Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-02-14 / 7. szám

kás proletárnak, vagy a törpe földbirtokosnak, ki saját földjének megmunkálásán kivül más keresetre is van utalva, a megélhetést nem biztosítja. Egyedül az ipar az, amely nagyobb tömegeket képes állandóan foglalkoztatni és azoknak megélhetést biztosítani. Mindaddig, mig Magyarország tisztán fölemivelő ország marad s nem fejlesztjük a hazai ipart függetlenül, nincs és nem lehet kilátásunk arra, hogy a helyzet javuljon. A közös vámterület mellett Magyarországon nehéz gyáripart létesíteni, az ujonan keletkező gyáripar vállalatok, — hacsak oly védegyleteket nem létesitüuk, mint azt a 40-es években Kossuth Lajos szervezte, — a kezdet nehézségeivel küzdve a fejlett osztrák gyáriparral a versenyt nem képesek kiállani. Magyarország milliókat fizet Ausztriának szövött árukért, posztóért, kidolgozott bőrért, s mindenféle a mindennapi szükségleteket fedező ipar cikkekért. Százmilliókat kitevő hadi budgetünk csaknem tisztán ausztriai gyárosok zsebébe vándorol. Ha mindazt, a mit ily formán Ausztriából vagyunk kénytelen vásárolni, itthon állítanánk elő, a mellett, hogy pénzünk az országban maradna, azt a munkaerőt mely ma Amerikában keres íoglalkozást, itthon tudnók érvényesíteni. Fejlett ipar és önálló vámterület mellett gazdasági terményeinket itthon tudná a magyar gazda értékesíteni. Gyáripar fejlődésével a gyári munkások a legjobb fogyasztók. Nem nagy nemzetgazdasági tudomány kell hozzá, hogy megértsük, hogy a legjobb gazdasági módszer az, hogy lehetőleg mindent itthon állítsunk elő, s terményeinket itthon fogyasszuk el, s csak fölöslegünket vigyük a külföldre. Majd ha bekövetkezik az az idő, midőn mindez nem lesz igy, midőn a nemzeti és emberi öntudat oly erős lesz, hogy a társadalom önmagát fogja kormányozni s nem a népek keresetén és fillérjein élősködő hatalmassá gok, önalkotta felsőbb lényeknek kép zelt zsarnokok járszalagján fog csuszni-mászni, — akkor, midőn ez ország polgársága végre elnyerendi teljes önrendelkezési jogát, s ezen alapon fejlesztheti a földmivelés mellett iparát is, — akkor majd megszűnik % kivándorlás is. Műszaki jelentés, Mult számunkban a villamosraű felügyelő bizottság üléséről hozott tudósításunkban említést tettünk Iglauer Istvánnak a villamtelepen megjtett műszaki mérésékről, mely jelentést közérdekű voltánál egész terjedelmében a következőkben közöljük: Az áram fejlesztő telep jelenlegi terhelés melletti üzemviszonyainak helyes megitélhetése szükségessé tette, hogy a telepen előzetes mérések eszközöltessenek. Ganz-cég ebbeli óhajnak készségesen volt hajlandó eleget tenni s e czélból január hó 30-án Pöschi Béla főmérnök és Jurányi mérnököt Pápára kiküldötte a szükséges mérőeszközökkel együtt. Az alábbiakban van szerencsém ezen próbák ama eredményét, melyek a tek. bizottságra nézve érdekkel bírnak s az ezen eredményekből levonható hasznos következtetéseket ismertetni. Az első nap a kisebbik géppel tettünk próbát és pedig tatai akna szén tüzelése mellett. A gép a rendes napi üzemet vitte 5 72 órán át ca. 62,5 kiló Watt vagyis ca. 110 ind. lóerő terhelés mellett. A második nap a nagy gép próbáltatott, de a kazán ajkai akna szénnel tüzeltetett. A gép a napi üzemet teljesítette átlag 65,1 kiló Watt vagyis ca. 114V

2 ind. lóerő terheléssel. E próba 5 órán végeztetett. A kazán tüzelése mindkét próbánál gondosan egyforma egyenletes volt. A kétféle szénre elért eredmények a következők : 1 kgr. tatai szén fejlesztett 4,7 kgr gőzt 1 „ ajkai „ „ 3,4 „ „ Mindkét esetben 11 atm. nyomások és ca. 250° C. túlhevítve. Tehát az ajkai szén elgőzölögtetési képessége 28'7,,-al rosszabb mint a tatai széné. BiliiLz szállító adatai szerint a telepre szállítva kerül 100 kgr. tatai szén 1,56, 100 kgr. ajkai szén 1,214 koronába, tehát az ajkai szén csak 22°/

