Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-02-14 / 7. szám

vet és éppen ezen osztálynak van nagy oka a panaszra, hogy nem talál nálunk szerény igényeinek megfelelő, kényelmes tűzhelyet. A bérházkérdés nem egyoldalú, rideg tökekamatkérdés tehát, hanem helyi, társadalmi és gazdasági kérdés, mely megoldását sürgeti, mert tőle függ a város további fejlődése, avagy örökös stagnációja. Mi már több izben a Kossuth Lajos utca meghosszabbításával kapcsolatosan érintettük ezen bérház kérdést és figyelmét felhívtuk az intéző köröknek az ezzel összefüggő előnyökre. Itt az idő, hogy a város közönsége, a helybeli társadalom és a pénzintézetek napirendre tűzzék ezen égető kérdést és okot módot találjanak ki ezen a város további fejlődését érintő kérdés sürgős megoldására. Amerikai kivándorlás, Tagadhatatlanul sajnos jelenség az, hogy hazánkból a munkás kiözönlés Amerika felé mindinkább erősbödik és évről-évre fokozódik azok száma, a kik itthon megélni nem tudnak. Úgy a kormány, mint a sajtó évek óta foglalkozik e kérdéssel, tudniillik a kivándorlás kérdésével, még pedig mondhatjuk, hogy nem a leghelyesebb irányban. Az a kitétel — kivándorlás — nézetünk szerint, nálunk helytelen kifezés. Kivándorlás alatt tulajdonképpen azt kell értenünk, hogy egyes emberek és családok hazájukat elhagyva, más állam területére költözködnek, ott megtelepülnek és állampolgáraivá lesznek. A mi Amerikába Azt est folyamán még többször tánezolt kadétunk a bájos fehér selyemruhással, kért tőle még egy négyest is, de csak a negyedikre számithatott, ez pedig legnagyobb sajnálatára tánczra nem került. Lehangulólag hatott némileg e körülmény a mi kis kadétunkra, de mi volt mindez ahhoz, mikor látnia kellett, hogy bálványa a többiekkel egyetemben iparkodik elhagyni a táncztermet. Bucsuzóul jó éjt kivánva, bus tekintettel követte őt még a lépcsőlejárat utolsó kanyarulatáig, azután pedig visszatérve vig czimboráihoz, reggelig hallgatta a czigányok nótáit. Elmúlt a tiszti kaszinói tánczmulatság, ámde megmaradt annak emléke kis kadétunk szivében. Gondolataiba elmélyedve vándorolt szegényke világos reggel a fényes tánczteremből, az élvezetek özönéből, egyenesen a kaszárnyába, hogy elvesse magától az éjjeli mámorító illúziókat s itt csupán a monoton prózának hódoljon. Habár igaz, hogy vasárnap volt, de viszont az is tény, hogy megvan a katonai szentírásban az a nagy szó : a „szolgálat". Már pedig az mindig van, még másnap is és még akkor is előbb jön a „szolgálat", azután sokáig semmi és csak mindezek után a többi privát paszszió. A kadétnak pedig onnan hiányzani a világ minden kincséért sem szabad. Fel is ment ő szolgálatkészen a második emelet' ei Helyezett századához, de már kép jtt s ilyen alkalomkor ugyancsak ívuiij-ny u a poezist feledni, kiváltkép pedig akkor, ha arra kell rettegve gondolnia menő embereink csak dolgozni, pénzt keresni mennek Amerikába, onnan megtakarított keresetüket haza küldik, itthon maradott családjaiknak, s néhány évi fáradságos munka után hazánkba visszajönnek. — Akárhány olyan embert ösmerünk aki 9 év alatt kétszer volt túl a tengeren, s ismét készül oda vissza térni. Kormány és sajtó minálunk az Amerikába történő munkás kiözönlést leginkább abból a szempontból tárgyalják, hogy általa — kivált a mezőgazdaság — sok munkaerőt vészit és ez által a mezőgazdasági termelés megnehezittetik és drágittatik. Tehát a kapitalista termelők és az osztály állam feljajdulása az, azért, mert a kapitálisták elvesztik a termeléshez szükséges olcsó munkaerőt. Minden esetre szomorú jelenség és gyászos színben mutatja be a világnak hazai közgazdasági állapotunkat, hogy például az 1902. évben közel százezer munkabíró, izmos, doldozni akaró egyén volt kénytelen átvitorlázni az Óceánon, hogy hazája határain tul az idegenben találjon foglalkozást s gyarapítsa egy idegen, konkurens állam nemzeti vagyonát. Igaz, hogy ez az Amerikában dolgozó munkás keresetének egy bizonyos hányadát haza küldi s azzal látszólag itthon is gyarapítja a nemzeti vagyont, ha azonban figyelembe vesszük azt, hogy a magyar állampolgár legközönségesebb ipari cikkekért a külföldnek adja a pénzt, be kell látnunk, liogy az a pénz a mit az Amerikában dolgozó magyar munkás családjának haza küld, mégsem