Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-01-15 / 3. szám

nyöket, amelyek az eddig egyedül üzletnek, egyes élelmes vállalkozók üzletének tekintett parcellázással köztekintetekből járnak egy lépéssel tovább mehetnénk. Bele nyúlhatnánk valamiképp ebbe a dologba azért, hogy az egyesek nyereségvágya által, a földéhes népre, felcsigázott vételárban rárótt terhet valamiképpen leszállítsuk egyrészt, másrészt a nagyobb birtokosnak is módot adjunk ahhoz, hogy birtoka felaprózását a neki legalkalmasabb módon tegyük lehetővé. És itt következik pénzintézeteink feladata. Ennek az itt tárgyalt kérdésnek a helyes megoldása nagyon egyszerűen kínálkozik, ha pénzintézeteink, melyeket az ujabb kor élénkebb áramlatai s a fejlődő verseny ugy is fokozottabb tevékenységre kényszerítenek, felhasználják a kínálkozó alkalmat üzletkörük kiszélesítésére, emellett pedig vezetői, irányító

1 lesznek a földbirtok eme feldarabo" lódási törekvésének. Hogy e tekintetben mennyit tehetnek, milyen hazafias, gazdasági, társadalmi és nemzetiségi kérdéseket terelhetnek helyes mederbe, mutatja a román és a felvidéki nemzetiségi pénzintézetek példája. Ezeket a példákat követhetik pénzintézeteink. Báró Bánffy Dezső Pápán. A városunkban alakult Uj-párt, legutóbb tartott értekezletén, melyről a múlt számban tettünk említést, Báró Bánff)/ Dezsőt az uj-párt vezérét jelölte képviselőül. E jelöltség felajánlására a fővárosba utazott egy harminc főből álló küldöttség, melynek tisztelgését Bárő Bánffy fogadván, köszönettel vette a jelölést, s a küldöttség kíséretében f. hó 12-én csütörtökön délben, programmbeszéde megtartására városunkba érkezett. Kíséretében voltak a küldöttségen kívül még politikai barátai közül Eötvös Károly, Ssemere Atilla, Ágoston József az uj-párt elnöke, dr. Benedek János, dr. Ováry Ferenc volt országos képviselők s még többen. • Mikor a vonat berobogott, a perronon, s az állomáskörül összegyűlt több ezer főnyi közönség egetverő éljenzéssel fogadta az érkezőket. Majd az éljenzés csillapultával, a város polgársága, s hívei nevében Hajnóéky Béla üdvözölte a vezért, lelkes szavakban, ki meghatva köszönte meg az ovációt, ugyszinte két bájos ifjú leány: Weisz Irén és Beck Etel egy szép virágcsokor átnyujtásával üdvözölték az ünnepléstől láthatólag meghatott Báró Bánffy Dezsőt. Ezután kocsira szállott a többi érkezőkkel együtt, s a megjelent száz tagu lovas ban-/ dériumtól, s nemzeti lobogós kísérettől övezve ezer főnyi közönségből kisérve, megindult a menet a városba. A Tizes malomnál kifogta a lelkes ifjúság báró Bánffy és az Eötvös kocsijából a lovakat, s ugy vonult be a menet, mely valóságos diadalmenet volt, végig a főutcán, a collégiumig, majd a

! I színházat megkerülve, vissza a ,.Hungária"! szállodáig, hol már teritett asztal várta az érkezőket. A lelkes, ujjongó tömeg, mely j több ezer főnyi volt, hallani akarta az illus- j I tris férfiakat, mire Eötvös Károly az emeleti ablakhoz lépvén megköszönte a valóban . impozáns, diszes, s mindenekfelett oly nagy j ! lelkesedéstől áthatott fogadtatást, melynek j I szebbet, dicsőbbet ő még soha Pápán nem j látott, noha 53 év óta ismerősek neki e

