Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-04-23 / 17. szám

PAPAÍ közlöny szükséglet során támadt szükségtöbbletet. Csak természetes, hogy ilyen körülmények között beruházásokra, pláne tőkegyűjtésre nem is gondolhat. Hitelre azonban igen. Csakhogy itt azt ke., tapasztalnia, hogy a hitel keretéből majdnem .eljesen ki zárva. E téren a legkisebb szatócs is elönyösebb helyzetben van. Annyi lótásfutásuak, felhalmozott garantia nyújtásnak bizonyára nincs kitéve, mint a tisztviselő. Pedig a rendszeresen visszatérő jövedelem számottevőbb, mint sok más egyébb; erkölcsi vagyona pedig bizonyára nagyobb s oly tényező a hitelképesség emelésében, a minővel igen sokan nem rendelkeznek. Nélkülözések árán eleget tenni az anyagi kötelességeknek : tisztviselői sajátosság. A hitel nehézségei nem is ebben állanak, mert ez utóbbival a tőke teljesen tisztában van s ezt a saját ságot megfelelőén méltányolja s biztosítéknak elfogadja. A megszorítás ama másik körülményben rejlik, hogy a tőke nem lát megnyugtató biztosítékot arra, hogy a tisztviselő birtokában van annak, a miből fizetni tud s képes. S ebben a tőkének már igaza van, mert a fizetés, ha rendszeresen visszatér is, nem alkalmas arra, hogy a hiteligénynek megfelelni tudjon. A megélhetés, a drágaság, az életszükségletek fölemésztik az egészet s nem marad belőle más kötelességekre semmi sem. Éljen bármily szerényen is. Az élet azonban követel s az életszükségletek nem várnak, a kérdést tehát mindenesetre meg kell oldani. S mert arra, hogy a fizetés megfelelő mértékben emeltessék, nagyon hosszú időre kilátás nincs, a hitelrendezést kell keresztül vinni és szabályozni. De semmi esetre sem abban a formában, mely ma divik. Ma az i

