Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.
1904-02-14 / 7. szám
XIV. évfolyam. Pápa, 1904, február 14 7. szám. KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szára ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Kevés a lakás! Városunk jól felfogott érdekét és lakosságunk közóhaját tolmácsoljuk, midőn a lakás hiány kérdését napirenden tartjuk és ha szükségét látjuk hétről-hétre ezen témával foglalkozunk. Lakosságunk közös óhaja, hogy a lakás mizériák megszűnjenek és ezen körülmény teszi is kötelességünké a felszólalást mindaddig, mig ez érdemben nem látunk orvoslást. Nem uj téma amiről szólni kivánunk. Évekkel ezelőtt hangoztattuk már, hogy városunkban lakáshiány van és hogy ezen kérdéssel újólag foglalkozzunk, teszünk ezt azért, mert tűrhetetlen állapottá kezd válni városunkban a lakásmizeria és ha nem találunk módot ennek megszűntére, ugy — mint azt több izben megirtuk — ezen állapot lesz városunk kerékkötője, Ez a konstatált mizéria egyértelmű azzal, hogy alig van a közép osztály szerény igényeinek megfelelő bérház. A modern technika szabályai szerint épült, sőt Ízléses stilszerü magánházak, melyek a helységnek külsőleg a városi jelleget megadják, kényelmes urilakásokkal vannak ugyan Szép számmal; • ' ]•' . ^jL^ mmmmmeammmmmmmm ezekben hiány nincsen, csak bérház van kevés és a mi van, az is olyan primitív, hogy az intelligens közép osztálynak permanens gondja, sőt ijesztő réme a lakáskérdés. Ha csak arról volna szó, hogy egyelőre nem kapnak lakást, hogy csak egyelőre nem illeszkedhetnek az uj otthonban az uj keretbe, az még hagyján. És bizony nem kellene a város fejlődését félteni, nem kellene stagnációtól tartani. Sajnálni való csak az a körülmény, hogy a magán töke azzal az apodiktikus kijelentéssel áll elő, nálunk Pápán nem rentálódik a bérli ázépitkezés, mert az invesztált töke nem hozza meg a kamatot. Igaz, hogy a bérház nem hozza meg azt a magas kamatot, melyet a kereskedelmi ügyletben befektetett töke meghozna, de biztosabb az alapja és nem jár azzat a koczkázattal, mint az üzleti töke. Különben nem annyira magánérdek a bérház épitkezés, mint közérdek. Nem csak a házba invesztált tökének a kamatját kell számba venni, hanem magát a családot is, mely a házba lakik és a fogyasztók számát a városhan szaporitja. Egy intelligens család jövodelmez a városnak átlag évi kétezer koronát, mely jövödelemben a helybeli kereskedők és iparok részesednek, az értelmi társadalmi osztályról nem szólva, melynek a megfelelő osztályrész ezen fogyasztók jövödelméböl szintén kijut. Tiszta sor tehát, hogy a bérház épitkezés közérdek, mely a város helyi kereskedelmével és iparával, szóval a helyi forgalommal nexusban áll. A közérdeket szolgálni ugyan az egyesek szent kötelessége is, de leginkább hivatása ez a helyihatóságnak, a közintézeteknek és a városi társadalomnak általában. Mit nem tesz egy külföldi városka idegenforgalom érdekében ? Anyagi áldozattal szolgálják az ügyet a magántöke és a pénzintézeteket. De korai még az idegenforgalom kérdését felvetni, mert első sorban azokról a hajléktalanokról kell szólnunk, kik különben itt mindent megtalálnak : — tárt karokkal fogadják őket mindenütt; — csak fészket nem találnak. A bérházkérdés érinti leginkább a közhivatal és közintézetek tisztikarát, — mely tekintélyes contigensét alkotja a városnak, mely