Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-06-18 / 25. szám

PÁPA KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 bor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szára ára 30 fillér. LAPTULAJDQNOS és KIADÓ : YSKK FKI&1TE8, HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. József foherczeg. Gyászba borul a magyar. Legmagyarabb hercege immár örök álmát alussza ! Ő, a nagy palatínus fia, kit magyar föld szüle nemzetének s ki büszkén vallotta magát magyarnak, kinek szive és kardja hiven szolgálta királyát és nemzetét. Ő, kinek gyermekajka magyar szót gügyögött s kinek parancsszava az édes haza nyelvén vezényelte az ő szeretett honvédéit, Ő, kinek családja itt gyökerestül; ki ennek a hazának nevelt hercegi sarjat, kinek szeretete és hagyományos ragaszkodása örökre biztosította a magyar nemzet háláját és szivét az Ő és családja számára: nincs többé ! Nemzeti létünkért vívott nehéz tusáink sem tudták megkötni gondo latainknak röptét, hogy ott ne kalan dozzanak azok a narancserdők és olajligetek hazájában, ahol hajlithatlan kemény kezével a magyarok egyik leghívebb barátjának siri ágyát párnázgatta a halál. A magyar nemzet szeme könybeborultan odatapadt s lelkét kínzó gondok szorították pántba, hogy az alcsuti ház hozzánk szitó és velünk érező főhercegi gazdájának halotti ravatalát kell körülfonnunk a kegyelet virágaival. Visszafojtott érzelmekkel, félve, megilletődve vártuk, nem a gyász lesújtó hírét, hozza-e a villamdrót s hullámzó lélekkel vegyitettük óhajunkat, félelmünket össze s minden kis jóhir, mely onnét szárnyalt felénk, — a vigasztalás édes balzsamával hatott. De Isten akarata feltartóztathatlan volt; reményünk fáklyája végsőt lobbant s ebben a sötétségben, mely elföd most minket, nem tudunk, csak sírni, nem tudunk mást, csak siratni a halottat, őszinte, igaz fájdalommal, mint amilyen igaz és őszinte volt az élőnek hozzánk való szeretete. El voltunk készülve, hogy talán napok hogy talán hetek múlva nagy halottja lesz a nemzetnek, mert a tulöregség már magában véve .is betegség, hátha még a belső szervezetet támadja meg egy mérges kórállapot: És most, mikor bekövetkezett az el nem hárítható vég, mikor örök álomra csukódtak le azok a szelid szemek, melyek ugy szerettek megpihenni tekintetükkel ennek az elárvult, szegény országnak síkjain, halmán és erdein ; — mikor utolsót dobbant az a lovagiasan nemes sziv, melynek dobogása olyan testvéries volt a mienkkel: mégis megdöbbent bennünket a végzet szigorúsága, mely útjába állt annak, hogy továbbra is magunkénak vallhassuk e drága életet, akinek érdemeit kőtáblára vési be Klio — és akinek emléket időtlen-időkig szivében viseli a magyar. Mert József főherceg lénye öszszeforrott a nemzetével. Az ő lelke fogta fel legerősebben a magyar nép lelkéből terjengő áramlatot; az ő szive érezte át legigazabban honfiúi bánatunkat, honfiúi örömünket s ő vetette meg lábát legszilárdabban a televény magyar földön, melynek min den rögjén a hősök szivporából kisarjadzott virág nyiladoz. Egy volt velünk érzésben, gondolatban s idegenre soha nem talált benne magyar nyelvüuknek édes zöngzete. Az ő polgári az egyszerű fekete TÁRCZA. LIDÉRCZFÉNY. Hegyoldalon állok, félig feljutottam ; Nézem a hegyormot, fény sugárzik ottan, Hívogató, csábos — szomorúan nézem, Lankadó erővel a hegyormot; érzem, Soha el nem érem. Előttem, mögöttem, körülöttem árnyak, Goraolyogba folyva vad tömegek járnak ; Az a fény az ormon üdvösségnek fénye, Vakitó sugárral tüz alá a mélybe, Csillagtalan éjbe. Meggörnyed az egyik az alázkodásig, Büszke, dacos arccal tör fel ím' a másik. Gyönge és a gyáva jobb, ha visszafordul, Rátámadnak sokra az erősek orvul, Kilökik a sorbul. Én is útban állok, jobbra-balra löknek, Kik utánam jöttek, jó előre szöknek ; Bizony, a ki gyönge, lecsügged a karja, Bizony, a ki gyáva, ilyen sors vár arra, Aki bírja, marja. Nem is illik szólnom, nem vagyok jobb én se, Engemet is vonzott a hegyorom fénye ; Babonás vágy hívott, hogy a hegyre jöttem, Az utamban állót én is félrelöktem, Hogy előre szökjem. Lelkem szárnyszegetten visszahult a rögre. De előttem csillog az a fény örökre . . . . S újra lenn a mélyben, mely tele árnynyal, Azt a fényt kell néznem életemen által Szomjuságos vágygyal. Öl festett t)ifág{5óf. A «P á p a i Közlöny* eredeti tárcája. Irta: Kassai Sándor. Hajnalodik. A sötét égboltozaton keresztülszürődő gyönge világosság, a fölkelő nap előhírnöke, egy életet temet és egy uj életet teremt. Az utcák javarészt kihaltak, csak ittott hangzik fel a kísérteties siri csendben egy-egy eltévedt, részeg ember idétlen ordítozása. A gázlámpák már csak gyéren világítanak ; a kávéházak vasredőnyei fülsiketítő robajjal lezáródnak és megszűnik az éjjeli élet. A nagy kőrút egyik kéteshirü kávéház helyiségében a pincérsereg legnagyobb boszuságára még nincs munkaszünet. Bár a székek már felfordítva állanak az asztalokon és a tekeasztalokat is nagyban tisztogatják, egy félreeső helyei még mindig két tipikus kávéházi alak ül egy üveg pezsgő mellett és mély beszélgetésbe látszanak elmerülve lenni. A férfi, magas, szikár ember, kinek arcán az élet viszontagságai mély barázdákat szántottak. Körülbelül az emberek azon fajtájához tartozik, melynek az éjjelezés már úgyszólván életszükséglet. A vele szemben ülő 110, siirü cigaretta füstöt ereget a levegőbe és bámészkodó tekintettel kiséri a füstkarikákat, melyeket pirosra festett ajkai útnak bocsájtanak. Szőke hajfürtjei rendetlenül omlanak magas, kifejezéstelt homloka alá és a kávéház ablakain beszűrődő derengő fény, Angol férfi és nöi 1 e g

1 n a. KRAUSZ kelmékben, deiain, battiszt és zefír újdonságokban y o b b választék JÓZSEF M. FIA és TÁRSA divatáruimban,