1"', nevezett mentő cége

7 kettős • , raknak a tisztvis > \ál!aii . Az adós ság törleszt melleu vz életbiztosítási részletedet is. A tisi "selő e szerint egy helyett "két terhet • isc s« kétfelé fize - - p dig az egyet is alig birja. A hitelezés formája e mellet roppant nehézkes és veszedelmes. Két, sőt három kezest kell előállítani, akik egymást személyesen nem is ismerik s akiket maga az adós, sőt a hitelező sem ismer ; annál kevésbé tudják egymás anyagi viszonyait. Nyilvánvaló, hogy ez a forma veszedelmesen alkalmas arra, hogy a tisztviselő a vagyoni tönkretétel örvényébe sodortassék. Van erre szomorú példa nem egy. Ez a ma érvényben levő rendszer tehát nem egészséges s a tisztviselő helyzetén csöppet sem segit. Másként kell szervezni az egészet. Hogy miként történjék ez? E kérdéssel foglalkoznak sokan, de a fel szinre került különböző javaslatok egyike sem vált be teljesen, — még a szövetkezeti rendszer sem. Mindaddig, mig a tisztviselőt a drágaság nyomja s a mig a fizetése a mai, vagyis olyan marad, mely mellett az életszükségletek is csupán áldozatok árán fedezhetők, a kérdés megnyugtató megoldást nem is nyer. Színészet Pápán, Micsey F. György színtársulata hétfőn fejezte be városunkban a tavaszi évadot és már a legközelebbi napokban Budapesten a Népligetben kezdi meg a nyári szezont teljesen újonnan szervezett társulatával. Már eléggé ösmertettük a társulat érdemeit, jelenlegi alkalommal csak röviden kívánnunk búcsúztatóul néhány szóval róluk megemlékezni. Még nem időzött városunkban oly társulat, mely iránt közönségünk ily fokú elismerést és pártfogást tanúsított volna, mint Micsey színtársulatával szemben. Fényesen beigazold közönségünk ezzel, hogy odaadó lelkesedéssel támogat oly társulatot, mely arra érdemes. Micsey F. György színigazgató a legnagyobb megelégedéssel távozott városunkból és annak bizonyságát adta, midőn távozása alkalmával felkért a következő sorok közlésére : Nagyérdemű közönség ! Amidőn egyidöre búcsúzom szíves körükből kedves kötelességet vélek teljesíteni, midőn támogatásukért hálás köszönetet mondok, épugy a [közönségnek, szinügyi bizottságnak, valamint a helyi sajtónak, melyek mindent elkövettek, hogy társulatom törekvését siker koronázza. A viszontlátásra ! Mi is csak ezekkel a szavakkal bucsuzunk el az igazgatótól, hogy ,,A viszontlásra október 1-én! Az utolsó heti referádánkat adjuk a kővetkezőkben : Szombaton délután ifjúsági előadásul Bárha József a helybeli főgimnázium 8-ik osztályú tanulójának eiso Kísérlete „A labanc kuruccá lesz" cimü hazafias d" ,bja került szinre. A fiatal szerző ezen t > kísérletével hanem is irodalmi sikert biz— Ugyan, hiszen az egész város tudja . . . csak a szüleim nem hiszik, mert Balcourtné egészen az ön javára befolyásolte őket . . . Igazán szeretném tudni, mi érdeke is van abban, hogy ön elvegyen engem. — Igen, ezt magam is szeretném tudni ... De ha ő azt mondja, hogy sem nem heves, sem ingerült nem vagyok, akkor egész őszintén be kell önnek vallanom, hogy nem egészen valótlant állit, mert ha egyáltalában van nyugodt békés természetű ember . . . — Azonkívül ün kártyás. — Mkouda ! Kártyás ? — Hát nem veszitett-e a mult hónapban a klubjában húszezer frankot egyetlenegy éjszaka ? Én ? De hiszen én soha életemben még kártyát a kezembe nem vettem. Ső*. soLct még egyetlen klubba sem tettem be a lábamat. ~ Ugy ? — Nem hiszi? — Nos hát, nem hiszem. Mindent jól tudok. Még azt is, hogy már el is volt jegyezve Rose Bridoix kisasszonnyal és a párti visszament, amikor Bridoix ur vagyonának legnagyobb részét el veszttette. Gaston egészen lesújtva felelte : — Ilyen körülmények között már értem ha nem akar a feleségem lenni. Magam is ugy lennék az ön helyében. Csakhogy a dolog ugy áll, hogy én ezt a Rose Bridoix kisasszonyt egyáltalában nem ismerem. — Azt akarja talán mondani, hogy már nem ismeri, amióta elszegényedett. Különben is valami újságot kell önnek mondanom, amely bizonyosan megváltoztatja a szándékát. Szüleim éppenséggel nem olyan gazdagok, mint hogy hiszik. — Hogy ön szép és bájos kisasszony azt látom, hogy büszke, arról meg vagyok győződve, de hogy ön józan eszénél van e pillanatban abban kételkedem. Kijelentem önnek, hogy sem kártyás, sem ingerült ember nem vagyok és egyáltalában nem voltam még elje^ 7ve. Ez a színtiszta igazság . . . — Sohse védekezzék, Rose Bridiox, az én egykori intézetbeli barátnőni annak idején maga közölte velem Ernest Serdot úrral való eljegyzését. — Ernest Serdot úrral? T«^pn uram, Ernest Serdot! — No akkor mar mindeút értek . . . Egyszerűen tévedett kisasszony. Ernest Serdort éppen fölöttem lakik, a harmadik emeleten. — Hogyan uram, ön nem Ernest Serdort ? — Sohse voltam az. Gaston Tilloy a nevem. És hogy lássa, mennyire igazat mondok, olvassa csak el ezt a levelet, amelyben Balcourtné csakugyan meghív ma estére, ho^v pótoljam azt a vendéget aki az utolsó pillanatban lemondott. — Csakugyan ! ? — kiáltott fel Geneviéve megkönirvebülten. — Ah, ha Serdot ur volna ez a vendég. — Ezt az ön érdekében is kívánom, kisasszony. — Igen — ismételte Gaston kisvártatva, — Igazán kár volna, ha ehhez a Serdot úrhoz menne feleségül, mert az csakugyan olyan semmiházi. De Lourel kisasszony hirtelen egészen bizalommal nyújtotta oda kezét uj szövetsegesének. — Köszönöm a barátságát . . . Mit gondolhatott felőlem ! ? . . . — Ha segítségére lehetnék, hogy ettől a Serdot úrtól megszabaduljon — dönynyögte Gaston. — Ő, az volna az én legszebb újévi ajándékom! — kiáltott fel a leány egészen lelkesülten. — De hát hogyan ? — Hát keresni kell valami módozatot. Talán valami vetélytársat lehetne előkeríteni. Valami jómódú fiatalembert aki talán még gazdagabb, mint Serdot ur s akit szüiei ezért még szivesebben fogadnának. Az majd mer

1 'rí a kez't ós ha ön beleegyezik, akkor minden akatwJy magától leomlik. — Igen uram, de hát ehhez kellene valaki. — Aki a kezét megkérje ? Ugy hát eng'edje meg, hogy ezt a valakit én keressem meg. De hiszen erről ma este Baleourtnénál bővebben is beszélgethetünk. Mert reménylem, ezek utan semmi kifogása sincsen, ho<ry . meghívást elfogadja. oreneviéve nem felelt. Megelégedett azzal, hogy a füle cimpájáig elpirult. Mikor aztán nekikészülődött, hogy elmenjen, Gaston ezt kérdezte, fölmutatva az ujjával: — A harmadik emeletre nem megy most már ? — Nem I — felelte valami boldog rezgéssel a hangjában Geneviéve és könnyedén kisiklott a szobából.