Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-03-06 / 10. szám

v m® ©q KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. ~ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. Lokális bajaink. Az országos nagy bajok és gondok között, melyek most az egész magyar közvéleményt lefoglalják, ne feledkezzünk meg szűkebb lokális bajainkról. A társadalmi átalakulások, a gazdasági fejlődés, az ipar és kereskedelem támogatása és felvirágoztatása h a szegény munkásnép boldogítása, a merre csak tekintünk, mindenhol előre veti árnyékát; behízelgő ékes szavakkal hirdetik a társadalom és közélet minden terén azokat a nagy eszméket, a melyei? megvalósításán a vezetők Önzetlenül fáradoznak, s a mely alkotások képezhetik csak la kosságunk boldogulásának alapját. Igy megy ez évek óta. De a mily gyors változatokban követik egymást a különböző tervezgetések és a milyey szépek a biztatások, ép oly gyorsan megfeledkeznek a legfontosabb kérdések megvalósításáról. Biztatnak bennünket gazdasági életünk TÁRCZA. ^O A főúr leánya, Csiling-galang, gílíng-galang, sir a lélekváltság. harangja, ismét letört egy szép virágot a halál rideg keze. Mire harmadszor szólalt meg a kis harang, kiszenvedett a gazdag Réfalvay egyetlen leánya. Négy hétig volt csak beteg s azt beszélték az egész környékeny, hogy a szerelem ölte meg. — Az egész falu tudta, hogy Erzsike sohasem lesz Jenőé, ismerték jól az öreg Réfaívay természetét, tudták, hogy milyen büszke őseire. Jenő esak egyszerű zsellérgyerek volt, de tanult, uri emberré nevelkedett, mérnök lett a tiszai mánkálatoknál. Pár évvel előtte ismerte meg egymást a két fiatal, ábrándos lélek, lelkök rokonszenvezett, megszerették egymást. Erzsike atyja azonban, már mikor megismerkedtek, félreérthetlenül kifejezte nézeteit, sőt nyíltan kérte leányát, hogy nagyon szereretné, ha Jenő többször nem látogatna el hozzá. Ezután ritkán is találkozott egymással a két ifjú, mert Réfalvay minden alkalmat került, nehogy leánya Jenővel találkozzék. De hasztalan a tilalom, nem lehet a virágnyílást megtiltani, ha nem is látták máskor egymást, találkoztak halottak napján a temetőben.. A holtak csendes országában nincs LAPTULAJDONOS és KIADÓ : felvirágoztatásával, az ipar és kereskedelem érdekeinek megvédésével, a közterhek apasztásával, a megélhetés eszközeinek megszerzésével. Nos mit találunk mindezekből ? Hol vannak azok az alkotásom váró sunkban, a melyek a polgársák boldogulását előmozdítják ? Mikor lesz kevesebb az adózó polgárság vállaira rakott közteher ? Mind oly kérdések ezek, amelyekre megnyugtató választ hiába keresünk. Az örökös biztatásokban pedig egyáltalán nem találjuk meg már azokat a garanciákat, a mik a helyzet javulására vezetnek, s a város lakosságának nehéz viszonyait ugy alakítanák át, hogy e város kebelében mindenki egyaránt jól érezze magát, s megtalálja benne boldogulásának feltételeit. A közterhek viseléséből tagadhatatlanul bőven kijut Pápa lakosságának a maga része, a kereseti viszouyok azonban a legnyomorultabb bak s a megélhetés a legnehezebb. különbség, ott egy fájdalma van minden embernek, urnák, szegénynek egyaránt. Halottak estéjén látták egymást viszont a mikor érzékenyebbé teszi a fájdalom a szivet, akkor találkoztak, mikor kettős a fájdalom, mikor az elhunytakért sajog a kebel, mikor titkos szerelem gyötri az ifjú szivet. Ekkor adta tudtára Erzsike Jenőnek, hogy próbálja elfelejteni, távozzék messze vidékre, hová innen a madár sem jár s majd ha nem látják egymást sokáig, majd ha tavasz lesz, az idő az ő szivéből is kitöröl minden emléket. Elpanaszolta, hogy ő is felejteni próbál, a többit pedig a sorsra bízza. Majd egy könycsepp szökött bársonyszép szemeibe és ez többet mondott a szónál. — Felejtsük el egymást, bízzunk a jó Istenben, — mondta heves kitöréssel s ked• léről egy fehér őszi rózsát vett le és átadta Jenőnek. Tartsa meg emlékbe ! — ez volt utolsó szava. * Másfél esztendő mult el s e közben a Tisza kiöntéseit szabályozták. Jenőnek, mint egész fiatal mérnöknek sikerült ott állást szereznie. Mint ilyen látogatott haza falujába . . . Már mikor messziről meglátta Réfalvay ősi kastélyának fekete tornyait, olyan különös képet nyújtottak az esti szürkületHIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. És ez nem gáncsoskodás, nem üres szó, hanem szomorú valóság. A nehéz viszonyok súlyát érzi a város minden egyes polgára, ezt sem szép szóval, sem lármával letagadni nem lehet. I)e hát vájjon ezek dacára tett-e városunk valamit, a lényegesen javítaná a polgárság helyzetét ? történt-e már valami intézkedés arra, hogy ! ÍV forgalmunk emelkedjék, piacunk élénkítése és olcsóbbá tétele érdekében történt-e valami, vagy iparunk pártolását komolyan előmozdította-e ? Határozottan azt mondhatjuk, hogy észrevehető haladás nincs nálunk. Az utóbi időben megfogyott, piacunkat a drágaság és nagy vámok miatt kerüli a vidék, az iparpártolásról meg szó sincs. Nem mondjuk, hogy rosszakaratból nem csinálnak nálunk semmit, hanem a személyi érdekű kérdések foglalják le az emberek munkásságát, no meg hát a közügyért dolgozni csak szóval szeretnek, és a mikor a kőben, s a magas falba vájt mélyedések oly ijesztően meredtek rá, mintha mindegyikben egy gonosz szellem leselkedne, melyek egymásután szállják meg izgatott lelkét. Az alkony teljesen leszállt, mire a kocsi beért a faluba s igy nem látta senki, hogy a fiatal mérnök megérkezett. Nem tudta a faluban senki még a szomszédok sem, csupán az öreg Fehérné háza árulhatta volna el. Ott állt a hegyoldalon, szép tiszta holdvilágnál belátszott egészen a faluba, de különben is elárulhatta volna az a szélső ablak, melyből még késő éjjel is mécs világa csillámlott le a völgybe. Lehet, hogy nem látta senki, de az ősi kastélyban mégis megtudták. Az ablak nyitva áll. Egy ifjú bámul ki rajta az üres éjbe és révedező szeme mintegy számlálni látszott a csillagokat, miközben gondolatai Isten tudja merre ka1 md óztak. E pillanatban egy fényes csillag futott le az égről s ő, a máskor erős természetű férfiú, szinte megrezzenve hagyta el az ablakot. Homlokát többször végig simitva, izgatottan jár fel és alá, majd az asztalhoz ül s írni kezd. Már a második oldalt írja, midőn hirtelen megakad. A legnagyobb igyekezete mellett sem képes tovább írni, nem találja a vezérfonalat, a mi anynyira felcsigázza kedélyét, hogy boszusan csapja le tollát.