képez nemzeti vagyont, legfeljebb abhogy vájjon mit fog neki a késésért főhadnagya szólni, mint dorgálja meg a „kadétot", kinek mindenkor elsőnek kellene századánál lenni. — A főhagnagy ur, jelentem alásan, már egy negyedórája tart iskolát a legénységgel, — mondta a napos káplár. Félve kopogtat a kadét, belép, meghajtja magát s feleletül a főhadnagy ur furcsa mosolya azt jelenti, hogy jó van, álljon csak itt, lógósnak a kadét mindig jó. A főhadnagy ezután tovább oktat, de azért közben folyton a kadétot figyeli. — Látja nagyon jól, mily álmos a gyerek, szempillái olykor-olykor önkéntelenül lecsukódnak, gallérja átizzadva, formát teljes elvesztette, látja azt is, hogy mily nehezére esik neki az ácsorgás, hisz még mindig a szük lakczipők szorongatják lábait, de megkönyörülni rajta és ezt mondani neki: „Menjen haza kadét, ugy sincs szükségem magára", nem, ezt a főhadnagy ur nem teszi. Hej, pedig ha tudta volna, miről ábrándozik kadétja az alatt, mig ő oktat, mint zug annak fülében még mindig az éjjeli zene, mint látja képzeletében ide-oda lebbeni a tehér selyemruhás ideált, bizonyára megkönnyörül a szive rajta és nem kínozza az ottmarasztalással két órán át, mikor amúgy is csak ötödik kerék volt a szekérben. Hanem hát, mint minden, ugy a két óra is végére ért és immár mi sem gátolta szegény kis kadétunkat abban, hogy Morfeusz karjaiban keresve menedéket, folytathassa a főhadnagy ur iskolázása alatt megkezdett édes álmát. ban az igen ritka esetben, ha azon ingatlant vásárolhat. Ránk magyarokra mindenesetre szomorú és megszégyenítő dolog, hogy fiainknak Amerikába kell kimenniök, hogy megélhessenek s némi vagyont gyüjthessenek. Annál inkább szomorú dolog ez, mert tudjuk, hogy azok az Amerikából bejövő milliók nem maradnak itt a hazában, hanem a mit igy a vámon nyerünk, azt elveszítjük a réven. Ha nem is tekintjük azt, hogy az Amerikában élő több százezer munkás keresetének nagy részét Amerikában költi el, csak arra utalunk, hogy hány millióra rug az az összeg, a mi az itthon maradott családtagok mindennapi szükségletei fedezésére kimegy, ugy a vámkülföldre mint Ausztriába. A magyar államban tulnépességről még nem beszélhetünk, tehát az Amerikába való munkás kiözönlés egyedüli okául csakis az itteni keresetet, illetve munkahiányt kell tekintenünk. Hogy ez igy van, bizonyítja legjobban az a körülmény, hogy most az emberek tömegesen jönnek vissza, a minek oka az, hogy a Carnegieféle aeéltröszt üzemét redukálta, másrészről pedig, hogy az Egyesült Államok elnökválasztás előtt állván, a gyáripar és az egész üzlet bizonyos pangás alatt áll. A mi felvidéki népünk mindig tájékozva van az amerikai munkás viszonyok felől, talán jobbau, mint a magyar kormány, mely az osztrák konzulátusok utján csak megkésve kapja legtöbb értesítését. A mezőgazdaság, a szegény munA tánczkoszorut követő vasárnap, — diszbe vágva magát a kadét, tiszteletére tette Csornaházyéknál. Igy hívták ideáljának családját. Fogadtatása nagyon szívélyes volt. — Meginvitálták őt más alkalomra is, és pedig azzal a kijelentéssel, hogy ne számítsa magát azok sorába, kik évente egyszer tesznek látogatást, hanem jöjjön, a mikor épen ideje engedi, vagy kedve tartja. Mindez végtelen boldoggá tette kis kadétunkat, a ki mindenre számított, csak arra nem, hogy abban a városban, hol a magyar család oly ritka, mint a fehér holló, ily hamarosan tehessen szert igaz, vendégszerető magyar család társaságára. Meghívásuknak örömest eleget téve, hetenkint egyszer-kétszer el-ellátogatott Csornaházyékhoz. Mindannyiszor a lehető legszívesebben fogadták s ő boldog volt, hogy annak a közelében tölthetett el néhány rövidke órát, kit titokban az örülésig imádott. Rajta kívül ott volt azonban többnyire Arday kadét is, kit, mint régibb vendégét e háznak, ugyanugy, vagy talán jobban kényeztettek. Látszólag ez a körülmény kadétunkat egy cseppet sem alterálta. Ő azért vigkedélyü maradt, mosolygott, néha beszélt is, de inkább hallgatott s Rytta kisasszony tengerszép szemeibe mélyedve, lényének csupán kisebb felével volt jelen, a másikkal pedig valami tündérországban, magasabb régiókban barangolt. A mily magába zárkózott volt kadétunk szerelmét illetőleg a nagy társaságban ugyanugy titkolta ezt Ryttával szemben.