Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-04-23 / 17. szám

Y KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP, ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HIRDETESEK és NY1LTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ARKIIN könyvkereskedésében. Impromptu. Irta : Kemény Béla. Bizony, bizony az idő kifürkészhetetlen mélységű tengerének sok hulláma verődött össze és törődött széjjel, amióta az ó-testamentom személyzete szerepelt a világ színpadán ; sok fűszál üdült a harmat ragyogó cseppjétől és fonnyadt el a perzselő nap izzó lángjától, amióta a világ az értelmi és szellemi élet kezdetlegességétől a civilizáció és kultura manapság minden irányban mutatkozó tökéletesedésének fokáig eljutott, az emberiségnek sok reménye és sok csalódása sugárzott az öröm és bánat könnyében vissza, amióta a néhai színtelen, tartózkodó de becsületes egyszerűségéből a mai káprázatos, fennhéjázó és az erkölcs útjáról mindjobban letérő hiúság földére pottyant le. És ha szemlét tartunk a mai kor tünetei felett, azt látjuk és arra a meggyőződésre jutunk, hogy bizony a mult idők nagy és dicső példáinak nyoma nem igen látszik meg azokon. A mai kor nem a nagyra töiö, hanem a nagyra vágyó lelkek kora, már amennyiben utóbbiaknál lélekről egyáltalán szó lehet. A mai kor a szélsőségek kora úgyannyira, hogy a szeretet isteni tanának legszebb és legszentebb formulájában : ;

;szeresd felebarátodat, mint önmagadat

u is törli a lényeget és csupán a szélső tagokat tartja meg : „szeresd önmagadat". A hitéletet is sokan, temérdeken az ön-M-tégben élik végig és előttük az 6- vagy uj testamentumnak is csak akkor van igazi becse, ha azt a közjegyző irta meg és hasznos igéit a kir. járásbíróság hirdeti ki. Egy testamentum jat iiiuoii hirtelen az eszembe, melynél rövidebbet, szebbet, meghatóbbat agy még nem gondolt, sziv nem érzett és kéz meg nem irt. A Vajda János testamentuma, a nagy költő életmunkájának zárszava, amely csak ebből a néhány szóból állott: nem tartozom e világon senkinek. Valóban, ha a lánglelkü poétának hivatását egy ötlet mezébe merné öltöztetni valaki, bízvást azt mondhataá, ime, hogy lehet valaki nagy költő létére e világon senkinek sem adósa ? A mai kor az utóbbi értelemben vett költőt sokat produkál, de olyant aki az életét az elsőnek módjára, példájára és szellemében zárná le, fájdalom, édes keveset. r Es ennek a szomorú tünetnek mi az oka ? Az, hogy az életet nem veszi komolyan a zöm, hanem sportnak tartja. Csupán merő tornának tartja némelyik ember az életet. Azaz kapaszkodik és úszik. Kapaszkodik minden erejével felfelé és úszik még a becsülete árán is a felszínen és közben olyan bőrtraininget ér el, hogy ha egyszer lepottyan is vagy alámerül és esetleg az igazságszolgáltatás sújtó szele kifújta n, gát, sebaj, kezdi a tornát élűiről és kapaszkodik és u?Mk újra minden előítélet, utógondolat és pirulás nélkül. TÁRCZA. HOGY ELŐSZÖR . . . Hogy először láttam a te piros ajkad, Tudj' Isten a szemem ugy megakadt rrjtad. Mi ídjárt megigéztél, mindjárt rabod lettem, Csak nézlek némán, hosszan, önfeledten. S azóta nem tudok gondolkozni másról, Csak a te szemedről, csak a te arcádról. El sem is feledlek soha a mig élek, A te emlékedet megőrzi a lélek. Nincsen egy csillag se oda fenn az égen, A mely ugy ragyogjon, olyan lánggal égjen Mint az a két szép szem ; a hogy belenéztem: Perzselő tüzétől majd hogy el nem égtem. Rabbá lett a szivem, azzá lett a lelkem; Himes rózsalánccal megkötöztél engem. Oh de a rabságom nem cserélném én el Hires Dáriusnak rengeteg kincsével. Hisz magad is rab vagy édes kicsi őrzőm; A te rabságodat féltő gonddal őrzöm, Te az én rabom vagy, én a tied vagyok: Megirigyelhetnek magok az angyalok . . . Dr. Dózsa Zsigmond. Egy Tneg±LÍ"vó. Az inas behozta a leveleket, de Gaston Tilloy nem sietett a felbontásukkal, t nyelőre még cigarettája bodor füstkarikái után bámult. De hát minek is sietett volna! Sem hivatalra nem pályázott, sem tüzes szerelmi vallomásra nem várt feleletet. Nem volt ő sem jelölt, sem szerelmes ember, egyszerűen ama boldogok közé tartozott, akiknek semmi foglalkozásuk nincs. Gazdag volt, tehetséges volt, de az élet színjátéka iránt csak mint derült néző érdeklődött. Miért is érdekelhette volna hát olyan különösen a postája ! Egyébként, ugy is tudta hogy mi van azokban a levelekben. Bizonyosan egy-két kéregetés és néhány meghívás Szilveszter éjjelére. Özönével érkeztek hozzá a meghívások, ami nem is volt csuda. Akármelyik anya szívesen hozzá adta volna a leányát. Gaston Tilloy nem hagyta elvakittatni magát, nagy bölcsen ugy tett, mintha nem is venné észre a sok nyájasságot s éppen azért szívesen fogadta el a meghívásokat. Nem volt ő ellensége a házasságnak, csak fiatal, volt még és nem akarta elsietni a dolgot. Es különben is maga akarta meg választani a felesését. Mikor végre elszitta cigarettáját, nekilátott a postájának. — Persze, — dünnyögée az első levélnél — a régi kis meghívó. A jövő héten Marniéres asszonynál lesz tánc. Helyes, hát csak táncoljanak nélkülem. — Lám, lám — folytatta, miután egy másik levélnek a kéziratára ráismert. — Ugyan mit akar tőlem a kedves Balcourtné ? Felbontotta a levelet s ezt olvasta: -— „Tisztelt barátom! Ha nagy szívességet akar tenni velem, jöjjön el hozzám a mai Szilveszter estére vacsorára. Egy kis társaságot hívtam meg, de szerencsetlenségemre tizenhármán volnánk az asztalnál, önre szaraitok tehát, mint megmentőmre. írja meg egy-két szóban, hogy elfogadja-e meghívásomat. Előre is köszönöm. Henriette Balcourt". — Ezt nem lehet visszautasítani — mondotta magában Gaston s már a tollhoz is nyúlt, hogy válaszoljon, amikor megszólalt künn a csengő. — Ugyan ki lehet az délután 2 órakor. Az inas névjegyet hozott be. — Geneviéve de Lourel ? — álmélkodott Tilloy. — Nem ismerem. Velem kíván beszélni ? VARRÓNŐK FIGYELMÉBE! „DIVATVILÁG-" íáj^ULlti-ázCsipke, szallag, zsinór, paszománydiszek, diszgombok valamint az ö^zes szabókellékek Kondor ás Hirschler „Divatvilágé-áruházába meycrKezte k,