társadalmi osztálylyal a helyi ipar és kereskedelem számotTÁRCZA. -^o Barátság vagy szerelem? Szól a zene, éppen a „Denevér" operette édes keringőjét játszák, andalogva lejtenek a párok, mulat, ott öreg és fiatal egyaránt, tánczmulatság van a tiszti kaszinóban. Mindenki feltalálja magát, mindenkinek vannak ismerősei, tánczra kelhet bárki a terem legszebb szirénjeivei, csak a garnizon uj palántái, azok a reményteljes kadétocskák, álldogálnak a férfi-szigeten, várnak, mig rájuk is kerül a sor. Egyiknek-másiknnk szemet szúr egy bájos kis hölgyike, figyelemmel kíséri azt lépten-nyomon, elfeledi azt is, hogy tánczolnia kellene s tekintete csupán azon nyugszik, ki őt elvarázsolta. A merengésből felriasztva, szólított meg Piczula hadnagy — a terem egyik legkedveltebb tisztje — egy kadétot. — Hát te kadét kit nézel, mért nem tánczolsz ? — Ó, hadnagy ur, tánczolnék én szívesen, de alig ismerek valakit, — volt a szerény íelelet. — Ha csak ez a bajod kedves bajtárs, azon könynyen segítünk, jer csak velem, majd szerzek én neked tánczosnőt bőven. Apropó, mondd csak, kivel óhajtanál leginkább tánczolni ? — Első sorban csakis azzal a bájos, fehér selyemruhás leánykával, ha megismerhetném — és félve bár, tekintetét a kiszemelt. tánczosnő felé irányítva, adta jelét annak, hogy kit gondol. —• Te gyerek, hisz az a mi lányunk ! Na akkor csak hamar — és karonfogva a kadétot, elvezette őt oda, hová annak szemei már jóval előbb hosszasan, ábrándos vágygyal tekintettek. Piczula hadnagy könnyedén meghajtva magát, csak ennyit mondott. — Ha megengedi kedves Rytta, barátom kadét, mondjuk X., mert nevét már elteledtem, de ő majd megmondja — és ezzel odébb állt, mint a ki kötelességének eleget tett. — Szabad kérnem nagysád egy túrra? — kérte fel bemutatkozása után a kadét azt a lánykát, ki őt oly csodás módon már első megpillantásakor elbűvölte. — Ne haragudjék kicsi kadét, ha azonnal nem tehetek eleget kérelmének, de nagyon fáradt vagyok, — felelt csengő hangján a megszólított leány, — foglaljon talán helyet itt mellettem addig. •— Ha megengedi nagysád, ugy leszek bátor, — és ezzel elfoglalta a . felajánlott helyet. — Mondja csak kicsi kadét, hová való maga ? — Én ? — szólt fülig elpirulva a kadét — én bizony Ázsiából jövök. — Hogyan érti ezt ? — Annak csupán abban van a magyarázata, hogy azon a vidéken, a hol én a kadétiskolát abszolváltam, oly alacsony fokon áll még a kultura, oly barbarizmus jellemzi, a népet, hogy ennél találóbb nevet nem is említhettem volna. — De hogyan került ide a mi szép székely hazánkba ? — Mert ehhez az ezredhez kívánkoztam. Tudtam ugyanis azt, hogy magyar fiu létemre . . . — Ah ! Bocsánat, hogy közbeszólok, maga magyar! Ezt eddig nem is emiitette ? — A társalgás ugyanis eddig németül folyt. — Igen az vagyok, csak a nevem német eredetű és éppen ezt a körülményt felhasználva, magyar ezredhez jelentkeztem, mert biztam abban, hogy nevem tévútra fogja vezetni a hagyügyminiszter ama bölcs orgánjait, kik csupa hazafiasságból a szegény magyar fiukat Gácsország legtávolesőbb fészkeibe szokták számkivetni. — És lám, kedves nagysad, mily szerencsém volt? Hanem ha megengedi, ugy kérésemet ismételem, szerencséltessen engem azzal, hogy mielőtt még a zene elhallgatna, egy turt tánczolhassak kegyeddel. •— Most már örömmel, hisz szenvedélyem a táncz, — és ezzel szép lassan ellejtettek.