0-al olcsóbb a telepen mint a tatai mig a calorikus érték 28°/

0-al adódott ki rosszabbnak vagyis az ajkai szénnel az üzem 6%-al lenne drágább. E különbség nem nagy, mivel a szén minősége esetről-esetre is változik. A próbánál használt mindegyik szén csak 1—2 nappal a próba előtt lett a telepre szállítva igy egyik sem volt a beraktározás miatt kedvezőbb a másiknál. Az elgőzölögtetési próbák teljes pontossággal lettek elvégezve. A tatai szén adott 6% hamut, az ajkai szén 8% hamut és salakot. Sem az egyik sem a másik szén kéntartalma a kazán üzemre káros befolyással nincsen. — A jelenlegi kis gőzfejlesztés mellett körülbelül közömbös, hogy tatai vagy ajkai szén használtatik-e, de később midőn a telephez mind több és több leend kapcsolva a kazán igénybe vétele jelentékenyen nagyobb lesz, a tatai szén használatának az ajkai felett feltétlenül előnye leend. 1 kiló Watt óra áram előállításához ez idő szerint kell a telepen 4,3 fillér értékii tüzelő anyag, 1 ind. lóerő tüzelő anyag költsége 2,4 fillér óránként. Ezen költségek a telep nagyobb áramfejlesztése vagyis nagyobb terhelésénél még Kadétunknak e viselkedsée látszólag feltűnően boszantotta Rytta kisasszonyt. •— Őt képtelen ez a gyerek szeretni ? Üt, a ki mindenkit, a ki megismerte, rabjává tette szépségével ? — Ez megfoghatatlan volt előtte annál is inkább, mivel azok az ábrándos tekintetek, valamint tettei szavaival merőben ellenkeztek. Egy alkalommal ugyanis, színházból hazafelé jövet, kettecskén karöltve haladtak elől, mögöttük pedig néhány lépésnyire a leány szülei. Nagy buzgalommal magyarázta ismét a kadét, hogy mily ostobaság az, czél nélkül valakiért rajongani, mily hiábavaló lelki nyugtalanitás a mától holnapig tartó epedés és ismét csak oda lyukat ki, hogy ő bizony a szerelmet az ész fölött uralkodni nem engedi. Csakhogy mi történt ez alatt ? Megfeledkezve tulajdonképeni titoktartó szerepéről, a rendesnél szorosabban magához szorítva imádottja karját, annak kacsóját a maga kezében tartogatta. Rytta kisasszony erre ugyan már nem szólt semmit, de annyi bizonyos, hogy előtte a kadét még sokáig valóságos rejtély maradt . . . • Három hónap lefolyta után ismét bál volt a tiszti kaszinóban. Nem állt ott most már egy kadét sem tétlenül, ők voltak a Iegbuzgóbb tánezosok. Kis kadétunk szintén tánczolt, oka most már elégedetlenkedésre nem volt, sem busulásra, élvezett ő, mint talán még soha s gyermekes lényénél fogva boldog volt, hogy titkon imádott angyala legyezőjét az egész bál tartama alatt magával hordhatta. Ezúttal a kaszárnyából sem késett el. Egy szóval elégedett és boldog volt, mint talán senki bajtársai közül. Egyben azonban mindezek dacára nem tágított, mert féltve őrzött titkát, vagyis, hogy Ryttához nem szerelem, haneth csupán barátság érezte fűzi, még mindig nem árulta el. * A bált követő napon meghívták Csornaliázyék a kis kadétot sétakirándulásra. Alig mentek azonban egy rövidke darabon, rosszullétről panaszkodott Rytta kisasszony, az idő különben is kissé szeles lóvén, a mama indítványára szépen visszafordultak es hazafelé irányították lépteikeit. Haza érkezve, oly gyengének érezte magát, hogy kénytelen volt a kerevetve ledőlni. Készséggel ült le a kadét egy székre a kerevet fejrésze mellé, hogy kis betegét ápolhassa, a gondos mama pedig ezalatt a mellékszobában az ozsonna készítésével foglalkozott. Rytta kisasszony gondolataiba merülve csak némán hallgatta, mint iparkodik ez a kis kadét vigasztaló szavaival fejfájását feledteti. Egyszerre csak csendes zokogás vett erőt a betegen. Sajnálkozva kérdi a kadét, hogy mért sir? — Simogatja haját, letörli könyeit, de Rytta egy szót sem szól, csak tovább zokog és harmantként csillogó könyein át mereven néz a kis kadét szemébe. E tekintet varázsa alatt mindig közelebb és közelebb hajol betegéhez, szemeit szintén köny futja át és egy pillanatra önönmagáról megfeledkezve, csókot lehet imádottja homlokára. Ámde hirtelen észretért. Felkapva fejét, lesütött szemekkel, megadólag várta e merészségéért kiérdemelt büntetését. Csakhogy a szerető szív nem tud büntetni s e helyett a kis beteg elhaló hangja kérdezte. — Hát ez barátság ? — Igen az, — felelt rémültén a kadét és remegő kezével tovább simogatta Rytta selyem haját. Ezalatt azonban mindinkább érezte, hogy lelki ereje elhagyja, hogy immár nem esze, hanem szive kormányozza, hogy ez a leány őt delejes álomba ringatta és feledve mindent, mihez eddig bámulatra méltó kitartással ragaszkodott, önkéntelenül, tehetetlenül önönmagával, ismét csak odahajolt kis beteg feje fölé és annak ezúttal bársony orczáit csókolta meg. Ugyancsak az előbbi halk hang adta meg erre a feleletet. — Es ez is barátság ? — Még az ! — volt a rövid felelet, de erre már Rytta magához szorította heves öleléssel és csókok özönében kérdezte a kis kadéttól. — És ez ? — Szeretlek ! — kiáltott önfeledten a kis kadét s ezzel ledobta magaról a barátság fölerőszakolt köpenyegét s öromkönyeket hullatva borultak egymásra. Ezek megértették egymást!