; i város falai. •

J Az óriási, s azt utcákat, főteret ege- i szen ellepő közönség erre a Kossuth nóta s a népszerű kortesdalok éneklése közben a legnagyobb rendben eloszlott. Délután 4 órakor a Griff nagytermej ben tartotta báró Bánffy Dezső nagyhatású i programmbeszédét. A terem csak csekély hányadát volt képes befogadni az ezernyi számban megjelent közönségnek, melynek nagyrésze a folyosókon, utcákon maradt. A karzaton szép asszonyok, leányok jöttek el meghallgatni a szimpatikus jelölt programmbeszédét. Hajnócky Béla a gyűlés elnöke a megjelentek üdvözlése után indítványozza, hogy egy küldöttség kérje fel báró Bánffyt programmbeszéde megtartására. A küldöttség, melynek tagjai : Hanauer Zoltán, Bock István, Lövy Adolf, Berqer Ferenc és Keresztes Gyula voltak, nyomban elmentek báró Banffyért, ki is néhány perc múlva megjelenvén, a közönség percekig tartó, frenetikus tapsa, s éljenzése között lépett az emelvényre, programmbeszédét megtartandó, melynek egyes részleteit itt adjuk: Kijelenti, hogy elfogadja a jelöltséget. Tudatában van annak, hogy azt a programmot, amelyért Pápa őt képviselővé fogja választani, egyelőre nem sikerül megvalósitani. Nem sikerül pedig azért, mert a kereskedelem és ipar előmozdításának eszméit irta program injára, de a közben jött események ezt megakadályozzák. Azt hitte még egy-két hónappal ezelőtt, hogy a ma- / gyár országgyűlésen lehet szólani a magyarságnak a külképviseletben való érvényesítéséről, a véderőnek magyar szelleméről, az általános választói jogról, azonban mindezek most háttérbe szorulnak, mert most elsősorban a megtámadott alkatmány védelmére kell szorítkoznunk. Az első cél \ az, hogy ez megtoroltassék, addig nem lehet szó semmiről, csupán csak a szövetkevetkezetek harcáról. Midőn a pápai ujpártiaknak bizalmát elfogadja, nemcsak az ujpártiak, hanem mindenki bizalmára számított, mert az alkotmány védelmében mindenkinek egynek kell lenni.'Ugy hiszi, hogy ismétlődnek a negyvenes és ötvenes éveknek, a B.;ch-korszaknak, az elnyomatás korszakának jelenségei. Csak az ilyen célok szolgálatában erőszakolhatták ki november Szórakozottan nézte végig az előadást, — ah, mily unalmas darab és mily buta a nép, amely tapsol! Aztán vígan fütyürészve ment a vendéglőbe vacsorázni. Az elegáns teremben kivágott ruháju nők és frakkos urak üldögéltek. A brilliánsok villogtak, a cigány zsongva muzsikált a rejtett fülkében az asztalokon virág illatozott és diszkrét csevegés moraja töltötte meg a levegőt. Csupa jókedv, csupa gazdagság, csupa mulatós vágy. Finom vacsorát rendelt és egy üveg pezsgőt is nyittatott. A székében hátradőlve filozofált: — Hadd jöjjön akármi! Hát élet az odahaza? Az volna az egész? Vagyont gyűjteni, aztán relpusztulni abban a sáríészekben ? ... 0, te édes ! Te édes ! A lelkiismeret is megszólalt aztán : — 0 a bűn, a kárhozat. Aranyat eszik és gyémántot iszik. Aki a hálójába kerül, az elpusztul, elsorvad. Kiszívja és eldobja! De dacosan tette hozzá : — Hát nem bánom ! Egyszer ezt is meg akarom próbálni! Jogom van hozzá! Aztán meg . . . hiszen két nap múlva úgyis vége mindennek. Jön újra a kisváros, a feleség és a gyerek. * * * Másnap délután kocsiba ült és elhajtatott a színésznő lakására. Ott lakott egy kis mellékutcában, szürke, háromemeletes házba. Vég Miklós már a kocsiban ábrándozott a kis primadonna-lakásról, a hímzett paravánokról és puha, neszfogó szőnyegekről. A házmester a harmadik emeletre uta- ! sitotta. Lihegve baktatott föl a lépcsőn és izgatottan nyomta meg a villamos csengőt. Apró, időses asszonyka nyitotta ki az ajtót. Kávédaráló masina volt a kezében. Mélyen meghajolva mondta : — A leányomat méltóztatik keresni ? Méltóztassék besétálni, csak átszaladt r szomszédba. Tessék, tessék. Apró, sötét előszobába tessékelte be, amely félig konyha is volt. Onnan a „lakásába mentek be: egy udvari szobába, amelynek sötét fülkéje a hálószobát helyettesitette. — A bútorozás szegényes, kopott volt. A szoba egyetlen gazdagsága a hervadt virágbokréták, koszorúk és virágkosarak halmaza volt, amely egy sarkot egészen megtöltött. A jó asszony leültette Vég Miklóst, de előbb megtörölte kötényével a széket. •— Tessék parancsolni. Rögtön jönni fog. Vég Miklós elfogódott hangon hazudta : — Én a végvári szinügyi bizottság elnöke vagyok. Vendégszereplési ügyben jöttem. Ó, az bizony jó lenne! Méltóztatik tudni, hiába no, a pénz mindig jólesik. Vég Miklós szórakozottan bólintott rá: — Bizony, bizony! A jó asszony panaszosan folytatta: — Hej, kérem, csak az Isten pusztítana el minden színházat! A leányomnak száz forintja van, abból kell ruhát is csináltatnia. Aztán ha szól a direktornak, kineveti. Azt mondja, hogy bolond, ha nem tud pénzt szerezni magának. Hát ilyenek uram ! Így beszélnek a színésznővel! Persze csak a kisujját kellene kinyújtania és megvolna minden. De hát uram mit csináljunk ? A becsület mégis csak becsület . . . Tegyenek mások ugy, ahogz akarnak. Mi majd csak megélünk így is, Nem igaz, uram ? Vég Miklós egy szót sem bírt kiejteni. Csak némán bólogatott a fejével. A jó aszszony jókedvűen kiáltotta: — No, de itt is van már ! Kinyílt az ajtó és bejött a „Mámor". Sötétkék házi ruhában volt, könyökön kiszakadva és a mellén egy ócska kendővel átkötve. Nem számított, hogy idegen is van benn, tehát kedvtelen közömbös arccal jött be. Mikor meglátta Vég Miklóst, nem lepődött meg, csak idegenül, gyanakova nézett rá, Az arca sápadt volt, a szeme fénytelen és a járása itt a kis szobában szokatlanul lomha és szögletes. Vég Miklós bután dadogta : — Becses meghívása bátorított föl rá, hogy .... A leány csodálkozva nézett végig rajta és látszott a tekintetéből, hogy nem ismeri. Vég Miklós zavartan próbálta eszébe juttatni. — Tegnap este, a színpadon ... én a végvári szinügyi bizottság elnöke vagyok. A leány faradtan mosolygott és alázatos nyájassággal mondta : — Áh, igen . . . méltóztassék helyet foglalni nálunk. Vég Miklós szomorúan ült vissza a nádfonásu székre és ugy érezte, mintha az egész emberiség nyomora szakadt volna a szivére.