tervet, mely sze­rint egy bécsi gyáros egyelőre 200 kézimunka erőt, mely lehetőleg a helyi, de kizárólag magyar munkás osztályból óhajt foglalkoztatni, ezen kivül 9 nagy turbin és 6 kisebb ka­liberű de szintén villamerőre beren­dezett gépet kiván beállítani. Neve­zett a gyár üzeme nemcsak a cipő­gyártást végzi és az ehhez szük­séges anyagok preparálását, hanem az anyaghulladékok feldolgozását is teljesiti akként, hogy a kisebb mű­helyekben rendesen mint hasznave­hetetlen alkallódni szokott kisebb na­gyobb hulladékok is szerves össze­függésbe hozatnak egymással és dol­goztatnak fel újból egyébb szakipari célokra. Az illető gyáros Schier János bé­csi lakos, kinek Bécs mellett is van egy cipőgyára, városuukban időzvén azt a benyomást nyerte, hogy az it­teni telep és munkás viszonyok tel­jesen megfelelők egy cipőgyár léte­sítésére és ez érdemben Pápa város képviselőtestületéhez egy kérvény­nyel járult, melyet közérdekű voltá­nál egész terjedelmében a követke­zőkben közlünk : Tekintetes városi képviselőtestület! Tisztelettel van szerencsém Pápa rendezett tanácsú város tekintetes képviselőtestületének tudomására adni hogy Pápa város területén egy nagy­szabású cipőgyárat szándékozom léte­síteni. E gyárat 200 munkás kézi- és 9 villamerőre berendezendő gép mun­kája erejéig kívánom egyelőre be­rendezni, melyet azután a szükséghez képest nagyobbítani ós kiterjeszteni akarok. Nagyon természetes, hogy ezt csak abban az esetben vagyok képes megtenni ; ha a tekintetes képviselő­testület a szándékomat kellő jóaka­rattal és megfelelő jóindulattal fogadja és támogatja. is átszakította. Az utolsó husz fillérjét ele­gánciával adta a szegény pénzes levélhor­dónak, aztán sugárzó arccal szakította fel az ötpecsétes levelet. Legfelül négy oldalas irás, olvasatlanul zsebrevágta. Aztán meg­olvasta a husz darab százast. Egyszer, két­szer, háromszor megolvasta. Pontosan négy­ezer korona volt. Sem több, sem kevesebb. Leült örömtől sugárzó arccal, elővette maradék havannaszivarját s boldog nyugodt­sággal eregette a füstöt. — Igy, — Most már jöhettek, kutyák! — Tizenkettőt ütött az óra. A két ur megjelent. Minden szó nél­kül odadobta a tizenöt ropogós százast, ezek zsebrevágták, nevetve köszöntek és eltávoztak. — Ezt követelte a becsületszó. Mikor ismét magára maradt, eszébe jutott a zsebrevágott papir. Elővette. Az aláírásra esett legelső tekintete. „Szerető atyád." Mohón olvasta. Csak a befejező soro­kat és a befejezést. Husz évig ápoltalak, egyetlen fiam, — mint hű kertész a gyenge csemetét. Aztán távoztál a szülői háztól. Repülni kezdtél a nagy világba. A szárnyaid az első röppe­néskor megégtek. A sebet .begyógyítottam Óvtalak komoly tanácscsal a társadalom bizonyos elemének veszedelmes tüzétől. Nem használt. Csakhamar az egyik szár­nyad égetéd össze. A sajgó fájdalmakat ismét begyógyítottam. Kitártam előtted a jövőt. Sirva értettem meg veled a szen­vedő r.pa belső fájdalmát. De te vak voltál. Fejvesztetten belerepültél a tűzbe. Megég­tél. Élet és halál között menekültél ki a pusztulástól. Átlapozta a többit. Ez utolsó sorokat olvasta. . . . „Az ut kétfelé vezet. Az egyik — nem bírom leírni, hova juttat. — Oh, szeretett gyermekem, vigyázz, nehogy ráta­lálj ! — A másik ? Istenem ! Bár|ezt válasz­tanád a kettő közül! . . Nem olvasta tovább. Szemei könnyek­től áztak, a szivében egy metsző érzés nyi­lallott, megcsókolta a levelet, zsebrevágta, fuldokló hangon, remegve sirt bele a ma­gános szobaba. — Apám ! apám! Esküszöm az éle­temre, — soha többé — soha, soha! II. Egy év mult el. Hire sem hallattszott. Nyoma veszett, mintha a föld nyelte volna el. Az apa lemondott róla, gyászt öltött és siratta elvesztett gyermekét. * Májusban vagyunk. Napsugaras, gyö­nyörű regg! Az Andrássy-uton kopott alak közéig felém. Szánalomraméltó, gyenge váz. Fején beütött fedelű, kopott szélű, fénytelen ci­linder. Gyűrött, foltozott felöltője hanyagul és fölnyitva lóg a vézna testen. — Piszkos és rongyos cipőjéből piros harisnyája lát­szik. Hóna alatt zsineggel kötözött, törtnyelü vastag ernyőt szőrit. Belül fekete Ferenc József-kabstja, nyüvötten, piszkosan fénye­sedik. Tudja az ég, hány hónapon át viselte agyon ezt az eldobni való rongydarabot. Sötét, barna nadrágja, sárosan, tépetten hirdeti ennek a szegény embernek élte vi­harát. Alacsony, szálkás szélű, földszínű gal­lérját hanyagul kötött rongy nyakkendő ve­szi körül. A gomblyukban elszáradt, elfony­nyadt rózsabimbót hord. Maga az egész alak a megtestesült szenvedés, u nélkülö­zés a nyomor. Megismertem. Megfordultam, s kíván­csian nyomon követem. A Szerecsen-utcába fordult, ^ztán a király utcába jutott. Itt a villamosra ült. Én utána. Vastag, sárgazáru paraszterszényt vett ki a felöltő zsebéből. Az egyik része darabokkal volt tele. Érték­telen, hitvány zálogcédulák, melyekkel szá­zakat érő drágaságokat juttatott az árverési hyénák zsebébe. A másik részben 15—20 darab kétfilléres pénz vala. A városligetbe váltott jegyet. Én is ugyanoda. Leszálottunk. Ó körülnéz, aztán megindul. A süteményes sátor felé tart. Hat fillértől kellett megválnia. Egy óriás kiflit vett. Száraz, Íztelen, napsütötte volt ez a nyers sütemény, de ő farkasétvágyai, jóizüen fogyasztotta el. Innen a kut felé indult. A kezével vizet fogott fel s hosszan ivott. zi (KÉsá miit) Király-Fori'ás-Sava nvuvi z legtisztább, szénsavdus, lythíon tartalmú asztali és gyógyvíz.

Next

/
Thumbnails
Contents